Istentisztelet 2019. május 5-én

Hang: kattints a képre!

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Gal 4,8-20

Textus: Gal 4,16

Szeretett Testvérek!

Isten bejelenti az igényét. Mára. Május első vasárnapjára. Anyák napjára. Szerintem Isten nagyon jó néven veszi tőlünk, hogy kijelöltük, megkülönböztetjük ezt a napot, hiszen Ő találta ki az egészet. Az anyaságot. Azt, hogy az emberi faj egyes egyedeinek világra jöttével ne Ő, Isten foglalkozzon egyedül. Úgy talált ki, és úgy rakott össze bennünket, hogy részesei lehetünk új meg új életek „összeállításának". Azok esetében is, akik nem lehettek édesanyák és édesapák, de a rájuk bízott gyerekeknek kézbesítették azt, amit ők, nevelők, gondozók gyerekekre vigyázók hordoztak, hordoznak génjeikben. Isten szerint kedvesnek talált, ezért megőrzött génjeikben.

Istentől kaptuk az életünket, és, persze tőle kapjuk az utánunk megszületett életeket, a gyermekeket is. Még őket is, akiket nem vártak. Nem emlékszünk rá, de feltehetően az újszülött áll legközelebb az életet adó Istenhez. (Mk 10,15) Ezt egyszer, valaki „meggondolatlanul" így mondta el a kisfiának: az újszülött tud a legtöbbet Istenről. Nem is sejtették, mennyire mély nyomot hagyott a fiukban. Szegény, abban a tudatban élt, hogy bár ő a legfiatalabb a családban, és neki kéne' a legjobban ismerni Istent, semmi sem nem jut eszébe Róla. Hétéves korában született meg a kistestvére. Amikor hazahozták a klinikáról a kisöccsét, az első adandó alkalommal odalopózott az ágya mellé, és bizalmasan odasúgta neki: „Figyelj, most ketten vagyunk. Mielőtt elfelejtenéd, mesélj már róla: Milyen Isten?"

Tényleg: Milyen Isten?  Mi az első emlékünk róla?

Jó, ez nehéz kérdés. Kezdjük egy könnyebbel! Mi az első emlékünk édesanyánkról? Nem az, amit százszor elmeséltek a családi összejöveteleken. Nem azt kérdezem, amit a fényképeken látunk, és azt hisszük, hogy emlékszünk is rá. Arról kérdezek, amire tényleg, te emlékszel vissza! Mi az első emléked édesanyádról?

A magzat-korunk biztos' kiesik. Még a következő 3-4 év is. De, aztán megjelenik az az első kép. Na, mi is az? Akiktől személyesen kérdeztem, azok közül majd' mindegyik azt mondta: Édesanyám? Első emlék? Nem emlékszem, pontosan hol, és mikor, de: mosolygó arc, kitárt karok, nevetés.

Ír valamit erről a Biblia? Dávid királynak volt egy éneke. Azt a furcsa címet adta neki: A hajnali szarvas. Egyike lehetett a kedvenceinek, mert ennek a dallamára írta a következőket: „Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem." (Zsolt 22,10-11)

Ez szép. Van még ilyen? De van ám! Idősebb lehetett az az ember, akinek az imáját a Szentlélek Isten szintén „beválogatta" a maradandó zsoltárok gyűjteményébe: „Te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen." (Zsolt 71,6) Kicsit megijedünk, mert Dávidnak van egy másik zsoltára, ami szinte ünneprontónak tűnik. Azt írja: „Pártütők a bűnösök, már amikor a világra jönnek, tévelygők a hazugok, amint megszületnek."

Mi a csuda! Van olyan gyerek, aki már akkor lázad, már akkor hajlik mások véleményére, onnantól kezdve hazudik, hogy megszületett? Ezek szerint: igen. Az egyik magzat korában Istent dicséri, a másik az első lélegzetvételétől kezdve a megosztáson, a veszekedésen, a különbségek adta helyzetek kiélezésén dolgozik. Hogy lehet ez? Minden ítélkezés nélkül úgy tűnik, hogy sok minden az anyákon múlik. A nevelőkön. Azok természetén. Azon, hogy mit adnak át az anyatejjel. Mi van az ölelésükben. Milyen hangsúllyal, mit, hogyan osztanak meg a kicsiny, a világról első információkat gyűjtő, legfogékonyabb lelkekkel. Óriási felelősséget hordoznak az édesanyák. Jó, már hozzá is teszem: ÉS az édesapák! Akik jelentősen meghatározzák/meghatározzuk az anyukák hangulatát.

Kanyarodjunk vissza a nehezebb kérdéshez! Most, hogy elővettük az édesanyánkról készült lelki fényképalbumunkat, csukjuk be, és keressük meg a másikat! Újra kérdezem, kérdezteti velem a közöttünk megjelenő Szentlélek: Mi az első emlékünk Istenről?

Mosolyog? Kitárja a karjait? Szeret? Ad valamit? Hozzábújtál? Én azt hiszem, úgy hallottam, hogy először mindenki odaadással, hálával, örömmel fordult Isten felé. Korodtól függően, mert: karácsony volt. Mert valahogy' kijelentette magát. Szóba állt veled. Mert végre megértetted, hogy Ő mindenek előtt: megbocsátó Isten.

Az első találkozás, felismerés alkalmával: örültél neki. Szeretted Őt. Hálás voltál neki. Nagyon. Csak te tudod mennyire, mert csak te tudod, mennyi mindent megbocsátott neked, amikor Jézusra pakoltad a terheidet. Akkor úgy érezted, ezt soha nem felejted el. Mindig úgy fogsz érezni Isten iránt, mint először.

A galaták, az Krisztus születése előtt fél évszázaddal már Kisázsiában élő kelták leszármazottai odáig voltak Jézusért. És a Jézust bemutató Pál apostolért. Boldogok voltak, mert megtanította nekik másként látni a világot. Jézus jászlából, Jézus keresztjéről, Jézus üres sírjából.

Aztán történt valami. A derék galaták az első lelkesedés után visszalopkodták a vallásukba a régi szokásokat. Nem bízták magukat Isten gondviselésére. Nem bíztak Istenben. Szerették, de jobbnak látták, ha visszatérnek az ősi valláselemekhez. Megint elkezdték megünnepelni a holdtöltéket. Áldoztak az évszakok istenségeinek, bizonyos esztendők kiemelt bálványainak.

Pál apostol féltve emlékeztette őket, milyen nagy baj lesz abból, ha odakötik magukat az ünnepekhez, a helyett, hogy minden napon szabadon, önfeledten élnének, és életük cselekedeteivel ünnepelnék a szellemi, mentális függőségeik rabságából őket kiszabadító egyetlen Istent.

Az apostol erre az igazságra emlékeztette őket. Ők, a galaták pedig megharagudtak Pálra. Csak azért, mert az igazat mondta nekik. És ennek az igazságnak az is része volt, hogy ha rá akarnak találni az őket egyszer már megszabadító Istenre, akkor ne feledjék el, hogy a hozzá vezető út, az úton megtartó igazság, és az út végén rájuk váró, akkor kezdődő igazi élet egyedül Jézussal, Őt követve, senki mással össze nem elegyítve érhető el.

Az emberek, a keresztyén emberek azóta megharagudnak arra, aki az evangélium egyediségére figyelmezteti őket. Jézus Krisztust megismerve, őt szeretve, néhány válogatott dologban igazat adva neki élik, tovább élik a saját életüket. Aki azt megzavarja, arra legyintenek. Ha ismét figyelmezteti őket, ellenségüknek tekintik. Elkerülik. Ha még ezek után is közeledik feléjük, megtámadják.

Érthetetlen. Nekimennek az életüket féltő, arra visszavezetni igyekvő segítőiknek. Olyanok, annyira megmagyarázhatatlan a viselkedésük, mint a partra kiúszó delfineknek, bálnáknak. Ismeritek azokat a képeket, tudósításokat! Ezek a gyönyörű, hatalmas testű tengeri állatok erejüket megfeszítve kivergődnek a parti fövenyre. Lelkes természetvédők, önkéntesek locsolják őket. Igyekeznek valahogy visszahúzni őket az életet jelentő tengerbe. De hiába! Többségük elpusztul, és előtte még akkorákat csapnak az uszonyaikkal, hogy a rajtuk segítő emberek is megsérülnek.

Pál apostol ehhez hasonló, nem állatvédőként, hanem lélekmentőként kérdezi a galatákat: „az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?" Megharagudtatok rám azért, mert szóltam a pogány szokásaitok miatt? Nehezteltek rám, mert szóvá tettem, hogy vissza- kényelmesedtetek az erőtlen és szegény vallásotokhoz?

Nem könnyű keresztyénnek lenni. Számtalan oka, kísértése van annak, hogy komfortosabbá tegyük Jézus igazságát. A saját magyarázatunk szerint értelmezzük azt, amit Ő egyértelműen megmondott. A vétkekkel teli életmód állandóan bejelenti az igényét a szabadságra hívó, abban megtartani képes jézusi úttal szemben.

Pál apostol, szinte anyai felelősséget érzett a szeretett galaták iránt: „gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus." A hitben gyermekeivé vált galatákért aggódik. De nem csak értük. Az lenyűgözően szép városban, Efézusban élő Krisztus követőket ugyanígy biztatta: „az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus". (Ef 4,15)

Vállaljátok-e? Vállaljátok-e, hogy akkor is, azért is, annak ellenére is Jézushoz vezetitek a partra vetődő, vagy a felé tartó lelkeket, ha azok e miatt ellenségeiknek tartanak titeket? Alkalmasint még ütnek is egyet rajtad? Kézen fogod-e azt, aki felépíti magának az élete illúzióját, de te tudod, hogy az ő díszes színfalai mögött, a kulisszák mögött van a valóság? Isten igazsága.

El mered-e mondani a rád bízott léleknek, hogy egy ideje nem az vagy, akit ő magának elképzelt, hanem valaki más. Istenben bízó, Krisztust követő próbáló apostol. Küldött. Akit éppen őhozzá, aki előtted áll, hozzá küldött Isten? Azért vagy az apja, édesanyja, barátja. Az ő örök életének érdekében vállalod, hogy kinevet, képmutatónak (eddig nem voltál ilyen) esetleg még ellenségének is tart?

Isten velük tart. Őket erősíti. A Pál-apostoli felelősséggel, anyai szeretethez hasonlítható, tiszta, féltő érzelmekkel bíró követőit.

Anyák napján először értük adjunk hálát Istennek. Azoknak az édesanyáknak, és hozzájuk hasonló akarattal élőknek, akik megismertették velünk az Urat. Az igazat mondták és Jézus Igazságára tanítottak. A nekik életet adó Istené legyen ezért a dicsőség! Ámen