Istentisztelet 2019. március 31-én

Böjt IV. vasárnapján (Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Példabeszédek 13,20; 17,17; 18,24; 22,11; 27,9

Textus: Jn 15,9-15

Szeretett Testvérek!

Nem mindegy, hogy valakit az ismerősödnek mondasz (jelölsz...), vagy a barátodnak tartod. Bármennyire is szeretnél valami elismert emberrel büszkélkedni, és azt állítani, hogy ő a barátod, ha ő téged nem nevez annak, akkor hiába az igyekezeted. A barátságnak feltételei vannak.

Mielőtt megkezdődött volna leírható testi szenvedése, és leírhatatlan lelki tusakodása, Jézus pontosan körül írta, kik lehetnek a barátai.

Mit gondolsz, te az vagy? Honnan tudod meg? Innen, ahonnan az előbb' felolvastam. Itt találjuk Jézus barátságának a feltételét: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek."

És mit parancsol? Bármikor visszaolvashatjátok: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket."

Hogy szerette az apostolokat? Mennyire szerette őket? A református kegyességünk kívánalmainak eleget téve, kórusban rávágnánk: Hát annyira szerette őket, hogy az életét adta értük!

Ez így igaz, de...! Amikor Jézus elmondta, miként lehetnek a barátai a tanítványai, még nem adta értük az életét! Még el sem fogták! Az utolsó vacsora békés helyszínén üldögéltek. Igaz, hogy Júdás már nem volt velük (Ó, miről maradt le!), és már Péter nagy fogadkozása után is megjósolta Jézus, hogy nemsoká' háromszor megtagadja őt, de még ugyanazon a helyen voltak, ahol bárány-vacsorát ettek. A tizenegy tanítvány jóllakottan, kíváncsian hallgatta a Mestert. Jézus még nem halt meg értük.

Akkor, mit jelent az, hogy „... úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket"? Ha - még - nem a kereszthalálban nyilvánult meg a szeretete, akkor eddig mi volt a legtöbb, amit Jézustól kaptak? Miért lehetnek a barátai? Hallgassuk meg az indoklást: „Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek."

Egy házban, a szolgáló stáb nem hallja, milyen beszélgetés folyik a családtagok között. Zárt ajtók mögött hangzik el, mit, miért tesz a ház ura. A szolgák végzik a dolgukat. Csak a család, és a család bennfentes tagjai, barátai nyerhetnek betekintést a ház urának terveibe. Ezt nagyon jól tudják a tanítványok. Pontosan értik, mert maguk előtt látják mire gondol Jézus, amikor egy hétköznapi példát említ nekik: „a szolga nem tudja, mit tesz az ura." Így van, ezt mindenki érti. Ez a dolgok rendje. A szolgák végezzék a dolgukat. A személyzetnek nem kötik az orrára a ház urának döntéseit, terveit. Az a szűk családi és baráti körön belül marad.

Hó-hó, mit is mondott Jézus? Azt, hogy őt szereti az Atya. Ő mindig megtartotta az Ő Atyjának a parancsolatait. Meg is maradt a szeretetében. Jézus tehát a mennyei Atya Fia. Ők, a tanítványai pedig Istennek, az Atyának szolgái. Akkor itt valami óriási fordulatról beszél Jézus! „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek." Micsoda? Ők, tizenegyen bekerültek a családi körbe! Jézus mindent elmondott nekik, amit Ő hallott az Atyától. A menyek és a föld Urától.

Megvan! Eddig ez a legtöbb, amit Jézustól kaptak! Úgy, annyira szerette őket, hogy megnyitotta nekik, a szolgáknak az Atya Isten titkainak ajtaját, és mindazt, amit hallott Tőle, elmondta nekik! Így már értik, mire gondol Jézus, amikor azt parancsolja, hogy: „... úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket"! Meg kell osztaniuk egymással azt, amit az Atyáról tudnak. Emlékeztetniük kell egymást. Ha valamelyikőjük elfelejt valamit, eszébe kell idézni, mit is mondott erről Jézus.

De szép! El lehet képzelni ennél nagyobb szeretetet? Annál nagyobbat, amit Jézus tett értük? Van annál nagyobb szeretet, mint ismételni és megpróbálni teljesíteni az Atya megértett akaratát?

Van. Az este csöndjében, a vacsora-asztalnál, a Gecsemáné-kert kardos, furkósbotos, árulós, megfutamodó zűrzavara előtt Jézus előrevetít valamit. A tanítványok még nem értik azt, ami majd ötvenkét nap múlva életük alapjává, mérföldkövévé válik. Még nem tudják, hogy attól fordul meg a világ rendje, amit most hallanak: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért."

Mennyivel más hangsúlya van így, visszatekintve a következő mondat kezdetének, és a folytatásnak: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." Jézus az életét adja a barátaiért. Azokért, akik azt teszik, amit ő parancsol nekik.

Köszönettel vagyunk, köszönettel akarunk Jézus barátai lenni, de... szóval: kemény szó, ez a „parancsol", igaz? Nem lehet lágyítani rajta? Nem Szerencsére! Nem lágyítani kell rajta, hanem megérteni. Aztán megköszönni.

Jézus azért parancsol, mert parancsra várunk! Mint a jó katona, akinek sejtelme sincs róla, merre kell menni, melyik fegyverét kell használnia, mikor kell indulnia, és mikor fedezéket keresnie. Bízik a parancsnokában, mert tudja, hogy annak felkészültségével tudja megvédeni a hazáját. Azokat, akiket szeret. Azokat, akik számítanak rá. Jézus vitézei vagyunk. Ő tudja, milyen áldozatokkal, mennyi merészséggel, és türelemmel nyerhetjük meg életünk párbajait, ütközeteit, csatáit. Jó várni a parancsára. A dandártábornok parancsaira, aki nem csak parancsnokunk, de neki engedelmeskedve: a barátunk!

Parancsra, egyértelmű utasításra vár az a tisztességes szakmunkás, aki a felhőkarcoló negyedik emeleténél jár, de a mérnök mindent felmérő, eltervező ismereteinek hiányában nem kezdhet neki a következő szintnek. Az ötvenedik emeletig még sok minden változhat. Állványozás, darukezelés, terhelhetőség. Jézus építőmunkásai vagyunk. Munkánkban, kapcsolatainkban, nevelésünkben nélküle is összetákolhatunk valamit, de kérdés, hogy minek nevezzük? Kérdéses, meddig fog állni? Megkérdőjelezhető a hasznossága. Jó hát a főmérnök Jézus terveire, iránymutatására bízni magunkat. Ha annak megfelelően építkezünk, a barátai maradunk, és az építményeink is megmaradnak.

A kezdő orvos a tapasztaltabb kolléga szavát lesi. A karnagy arcát, pálcáját figyeli a zenész. A műhelyvezető szakértelmére támaszkodik az autószerelő. Évszázadok alkotóinak ecsetkezelését fürkészi a festő; a nagymesterek partijait tanulgatja a sakkozó, a séf trükkjeit lesi a kukta. Mi Jézus beosztottjai vagyunk. A tanításait felidézve, az időszerű parancsainak engedve, azokat végrehajtva barátaiként élhetjük meg, végezhetjük el ugyanazt, amit nélküle fogcsikorgatva, kényszerből teszünk.

Bízol Jézusban; az Istenben, aki barátjának akar hívni, elhívni? A drámairodalom egyik-, ha nem a legnagyobb óriása különös bélyeget ragasztott arra, aki tartózkodásával visszautasítja a barátságot. Shakespeare lúdtollából így folyt papírra a tinta valamelyik londoni kocsmában: „Bizalmatlan maradni, / Hol nyílt kezet barátság zálogául / Nemes szív nyújtott, gyávaság szerintem." Azt hiszem, mert magamon tapasztaltam, hogy bizalmatlannak lenni Jézussal szemben, tényleg: gyávaság. El lehet zárkózni Jézus barátságától, vagyis: szabad nem engedelmeskedni a parancsainak, de aki ezt megteszi, az dezertál. Megszökik, cserbenhagyja a legjobb barátját. Azt, aki az életét adta érte.

Böjt negyedik vasárnapján, húsvéti böjt következő hetének elején mérjük fel, milyen barátai vagyunk Jézusnak! Böjtölsz? Vond meg az időt valamitől és töprengj el azon, hogy meghallgatod-e az téged barátjának akaró Jézust? Meghallgatom, vagy például csak közönségemnek használom, akinek az a dolga, hogy engem hallgasson végig? Az állatmeséiről ismert la Fontaine ezt a bántó emberi tulajdonságot cinikusan így fogalmazta meg: „Barátom, segíts ki a bajomból, a beszédet későbbre halaszthatod." Félő, hogy alkalomadtán így állunk Jézussal. Előzze meg a bajt, vagy ha már késő, húzzon ki a pácból! A beszédet, a tanítást, és főként a parancsait későbbre halaszthatja. Arra ráérünk még!

Veszedelmes dolog ez! Ha a „Segíts Uram, de gyorsan! Add meg Uram, de azonnal!" követelőzésen kívül nincs mondanivalód Jézusnak, az iránymutatásait pedig egyenesen visszautasítod. Bajba sodorhatod magadat. De jó, hogy neki mindig van mondanivalója számodra.

Nos, Jézus barátja vagy? Mennyire vagy a barátja? „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." Szívesen teszed-e, várod-e a javító, segítő, élet-irányt, kiejtett szót, gondolatmenetet szabályozó parancsait? Bízol-e benne?

Ő bízik benned. Amit hallott az Atyától, azt egyszer elmondta az első tizenegy barátjának. Azok tovább adták. Egy nemzedékkel később leírták. A rájuk következők lemásolták. Hirdették. Azt tették, amit a minden napon velük lévő Jézus Szentlelke parancsolt nekik.

Így jutott el hozzánk az egyetlen Isten máig megőrzött, ápolt mondanivalója.

Ha Jézus barátja vagy, te is tovább adod. Közvetíted azoknak, akik még nem hallottak erről a baráti felajánlásról.

Juttasd el hozzájuk! Aztán az új barátokkal úgy szeressétek egymást, ahogyan Jézus szeretett téged, titeket! Hozzátok el őket ide, hadd találkozzunk velük mi is! Jézus baráti körében váltsunk gondolatot, sétáljunk együtt, látogassuk meg egymást, kiránduljunk, örüljünk!

Ez volt Jézus terve. Hallottátok, így mondta aznap este: „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben... Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen."

Így örülnek Jézus barátai még böjtben is! Azok, akikért Ő az életét adta. Ámen