Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2021. július 25-én

 

Hirdetések 2021. július 25-én

Imádkozzunk azokért, akik mostanában szokják a gondolatot: nagyszülők, dédszülők lettek.

Áldja meg a jó Isten gőgicsélő örömforrásaikat!

***************************************

Ma este 6 órakor istentiszteletet tartunk az alagsori gyülekezeti teremben.

 

Csütörtökön fél 6-kor ismét kora esti bibliaórán nyithatjuk fel Isten üzenetét.

 

A gyülekezeti kiránduláson résztvevők 6.000.- Ft. visszatérítést vehetnek fel a lelkészi hivatalban.

 

Örömmel jelentem, hogy pénteken délután két házaspár:

Csányi Péter és Papp Edina;

valamint

Lovas Norbert és Hunyadi Noémi

kérte Isten áldását házasságkötésére.

Szeretettel köszöntjük, fogadjuk őket gyülekezetünkben.

 

Mindannyiunk nevében szeretettel köszöntöm Telegdi István kolozsvári teológus testvérünket, aki ezen a nyáron is közöttünk tölti gyülekezeti gyakorlatát.

 

Isten kegyelmét hirdetve jelentem a gyülekezetnek, hogy kedden délelőtt a zsidó temetőben álltunk meg 91. életévében elhunyt testvérünk, Dr. Földes Józsefné Szilágyi Magdolna testvérünk ravatalánál. Koporsóját húsz évvel ezelőtt elhunyt férje mellé engedték le és temették el.

 

**********************************************************

Minden oldalról körülfogtál,

kezedet rajtam tartod."

Zsolt 139,5

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 74, összesen: 2248139

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...