Istentisztelet 2025.03.16-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

Böjt első vasárnapján

 

Lekció: Lk 17,7-10

Énekek: 460/1, 466/1-3, 25/2, 90/1, 443/3, 460, Szózat, 846 ú. ék.

Textus: Lk 17,10

 

Szeretett Testvérek!

 

Borravaló. Bejáratott szokás. Kínos, ha elmarad.

Nem kérjük a visszajárót a fodrásztól, a pincértől, a személyfuvarozótól. Mi történik ilyenkor? Kiegészítjük azt a jövedelmüket, amit egy bizonyos munka elvégzéséért ők állapítottak meg, munkavállalási szerződésükben ők írták alá. Miért adtuk a borravalót? Mert megelégedtünk a teljesítményükkel. A fodrász olyanra vágta a hajunkat, amilyenre kértük. A pincér kihozta helyettünk az ételt a konyhából. (Amit egyébként nem ő készített el). A taxisofőr úgy vitt el minket egyik helyről a másikra, hogy sértetlenül megérkeztünk.

Miért nem kapott tőlünk borravalót az óvónő, a tanár, a cipőboltban, az élelmiszerüzletben dolgozó eladó, a villamosvezető, az utcaseprő, a tankönyvíró, vagy a betegfelvételi ablak mögött ülő SZTK-alkalmazott?  Miért nem? Nagyjából az ő munkájukkal is megelégedtünk, de úgy véljük, nem tettek mást, mint a munkakörükhöz tartozó kötelességüket teljesítették.

Ha nincs más dolgunk, elgondolkodhatunk ezen egy ideig, de most van más dolgunk is. Még egy adag elgondolkodni való. Ennek már tétje van.

Jézus hozta fel. A végét idézem: „Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt."

Kikhez beszélt? Az apostolokhoz. (Lk 17,5) Akiket kiválasztott magának.

Most, itt, a templomunkban kik hallották ezzel a keserű szóval: haszontalan - ellátott történetet? Mi. Akiket Jézus kiválasztott magának. Ezen az istentiszteleten hozzánk beszél.

Hogy mondod? Mi nem vagyunk apostolok? Dehogynem! Az ἀπόστολος (ejtsd: aposztolosz) szó alapjelentése a következő: képviselő, küldött, megbízott, meghatalmazott.

Jézus azért szólít meg ma délelőtt, hogy Őt képviseld, amikor majd elmondod valakinek, mivel töltötted itt az időt. Képviseled? Igen, hiszen az Ő küldöttje vagy. Jézus elküld valakihez azzal, amit ma hallasz. Ő tudja, mikor indít. Megbíz azzal, amit csak te mondhatsz el, te adhatsz tovább annak, akinek számára pár percig te leszel Jézus apostola. Erre kapsz meghatalmazást. Egyenesen Istentől!

Képzeld magad elé a jelenetet! Képzeld magad elé, ahogy betöltöd az apostoli küldetésedet! Megnyitod a szádat előtte. Ki előtt? Majd akkor kiderül, ki lesz az!

Elmondod, hogy először megdöbbentél azon, amit ma olvastak a templomban a Bibliából. (Jézus leendő képviselőjeként ültél ott.)

Végy egy nagy levegőt, és valld be, hogy azóta is ezen jár az eszed. Egyszerűen meg kell osztanod vele a gondolataidat. Vele, aki előtted áll, vagy a meglepetéstől már leült. (Ekkor már Jézus küldöttje vagy.)

A saját szavaiddal (mert úgy lesz a legérthetőbb) meséld el, mit éreztél, amikor megértetted, hogy a beszélgetőtársadnak erről a jézusi tanításról - higgye el -: tőled kell hallania. (Tényleg, ki lesz az? Ugye, egyre izgalmasabb?) És azért beszélsz neki éppen te ezekről a dolgokról, mert te vagy a megbízott, te vagy Jézus meghatalmazottja. Már többször is voltál, de most vetted a bátorságot a beszélgetéshez.

Hidd el, csodálatos érzés lesz apostolként megélni a keresztyénségedet! Ha már történt ilyen, tudod, mire gondolok.

Na, de vajon a Szentlélek mikor fogja leadni a bátorító jelzést: Most!?

Reggeli ébredés után? Ebédszünetben? Este, otthon?

Mikor lök majd meg az isteni indíttatás: Most beszélj!? Most szólítsd meg! Ez az a hely! Ez az az alkalom! Ezt a lehetőséget készítettem el! Mikor bátorít fel a Szentlélek: Figyeld az arcát!? Most fogékony rá! Igen, most! Akkor is, ha nem látszik rajta. Akkor is, ha úgy tűnik, nem veszi komolyan. Akkor is, ha visszautasító lesz.

Nem tudom, mikor kerül rá sor, de nyugodj meg, és beszélj hozzá! Isten szent Lelke megágyazta a szívét. Odafekteti az bibliai Igét, egyszerű szép bizonyságtételedet. Megnyugszik rajta. És amikor eljön az ideje, a Szentlélek majd felébreszti benne.

Mit gondolsz? Ha magadon is meglepődve sikerül a küldetésed, és már akkor, vagy lehet, hogy sokkal később, de látod rajta, hallod tőle, hogy megértette, amit mondtál, mit gondolsz? Külön köszönetet vársz majd érte? Borravalót az Istentől? ... Hát persze, hogy nem! Én sem.

Tudjátok, mi kívánkozik majd a szánkra? Igen, ez: „Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt."

1848-ban Irinyi József országgyűlési képviselő 12 pontba fogalmazta Kossuth Lajos felirati javaslatát. Nem azért, hogy ismertebb hírlapíró legyen, és ezzel nagyobb haszna. Nem. Kötelességének érezte, hogy a haza szolgálatába állítsa a tollát.

Jókai Mór nem azért fogalmazta át a 12 pontot, mert különbnek tartotta a saját stílusát, és így valami haszna származik belőle. Nem. Kötelességének érezte, hogy az egyszerű emberek is megértsék a politikai nyelvezettel megszerkesztett 12 pontot, a nemzet kívánságát.

Petőfi Sándor nem költői, és színészi tehetségének elismeréséért írta, nem állásajánlatokért szavalta el először a Pilvax kávéházban a Nemzeti dalt. Nem. Kötelességének érezte, hogy a forradalmi hangulatban talpra állítsa a „magyart".

Mészáros Lázár, a Császári-Királyi Hadsereg itáliai erőinek főparancsnoka, a hét nyelven beszélő huszárezredes, Radetzky tábornagy büszkesége, aki Széchenyi Istvánnal levelezett és tagja volt a Magyar Tudós Társaságnak, nem azért engedett Kossuth hívásának; nem azért lett Batthyány hadügyminisztere; nem azért szervezte meg a magyar honvédséget, mert ez jelentette számára a katonai karrier csúcspontját, és anyagi hasznot hajtó fizetést. Nem. Kötelességének érezte, hogy segítse a független Magyarország újjászületését.

Szabadságharcos elődeink legnagyobb kitüntetése az volt, hogy országgyűlésből, szerkesztőhivatalból, itáliai állomáshelyről hazatérve, a hazához térve, Isten haszontalan, kötelességtudó szolgáiként megtették mindazt, ami Uruk Istenük, és Magyarország iránti kötelességük volt. A földekről, az állatok őrzéséből, az erdőkből baltával, kiegyenesített kaszával, vasvillával, ostorral, sorozóbizottságok elé tért hazafiak Isten haszontalan szolgáiként megint csak: a kötelességüket teljesítették.

Ugye, most már ideje lenne tisztázni, mit jelent az, hogy „haszontalan"?

Mivel kezdi Jézus? Van egy szolga. Nincstelen. Minden, amit használ, amit visel, amit elfogyaszt, amivel dolgozik, az a gazdájáé. Szállást, ruhát, ételt, italt tőle várhat. Meg is kapja. Ezért tudja elvégezni a munkáját. A mezőn dolgozik. Szánt, vet, arat. Legelteti az állatokat. Este vacsorát készít a gazdájának, megteríti az asztalt és tálalja az ételt. Miután a gazda befejezte, ő is elfogyasztja a vacsoráját.

Nem vitatkozik. Megbékélt azzal, hogy van munkája, van mit felvennie, van mit ennie. Azzal, hogy vacsorát készített, azzal, hogy odakészítette a tányért és az evőeszközöket, azzal, hogy a kész ételt az asztalra helyezte, semmiféle hasznot, profitot nem szerzett a ház, a földek, az élelem tulajdonosának. Egyszerűen teljesítette a dolgát. Azt, amire parancsot (διατάσσω - ejtsd: diátásszó) kapott.

A parancsot is erősnek találjuk? Finomíthatunk rajta. Jézus, miután életre keltette a halottnak hitt kislányt, a szülőknek „meghagyta, hogy adjanak neki enni." (Lk 8,55) Meghagyta (διατάσσω). Jobban tetszik? Mondok még egyet. Keresztelő János azt mondta az őt felkereső vámszedőknek: „Semmivel se hajtsatok be többet a megszabottnál!" (Lk 3,13) Nem a megparancsolt, hanem a „megszabott" (διατάσσω) vámtarifánál többet nem engedett behajtani.

Visszatérve a mai történetünkhöz: A gazda nem tartozott köszönettel azért, hogy a szolga végrehajtotta azt, amit korábban meghagyott neki. Ami a pontosan kijelölt, megszabott feladata volt.

Van egy, van több száz kötelességem. Neked is. Teljesítjük, mert munkát, szolgálatot, végezhetünk. Amiért ételt, italt, ruhát, és még mennyi minden mást vásárolhatunk!

Miért dolgozhatsz? Mert a munkához elegendő erőt, egészséget, körülményeket, békességet, képességet kaptál. Kitől? A Gazdánktól. Istentől. Ugye, nevetséges lenne, ha köszönetet várnánk érte? Inkább nekünk kellene hálát adnunk. Tartozunk is vele...

Haszontalan szolgák vagyunk. Urunk, Gazdánk: Jézus az életét adta azért, hogy mi, az itt elvégzett munkánk, szolgálataink után asztalhoz ülhessünk. Mi, az Ő számára semmi hasznot nem végzünk azzal, hogy éljük a Tőle kapott életünket.

Haszontalan szolgák vagyunk. Mégis: asztalt terít nekünk. Ő. Vacsora-közösségre hív. Önmagával. Szentlelke szolgálja fel nekünk a bűnbánatunkat. Nélküle azt sem éreznénk. Utána jön a második fogás: a bűnbocsánat. Átvesszük. Végül az édes ígéret, amit Jézus tálalt a tanítványoknak, és hagyta fenn a terítéket a Bibliában: „De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában." (Mt 26,29)

Ezt az utolsó vacsorán hallották az apostolok. Ma, az úrvacsoránkon erősíti meg - nekünk. Asztalához hív, és velünk vacsorál.

Mert ha Ő itt van, itt az Isten országa! Közöttünk. Ámen