Istentisztelet 2020. július 12-én

Hang: Kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 20,20-28

Textus: Jak 4,2-3

Szeretett Testvérek!

A két apostol-jelölt: Jakab és János nem tudta, mit kérnek. Az értük lobbizó, Jézus előtt leboruló anyjuk sem gondolta át, hogy mit csinál. A nélkül, hogy felfogták volna, mire vállalkoznak, bejelentették Jézusnak, hogy országának eljövetele, megvalósulása után a fiúk megpályáznák a két legmagasabb vezetői pozíciót. Jézus királyságában a leendő asztali közösségben jobb és bal oldalán képzelik el a helyüket. Gyakorlatilag megcélozták maguknak a belügyi-gazdasági, valamint kül-, és hadügyi tárcákat.            Jézus meghallgatja az előterjesztésüket, majd azzal kezdi: „Nem tudjátok, mit kértek." Nem fogjátok fel. Nem gondoltátok át. Nem is érzékelitek. Nem értitek, miről beszéltem eddig. Én az Atya akaratát hajtom végre. Az országában megvalósuló helyfoglalást, ülésrendet Ő készíti el. „Az én poharamat kiisszátok ugyan"; vagyis végigmentek azon az úton, amit meg kell tennetek, és megtörténik veletek mindaz, amin szükséges keresztülmennetek ahhoz, hogy eljussatok Isten országába, de oda nem lehet előre helyet foglalni. „Nem tudjátok, mit kértek."

Ti tudjátok? Átgondoljátok az Istennek címzett és imákba helyezett kérésiteket? Számomra is állandó megállást követelő kihívás az, hogy Jézus tanítványaiként vajon érzékeljük a kéréseink észszerűségét? Átfuttatjuk az alázat szűrőjén azt, amit beterjesztünk Istennek?

Ezek a kérdések húsz évszázada szerepelnek az egyház, a gyülekezet tagjainak Isten előtt lezajló magán és fórumbeszélgetésein.

A legelső, egyáltalán nem ideális kegyességi színvonalon élő gyülekezeteknek írja Jakab: „Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok, de nem kapjátok meg, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni."

Jól hallottátok! Jézus halála után pár évvel, ezek nem a romlott pápák, nem a felelőtlen presbiterek, nem a hanyag lelkészek, és nem a botránkoztató papok, hanem az apostolok által alapított gyülekezetekre voltak jellemzőek. Öltek, irigykedtek, harcoltak, viszálykodtak. A kéréseik megvalósítandó céljait előre elképzelt élvezeteik megvalósítására kívánták fordítani.

Nyár derekán menjünk egészen közel Jézushoz, és lelkünk legbátrabb mélységeiből kérdezzük meg tőle: Urunk, milyennek találod a kéréseinket? Ez a kedves Jakab azt írta, hogy „nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek". Szerinted, mi jól kérjük? Mi jót kérünk?

Jézus a háromtagú - édesanya, Jakab, János - családi küldöttséget kiegészítő további tíz apostol előtt így foglalta össze a beadványra adott válaszát: „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok". A körülbelül 30 évvel később írt apostoli levélből pedig kiderül, hogy az Istennek benyújtott petíció teljesítését kizáró ok, ha a folyamodvány célja az élvezeteket kielégítése.

Vonjuk össze a kettőt, és kiderül, hogyan, és mit érdemes tudatosan kérni Istentől! Szolgálva, és nem tékozlásra: nem élvezetekre, nem öncélú felhasználásra. Így lehet jól, és jót kérni.

Jakab és János (és fiai jövőjét rendezgető édesanyjuk) uralkodói posztokat kérő kívánsága soha nem állt távol az embertől. Benyújtott igényükkel kapcsolatban elsősorban nem az a baj, hogy dobogós dicsőségre és uralomra vágytak. A Jézust úgy-ahogy követő, de Őt csak felszínesen ismerő emberek alapvető gondja az, hogy mások eredményeit kívánják elérni. Azokat akarják lemásolni. Azokra a tapasztalatokra és élményekre vágynak, amit embertársaiknak már sikerült elérni. Eszükbe sem jut azt kérni, amit Isten készített elő a számukra. Azt gondolják (gondoljuk?): „Az láthatatlan. Biztos az, ami már másoknak megadatott. Kérjük hát azt¸legyünk olyanok, mint az irigylésre méltó, sikeres emberek!"

Mit rejtenek ezek a vágyak? Csupa, pozitív, nagyobb megerőltetést lehetőleg nem igénylő dolgokat. Egészség, tehetség, műveltség, kényelem, biztonság, elviselhető küllem és külsősök által döntősnek zsűrizett belső tulajdonságok.

Vannak-e imánk, amik az ilyenfajta kéréseket megnyesegetik? Merjük-e azt a jót és jól kérni, hogy: Uram, ezekből vond vissza azt, ami a lelkemnek és kettőnk kapcsolatának vesztére van? Az egészségem, erőm, tehetségem, külsőm, hivalkodó intelligenciám, biztonságérzetem, rosszul felhasznált tulajdonságaimnak azt a részét, amit kizárólag önmagam polírozására és élvezeteim megélésére használok, vésd le rólam! Mered kérni? Nem kell megijedni! Nem vesz vissza mindent az Úr, viszont óriási lépést teszünk előre azzal kapcsolatban, hogy immár tudjuk, mit kérjünk tőle! Először a metszést, aztán az oltást. A savanyú termés megállítását, az édes gyümölcsök ágainak beoltását.

Hogy milyen gyümölcsöket termünk majd? Bízzuk rá! Még ebben a részletkérdésben/kérésben is vegyük fel a „jót és jól" stílust! Bízzuk rá, hogy mire használja fel vidám, a szolgálatára kész odaadásunkat! Ebből a bizalomból aztán kiderül, hogy hajlandóak vagyunk-e úgy elfogadni a segítségkérésünkre adott válaszát, ahogy Ő látja jónak?

Na és, mindezek után: Mit kérjünk? Megértettük: Azt, amit nem a saját élvezeteinkre akarunk eltékozolni.

Mi a másik? Jakab és János, anyjuk megerősítésével olyat kértek, amire nem kaptak felhatalmazást. Nem volt okuk panaszra. Korábban már olyan erők birtokába jutottak, amikre álmukban sem mertek volna gondolni. Jézus, társaikkal együtt így küldte el őket: „Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket!" (Mt 10,8) Erre azért csak kevesen képesek! Nagyon kevesen! János és Jakab, apjuk vállalkozásában addig halászok, halkereskedők, hajóbeszerzők és állásközvetítő munkaadók voltak. Most meg gyógyítanak, halottakat támasztanak fel, (máig is gyógyíthatatlan) leprásokat tisztítanak meg. Modern pszichiátereket megszégyenítő képességükkel ördögöket űznek. Röviden: önzetlen jó-szolgálati tevékenységet végeznek.

Kéred-e Istentől? Ezt kéred-e? Mert ezt - ha Ő is úgy akarja - megadhatja!

Nem vagy orvos? Akkor is gyógyíthatsz! Menj csak el hozzá! Mondd meg neki! Valld be neki! Kérj bocsánatot tőle! Olyan gyógyításokat végzel, amiket te orvosi diploma nélkül valósítasz meg, de még a diplomás gyógyító is megirigyli. Annak, aki Jézus stábjában, isteni erővel akar dolgozni, arra az önzetlen szolgálat vár. Boríték nélkül, a beteg havi jövedelmét lenullázó számla nélkül, és tudományos elismerés nélkül.

Nem tudsz halottakat feltámasztani? Halott kapcsolatot sem? Halott házasságot sem? Halott reményeket sem? Hát már hogyne tudnál, ha Jézustól kéred!

Nem tudsz leprást megtisztítani? Gondold át! Őt meg tudod tisztítani, aki azt hiszi magáról, hogy mindenki elkerüli őt, ő már senkinek sem számít, felőle már senki nem érdeklődik? Megtisztítod annak a látását, érzelmeit, aki úgy hiszi, hogy őt már nem lehet szeretni? Ugye, tisztítottál már meg embert?

Nem tudsz ördögöt űzni? Dehogynem! Lehet, hogy pont téged küld oda Jézus, ahol a neked adott szelídséggel, vagy határozottsággal változtatható meg annak a szerencsétlen embernek a gondolkodása. Az a belülről emésztő kínja. Te vagy az, akinek elhiszi, hogy magának beszélte be; magába engedte azt az ördögi félelmet, azt az ördögi gátlást, azt az ördögi önsajnálatot, ami fogva tartja. Lebilincseli a jót, amit Isten ültetett belé. Azért látogattad meg, hogy elszakítsd az ördög sunyi, megkötözöttségeket csomózó köteleit! Előtte imádkozol. A beszélgetésetek alatt jelenlévő Szentlélek Istennel, arra az időre ördögűzővé válhatsz! Nem ez lesz a szakmád, de mindig kérheted a képesítést, amikor elvállalod a megbízást.

„Nem tudjátok, mit kértek" - mondta, akkor, mondja azóta is Jézus, amíg a gondosan leplezett, és szemtelenül kimondott kívánságaink az önös érdekeinket szolgálják.

Akkor: nem is lehetnek vágyaink? Dehogynem! De: minél kevesebb van belőlük, annál nagyobb valószínűséggel egyeznek azzal az akarattal, melynek teljesítése megegyezik az Isten akaratával.

Jakab, János, és jóakaratú, gyermekei jövőjét szem előtt tartó édesanyjuk a látótávolságra elhelyezkedő realitásokat vették figyelembe. Jézus helyreigazítása: „Nem tudjátok, mit kértek" - az igazi, az Isten látásával érzékelhető valóságot vetítette elébük.

Emlékezzünk erre, amikor ma a kéréseink egy részét odavisszük, másik felét pedig szégyenkezve (mert mi is sejtjük, hogy nem helyes, mégis) odacsempésszük az Úr elé. Mérjük meg kívánságaink isteni mértékkel számított hosszát, magasságát, mélységét! Ha megvagyunk, könnyű lesz kiszűrni közülük azokat, amiket saját vágyaink, reményeink, indulataink és szenvedélyeink szögeztek fel a kívánság-listára. Mi lesz a vége annak, hogy megszűrjük a vágyainkat? Az, hogy egy negyed dioptriával megint tisztábban látjuk majd, miért értünk meg még egy napot a világban! Rájövünk, mit érdemes kérni ahhoz, hogy elvégezzük azt, amit igazán érdemes megtenni ebben a világban. Amiért élünk. Tényleg: mi az? Vörösmarty Mihály is rákérdezett a könyvtárban, és röviden meg is felelte: „Mi dolgunk a világon? küzdeni, / És tápot adni lelki vágyainknak." Ez a cél! Igével, imával locsolni, táplálni a lelki vágyainkat! Na, kérem szépen: azoknak a lelki vágyaknak a beteljesítésével lehet maradandó helyet szerezni Isten országában!

Mitől ijedtünk meg? Attól, hogy ha csak „lelkizünk", akkor el kell szakadnunk az Istentől teremtett testünk megelégítésétől? Étel, ital, ruha meg a többi? Nyugi! Nem kell lemondani róluk! Jézus csak a sorrendet állította fel: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát,

és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek." (Mt 6,33) Ámen