Istentisztelet 2024. szeptember 22-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 23,1-12 Textus: Mt 23,8-10

Énekek: 804/1 ú. ék., 134, 714/1 ú. ék., 716/1 ú. ék., 479/3.4.

Szeretett Testvérek!

Hogy kezdtük az első felolvasást? „Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és a tanítványaihoz:..." Mi történik itt vasárnaponként? Jézus, az Ő, és az Atya Isten Szentlelkén keresztül, emberi hangképző eszközöket használva szól a sokasághoz, és a tanítványaihoz.

Kik a „sokaság" tagjai? Azok, akik kíváncsiak Jézusra. Kik a tanítványok? Azok, akik Jézus tanítványképző tanfolyamára járnak. Felvételiztek? Nem. Beiratkoztak? Nem. Jézus szólította meg; Jézus hívta meg, hívta el őket. Az érdeklődő sokaságot és a tanítványait inti valamire, ami élesen el kell, hogy válassza őket attól, amit az írástudók és a farizeusok művelnek.

Kik voltak az írástudók? A zsidó értelmiség. Tanítottak, Mózes törvényeit magyarázva részt vettek a jogalkotásban, és bírói tisztséget is elláttak. Tilos volt leírniuk a hagyományokat, ezért kívülről megtanulták őket, és úgy adták át egymásnak. Az ő köreikből kerültek ki a zsidó filozófia, bölcselkedés leghíresebb alakjai. Jézus elismerte a tudásukat és szorgalmukat, de képmutatóknak tartotta őket, mert nem tartották meg azt, amit egyébként helyesen tanítottak. Ezért kezdi így a beszédét: „Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak."

Kik voltak a farizeusok? A Krisztus születése előtti évszázadokban azok az „elkülönültek" (ezt jelenti a farizeus szó), akik életüket szentelték annak, hogy Izráel megélje az Úrtól rendelt választott szerepét. Ennek érdekében hűségesen, fáradtságot nem ismerve hirdették és magyarázták Isten parancsolatait, és szigorúan előírták azok megtartását. E buzgalmukban elérték, hogy Jézus születése előtt száz évvel Izráelben már bevezették az iskolakötelezettséget! Az élet minden területén megtalálták és kidolgozták, miképpen kell maradéktalanul eleget tenni a Törvény betűinek. Ezek aprólékos túlzásai Jézus korában már elviselhetetlen terhet jelentettek az egyszerű emberek számára. Hogy azokat ők, a Törvény végrehajtási utasításait aprólékosan kidolgozók mennyire tartották be, azt éppen Jézus kijelentéséből hallottuk: „Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani."

Jézus lerántja róluk a leplet. Óva inti a sokaságot és tanítványait attól, hogy olyanokká váljanak, mint ők. Érdekes, és elgondolkodtató, hogy az írástudók és a farizeusok vallásgyakorlatának melyik területét emeli ki; leginkább melyiktől akarja megvédeni az érdeklődő, és már Őt, Jézust követő tanítványi hallgatóságát. Azt mondja, ezek a vallási elöljárók „szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket."

Mielőtt folytatnánk, engedjük meg a Szentléleknek, hogy megforgasson bennünk egy kérdést, és tartsa elevenen, míg tovább haladunk: Mi hízeleg neked a leginkább; ha minek, kinek szólítanak?

Ott tartottunk, hogy Jézusban érezhető ellenszenvet váltott ki, amiért az elöljárók szerették, ha mesternek szólítják őket. Jézus itt a „rabbi" szót használja. Ez szó szerint azt jelenti: „nagyszámú". Talán az ismeretük sokaságára utalt. A mindennapos szóhasználatban inkább „tiszteletre méltó"-nak, „megbecsült"-nek fordítható. Mindkét elnevezés magában hordozza azt, hogy „különbek, mint a többiek".

Jézus azt mondja az övéinek; tanítványainak és a sokaságnak: „ti ne hívassátok magatokat mesternek (rabbinak), mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok." Minden tiszteletem a bibliafordítóké, de nem értem, hogy itt miért találjuk azt a Bibliánkban, hogy „ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek"? Másodjára ugyanis, nem a rabbi (mester) szót, hanem egy másikat olvasunk az evangélium eredeti nyelvén: tanár (διδάσκαλος - ejtsd: didaszkalosz). Higgyétek el, ez nem szőrszálhasogatás, hanem Jézus kijelentésének értelme. A megkülönböztető szóhasználattal azt mondja: sok mindent tudhat a mester (a rabbi), de nektek egyetlen tanárotok (didaszkalosz) legyen! Ez pedig ki más, mint: Ő, Jézus!

Érted, mennyire nekem, neked szól? Amikor bölcseleti ismeretet, tudást, lelki építőanyagot akarsz továbbadni, mielőtt megszólalnál, kérdezd meg magadtól: Jézus mit szólna ehhez? Az, amivel meglehet, hogy egy életre meghatározod valakinek a szemléletét, megállja a helyét Jézus mércéjén? Begyűjthetsz magadnak továbbadható, értékes gondolatokat, de soha ne felejtsd el, ki a te egyetlen, igazi Tanárod!

És azért se' nevezd magad mesternek, még akkor se', ha mesterfokozatot, vagy még nagyobb tudományos címet szereztél, mert azonnal körbenyalogat a kísértés: különb vagy, mint a Jézust követő testvéreid. Jézus besorolása szerint: nem vagy az!

Hallottad: „egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok." Értelmes ember nem fuvalkodik fel a testvére előtt. Miért? Mert a szüleik számára ők mindig egyenlőek. A mennyei Atya előtt lenullázódnak a címeink, az eredményeink, a fokozataink.

És Jézus folytatja: „Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van." „Atya" címen Jézus az anyanyelvén az אָב (ejtsd: Áb), vagy Abbá szót ejtette ki a száján. Ez ugyanaz, amit a Tízparancsolatban olvasunk: „Tisztelt atyádat és anyádat". (2Móz 20,12) Jézus tehát nem azt tiltja meg, hogy a rokonsági kapcsolatokban használjuk az „atya", az „apa" megjelölést. A baj akkor adódik, amikor valakit úgy szólítok atyámnak, hogy azzal elhomályosítom Isten nevét, hatalmát, tekintélyét. Nem rokoni, hanem vallási értelemben használom az „atyát". Ezért áll tőlünk, reformátusoktól távol az, hogy a papot atyának, a pápát (vagyis: papát) őszentségének tituláljuk.

Ennek, és az előző, majd pedig a még ez után következő jézusi felszólítás értelmében én a Bibliától, Jézustól, sőt az egész, igei alapra épülő reformátusságunktól nagyon távolinak tartom az egyházunkban meghonosodó „nagytiszteletű", „főtiszteletű" titulusokat. Pedig pontosan erről szól ez az Ige. Ne tartsátok magatokat különbnek a többi testvértől! Semmiféle elnevezéssel ne hangoztassátok azt, amit Jézus nem hagy jóvá! Engem már egyik egyházi elöljáróm levélben kioktatott, hogy ne szólítsam „Kedves ..."-nak; nem mondom ki a keresztnevét, mert az ő megszólítása: „Nagytiszteletű ... (itt jön egy hierarchikus fokozat)... Úr! El tudjátok képzelni, hogy könnyes szemmel, kicsit szomorúan, de Jézus hogy nevet ezen a fennhéjázáson? Mi lett volna, ha Péter megköveteli Jánostól, meg a többi szolgatársától, hogy ne a keresztnevén, hanem így szólítsa: Nagytiszteletű Péter Apostol! Én itt, most, e mellett az Ige mellett, ezen a helyen kérem, hogy ne szólítsanak nagytiszteletű úrnak! Mi, reformátusok vagyunk az egyetlen protestáns felekezet, akik - jobb híján - még mindig kikövetelik maguknak a nagytiszteletű, meg főtiszteletű címeket. Az evangélikusok, baptisták, metodisták már rég' nem használják. Ők rábízzák a hívekre, hogy mekkora tiszteletet adnak nekik...

Jézus nem hagyja abba, tovább folytatja, mondja az ottani, és most Szegeden, a Honvéd-téri sokaságnak, tanítványoknak: „Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus." Tudom, hogy soknak tűnik már a nyelvészkedés, de higgyétek el, szükség van rá! Az előbb, amikor a másik rabbiról, valójában tanárról volt szó, ha még emlékeztek rá, a „διδάσκαλος - didaszkalosz" nevet említettem. Itt, ezen a helyen a tanító úgy hangzik a görög evangéliumból, hogy: καθηγητής (ejtsd: kathégétész). Károli Gáspár, de még az őt revideáló Szenczi Molnár Albert is úgy fordítja ezt a „tanítót", hogy: Doktor. Doktor az, aki levezet egy új állítást, egy új tételt. Érthetővé teszi.

Vajon, mit értettek alatta? Mit akartak érthetővé tenni a 16-17. századi magyar nyelven? Azt, amit Jézus, azt, amit Jézus evangéliumának görög fordítói. A tanító, a kathégétész azt jelenti: le-vezetni (katá hégéomai). Végigvezetni egy ismeretlen úton. A mi egyetlen Tanítónk, Krisztus előttünk megy az úton. Ami veszély, baj érhet, azt először Ő szenvedi el. Ő megy keresztül rajta. És ezért tartja fenn a jogot arra, hogy arra menjünk, amerre a legjobbnak látja. Még a kockázatok, a fájdalmak közül is azt választja ki, azt vállalja, amelyik a legkevésbé árt nekünk. De át kell mennünk rajtuk, mert azok vezetnek a cél felé.

Elég tapasztalatunk lehet arról, milyen zavaró, kétségbeejtő, sokszor végzetes, ha több vezető jelenti ki, hogy merre érdemes haladni, mit kell választani, hogyan kell azt az utat végigjárni. Ezt leggyakrabban az egészségügyben tapasztaljuk. Egyik orvos ezt tanácsolja, a másik azt. Melyiknek higgyek? Kit kövessek?

Értsük meg: alkalmatlanok vagyunk arra, hogy akárkit is a nagybetűvel írt ÉLET- célba juttassunk. Semmiféle felhatalmazást nem kaptunk arra, hogy ebben az életben a Jézusban adott tanmeneten, tanösvényen kívül vezessünk lelkeket az örök ÉLET felé.

No? Forog még bennetek a Lélek kérdése: Mi hízeleg neked a leginkább; ha minek, kinek szólítanak? Egészítsük azzal, amit Jézus tett hozzá az elmúlt percekben! Kinek tartod magadat? Ki mered-e mondani, hogy Ő a tanárod, Neki adod be a dolgozataidat, az Ő ellenőrzésére vagy kíváncsi?

A mennyben lévő Atya az egyetlen, akinek átadod akár az akaratod feletti hatalmat? Hiszed-e, hogy az Övé a mennyek országa, és Magyarország, és a föld összes országa? Neki, egyedül Neki adod-e a dicsőséget, melyért téged ünnepelnek, elismernek, szeretnek? Ő hallotta a válaszaidat. Ő értékeli őket. Ő javítja ki azt, amit rosszul tudtunk. Ő áldott meg ma is. Ámen