Istentisztelet 2024. március 3-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jn 13,12-24

Textus: Jn 13,23

Énekek: 378/1; 729 ú. ék.; 312/4; 84/6; 803 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Mit mondtam? Szeretett? Annak érzed magad? Szeretettnek? Mindegy, hogy mit válaszolsz: Tudd meg, hogy az vagy! Szeretett.

Elhiszed, hogy az egyetlen, teremtő Isten, aki az örökkévalóságához képest csak pár esztendőre is, de olyan formába öltözött, mint te és én: szeret téged? Elhiszed? És: Örülsz neki?

János apostol, aki írt Bibliánkban ránk maradt evangéliumot, írt leveleket, és megírta az Újszövetség legtöbb figyelmet igénylő, legnehezebben magyarázható könyvét, a Jelenések könyvét, nos ez a János tudta, hogy Jézus szereti.

Az evangéliumában ötször jellemzi saját magát úgy, mint akit „Jézus szeretett".

Nem azt mondja: Én voltam az! - hanem, úgy fogalmaz, mintha távolabbról szemlélne, és megjegyzést tenne valakiről.

Az utolsó vacsoráról írja: „Jézus mellett telepedett asztalhoz egyik tanítványa, akit Jézus szeretett." (Jn 13,23)

A kereszten függő Jézus rá bízza az anyját, Máriát: „Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad!" (Jn 19,26)

János evangéliumában azt találjuk, hogy amikor magdalai Mária húsvét hajnalán elfutott az üres sírtól, „elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették." (Jn 20,2)

Jézus feltámadása után a tanítványok egy sikertelen éjszakai halászat végén meglátnak egy férfit, aki enni kér tőlük, de nincs mit adniuk. A férfi azt mondja, dobják ki a hálót jobb oldalon. Megteszik. A háló úgy megtelik hallal, hogy nem tudják kivonni. „Ekkor" - írja János önmagáról -: „odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az!" (Jn 21,7)

Megvacsoráznak, beszélgetnek, majd Péter és Jézus odébb megy, de „Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett". (Jn 21,20)

Az ezt követő beszélgetés, gyakorlatilag az evangélium végén azt találjuk, hogy: „Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket". (Jn 21,24) A szeretett tanítvány.

Ha nem ismernénk János apostol jellemét, némi rosszmájúsággal azt feltételezhetnénk róla, hogy eléggé eltelt önmagával. Egoista lett. Kisajátította magának Jézust: Engem szeretett igazán! Jobban, mint a többieket! De ezt nyugodtan kizárhatjuk. Már most felejtsük el!

Ugyanis, szeretett tanítványnak tartva magát, János minden egyes alkalommal vallomást tett. Miről? Arról, hogy Jézus minden érdemtelensége ellenére: szerette őt. Próbáljátok ezzel az előjellel olvasni a „szeretett tanítvány" mondatrészeket, és akkor egy megrendült, megtisztult lelkiállapotban lesz részetek! És abban az állapotban életetekben először, vagy újra felbátorodtok arra, hogy megkérdezzétek magatoktól: Lehet, hogy én is elmondhatom? Engem is szeret Jézus? Igen, engem is szeret Jézus!

Nekem nem kevés időbe telt ez a váltás. Előtte egy párszor el kellett olvasnom János első levelét. A Bibliánk vége felé található. Át van itatva szeretettel. Ami abból ered, hogy Jézus szeretete gyökeres változást hozott János életébe. Más ember lett. Mint én. Mint te is?

Más ember lett. Miért? Ki volt? Milyen volt János? Egyetlen példa. Jézus társaságában Jeruzsálem felé igyekeznek az apostolok. Samáriai faluban éri őket az este. De nem kapnak szállást. János, testvérével, Jakabbal együtt akcióba lép. Megkérdezik Jézust: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!?" Bizony, a „mi" kedves Jánosunk ki akart irtani egy egész falut! Jézus leállítja őket: „feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek" (Lk 9,51-56) Szerette őket, de éppen ezért visszanyesegette a hőbörgésüket.

Megszégyenítő, megalázó, fájó, de szükséges beavatkozás. Nem egyszer átéltem. Te is? Odáig voltam a Jézus iránti buzgóságommal. Ütöttem, vágtam volna az Úr igazságáért. Rosszkor, dühösen, primitív eszközökkel. De Jézus Szentlelke leállított: Így ne! Most ne! Amíg harag van benned, nem Nekem szolgálsz. Nem tudod, milyen lélek van benned. De nem az enyém.

Na, ekkor érzi meg az ember, hogy mennyire szereti Jézus! Még akkor is utána nyúl, fékezi, csitítja, amikor azt hiszi, szent ügye érdekében, a keresztyénség védelmében, szent indulattól fűtve akar ártani. Ártani, és nem szolgálni.

Azon az éjszakán, amikor elárulták, Jézus megmosta a tanítványai lábát. A szeretett tanítvány János lábát, de Júdásét is.

Most, itt, az istentiszteleten, mint máskor is: a fejünket mossa. Belül. Tisztára. Hogy ráteríthesse mai örömhírét: te is elmondhatod, hogy szeretett tanítvány vagy!

Miért is? Mert, bár olyan indulatos vagy, mint egykor János apostol volt, Jézusnak van szava hozzád! Az, hogy eljöttél az istentiszteletre, ékes bizonyítéka annak, hogy választott vagy. Szeged kb. 180 ezer lakosa közül kiválasztott arra, hogy jelen légy ott, és akkor, ahol, amikor elhangzik a bátorítás: szeretett tanítvány vagy.

Tudatában lehetsz, és ez kiváltság! - annak, hogy Jézus lépésről lépésre akar végigvezetni az úton, amit kitaposott előtted. Vele kikerülheted a felesleges megpróbáltatásokat, és Vele fogod átélni az elkerülhetetlen kihívásokat. Neked annyi a dolgod, hogy ismételgeted magadban (nevezzük imának) a bizalmat, ami töretlenül él benned Jézus iránt. Közben minden egyes kis apró eredményért hálát adsz neki.

Szeretett tanítvány vagy, mert egyedi látást ad neked a szépségre. Mások nem látják? De. Mások nem gyönyörködnek benne? De. Ami ráadást Jézus társasága nyújt, az a felismerés. Ráébredsz arra, hogy az erkélyre, az asztalra hullott virágszirom, a faágat a Tiszában szelíden forgató örvény, a társad hamvas bőre, de a ráncainak méltósága is Isten műhelyében készült. És megköszönöd őket. Ez megint csak a szeretett tanítvány kiváltsága. Mert a gyönyörködés befejezése, az élmény betetőzése: a hálaadás. Ettől lesz szép a szép. Mint az étkezés végén. Az is úgy kerek, befejezett, amikor megköszönöd Istennek: Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott! És megköszönöd annak, aki elkészítette. Átöleled, csókot nyomsz az arcára, megsimogatod a kezét.

A szeretett tanítvány példátlan módon kezeli az őt ért bajokat. Nem csak János, hanem Péter, Jakab, és a többiek, aztán még többen, százával, majd ezrével örültek az őket ért viszontagságoknak, de még a szenvedéseknek is. Miért? Mert méltónak bizonyultak arra, hogy Jézus nevéért, Istenbe vetett hitükért viseljenek el gyalázatot, fájdalmat. Úgy, mint Uruk, mint a mi Urunk: Jézus Krisztus.

Szeretett tanítványként, engeded magad átmosni Jézus félelemgátló Lelkével? Timóteus, Pál apostol kísérője, majd megbízottja ezt olvasta a papiruszon, amit kihajtott maga előtt: „nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim 1,7) Embert, hitet próbáló helyzetekben biztosan neki is megemelkedett az adrenalin szintje. Felment a vérnyomása, kitágult a pupillája, gyorsabb lett a pulzusa. Ezek a kiélezett vészhelyzetek természetes velejárói.

A szeretet tanítvány ilyenkor azonnal tárcsázza magában a segélyhívót. És Jézus ereje, szeretete és józansága a nélkül érkezik, hogy előtte az imatelefonunk billentyűzetén mellékeket kapcsoló számokat kellene nyomkodni. Imahívásunk közben egy lépést, egy „billentyűt" nem spórolhatunk meg: a kettős keresztet. Az a hivatkozási számunk. A kettős kereszt. Egyik Jézus keresztje, ami megszabadít a halálfélelemből, másik a saját keresztünk, amit mindenfajta kényszer és unszolás nélkül önként vettünk magunkra. Ez a kettős kereszt borítja lelkünkre az isteni erő, a jézusi szeretet, és a Szentlélek józanságának, helyzetfelmérésének cselekvőképességünket nem befolyásoló nyugtatóját.

János, a „szeretett tanítvány" elnevezéssel nem kevesebbet, mint azt kívánta közvetíteni, hogy apostoltársai, de te is, sőt még én is felhatalmazást kapunk e cím viselésére! János apostol, evangélista személyesen tapasztalta meg Jézus közelségét. Annyira hiányzott neki, hogy az utolsó vacsora során Jézus mellé telepedett. Valószínűleg ő volt az, aki Péterrel együtt követte a Jézus letartóztatására kirendelt kommandósokat, és kapcsolatait felhasználva még a főpap palotájába, a tárgyalásra is bemehetett. (Jn 18,15)

A szeretett tanítványnak idős korára is tartogatott valamit Jézus. János láthatott valamit, ami senki másnak nem adatott meg. Fellebbent előtte a jövő. Megjelent előtte mindaz, ami az utolsó időkben történni fog. Ezt az írását nem is tudta másként nevezni, mint ἀποκάλυψις-nek (ejtsd: apokalüpszisz). Apokalipszisnek, jelenésnek, kinyilatkoztatásnak. Jelenések könyvének.

Te, és én; mi, a szeretett tanítványok bármikor odatelepedhetünk Jézus mellé. Kinyithatjuk a Róla szóló könyvet. És megtaláljuk benne szeretetének nem csak egy tanítványát, de mindegyiket befogadó ölelését. Arról a lábakat megmosó, kenyeret megtörő, bort pohárba töltő, Mestert eláruló estéről, amikor Jézus „tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához", Jánossal évtizedekkel később megíratta:  „Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig." (Jn 13,1) Övéit. Titeket! Szeret minket. Szeret téged. Ezzel az örömmel térj haza! Ezzel az erővel kezdd el a hetet! Ezzel a hittel gyere vissza közénk! Ámen