Istentisztelet 2021. szeptember 26-án
(Dr. Kereskényi Sándor)
Lekció: Gal 5,16-26
Textus: Gal 5,17
Szeretett Testvérek!
Fél óra múlva kihirdetjük a felvételi eredményeket. Itt, ma, a templomban? Igen, öt konfirmandusunknak jelentem be: „egyházunk önálló, úrvacsorázó tagjaivá nyilvánítalak titeket”.
A húsvét mellett valaha ez volt a keresztyén közösségek legnagyobb ünnepe. Az, hogy fiatalok és idősebbek hosszú felkészülés után, akár életük kockáztatásával is vállalták: a bűneimet eltörlő Isten, Jézus Krisztus követőjének vallom magam.
Jeruzsálem házaiban, római katakombákban, őserdőben, sivatagban, kápolnákban és hatalmas bazilikákban ragyogott az emberek szeme: van folytatás!
Hiába üldözik, hiába félemlítik meg tagjait, hiába a katolikusok és protestánsok által megrakott máglyák, hiába a náci és kommunista börtönök kínzópadjai, hiába a végtelenig el nem jutó tudósok eredményei, hivatásos tréfacsinálók olcsó poénjai, és szabadgondolkodók okosra faragott nyilatkozatai: a Krisztusba vetett hitüket megvallóknak mindig lesznek utódai, zászlóvivői!
A konfirmandusok fogadalomtétele igenis, ma is: felemelő ünnep! Van folytatás!
Maga Isten gondoskodott róluk, amikor a szülőket arra indította, hogy bátorítsák ezeket a fiúkat és lányokat. Küldjék el őket vasárnap délutánonként a templomba, hogy abból, amit meg lehet tanulni Istenről, abból egy kicsiny szeletkét sajátítsanak el. Jöttek. Félénken, majd érdeklődve. Tegnap, a vizsgára, merem hinni, hogy: már elkötelezetten.
Az elmúlt év során nem egyszer felajánlottam nekik, hogy ha úgy érzik, csak kötelességből csinálják végig ezeket a hónapokat, akkor a tisztességesen letett vizsgájuk ellenére se tegyenek ma fogadalmat. Ha nem érzik Jézus elhívását a keresztyén életre; ha kedvetlenül, vagy kényszerűségből állnak a gyülekezet elé; ha az úrvacsorát nem valami nagyszerű kezdetnek tartják, hanem a kötelező kurzus befejezésének, akkor ne vegyék a kezükbe a kenyeret és a poharat.
De: itt vannak.
Úgy, mint ti, kedves gyülekezeti tagok.
Itt vagytok, ki tudja mióta?
Azóta, hogy konfirmáltatok? Azóta, hogy bár évekig elfojtottátok magatokban Isten állandó hívását, mégis eljött a nap, amikor betörte az ellenállásotok jól megrakott, cifra falait, és visszataláltatok Hozzá?
Mióta vagytok itt? Azóta, hogy egy ravatal mellett, a könnyek dioptriáján keresztül Isten helyreállította a világlátásotokat?
Itt vagytok. Mióta? Azóta, hogy ujjaitokat markoló kicsiny kezecskéivel új ajándék érkezett a családba?
Mióta vagytok itt? Miért maradtatok itt? Miért jöttetek vissza?
Mert az edzőtök, a Szentlélek állandó buzdítása után: győztetek! Bizony, nem egyszer vesztésre álltatok, de a Mester nem dobta be a törölközőt. Nem azért küzdött értetek a kereszten, hogy feladjuk az ÉLETre szóló meccset.
Itt vagytok, itt vagyunk, mert földi mérkőzéseink a Bibliában olvasható, szószékről és hitvalló beszélgetésekből meghirdetett szabályait keresve eljutottunk odáig, hogy csak úgy vehetjük át az ÉLET koronáját, ha a mérkőzésvezetőre figyelve, utasításainak engedve küzdjük végig a játékidőt.
Hogy is kezdődött? Felsírtunk, és édesanyánk minden fájdalmat feledve magához szorított minket.
Hogy végződik? Felsírunk, vagy elalszunk, és arra ébredünk, hogy Jézus mosolyog ránk. A Paradicsomban. Nem tudjuk pontosan, milyen lesz a helyszín, de biztos, hogy létezik, mert Jézus a jobb oldalán megfeszített, benne bízó köztörvényes bűnözőt a felől biztosította, hogy még aznap ott találkoznak. „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43)
Itt vagyunk, mert Jézus, a Mester elküldte hozzánk a Lelkét, és rájöttünk arra, hogy bennünk él. A Lélek. Jézus Lelke. Az Isten Lelke. Bennük él és nekünk szurkol. Minden egyes küzdelmünk során, amit megvívunk a testünk kívánságaival szemben.
A testünk bejelenti az igényeit. Pál apostol felsorolásában a következőket: „házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás”. Mik ezek? A világot, történelmet, népek és családok sorsát felbolygató, pusztító, mérgező, korlátokat romboló vágyak. Jön a folytatás: „bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás”. Még hallgatni is sok, pedig nincs vége, jön a test akaratának embertelenséggé torzult masszája: „irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás”.
Isten Lelke ezek ellen veszi fel a kesztyűt, és viaskodik ellenük.
Hogyan? Mivel? Gyümölcsökkel. Ki hallott már ilyet? Az, aki hallani akarja. Az, aki kísértései, próbatételei, gyengeségei órájában újra elolvassa Pál apostol leltárát a Lélek fegyverzetének arzenáljáról.
Íme: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.”
A felszereltség számát illetően, ha jól számolom 17:9 arányban vezet a test. Annak felsorolt, tizenhét vágya ellen az oldalunkon harcoló isteni Lélek kilenc, pajzs mögül kilépő elhárító rendszerrel védekezik. Utána helyrehoz, felépít, újra emberré gyógyít.
A vágyak stukkerei ellen megtaláljuk-e a Lélek mesterlövész minőségű karabélyait? Mindegyik ellen a megfelelőt.
Állj készenlétben, mozgósítsd a benned élő isteni részt, mert soha nem tudod, merről ér a támadás, mikor tör ki benned a forradalom! Csöndesen, mint egy földalatti mozgalom, vagy azonnal, rád rontva, leggyengébb pontjaidon betörve.
Gyerünk, vessük be a házasságtörés és paráznaság élvezeteit! – szól nyálasan a test. Szeretet! – válaszolja a Lélek, és elfordítja a fejed, elutasítod a meghívást.
Nem elég? Fokozzuk hát a tisztátalansággal és a bujálkodással! – hergel a test. Erre az önmegtartóztatással szelídít a Lélek.
Egy kis ártatlannak tűnő bálványimádás, izgalmas varázslás Isten helyett? – cirógatja a kíváncsiság érzékelőit a test. Hűség! – kiáltja a Lélek. „Én, az Úr vagyok a te Istened,… Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Móz 20,2-3.)
Jöjjön hát az ellenségeskedés és a viszálykodás! – tör előre az akciódús felkeléseket felfestő, elcsúfult arcokat, egymásnak eső embereket eléd vetítő test. Békesség! – hűti le a Lélek ezt a fajta csalfa büszkeségedet, gőgödet, szakmai, vagy küllemedet legyezgető hiúságodat.
Legyen hát a féltékenység és a harag! – dobja le csúf bombáit a test akarata. Türelem! – csitítja az a változatlan isteni Lélek a megsárgult emberi lelket.
Mi van még? – keresgél a test. Há-há! Megvan! Önzés! Pártoskodás! Széthúzás! Ezeknek aztán mindig enged az ösztönné silányult akarat! Nem, nem! – szól a Lélek, és a szívesség pajzsán megtörik az önérdek, az „én” pedig kilép a központból, és átadja a helyét a „ti is, mi is” építő engedelmességének.
Na, majd az irigység, ami előbb utóbb gyilkosságig vezet! – suttogja a test. A Lélek erre előhúzza a szelídség lövedékét, megcélozza a beteges indulatot, és hatástalanítja a kapcsolatot, a szövetséget, a közösségeket, repesztő gránátokat.
Bánatában mibe is fojtaná vesztésre álló csatáját a test? Kezdődjék a részegeskedés és a tobzódás! A Lélek pedig odaül a test mellé és átnyújtja neki (nekem? neked?) a jóság ejtőernyőjét. És a magát halálra ítélő test nem hal bele a mámor ugrásába, hanem összeszedi magát, bekötözi a vetődés során szerzett sebeit, és megköszöni a Léleknek. Mit? A roncsoló pusztulásból való menekvést.
Nos, hát valahogy így. Ezekkel a gyümölcsökkel harcol a Lélek a testnek azok ellen a kívánságai ellen, melyek nem az Isten által belénk teremtett örömszerzést, a test és Lélek harmóniáját kottázzák elénk, hanem kiszolgálják a testet csonkoló, szívet megkeserítő vágyakat.
Erről tanultak konfirmandusaink. Ezt tanultátok, erről hallottatok ti is, kedves szülők, keresztszülők, nagymamák, nagyapák, rátok bízott gyermekeket nevelő, velük bármely ideig is beszélgető felnőttek.
Emlékeztek ezekre a harcainkra? Mikor a „a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen”? Hogyne emlékeznénk, hisz most, ezekben a percekben is csatázunk! Az isteni megszólítást fojtogató testünk arra ingerel, hogy amit hallottunk ne engedjük a szívünkig, az értelmünkig. A test automatikusan bekapcsolt hangszórója így recseg: hallgasd meg a Lélek beszédét a füleddel, de ne hallgass rá, ne engedd a szívedig, felejtsd el már délben, mert még a végén engedsz neki, és meg is teszed azt, amire a Lélek kér!
Kedves Konfirmandusaim! Tegnap levizsgáztatok. Ma fogadalmat tesztek. A felkészülés, a kiképzés véget ért. Az igazi harcok azonban most kezdődnek. Olvassátok az ajándékba kapott Bibliát! Lássátok Krisztust követő családtagjaitok, gyülekezeti tagjaink cselekedeteit! Ők sem, mi sem vagyunk Jézus tökéletes katonái, de tartjuk a frontot, és védjük a hitünket. Értetek, és gyermekeitekért.
Álljatok közénk! Maradjatok köztünk! Jézus seregében, a szeretet kötelékében. Győzzön az erősebb! Isten bennetek lakó Lelke! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 813, összesen: 2217114