Istentiszteklet 2018. november 4-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsolt 4

Textus: Ef 4,26-27

Szeretett Testvérek!

Az efézusi gyülekezet lélegzetvisszafojtva hallgatja a felolvasót. Pál apostoltól kaptak levelet! Időnként szünetet tartanak és megbeszélik a hallottakat. Kérdeznek. Találgatnak. Beszélgetnek. Aztán folytatják. Olvasd tovább! Vajon hányan kapták fel a fejüket, amikor a papiruszt maga előtt tartó derék testvérük oda ért, amit az előbb ti a helyetekről felállva hallgattatok? Az efézusi keresztyének között természetesen voltak zsidók. Ők moccanhattak először. Olvasd csak még egyszer, testvér! Hogy' írta Paulosz? A felolvasó visszavezeti ujját az előző sor elejére, és újra kezdi: „Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal"! Igen! Ezt ismerjük! Dávid király énekei között van! És a zsoltárokat kívülről fújó zsidó-keresztyének már mondják is: „Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le!" (Zsolt 4,5) Erre aztán a gyülekezet görög műveltségen nevelkedett tagjai is felemelkednek. Hatszáz évvel a ti Dávid királyotok után született az a bölcs ősünk, aki Nagy Sándort nevelte. Úgy hívták, Arisztotelész. Na, ő meg azt tanította, hogy amikor haragszol, ezt az öt dolgot gondold végig: Kire; a megfelelő emberre öntöd ki a haragodat? Milyen mértékű a haragod? Mikor gyúlt fel a haragod? Tudod-e, miért haragszol? És: a megfelelő módon érzékelteted a haragodat?

Nekem van egy olyan érzésem, hogy a zsidó Pál apostol, aki ismerte a görög kultúrát, számított arra, hogy a vegyes, zsidó-görög efézusi testvérek megversenyeztetik egymás bölcseit, és beszélgetni kezdenek erről a „harag" kérdésről. A harag, a rossz indulat kezelésének kérdéséről. Miért? Mert legyen bármekkora egy közösség, száz fő, tíz személy, vagy két ember; ha nem bánnak megfelelő módon az indulataikkal, ha nem kezelik a haragot, az ördög azonnal beférkőzik a soraikba. Az otthonukba. Ezért írta az apostol a mondat második felébe: „helyet se adjatok az ördögnek.".

Kik? Ők, akik Efézusban úgy döntöttek, hogy annak megfelelően akarnak élni, ahogy Jézusnak tetszik. Neki, aki Isten előtt semmisnek nyilvánította a vétkeiket. Ők már soha nem akarnak helyet adni az ördögnek. Ki akarják zárni a lelkükből; ki akarják rúgni a gondolataikból. Régen még - észre sem vették -: engedtek az ördögnek. De ők már nem azok, akik egykor voltak! Jézus evangéliuma új embert faragott belőlük. Fél oldallal fentebb az apostol is erre buzdította őket: „... vessétek le a régi élet szerint való óembert... újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert..." (Ef 4,22.24.)

Várjunk csak! Jézus nem haragudott? Amikor szombaton, a zsinagógában készült arra, hogy meggyógyítsa a sorvadt kezű embert, „haragosan végignézett" (Mk 3,5) az őt figyelő farizeusokon. Mi jut még eszetekbe arról, hogy Jézus mérges volt? ... Nem, nem! Tévedés lenne azt hinni, hogy amikor kiűzte az árusokat, ugyanez az indulat lett volna benne. Ott, a Templom udvarán, ahol felborogatta a pénzváltók asztalait, féltő szeretetről olvasunk. A harag és a féltő szeretet nem ugyanaz! Jézus akkor sem vétkezett, amikor „haragosan végignézett" azokon, akik jobban szerették a Törvényt, mint a gyógyulása előtt álló embert. A szenvtelenség, a csőlátású, betűt szó szerint vevő vallásos konokság iránti indulat gyűlt fel benne.

Szentlélek Isten, Pál apostol betűin keresztül arra intette zsidó és görög, most pedig magyar gyökerű olvasóit, hogy: Mérjétek fel, vajon Isten szerinti indulat van-e bennetek? Honnan ered a haragotok? Féltő szeretetből táplálkozik, vagy az ördög széthúzó mesterkedéseit előkészítő, primitív, ösztönös haragot tápláltok magatokban? Kapcsolataitok finom, érzékeny hálójának épsége miatt, kimondhatatlanul fontos, hogy ne vétkezzetek! Azt meg lehet csinálni? Igen! Isten tudja, hogy van bennetek, lesz bennetek harag. A hirtelen hév sajnos, felülkerekedik a normális észjárásunkon, mert ilyen esendő a bűnös természetünk. De: meg lehet állítani! Mielőtt vétekké nevelgetnéd a rossz indulatodat, foglalkozz vele! Járd körül a dühödet! Akard, hogy ne nőjön fel! Taposs rá, tegyél valamit azért, hogy ne válj azzá, amivé nem szeretnél lenni! Tégy azért, hogy később ne szégyelld magadat!

Dávid királyon keresztül, a 3000 éves zsoltárból ezt kéri tőled Isten: „Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le!" Aztán egy évezreddel később, Pál apostol íróeszközén keresztül megerősíti: „Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal"!

Mit jelent „vétkezni"? Az Úr megsúgta. Dávid királynak héberül, Pál apostolnak görögül. Így, Isten buzdítására, bár két nyelven, ráadásul tíz évszázad különbséggel, mégis, mind a ketten ugyanazt írták: ne hibázzatok, ne tévesszétek el a célt! Ezt jelenti a „ne vétkezzetek"! Ne tévesszetek célt!

A csalódott ember elvéti a célt. Csalódtál magadban. Ezt nehéz bevallani, hát kiöntöd a haragodat. Arra, aki miatt önmagadban is csalódnod kellett. Haragszol rá, akinek egyetlen bűne az, hogy nem olyan, amilyennek elképzelted.

Csalódtál a szerelmedben. Pedig azt hitted, ő az igazi. Ő az igazi, csak nem abban az értelemben, nem úgy megfestve, ahogyan te kezelted volna az ecsetet. Megharagszol rá. Csalódtál a gyermekedben. Azt hitted, majd ő beteljesíti az álmaidat. Nem tette. A saját útját járja. Azt, amit Isten megengedett neki. Nehéz belenyugodni, hát nem is önmagadat okolod, hanem „azt a hálátlan gyereket". Csalódtál a szüleidben, mert felnőttél, és rájöttél, hogy nem voltak olyanok, amilyennek gyerekkorodban láttad őket. Ezt csak úgy lehet kiheverni, hogy egy kicsit megharagszol rájuk. Miért nem voltak olyanok, mint (bezzeg) x és y szülei? Mert nem az volt a dolguk. Mert ők sem (voltak) tökéletesek. Mégis, jóságukkal és hibáikkal együtt: ide vezettek. Vagy miattuk: ide menekültél. Ki mindenkire rá lehet önteni a haragot! Haragudhatsz gyerekre, barátra, a társadra, a szülőkre; bárkire, de ne gondozd a haragot, mert az ördög nő a helyére!

Na és mit látsz annak a szemében, aki rád haragszik? Elhiszed, hogy a saját, iránta táplált indulatod néz vissza rád? Az ausztrál bennszülöttek így tanítják a fiatalokat: Vigyázz, merre (kire, mire) hajítod el a bumerángot, mert ha célt téveszt, erővel fog visszarepülni, és fájdalmas sebet ejthet rajtad! A célt tévesztett indulat visszatér. Az pedig mindig jobban fáj. „Ha felindultok is, ne vétkezzetek!" Mérges lehetsz, de „ne dobd el a bumerángot"! Gondolkozz el! Csillapodj le, mert megtörténhet, hogy az illető odalép hozzád és megkérdezi: Haragszol rám? A felhergelt indulatod nem, de a megenyhült neheztelésed képes lesz meggyőzni arról, hogy az, aki megkérdezi: „Haragszol rám?", közel áll hozzád. A közelségedet keresi. Azért kérdez - csendesen. Üvöltötték már neked messziről: „Haragszol rám?" ... Ezt csak közelről lehet kérdezni. Ha meghallod, nem megy le a nap a haragoddal.

Jézus a kereszten nem csak a haraggal sújtó Istent békítette ki az emberrel, hanem a haragot tartogató embert is odabékítette az őt még mindig féltőn szerető Istenhez. A kereszten vérző, begörcsölt izmaival fuldokló Jézus megelőzte Isten haragjának csapását. Mielőtt elérte volna a katonákat, a zsidó véneket, Poncius Pilátust; mielőtt Isten haragja elért volna engem, téged, az előtt Jézus odatartotta szétkorbácsolt hátát, átlyukasztott kezeit, lábait, tövisekkel összekarmolt fejét. Az összeroncsolt teste, a sípoló tüdeje, ezt kiáltotta a világnak: Ezt nézzétek! Ennyire szeret benneteket az én Atyám! A ti Atyátok! Ha elhiszitek, akkor már ti is így szólíthatjátok Őt: Mi Atyánk!

Vannak ellenségeid? Haragszol rájuk? A kereszten szenvedő Jézus korábban azt tanította, hogy „szeressétek ellenségeiteket"! (Lk 6,27) Nézzük csak meg Jézusnak ezt az engedelmességünket feszegető, kelletlenséggel elfogadott kérését ebből a szögből: „Haragudhattok, de ne vétkezzetek"! Jézus nem azt kéri, hogy erőltesd magadra az ellenség szeretetét. Azt kéri, hogy először szüntesd meg ennek az ellenkezőjét! Semlegesítsd az indulataidat! Ne haragudj az ellenségedre! Kezdd azzal, hogy nem öntöd rá a haragodat. Még gondolatban sem. Ha így tudsz elaludni, ha így megy le a nap, már el is indult a kezelés. Saját magad kezelése. Megpróbálod ma, naplemente előtt? Tudod, kit fogsz megmenteni? Azt, akivel a legtöbb bajod van. Nem, nem a haragosodat, hanem: magadat! Ne vétkezz, ne téveszd el a célt; oltsd el a haragodat, és már el is vágtad a kötelet. Visszaléptél a párkányról. Kidobtad a gyógyszert. Miért mondok ilyeneket? Mert a haragod a lelked öngyilkossági kísérlete. A haragod semlegesítése tehát: a lelked megmentése.

Időben visszalépsz, és a helyes célok felé fordulsz. A rossz indulat rengeteg energiát elpazarol. Időt, gondolatot, tettet. Nekünk az a dolgunk, hogy Jézus utasítását vigyük végbe örömmel, szeretettel: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népeket!" A „minden népek" sorában ott álldogálnak azok, akiket már annyira szeretnénk magunk között tudni, de ott vannak ők is, akik nem kedvelnek minket és mi nem szeretjük őket. De feléjük is küldetésünk van. Hogyan lehetne haraggal megnyerni, hívni, tanítvánnyá tenni őket? Sehogy. Az a terv, amit a harag vezérel, eleve kudarcra van ítélve.

1517-ig Isten haragjának hirdetése azokat tartotta a gyülekezetekben; a lelkek kényszerítésének monopóliumával azokat kényszerítette az Egyházba, akiket Istennel és földi helytartóik hatalmával ijesztgettek. A Reformáció ennek is véget vetett. Az egyházi hierarchia (viszonylagos) megszüntetése nem adott teret nyerni az ördög megosztó játékainak. Az a Jézus, aki meghalt a kereszten, de harmadnapon sült halat eszegetett a tanítványaival, az elhárított isteni harag szeretetével hívja és tartja meg az övéit. Nekik üzeni, nekünk vési a fülünkbe, a nyelvünkbe és a lelkünkbe: „Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek." Ámen