Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2020. július 26-án

 

Hirdetések 2020. július 26-án

 

Imádkozzunk azért, hogy az olvasott és hirdetett bibliai üzenetek ne csak a fülünkig, de odáig jussanak, ahol, ahonnan felhasználhatóak Isten számára!

 

********************************

Este 6 órakor Damásdi Péter segédlelkészünk lesz az igehirdető.

Még ezen a héten, július 31-ig szolgál közöttünk, további lelkészi munkáját az egyetemi lelkészség területén fogja végezni.

Isten áldását kívánjuk életére és az Úrért végzett cselekedeteire.

 

Csütörtökön délután fél 6-kor Damásdi Péter kora esti bibliaórára várja a testvéreket. A József-történetekbe ékelődő (1Móz 38), Júda és Támár esetéről szóló bibliai jelenet lesz a tanulás és beszélgetés témája.

 

A lelkészházaspár ma déltől augusztus 7-ig szabadságát tölti.

Jövő vasárnap mindkét istentiszteleten Telegdi István, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet III. éves hallgatója végzi az igehirdetési szolgálatokat.

A Kárász utca 15. sz. alatti lelkészi hivatal és a Református Temető gondnoksága a megszokott rend szerint zavartalanul nyitva tart.

 

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem pótfelvételit hirdet teológus, teológus-lelkész, hittanár-nevelőtanár, katekéta-lelkipásztori munkatárs, kántor, valamint általános iskolás tanító szakokra. Utóbbi szakon a félévi ösztöndíj elérheti a 125.000.- forintot is.

Bővebb információk: www.felveteli.drhe.hu

Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 24.

 

Pénteken a Belvárosi Temetőben álltunk meg Kucsora Sándor Istvánné, született: Baranyi Magdolna 78. életévében elhunyt gyülekezeti tagunk ravatala és sírja mellett.

Az életére emlékező, és a Feltámadás hitét erősítő, elhunyt testvérünk kedves Igéjét a Prédikátor könyve 3. fejezetéből olvastuk: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak".

Kucsora Sándorné Szegeden született 1943. január 2-án és 2020. július 13-án adta vissza lelkét teremtő Urának.

 

*******************************************

Mindazt tehát, amit mondanak,

tegyétek meg és tartsátok meg,

de cselekedeteiket ne kövessétek..."

Mt 23,3

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 421, összesen: 2247953

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...