Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti kirándulás, 2010

2010. július 7-11. - Gyülekezetünk kirándulást tett Dél-Erdélyben. (Kígyóssy Zsolt felvételei)

 

Gyülekezeti kiránduláson Dél-Erdélyben

Isten segítségével idén is eljutottunk egy határon túli kirándulásra. Ezúttal 43-an indultunk el Kereskényi Sándor lelkipásztorunk vezetésével, hogy egy - legtöbbünk számára még ismeretlen - gyönyörű vidéket látogassunk meg, ismerkedjünk természeti szépségeivel, közelebb kerüljünk az ott élő magyar testvéreinkhez. Dél-Erdély volt az úti célunk, összesen négy napig „portyáztunk" ezen a tájon, mindeközben olyan élményekkel lettünk gazdagabbak, amelyeket soha nem lehet majd kitörölni az emlékezetünkből.

 

Hogy merre jártunk? Felsorolni könnyű, hiszen jól megjegyeztük az általunk felkeresett helyeket, de mindről beszámolni már nehezebb, hiszen a helyszűke miatt erre most nem nyílik lehetőség. Nagyszentmiklós, Temesvár, Sarmizegetusa, Hátszeg, Őraljaboldogfalva, a Retyezáti Nemzeti Park, Demsus, Zeykfalva, Vajdahunyad, Szászváros, Déva, Marosillye és Igazfalva - ezek voltak azok az állomáshelyek, ahol történelmi, felekezeti és magyar nemzeti vonatkozású látnivalók vártak bennünket. Nem szabad említés nélkül hagynunk Csernakeresztúr falut sem, ahol a szálláshelyünk volt, testvéri fogadtatással, kedves magyar családoknál, kiváló ellátással, pihenési lehetőséggel.

 

Rengeteg vizuális és lelki élményben volt részünk, de a kiránduláson résztvevő testvérek közül szinte mindenki az őraljaboldogfalvi látogatást tette az első helyre. Itt egy 13. században épült műemlék templomot tekintettünk meg, amely a Hátszegi-medence közepén épült kőtemplom, felbecsülhetetlen értékű régi freskókat őriz, pontosabban őrizne, ha lenne pénz ezek felújítására. Merthogy a román állam erre nem áldoz, Bódis Miklós református lelkész, aki itt szolgálja kilenc hívét, megtesz ugyan mindent annak érdekében, hogy a csodálatos magyar műemlék megmaradjon, visszanyerje valamelyest eredeti formáját, eredményeket is ért el, de mégis nehezen halad előre a felújítás ügye. A fiatal, mindig mosolygó lelkész, kilenc gyülekezetben szolgál, de van olyan falu is, ahol egy embernek tart istentiszteletet! Elbeszélése, megnyilatkozása mindenkit lenyűgözött és megfogott bennünket őszinte hitvallása.

 

Jártunk a Retyezáti Nemzeti Parkban, amely szemet gyönyörködtető szelíd lankáival, majd egyre meredekebb hegyoldalaival, az ott legelésző nyájakkal és gulyákkal, a sebes hegyi patakokkal, a sok színben pompázó virágokkal kápráztatott el bennünket. Voltunk az ottani bölényrezervátumban, láttuk a vajdahunyadi várat, megtekintettük Temesvár belvárosát, a sarmizegetusai várromokat (Dacia római tartomány egykori székhelyét), sétáltunk Szászváros szépen felújított utcáin, megcsodáltuk Déva várát és gyönyörködtünk a fentről elénk táruló szépséges panorámában - és sorolhatnánk tovább, hiszen az élmények tárháza kifogyhatatlan.

 

Hazafelé tartva megálltunk Igazfalván, a helyi testvérekkel részt vettünk az ottani református templomban tartott istentiszteleten, majd Ihász János polgármester fogadásán is. Az igazfalvi emberek ősei Vésztőről, Gyomáról, Makóról és Köröstarcsáról települtek ebbe kicsiny faluba, s alig néhány év alatt felemelték Isten házát, a közelmúltban ünnepelték felszentelésének 100. évfordulóját. A fiatal polgármester és a helyi presbiterek mutatták be nekünk a falut, az egyházközséget, beszéltek arról is, hogy milyen (optimista) jövőképet festettek maguk számára és azt -- Isten segedelmével -- miként kívánják megvalósítani. Az igazfalvi almapálinka, lekváros fánk, üdítő elfogyasztása után vettünk búcsút kedves vendéglátóinktól, majd vettük a határ felé az irányt. Kissé elcsigázottan, de lelkiekben feltöltődve érkeztünk Szegedre.

 

S tervezzük a jövő évi kirándulásunkat...

Kisimre Ferenc

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 218, összesen: 2348299

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája