Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2020. január 12-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 29

Textus: Zsolt 29,11

 

Szeretett Testvérek!

 

Az ember keresi a békességet. Jó azzal beszélgetni, akinek megnyugtató a hangja, a tekintete, a mozdulata. Biztosan eszedbe jutott valaki. Igaz, ő az, aki még a rosszat, az elkövetkező fájdalmat, erőpróbát is úgy tudja/tudta előadni, mint amin túl kell esni, de szinte a teljes lényéből sugárzott: „meglátod, utána már jobb lesz!" Jobb a testnek, jobb a léleknek.

Keressük a békességet. Észre sem vesszük, de a 24 órás ügyeletben lévő, Istentől kapott védekező rendszerünk megállás nélkül azon dolgozik, hogy enyhítse bennünk a feszültséget, és helyreállítsa a normális működéshez szükséges állapotunkat. Ennek természetes velejárója, hogy kerüljük az idegeinket próbára tévő személyeket, és keressük azokat, akik elősegítik a környezetünk nyugalmát, és a bennünk újra-meg-újra megszületésre vágyó békésséget.

A megnyugvás valami után következik be. Különben nem az lenne. Az után érezzük magunkat kiegyensúlyozottnak, hogy helyreállítottuk a súlypontjainkat. Testünkét, lelkünkét. Ilyenkor az egész lényünk felderül, mosolyog. Mert „megint jó". Mert megint az van, aminek lennie kell.

Mit mondtam az előbb? Felderülünk? Igen. Miért pont' ez jutott eszembe? Mert az első bibliai olvasásban viharról hallottunk. A vihar ijesztő. De utána kiderül az ég. Lecsendesednek a vizek. A fák maradványai lassan felegyenesednek. A puszták megrendült, meghasadt felszínei begyógyulnak. A letarolt erdők sarjai újra kihajtanak. A megáradt folyók visszatérnek a medrükbe. A viharok után megnyugszik, majd megújul a természet.

A Zsoltárok könyvének 29. fejezetében Dávid azt próbálta szavakba önteni, amit egy vihar elvonulása közben érzett. Kapott. Tapasztalt. Megtanult. Aztán mindezt a különös műfajba, a költészet és az ima összekevert és letisztított formájába öntötte. Zsoltárt írt.

Mit nem adnék azért, ha kikutathatnám, hol volt, mit csinált Dávid, amikor betűkbe rajzolta ezt a különleges élményét! Átélt egy vihart, amiben megtalálta Istent. Őriző pásztorát, akinek leírhatatlan hatalma bármire képes, de felindultságában szült pusztítása mégis úgy csillapodik le, aminek a végén: „... erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel."

Erőt ad az általa felkorbácsolt, de mértéket tartó viharban, majd békességgel zárja a végét.

Kellemetlen, gyakran fáj megtapasztalni Isten viharos természetét. Ijesztő, mire képes, amikor megint meg kell mutatni a különbséget saját, türelmes szeretete miatt még mindig visszafogott indulata, és a mi peckes, kihívó, szemtelen akaratunk között. Megijedünk, amikor újra ráébreszt minket a gyengeségünkre. A feledékenységünkre. Arra, hogy a tőle messzire csavargó, összetákolt világocskánkban milyen mértékben rászorulunk. Összekucorodva várjuk, hogy megint eszünkbe juttassa, milyen rosszul élünk a kín-keservesen megszerzett tudásunkkal; a jó és rossz közötti különbségtétel Éden-kertben ellopott tudományával.

Hol lehetett Dávid, amikor minden figyelmével nekifeszült annak a viharnak? A juhok között verette magát az esővel? A neki és bajtársainak menedéket nyújtó barlang szájából hallgatta a mennydörgést? Már királyként, a palotája ablakából tekintett végig a hajladozó, derekukban megtört fákon?

Gondolkozz el egy kicsit! Te hol voltál, amikor életed legnagyobb viharába keveredtél? A szabadban? A házadban? Erdőben? Vízen? Mi vett körül? Villámlás, dörgés, csattogás, letört gallyak, óriási hullámok, ijedt arcok, betört ablakok, megtépett virágok, elfeküdt búzamező, cserepeit hullató tetők, bedőlt kerítések? Hol, mikor élted át a legemlékezetesebb vihart? Pusztán meteorológiai szempontból mérted fel, vagy eszedbe jutott Isten?

Nem szégyen! Amikor rá gondoltál, akkor a sok milliárd embertársaddal együtt neked is életet adó Teremtő visszahívott abba a közegbe, amelyben legutóbb még olyan tisztán érzékelted Őt. Nem féltél. Rácsodálkoztál. A hatalmára, a téged hordozó figyelmére. A biztonságra. Hol voltál utoljára biztonságban? Édesanyád méhében? Édesapád karjaiban? Abban a templomban, ahol először érintett meg az Úr? Honnan nézted, a vihart?

Dávid gondolatai a mennyekben jártak. Ez a zsoltár első sora: „Magasztaljátok az Urat, ti mennyei lények..."! Aztán ezek az ideák visszazuhannak a tapasztalatok síkjára: „Az ÚR hangja zeng a vizek fölött, mennydörög a dicsőséges Isten... megremegteti a pusztát, megremegteti az ÚR Kádés pusztáját... megriasztja a szarvasokat, letarolja az erdőket." A kolosszális isteni erő-megnyilvánulás elhozza a felismerést, és Dávid már arról énekel, hogy - bár a látvány megdöbbentő, - de Isten az Ura az egész, természettel, és természeti elemekkel játszó szabadtéri színpadnak! „Az ÚR trónol az áradat fölött, ott trónol az ÚR, az örökkévaló király." Az utolsó taktus pedig már a tántoríthatatlan hit biztatása: „Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel."

Népét. Milyen jó lehetett Dávidnak! Zsidó volt. A választott nép tagja. Rájuk feltétlenül érvényes volt hát: „Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel." Nekünk nem jut belőle? Már hogyne jutna! Mi, akik valamikor hallottuk, egyszer elfogadtuk, többször megköszöntük, és minden nap hálát adunk Jézus Krisztus bennünket is Isten népébe választott áldozatáért, mi is annak a népnek a tagjaivá váltunk, akiknek az Úr erőt ad, és akiket békességgel áld meg!

Nem zsidók lettünk, hanem választottak! Azok, akiknek Jézus, úgy, mint egykor az apostoloknak, erőt és hatalmat ad! (Lk 9,1) És a békesség? Annak sem lehetünk híjával, ha kérünk belőle, és át is vesszük. Magunkba engedjük. Olyan békességet kapunk, amit hiába hajkurászunk, és hiába esküszünk rá, hogy most aztán elvehetetlen békességünk van. El fogják venni tőlünk. Jézus azonban tényleg garanciális érvényűt kínál. Olyat, ami még a „szavatosság" szót sem ismeri. Mert nem is e világból való. Ő maga nevezte meg a különbséget: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja." A világban kergetett békességet mennyei kategóriával cseréli fel, és azt nyújtja az övéinek. (Jn 14,27)

Szóval, hol is voltál, amikor életed legnagyobb viharába keveredtél? ... Igen... Látjuk magunk előtt a tekergő lombokat, az orkán erejű szelet, az eső, mint a vízözön, diónyi jégdarabok, stégen, mólón átcsapó hullámok, köd, hó, vakító villámok, megbillenő repülő, fülsiketítő égzengés. Kisebb-nagyobb természeti katasztrófák. És a többi? Milyen helyszínei és szereplői voltak még életed nagy viharainak? Erősödő hangvételű vita a szüleiddel? Ajtócsapkodás? Kiabálás a barátoddal, barátnőddel? Nem villám, de pofon csattanása? Kivörösödött arcú, kapkodó lélegzetű veszekedés a házastársaddal? Asztalcsapkodás a gyerek szobájában? Hol volt, mikor volt, kivel volt az a hatalmas vihar, amibe beleroppantál, amiben elmerültél, ami után megfagytál? Hol, mikor, kivel zajlott le az, amiben megtörted a másikat, visszafordíthatatlanná alakítottad a jövőjét, leforráztad az érveit?

Mennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, vagy kell még eltelnie ahhoz, hogy meghajoljon az akaratod az előtt, aki ezekben a viharokban, a perpatvarokban is Úr volt a szidalom, a gúny, a csalás, a hazugság, a gonoszság, az irigység áradatai fölött? És téged is igyekezett föléjük emelni. Meglehet, ezekben a percekben is azt teszi. Mert az Ő népének tagjaihoz nem illik, hozzájuk nem való a békétlenség.

Elhiszed, vagy eldobod magadtól a mai igés kártyán olvasható igazságot: „Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel."?

Keresed-e, kéred-e,; jó helyen, az igazi békességet osztó Úrnál akarod-e megtalálni a nyugalmat? Azt, hogy minden a helyén legyen. Kívül, belül. Ezt jelenti az elsőnek választott nép nyelvének köszöntése: shalom. A békesség, a boldogság, az egyensúly, amely megelőzi, kizárja a békétlenséget.

Immanuel Kant, az európai gondolkodástörténet egyik mérföldköve azt mondta: A béke nem a háború hiánya. A béke még csak nem a háború fenyegetésének a hiánya. A béke az, ami még a háború lehetőségét is kizárja.

Jézus igen magas jutalmat garantál azoknak, akik hisznek abban, hogy érdemes befektetni a békébe. „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek." (Mt 5,9)

Ejnye, be szépen összecseng az Új Szövetséget kötő Jézus tanítványainak tett ígéret az Ó Szövetség népének korában írt zsoltárral! „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek."; „Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel." Kössük csak össze a két, évezrednyi különbséggel elhangzott kijelentést! Isten, békességgel megáldott népének tagjai azok: akik békét teremtenek!

Nevetséges csetepatéid, és sorsfordító háborúid közben akarod-e megfutni azt a gyönyörű ívet, amit Dáviddal rajzoltatott meg Isten, és nekünk adta a Bibliában? Akarsz-e a mennyei magasságról tudva, onnan kiindulva, a földi erőpróbákban az Úr erejével megállva, az Ő békességével megáldva beérni a célba? Akarod-e Isten hatalmát megvallva az ijesztő kihívásokat nem elkerülni, sebeket szerezve (és nem osztva), az Úr erejével elszenvedni azokat, majd az így megszerzett békességgel, gyógyultan élni?

Akarjuk. Hogyne akarnánk. És mi lesz akkor? Vallom és kívánom nektek az író-lelkésszel (Farkas József): „Ha valóságosan bennem van az Isten békessége, akkor az öröm és a bánat nem lesz olyan nagy távolságban egymástól; nem egymást kizáró valóság, hanem édes, jó testvérek, amelyek együttesen, váltakozásaikban, hullámzásukban munkálják az én teljes emberségemet." Ámen

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 114, összesen: 1515177

  • 2020. február 24., hétfő

    Az Országos Református Cigánymisszió hagyományaihoz híven idén is megszervezi lelkésztovábbképzését, melyre ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Be...
  • 2020. február 23., vasárnap

    Az anyák lelki egészsége, a baba és a mama táplálkozása a szülés után, gyermekbetegségek és az édesapák kérdései is szóba kerülnének abban a programba...
  • 2020. február 20., csütörtök

    Sokat beszélünk gyülekezetplántálásról, ugyanakkor hazánkban nagyon sok gyülekezet megújulásért kiált. A Vitamin konferencia ebben szeretne segítséget...
  • 2020. február 19., szerda

    Vágytam a jelenlétére, át is éltem, aztán valami hirtelen megváltozott. Bennem vagy körülöttem?
  • 2020. február 18., kedd

    Miklya Zsolt nem az a típus, aki előrefut, inkább hosszasan érleli magában a verseket, és megvárja, amíg a felszínre törnek. A Magyar Napló Kiadónál m...
  • 2020. február 17., hétfő

    Nincs is jobb a téli estéken, mint egy finom teával bekuckózni a szobába, elbújni egy jó könyvvel, gyújtani egy gyertyát, és élvezni, ha végre pihenni...
  • 2020. február 16., vasárnap

    Hitvallásaink fontosságáról, szerepéről és újrafordításáról beszélgettünk Fekete Károly tiszántúli református püspökkel.
  • 2020. február 13., csütörtök

    Biztos, hogy jól választottam? Mi, ugye, sosem fogunk elválni? Mi van, ha ijesztő felismeréseink támadnak a házasságban? Ezekről a kérdésekről is vall...
  • 2020. február 12., szerda

    „Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd.” Ez a bizonytalan állapot biztonságos kötődéssé alakulhat, ami egy életen át képes megtartani a kapcsol...
  • 2020. február 12., szerda

    A Tokaj-hegyaljai Erdőbénye ad otthont idén a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumának. A legújabb borászati trendekkel és a legjobb...