Húsvétvasárnapi istentisztelet - 2020.04.12.

 

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Istentisztelet 2020. április 12-én /interneten/

 

Húsvét 1. napján

 

Lk 24,1-12

 

Szeretett Testvérek!

 

Honnan tudjam, hogy mikor léphetek előre? - kérdezte a nálam valamivel idősebb, láthatóan zavart férfi az élelmiszerbolt pénztára előtt. Apró tipegéséből kivehettük, hogy kínosan ügyel a veszélyhelyzet miatt bevezetett szabályra, a vásárlók között megtartandó másfél méteres távolságra. A pénztáros felállt, maga elé mutatott, és a hangjában valami végtelen türelemmel elkezdte magyarázni: Itt ez a piros pötty a járólapon. Azért látja, mert nem áll rajta senki. Aki itt volt, fizetett, és hazament.

Üres, piros kör a boltban. Üres, mert valaki fizetett. Üres kereszt Jeruzsálemben. Üres, mert az Isten kifizette a tartozásunkat.

Ott is voltak piros pöttyök. Vércseppek. Jézus fejéről, hátáról, kezéből, lábából hulló vércseppek. Fizetőeszközök. Pokolból mennyországba vezető, egyszeri utazást megváltó piros valuták.

Másik, élő példa. Lakásvásárlás. Meggondolatlan túlköltekezés miatt a fiatal házaspár képtelen fizetni a hiteleket. Már túl vannak mindenen. Senki sem segíthet. A végrehajtó megjelenése előtt úgy döntenek, hogy kisebb lakásra cserélik azt, amibe az esküvő után oly' boldogan költöztek be. Végre találtak valakit, aki adósságuk átvállalásával együtt megvásárolta az otthonukat. Újra kezdhetik az életüket. Kisebb helyen; jobban átgondolva, mit vesznek és tesznek, de adósságuktól megszabadulva.

Jeruzsálem. Körülbelül 1965-70 évvel ezelőtt. Az emberi testben megkorbácsolt Isten, Jézus Krisztus átvállalja legjobban szeretett teremtményei: az én, és a te, valamennyiünk adósságát. Amit meggondolatlan cselekedeteinkkel, otromba szavainkkal, láthatatlan, de annál bántóbb gondolatainkkal, és nagyképű mulasztásainkkal halmoztunk fel.

Jézus felkiáltott a kereszten: „Elvégeztetett" -, lehajtotta a fejét és kilehelte a lelkét. Ez a lehelet „érintős" volt. Mint a bankkártya. Jézus lehelete hozzáért az Atya Isten termináljához, ami addig is fogadta a Fiú jelzéseit. A kereszten elhangzott utolsó szó után pedig kijelezte: Elfogadva!

Azok az asszonyok, akik otthonról, Galileából kísérték Jézust, még nem tudhattak erről a mennyei tranzakcióról. Ők, a gyalázat és a kivégzés délutánján: „megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint." (Lk 23,55-56)

Átélték, és majd' belehaltak, ahogy Jézus testét leveszik a keresztről, és naplemente előtt gyorsan elhelyezik jóakaró barátjuk, Arimátiai József sírbarlangjában.

A szemükbe vésett üres, véres kereszt képével keresik a helyet, ahol még rátalálhatnak az Úrra. Megérinthetik a halott, lepedőkbe csavart testét. Viszik a másfél nappal azelőtti rohanásban elmaradt tisztesség kellékeit, nárdus olajat, mirhát, fűszereket.

Csalódniuk kell. Bár Sabbath nyugalomnapja után már „kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket", valaki megelőzte őket! A sziklabarlang bejáratát letakaró többmázsás „követ a sírbolt elől elhengerítve találták"!

Ki tette ezt? Péter, Jakab, vagy Bertalan kitalálták min gondolkoznak, és megnyitották a sírt? Hogy merték letörni a római pecséteket? Magukra vállalták az asszonyok feladatát, és már megkenik a holttestet?

Az asszonyok összeszedték a bátorságukat és beléptek a kis barlangba, de „nem találták az Úr Jézus testét". Nem elég, hogy a kereszt immár üres, a sírban sincs az ő Uruk, Mesterük?

A húsvéti asszonyok félúton vannak a tények és a felismerések közötti síkos úton. A kételkedő, állandóan bizonyítékokat kergető lélek már kiköltözött belőlük, de az igazi tulajdonosnak, Jézusnak még nem adták át lakhelyét. A vásárlónak, aki pedig már kifizette az adósságukat a kereszten. Megmerevedett izmokkal, oxigénhiányos tüdővel, idegvégződéseket irritáló szegekkel, bűnökből feloldozást bejelentő sóhajjal.

A húsvéti asszonyok tanácstalanok voltak. Lukács evangélista görög nyelve úgy diagnosztizálta őket: zavarodottakká, elveszetteké, félúton bizonytalankodókká (ἀπορέω) váltak. Értik ők; Jézus „nincs", de az nem ilyen egyszerű. Jézus nem ilyen, hogy csak úgy otthagyja őket. Lennie kell valahol!

Nem elég ez a labilis állapot; „két férfi lépett melléjük fénylő ruhában". „Az asszonyok megrémültek, és" ismervén a zsidó nők illemtanát: „a földre szegezték tekintetüket". A kor társadalmi szabályai szerint ilyenkor a két férfinak rájuk sem tekintve tovább kellett volna állnia.

 

Mit ad Isten (tényleg Ő!), a két, (mi már tudjuk) férfinak öltözött angyal azonban fittyet hány a szokásjogra, „így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt?" Vagyis: nektek nem itt van a helyetek! Üres volt a kereszt, üres a sír? Hát töltsétek meg azzal, akit annyira hiányol az egyébként felesleges illatszerekkel siető szeretetetek.

Jaj, mit nem adnék érte, ha láthattam volna, milyen lehetett azoknak a kedves asszonyoknak az arca! A férfi angyalok nem feszítik tovább a húrt, végre kimondják: „Nincsen itt, hanem feltámadt."

Most már nógatják az asszonyokat. Na? Na? Nem rémlik valami? „Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia."

Végre leesik a tantusz (vagy a sékel)! Az elveszett asszonyok megtalált tanítványokká válnak: „Ekkor visszaemlékeztek szavaira". A sok üres emlék megtartott ígéretté, hitet beizzító, a többiekhez visszarohanó telítettséggé vált.

Üresek az utcák, a parkok, a járművek, a templomok. 2020 húsvéti szívei zavarodottak, bizonytalanok. Fél úton megtorpantak.

Hol van Jézus?

Hová tűnt 2020 húsvétján?

Miért bújócskázik most, amikor a legnagyobb szükség van rá?

Ez az! Erre a kérdésedre várt Jézus. A húsvéti üres sírnál gyászra készülő asszonyok kérdésére. Az „Úgy hiányzol Istenem!" - kifakadásodra.

Megrémültél? - kérdezi. Akkor: Emlékezz vissza!

Mire? - kérdezzük mi. Mire emlékezzünk Jézus, ebben a világméretű ijedtségben?

Hát, mondjuk arra, amit az én íródeákom, Lukács rátok hagyott a Bibliában. Neki így mondták el a mennybemenetelem előtti utolsó üzenetemet:

„Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett." Ne találgassátok hát, hogy ez a járvány az utolsó idők jele-e? „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig." (ApCsel 1,7-8)

Jézus azt mondja, ha valamikor, vagy éppen az utóbbi néhány hétben megérintett titeket harmadik Énem, a Szentlélek, akkor tanúskodjatok! Mondjátok el neki, aki a közeletekben van, hogy van egy olyan sejtésetek, ami már több is mint gyanú: Jézus tényleg feltámadt! Tényleg él!

Mire emlékezzetek még? - kérdezi a Szentlélek-Jézus. Olvassátok el a Máté apostolomnak tulajdonított evangélium utolsó mondatait! Na? Rémlik valami? Igen, legutóbb egy keresztelő alkalmával hallottátok. Akkor eleresztettétek a fületek mellett. De most jól jön, ugye?

Megint csak a feltámadt, tanítványaival beszélgető Jézus útbaigazítása: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt 28,18-20)

Hopp! Mi volt a vége? „... íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Vége van a világnak? Nincsen. El merjük hinni, hogy Jézus igazat mondott? Tudunk már csak egy kicsit is örülni annak, hogy visszaolvashatóak az igazságai?

Akkor - szépen kérlek benneteket, az engem pár évtizede rabul ejtett Szentlélek szeretetével -: emlékezzetek már! Az elfogatását, kivégzését, feltámadását háromszor, előre bejelentő Jézus él!

Velünk van akkor is, amikor az üresség és a rémület eszközeit dobja be az, akinek ezek a legnagyobb produktumai.

Isten ellensége ijesztget. Mindig ezt tette. Ravasz, de ne hallgass rá!

Miért ne?

Mert Isten és Jézus Szentlelke, vagyis Ő maga, az Atya és a Fiú Pünkösd óta világot betöltő, most a képernyőd előtt is átölelő Lelke a Feltámadást, a Jézus visszajövetelekor majd megnyíló sírókat, és a te örök életedet hirdeti.

Kell ennél több? Ugye, nem?

Töltse hát be minden ürességünket a húsvétkor feltámadt Jézus társasága! Ámen