Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2019. március 24-én

 

 

Hirdetések 2019. március 24-én

 


Imádkozzunk a Hódmezővásárhely-Gorzsa-Kopáncsi gyülekezetben élőkért, szolgálataiért, feladataiért, nehézségeik leküzdéséért, a kishomoki hittanos gyerekekért


 

 

 

********************************

Istentiszteletünk után, a lenti, nagy gyülekezeti teremben előadást hallhatunk arról, hogyan vált ilyenné az a könyvgyűjtemény, amit a kezünkbe foghatunk és Bibliának nevezünk, tisztelünk.

 

Heti rendszerességű, bejárati ajtajainkon kifüggesztett alkalmainkra a találkozás és együtt-tanulás szeretetével hívjuk a testvéreket, és azokat, akiket elkísérnek hozzánk.

 

Kéthetente sorra kerülő, kora esti bibliaóránk csütörtökön fél 6-kor kezdődik az alagsori gyülekezeti kisteremben.

 

A Csongrádi Református Egyházmegye kétnapos kirándulásra hívja az idén konfirmációs vizsgára készülő fiatalokat.

Időpontja: május 10-11. (péntek-szombat).

Úticél: Vizsoly, Gönc, Sárospatak.

Részvételi díj: 1500 Ft, melyet egyházközségünk magára vállal.

A jelentkezőket a lelkészi hivatalba várjuk.

 

Nyári programjaink:

Június 16-tól várjuk az idén hozzánk érkező kárpátaljai lelkészcsaládot és gyülekezeteik gyermekeit. Szeretettel kérjük a gyülekezetünk gyermekeivel együtt tartandó napközis tábor leendő házigazdáit, programszervezőit, és lebonyolításban részt vevők jelentkezését!

 

Idei hittantáborunkat július 1-5. között tervezzük Nyíregyháza-Sóstón. Jelentkezéseket május 1-ig várunk a lelkészi hivatalban, vagy a lelkészek e-mail elérhetőségein.

 

Ifjúsági gyülekezetünk immár felnőtt tagjait várjuk egy nyári, „retro" hittantáborba.

Időpontja: július 11-14.

 

Gyülekezeti kirándulásunkra, Mátraházán eltöltendő csendes napjainkra április 15-ig várjuk a jelentkezéseket.

Időpontja: július 27-31.

 

A gyászban is Isten akaratát keresve, abban nyugalmat kérve hirdetjük, hogy pénteken a belvárosi temetőben búcsúztunk el Temesvári Lászlóné, született: Farkas Emma,

83. életévében elhunyt testvérünktől. 1936. március 6-án született Budapesten, és két héttel ezelőtt, március 10-én engedett Isten, életből kihívó akaratának.

Ravatalánál János evangéliuma 11. fejezetéből kértük el az evangélium vigasztalását:

Jézus könnyekre fakadt. ... Íme, mennyire szerette!"

 

***********************************

Dicsérjétek az Urat!

Boldog ember az, aki az Urat féli,

sok örömöt talál parancsolataiban."

Zsolt 112,1

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 64, összesen: 2269670

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...