Istentisztelet 2024. szeptember 15-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mt 17,1-8

Textus: Mt 16,24-28; 17,14-21

Énekek: 156, 498/2.3.5., 162/7, 90/1, 487/8, 457-460, 845 ú.ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Örülök, hogy vasárnap délelőtt találkozhatok veletek. Igazából, azonban nem ez a legfontosabb. Nagyon jó, hogy ilyen sokan gyülekeztünk egybe, de azt hiszem, ennél vannak jelentősebb találkozásaink is.

Miért? Hát nem az istentisztelet az első? Nem arra készül egész héten keresztül a jó, református hívő, hogy Isten jelenlétében töltse el ezt az órát? Nem ez a „lényeg"?

Azt hisszük, hogy igen, de... nos, Isten Igéje felülbírálja ezt a beidegződésünket. Emelkedett hangulatban és tényleg, isteni áldásokat véve töltjük el az istentisztelet óráját, mégis... van ennél több! Ki meri ezt állítani? Jézus! Mert ha a szent hangulatot (az istentiszteletet) nem követi cselekedet, hiába volt minden! Jézus szavaival: „Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint."

A Bibliából hallottunk egy hegyen végbement megdicsőülési jelenetről. Istentiszteletről. Mert az volt! Két, igencsak gyakorlati tanítás kíséri. Az egyiket előtte, a másik utána találjuk.

Mi történt, ott a hegyen? Péter, János és Jakab szemmel látható bizonyságot nyert. Bizonyságot a felől, hogy Jézus több a velük együtt utakat járó, tanító, gyógyító bölcsnél. Jézus ott, a hegyen egy rövid időre felöltözte azt a mennyei dicsőséget, melyből hozzájuk érkezett. Arca, mint a nap, ruhája, mint a fény. Ráadásul Mózessel és Illéssel beszélgetett.

Felemelő pillanatok, ott-maradásra vágyó áldott hangulat. Mint itt, az istentiszteleten. Péter már épp' elkezdi szervezni az alkalom meghosszabbítását - három darab egyszemélyes sátrat építene -, amikor hang hallatszik a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!" A nyilvánvalóan isteni szózat hatására arcra borulnak. Félnek. Addig, amíg Jézus megérinti őket: „Keljetek fel, és ne féljetek!"

Péter, János és Jakab igazi istentiszteleten vett részt. Maga a felhőből megszólaló Úr tett bizonyságot arról, hogy Jézus nem más, mint Izráel Istenének a Fia. Vele egy Isten. A világ teremtője és gondviselője.

Szegeden, nekünk is megadatik, hogy betekintsünk Jézus dicsőségébe. Itt, azon a helyen, ahol az Úr összehív bennünket. Bennünket, kiválasztott tanítványokat. Nem vagyunk mi jobbak, mint azok, akik otthon maradtak, de Neki úgy tetszett, hogy ma, éppen nekünk hitelesítse, hogy a múlt vasárnap-, a múlt év-, a múlt évszázad óta is Ő, Isten Fia vezetett minket és elődeinket.

Kiket is? Azokat, akik felvették a keresztjüket és úgy döntöttek: Jézust követik. Mert addigi életüket elveszíthetőnek minősítették. Nem a világot, de a lelküket akarták megnyerni, és komolyan vették, hogy Jézus a cselekedeteiket mérlegelve fog majd megfizetni nekik.

Hú, de furcsán hangzik ez a jó református fülnek! Jézus, a cselekedeteink szerint fog nekünk megfizetni? Nem „csak úgy" hit által kegyelemből? Bizony nem! Hit által, kegyelemből van üdvösségünk. Mi az? Közösség Jézussal. És abban a közösségben érthetővé válik mindaz, ami életünk alapját, tartalmát, célját jelenti. Megértjük Jézust, megértjük Isten akaratát. Elfogadhatjuk a felkínált megváltást: Jézus helyettem halt meg; az én, kárhozatra szóló végzésemet eltörölték. Ez a kegyelem. Az enyém. Élhetek vele.

És ki, ne élne vele? Kinek nincs szüksége Isten kegyelmére? Melyik, szabadult bűnös ne élne vele?

Van olyan elítélt, aki, amikor feltételes szabadulást kap, nem hagyja ott azonnal a fegyházat? Van! Több feljegyzés olvasható ilyen esetekről. Öt, tíz, tizenöt év alatt úgy megszokták a börtönt, hogy félnek kimenni. A börtön lett az életformájuk. Vagy kiszabadulnak, de néhány hét múlva szándékosan tesznek valamit annak érdekében, hogy visszakerüljenek a rács mögé. Mert ott jobb. Ott már elég magasra jutottak a belső törvények ranglétráján. Kint meg nehéz elölről kezdeni. Nem élnek a kegyelemmel.

És aki mégis? Annak mi dolga van? Jézus azt mondja, aki az általa kínált szabadsággal, a régi életéből való szabadulás lehetőségével élni akar, az vegye fel a keresztjét és kövesse őt. Majd ő aztán felméri, mennyire gondolta komolyan az illető a kereszthordozást, és akkor a cselekedetei szerint megfizet neki.

Álljunk meg egy pillanatra! Mit jelent a kereszthordozás? Mit NEM jelent? Nos, nem azt, amit olyan sóhajokkal kísérünk, mint: „Hát, ez az én keresztem!", „Ez adatott nekem!", stb. Ezek NEM keresztek! Ezek az élet nehéz, de természetes velejárói. Kereszt az, amit felvesz az ember. Azért veszi fel, mert megtagadja magát. Önként választja a keresztet, az áldozatot. Nem kedvetlenül és nem kényszerűségből, hanem azért, mert akarja! A kedvetlenül végzett áldozat nem kereszt. Jézus felvette a keresztjét. Megtehette volna, hogy nem, de mivel előző este megkérdezte az Atyát és megtudta, hogy a másnapi szörnyűség az Ő, az Atya akarata, többé nem kérdezett, hanem önként, örömmel adta át magát annak, ami rá várt. A neked és nekem bűnbocsánatot szerző kereszthalála. Meg is lett a jutalma. Jézus felvette a keresztjét, az áldozatot érted és értem, és az Atya e cselekedete alapján fizetett meg neki. Mennyei dicsőség járt érte.

A vasárnapi megdicsőülések hegyére, istentiszteleteire Jézussal felmenő szegedi reformátusnak el kell döntenie, hogy slampos keresztyénként, vagy az önként felvett keresztjével együtt tart-e a menny felé?

Természetesen, az önkéntes kereszthordozásban is ki lehet merülni. Ezért van a „hegy". A Jézussal való közösség gyülekezettel megélt alkalmai.

Hosszú volt a keresztet hordozó heted? Szálkás lett a vállad, a kezed, a szíved? Irány a „hegy"! Irány a tanítványi közösség! Kérd el az Igét, a bizonyosságot: nem hiába követed Jézust, mert Ő az, aki majd megfizet neked. Igen, igen: a cselekedeteid szerint. Miután megvizsgálta az önkéntes kereszthordozásod eredményeit. Tetteit.

Hogyan lehet felvenni a keresztet? Hogyan válhat a kereszted örömmé, hordozhatóvá, vasárnap a dicsőség hegyére vihetővé? Hogyan lehet majd onnan tovább vinni?

Úgy, ha előtte bűnbánatot tartunk: Felvettem. Eddig bírtam Uram. Idehoztam. Adj erőt, hogy az istentisztelet után újra felvegyem! Hétközben elbíztam magam. Azt hittem, hogy igazító intésed, figyelmeztető jeleid nélkül is megúszhatom a hetet. Azt hitte a gyülekezetem, azt hitte az egyházam, azt hitte a nemzetem. De van kegyelem. A Tiéd. Köszönöm. Köszönöm azok nevében is, akik nem tudnak róla, akik feladták, akik nem hiszik, akik megtagadták azt, amit hallottak Rólad. Én viszem a keresztemet.

Figyeld, hová megyek vele, mit csinálok vele, és ítéld meg a cselekedeteimet! Azokat mérlegelve fizess meg nekem!

Jó szó ez a szó: „megfizetés"! Az evangélium görög nyelvén azt jelenti még: átadni, megadni, viszonozni. Az Úr, a keresztet felvevő, Őt követő tanítványainak átadja azt, ami jár nekik. Viszonozza mindazt, amit a cselekedeteket elvégezve, az Ő dicsőségére tettünk.

De jó lenne itt megállni! Van azonban még egy jelentése ennek a „megfizet" szónak: „megtorol". Mert bizony, az isteni igazságtétel kétirányú. Jézus igazsága a cselekedetek számonkérése szempontjából működik!

Az elmulasztott cselekedetekért is megfizet. Jézus fizetséget, de jobb, ha így mondom: elégtételt fizet azon cselekedetekért is, melyek nem az Ő követését bizonyították. Csak tetszelegtek.

Isten megfizeti akár egy egész nép cselekedeteit. Jaj nekik, jaj nekünk, ha a azok a cselekedetek kereszthordozás nélkül, így nem Jézus nyomdokában történtek! Jézus számon kéri a hanyag munka, a felszínes egyházi és családi élet, a tessék-lássék gyülekezeti tagság cselekedeteit, de semmittevését is.

Mi, Jézus tanítványai ennek tudatában vegyük fel a keresztet! Hozzunk áldozatot Isten ügyéért! Ez a felvett kereszt! Vasárnaponként hozzuk magunkkal a templomba! Adjunk hálát a csodáért, melyet itt megtapasztalunk; a találkozásért, melyet Péter azon a hegyen, szeretett volna tovább nyújtani!

De amint hallottuk: Jézus nem engedte. Mert a hegy alján vártak rájuk. Az istentisztelet után várnak ránk. Kik? Testvérek, akik nem tudnak mit kezdeni a gyógyításra várókkal. Felebarátok, akiknek fogalmuk sincs arról, kihez mehetnének a bajaikkal.

Menjünk vissza közéjük; vigyük el mustármagnyi hitünket; böjtöljünk és imádkozzunk beteg testvéreinkért, beteg, Istentől elforduló nemzetünkért, a megannyi nyavalyában fetrengő világ nyomorultjaiért.

És ha bármit is megtapasztalunk abból, amit itt, ezen a hegyen, a „mi" hegyünkön, az Úrral az igehirdetésben, az úrvacsorában, az imákban, az énekekben történt találkozás ereje vitt végbe rajtunk keresztül, jöjjünk vissza hálát adni, bűneinket lepakolni, és újabb erőt kérni!

Jöjjünk ide, a választottak közösségébe, azokkal együtt, akik cselekedeteinket látva megértették: érdemes, csak így érdemes folytatni! „Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint."  Ámen