Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2026. április 12-én

 

Hirdetések 2026. április 12-én


Imádkozzunk azért, hogy ma este és az elkövetkező napokban

Isten békessége, mely minden értelmet meghalad"

uralkodjon országunk, népünk értelmén!

 

**********************************************************

 

Köszönetet mondunk azoknak, akik a ferences szegénykonyhán ma főznek meleg vacsorát a rászorulóknak. Hálásak vagyunk az étel elkészítéséhez szükséges természetbeli felajánlásokért is.

Holnap délután fél 5-kor presbiteri gyűlést tartunk a Kárász utcai Közösségi Házban.

Jövő vasárnap a délelőtti istentisztelet után Szabó József erdőmérnök tart nekünk képes előadást.

Címe: Gombák és fák.

 

Az előadás után gyülekezeti ebéden beszélgethetünk a hallottakról, és mindenről, amit egymástól hallunk. Az ebédre péntek délig várjuk a jelentkezéseket.

 

Következő úrvacsorás istentiszteleteink nem a jövő héten (a rendtartásunk szerinti harmadik vasárnapon), hanem Pünkösd két napján, május 24-én és 25-én lesznek.

 

Általános és középiskolás fiataljaink számára június 22. és 26. (hétfő-péntek) között hittantábort szervezünk a Körös mellé, a Gyulától 5km-re található Szanazugon.

Mától várjuk a jelentkezéseket a lelkészek elérhetőségein!

 

Heti rendszeres összejöveteleinket mától kezdve (mai konfirmációs felkészítés, ifjúsági bibliaóra is) újra megtartjuk.

 

Az otthonról hozott vagy itt, a padokra kihelyezett papírokra megírt imáinkat tegyük bele abba a kis dobozba, amit presbiter testvérünk az előtérben tart a kezében. Ki is vehetünk egyet, hogy a rajta lévő kérés napi könyörgésünk része legyen! Imádkozzunk egymásért!

 

Szívesen teszünk lelkészi látogatást mindazoknál vagy megbeszélt időben a lelkészi hivatalban fogadjuk azokat, akik személyesen szeretnének beszélgetni, imádkozni velünk.

 

**********************************************************

 

Mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek:

mutassátok hát meg,

hogy szentek vagytok!"

3Móz 11,44

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 117, összesen: 2926925