Istentisztelet 2012. február 26-án

 

Böjt I. vasárnapján (Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 6,1-4;16-18

Textus: Mt 16,13-16

 

Szeretett Testvérek!

 

Korábbi szolgálati helyemen találkoztam azzal az idős bácsival, aki mindenkit ismert a gyülekezetben. Amikor frissen odakerültem, elmondhatatlan segítséget nyújtott nekem abban, hogy bárkire rákérdeztem a bibliaórára érkezők-, vagy az istentiszteletről távozók közül, azonnal mondott róla néhány szót. Rosszat sohasem. Leginkább dicsérte a testvéreket, ha meg nem volt miért, akkor csak annyit mondott: „Ő tanító itt meg ott... Az a magas férfi meg együtt dolgozott apámmal... A kék ruhás asszony? Makóról költözött ide, öt, vagy hat évvel ezelőtt."

Mi is rendelkezünk egyfajta adattárral. Amikor belépünk a templomajtón, és meglátjuk az még álldogáló, helyükön ülő, beszélgető arcokat, azonnal hozzájuk kapcsolunk valamit. Nem mondunk semmit, de beazonosítjuk az ismerősöket. Ha kérdeznének, azt mondanánk egymásról, ami először eszünkbe jut. Általában nem a nevét, hanem a foglalkozását, vagy a legjellemzőbb tulajdonságát.

Ugye, ha nem lenne rajtam palást, és valamelyik ismerősötökkel érkeznétek, aki még soha nem járt nálunk, annyit mondanátok: ő a lelkész. Aztán odaillesztenétek néhány jelzőt, ami megítélésetek szerint a szolgálatomra, jellememre, viselkedésemre utal. Valószínűleg, csak ez után kerülne sor a nevemre, esetleg arra is csak akkor, ha a barátotok rákérdezne: „hogy hívják?"

Jézus, valahol a Jordán forrásvidékén, Cézárea Filippi város környékén azt kérdezte a tanítványaitól: „... ti kinek mondotok engem?" A válaszra azonnal kész Péter nem a nevét mondta: Jesuah ben Jószéf (József fia, Jézus) vagy, Názáretből. Nem is jellemezte: csodálatos hatalommal bíró, kedves, szeretetteljes ember vagy. Nem. Péter azt ragadta meg Jézusban, ami belőle, a legtöbbet jelentette számára. „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia."

Idézzük csak fel újra, mit szoktunk mondani a barátunknak, amikor ránk köszön egy ismerős és mi viszonozzuk a köszöntést!? Ki volt az? - kérdezi a barátunk. Ja, ő? A fodrászom! Ha azt mondanánk: „Imre", az nem mondana neki semmit. Az sem, ha így felelnénk a kérdésére: „Ő az, aki kerékpárt vett a fiának." De ebből a két szóból: „a fodrászom", azonnal kiderül, milyen szerepet játszik az életemben. Nem azért szoktam felkeresni, mert ő „Imre", sem nem azért, mert kerékpárt vett a fiának. Azért járok hozzá, hogy levágja a hajamat. Ő a fodrászom.

Vagy: valaki rám integet a villamosból. A baráti kérdés ugyanaz: Ki volt az? A válaszom: a testvérem. Ebben az esetben már nem a foglalkozását nevezem meg: „egy debreceni tanárnő". Nem is azt felelem: „Ő az a nő, aki remek mustáros csirkét tud főzni". Nem. Azt mondom ki, ami a személyét illetően először jut az eszembe, és ami az ő személyére vonatkozóan nekem a legtöbbet jelent: a testvérem.

Cézárea Filippi mellett, Jézus kérdésére válaszolva, Péternek először az jutott eszébe: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Biztosan tudta Jézus nevét, de nem az volt a legfontosabb. Hívhatta volna kenyérosztónak, vakokat gyógyító szemésznek, sorvadt kezűeket rendbe hozó ortopédusnak, némák beszédképességét visszaadó fül-orr-gégésznek, ördögűzőnek. Mégis az jött ki a száján: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Mit mondott ezzel Péter? Nekem a legtöbbet az jelenti, hogy te vagy a Krisztus.

Ez a beszélgetés Jézus és Péter között arám nyelven folyt, tehát a „Krisztus"-t Péter így ejtette: Hamassiah. Mi így magyarosítottuk: Messiás.  Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia. Messiás azt jelenti: felkent. Istentől, hatalommal felruházott személy. Isten Fia, tehát: minden hatalommal felruházott személy. Isten áldásainknak, üzeneteinek kijelölt, felhatalmazott hordozója, átadója.

Péter arról tett bizonyságot, hogy Jézusnál, Isten Fiánál jelentősebb ember nem él a földön. Számára, Péter számára, Jézus szavai a felülbírálhatatlan, megkérdőjelezhetetlen isteni útmutatást jelentik. Neki, Péternek minden elfogadhatatlan, amit Jézus elutasít, ugyanakkor, amit mond, az nem vita tárgya. Amit tőle kér, azt meg kell tennie. Akkor is, ha nem érti, akkor is, ha nem tetszik. Egyszerűen azért, mert ő, Jézus az Isten Fia. Ő az, aki vele rosszat nem tesz, neki nem árt.

A Húsvét előtti böjt első vasárnapján, a Lélek formájában, itt, most közöttünk lévő Jézus, Isten Fia azt kérdezi: „... ti kinek mondotok engem?" Jól gondoljátok meg a választ, mert a válasz kötelez!

Ki mered-e mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia"?

Másképpen is lehet felelni.

Akkor is úgy volt. Amíg másokról volt szó; amíg Jézus azt kérdezte: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?" -, a tanítványok egymás szájából kapkodták a szót: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának."

Amíg a rég nem látott ismerősünk, amíg a haverunk, a világlátásunkról még soha nem érdeklődő rokonunk azt kérdezi: „Te, figyelj már, hallom, templomba jársz! A keresztyének mit mondanak Jézusról?" - addig nincs igazi tétje a válasznak. De, hogyha - éppen az ismerőseidet használva, valójában Jézus így folytatja: és te kinek mondod Őt? -, akkor színt kell vallanod.

Nekem ez először akkor vált élessé, amikor volt, gimnáziumi osztálytársaimon keresztül tesztelt az Úr Jézus. A tizedig érettségi találkozón, a jó hangulatú vacsora közben érdeklődtek hárman-négyen. Ok, teológus vagy. És akkor, most mi van? Mit jelent ez az egész? Most te is azt mondod - kérdezték tőlem-, hogy Jézus Krisztus az Urad? Valami megfogalmazhatatlan súllyal, ugyanakkor örömmel feleltem: Igen! Most már őt kérdezem meg, mit tegyek és mit ne. A remek srácok intelligenciájának köszönhető, hogy csak annyit válaszoltak: Aha! És azóta, így szeretnek engem. Olyannak, aki Jézus Krisztus útmutatását, parancsait a régi barátságok elé, fölé helyezi.

„... ti kinek mondotok engem?" Ugye, érzitek a válasz súlyát, felelősségét?

Aki tudatosan, átgondoltan, mindent egy lapra feltéve, és örömmel (!) ki meri mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia", az többé nem élhet úgy, mint az előtt.

Tudjátok, hogy az emberi következményeket tekintve mi a legszebb a huszonkét évvel ezelőtti osztálytalálkozó óta? Az, hogy a volt osztálytársak most már azért kedvelnek, mert nem vagyok az, aki régen voltam. Nem az vagyok, akit, amilyennek a felhőtlen gimis évek alatt ismertek.

Jézust megvallani tehát nem kockázat, hanem nyereség! Nyereség az örök élet elnyerésének futása közben, és nyereség a megváltozott, áldott emberi kapcsolataink átformálódása miatt is.

Azt hiszem, meg sem tudnánk számolni, hányszor állít minket válaszadás elé Jézus.

Mert minden egyes alkalommal, amikor még csak készülünk valamire; az elgondolás szintjén állunk, Jézus felteszi a kérdést: te kinek mondasz engem? Mert ha az Uradnak, akire szívesen hallgatsz, akkor most, itt, ezen a szinten hagyj fel ezekkel a terveiddel.

Te kinek mondasz engem? - hangzik a kérdés Jézustól, amikor a kezedbe veszed a telefont. Levélíráshoz készülődsz. Mert ha az Uradnak vallasz; Uradnak, akinek a javaslatát kéred, akkor várj még, mielőtt megnyomod a gombokat, leütöd a billentyűket! Gondoljuk át együtt, mit akarsz mondani a telefonba; mit készülsz belefogalmazni abba a levélbe!

Te kinek mondasz engem? - kérdezi Isten Fia, a Messiás, amikor meglátogatod a beteget. Mert ha Isten Fiának tartasz; annak, akit az emberek előtt és a szívedben is Uradnak vallasz, akkor arról mesélj a szenvedőnek, amit én ígérek neki! Ne mondj közhelyeket, mert nem kíváncsi rá (hallott már eleget), de ne álltasd azzal se', amit te találtál ki! Evangéliumot vigyél neki. Olyan örömhírt, amit én bíztam rád!

Te kinek mondasz engem? - kérdezi az Úr Jézus. Kinek mondod Jézust a gyerekednek, az unokádnak? Valakinek, akiben neki (a gyereknek) hinnie kell, vagy Isten Fiának, aki veled tett valamit?! Mesélgetsz a gyerekeknek Jézusról; azt, amit tanítanak róla, vagy elmondod, hogy a te életed miképpen változott meg, amióta Ő, Jézus az első?! Amióta még a legbizalmasabb társad, barátod kérését, biztatását is a Bibliában megszólaló Isten mércéjére teszed.

Te kinek mondasz engem? - kérdezi Jézus, amikor elveszted az állásodat, vagy még nem is kaptál? Kinek mondod Jézust? Annak, aki valamikor, valakiken segített, vagy annak az élő Isten, élő Fiának, aki már tudja, hogyan válik a te kétségbeesésed vigassággá, békességgé?

A húsvét előtti böjt kezdetén jó lenne komolyan venni Jézus kérdését!

Mert akinek mondjuk Jézust, a szerint kell böjtölnünk. Hadd állapítsa meg ő; hadd szabja ránk ő azt a fajta böjtöt, amit ismerve minket, téged, engem, ő tart a legszükségesebbnek!

Kérdezzük meg tőle, mibe vágjunk bele az elkövetkező hat hét folyamán!

Titokban gyakoroljuk a kegyességünket! Ne dicsekedjünk azzal, hogyan böjtölünk, mitől tartózkodunk ez alatt az idő alatt. Szánjunk több időt az Úrra; figyeljünk jobban; mikor kérdez rá a hitünkre, a vele való kapcsolat fokozatára!

Jézus önkéntes és hasznos böjtre hív minket. Bármit is jelöl ki neked, nekem, velünk együtt indul és velünk marad ebben a szent időszakban. Annak minden kihívásában, kísértésében a felől fog megerősíteni, hogy a reá szánt plusz idő, amíg tartózkodunk attól a bármi mástól, közelebb visz hozzá.

Áldassék az Ő neve, mert így, a tőle elkért, vele végigjárt böjttel szeretné teljessé tenni Húsvét hatalmas ünnepét!          Ámen.