Istentisztelet 2018. június 24-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 2Móz 17,1-7

Textus: Lk 4,12

Szeretett Testvérek!

Izráel népe az Ígéret Földje felé menetel. Közben meg-megállnak. Mózes újra elmondja a népnek, milyen nagy utat tettek meg, és mennyi mindenben volt részük. Ott van például az a bizonyos eset, amikor elfogyott az ivóvizük. A cserepes szájú, kiszáradt vándorok nekiestek Mózesnek: „Adj nekünk vizet, hogy ihassunk!" Mózes nem vette magára a dolgot. „Miért perlekedtek velem?" Ez nem az ő ügye. Nem fog kutat ásni. Azt sem tudja megmutatni, hol kellene elkezdeni. A sivatagban csak az Isten fakaszthat vizet. Ő meg pontosan tudja, látja, milyen állapotban vannak. Nem sokkal azelőtt fürjeket és mannát („kenyeret") biztosított a számukra. Mert éhesek voltak. Most szomjasak? Akkor: lesz innivaló is!    „Miért kísértitek az Urat?" - kérdezi őket. Nektek állandóan tesztelni kell az Isten ítélőképességét, helyzetfelmérését? Azt hiszitek, hogy azért hozott ki benneteket Egyiptomból, hogy itt pusztuljatok? Nem emlékeztek rá, hogy ezzel a bottal, amit most a kezemben tartok, ezzel ütöttem a Nílusra és vérré változott? Elfelejtettétek a többi kilenc csapást? Megyünk oda, ahová az Úr vezet. Ha nem hisztiznétek folyton, már ott lehetnénk! A szomjas hangadókat nem hatotta meg Mózes. Köveket kezdtek keresgélni. Néhány jó dobással agyon lehet verni ezt a fickót, aztán irány vissza, Egyiptomba! Mózes azonnal „tárcsázta" az Urat: „Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek!" Jött a válasz. Mózes, követve az isteni utasításokat maga mellé vett néhány megbízható idős embert. A már ismert bottal a kezében végigmentek a nép előtt. Aztán a Hóreb hegyen Isten jelenlétében a bottal ráütött egy sziklára, amiből forrás fakadt. A helyszín új nevet kapott: Masszá és Meríbá, ami kísértést, próbatételt jelent.

Biztosan közszájon forgó, ismert történet volt. Mózes a legfőbb tanulságát összegezte, amikor kijelentette: „Ne kísértsétek Isteneteket, az Urat, ahogyan megkísértettétek Masszában." A másolók ezt évszázadokon keresztül hűségesen leírták a Tóra-tekercsekre.

Ezt idézte Jézus. Mikor? Harminc éves korában. Amikor eljött az ideje annak, hogy elkezdje megértetni néhány emberrel, ki ő, és mire készül. Ő, a látható emberi formát magára öltözött Isten hogyan kívánja rendezni azt a régi ügyet, ami még az Éden-kertben történt. Mi a terve arra, hogy az önmagából kifordult ember visszaforduljon abba az állapotába, amikor még semmi nem állt Isten és ember; ember és ember között.

Jézus azzal kezdte a világot, és benne téged, és engem bűneinktől megváltó szolgálatát, hogy jó néhány hétre elvonult. Negyven napig kérte, hallgatta, erősítette magában a mennyekben „maradt" Atya akaratát.

Több mint öt és fél hét figyelő, imádkozó böjti csendesség után megéhezett. Kész volt megkezdeni a tanítást. Kész volt arra, hogy hírül adja, elmagyarázza, megértesse, mennyire szereti Isten a világot. Azt, amit szépnek, jónak, tökéletesnek teremtett. Azt, amit az emberek kisebb nagyobb csoportokban, szellemi és földrajzi területeken rongálnak, csúfítanak, békétlenítenek, kihasználnak, elrontanak.

Jézus készen állt arra, hogy az Istentől örök életre szóló büntetést érdemlő emberek helyett átadja magát a kivégzőosztagnak. Az Atyával megbeszélte, hogy Ő, a Fiú-Isten hajlandó elviselni a Teremtő haragját. Ha ez az engedelmesség kitart a keresztfáig, akkor az Atya elengedi az összes, vele szemben fennálló tartozásunkat, és igaznak, a szörnyű kárhozat alól felmentett, szabad gyermekeinek nyilvánít minket. Mindenkit, aki ezt elhiszi, és megköszöni neki.

Ennél szebbet, ennél jobbat senki sem tudott volna kitalálni. Tudta ezt a kárhozat urasága is. Az ördög. Nem lesz ez így jó - gondolta. Már most, az elején oda kellene dugni valamit az isteni fogaskerekek közé. Meg kéne' akadályozni a kárhozatból való kiváltás gördülékeny lebonyolítását. Mit lehetne tenni? Megvan! - így az ördög. Ez a Jézus olyan lett, mint az ember. Így könnyű lesz rávenni arra, hogy magára haragítsa Istent.

Türelmesen kivárta hát a negyven napot, és akkor lendült támadásba, amikor Jézus megéhezett. Háromféleképpen próbálta rávenni arra, hogy inkább neki engedjen, mint az annyira szeretett mennyei Atyának. Háromszor próbálta megakadályozni Jézust abban, hogy elkezdje a téged és engem bűneinkből, elembertelenedett gondolatainkból és az azokból eredő tetteinkből kiszabadító tanítását, majd helyettünk történő kivégzését.

A három közül ma az utolsóval foglalkozunk. A biztos megélhetés, és a hatalom felajánlása után az ördög a sérthetetlenség kísértésével próbálta megállítani Jézust. A jeruzsálemi templom tetejét övező párkány szélén arra buzdította, hogy ugorjon le, hiszen úgyis megőrzi Isten. Az angyalok majd elkapják; lássuk hát azt a híres, isteni gondviselésbe vetett bizalmat! Egy-két-há': ugrás!

Jézus ekkor idézi a régi tekercsről Mózes intelmét: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Vagyis: te nyájaskodó szörnyeteg, ne próbálj engem rávenni arra, hogy csettintgessek az Atyának! Egyedül az Ő hatásköre, hogy mikor él a hatalmával; hol, milyen körülmények között, milyen módon teszi meg azt, amit kijelentett.

Meg is találtuk a vasárnap délelőtti ajándékunkat! Az önvédelmi eszközt, ami arra szolgál, hogy visszaverjük a lelkünk körül settenkedő ellenséget. Ugyanazt, aki Jézust a párkányra állította. Résen áll. Abban a pillanatban, ahol, amikor, amilyen téren gyengének mutatkozunk, megjelenik és nyájaskodni kezd.

Mutass valamit, amiből meglátszik, mekkora a hited! Jézust ugrásra buzdította. Úgyis elkapják az angyalok; nincs semmi kockázata!

A módszer semmit nem változott. Az ördög szűnni nem akaró kísértése: feszegesd az Isten korlátait! Lássuk, tényleg igaz-e az, amivel teleírta azt a világon legnagyobb példányszámban eladott, Biblia nevű könyvet!

Az ördög módszere nem változott, de az ilyen jellegű támadásaival szemben az eszköz sem. Az sem más, ez a jelszava: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Ne teszteld az Isten türelmét, ne vizsgáztasd, ne kérd számon a jóságát, a szeretetét, az irgalmát, a mindenhatóságát, a hűségét!

Az ördög - ha csúsztatva is, de - a szent iratokra hivatkozva környékezte meg Jézust. A legkedvesebb fegyvere ma is a Biblia. Ha onnan húz elő valamit, arra biztos rábukik a kegyes keresztyén ember. Például: Ugye Jézus azt mondta, hogy „Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik" többek között: „ha valami halálosat isznak, nem árt nekik". Ó, hányan akarták már így bizonyítani a hitüket! „Igyunk valami mérget; hiszünk Jézusban, tehát nem árthat nekünk." Ártott. Miért? Mert Jézus nem engedi, hogy saját buzgóságuk bizonyítékaként ellenőrizzék az ő kijelentésének igazát. Ugyanakkor, biztos vagyok benne, hogy amikor Ő, Jézus akarta megmutatni a hatalmát, történtek olyan csodák, amikre nem találtak magyarázatot.

Református címerünkre nem jézusi, hanem apostoli idézetet választottak őseink. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Rm 8,31) Nem tudom, hányan tudják, mi áll előtte, és utána a levélben, de számtalan esetben megdöbbentem már azon, hogy bibliaolvasó hívek milyen sok helyzetben előrántják ezt az Igét, és szaladnak bele olyan butaságokba, amihez Isten biztosan nem adja sem a nevét, sem az erejét. Aztán, csalódottan perelnek az Úrral: „De hát írva volt az Igében: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?"!

Így igaz, viszont "Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Isten kijelentéseivel nem szabad huszárkodni! Felcsapom a Bibliát, megkeresem az első, tetszetős, könnyen érthető Igét, ott meg is állok, aztán gyerünk, mert az biztosan nekem szólt? Nem! Első a: megbeszélés. A parancsnokkal. Az életem Urával. Jézus Szentlelkével. Aki még a közvetlen célokat is az isteni folyamatosság és összefüggések szempontjából határozza meg. Aki azonnal enged a Bibliát is felhasználó Kísértőnek, az soha nem tudja meg, mi lett volna az eredménye annak, ha az egészet végigbeszéli/imádkozza Istennel.        "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Ne próbáld ki, hogy a jóváhagyása nélkül is működik-e az, amit egyszer, valahol, valaki másnak adott útmutatásként! Ne akard úgy érteni Isten szándékait, ahogy te elképzelted azokat! Engedd, hogy megértesse veled, miért jobb rá bízni az időzítést.

Érezhető, érzékelhető különbség van a között, hogy olvasásra, elraktározásra, későbbi felhasználásra adta-e Isten azt, amit a Bibliában olvasol, azt, amit az igehirdetésben hallottál, és a között, amiről te gondoltad úgy, hogy „Na, ez kell nekem"!

Nem mindegy, hogy megtanultam, és okosan kifejtem, miből lesz a méz, vagy megkóstolom. Nem mindegy, hogy tudom, „van ilyen bibliai kijelentés is", vagy adott esetben azért alkalmazom, mert megértettem, hogy „most szánja nekem Isten!"

Zavarjuk el a közelünkből a betűt hátsó szándékkal idézgető ördögöt, és e héten is engedelmeskedjünk a - ha ő úgy akarja -, a betűkből, a sorok közül is megszólító Atya, Fiú, Szentlélek Istennek! Ámen