Istentisztelet 2020. január 19-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Ézs 31,1-7

Textus: Ézs 31,7

 

Szeretett Testvérek!

 

Él-e még valaki a Földön 2742 év múlva? Ha igen, vajon kíváncsi lesz-e arra 2742 év múlva, hogy mi történt 2742 évvel azelőtt Magyarországon?

Magam elé képzelem azt az asszír nőt, vagy férfit, aki valahol a Tigris és az Eufrátesz vidékén, a csillagokat nézegetve ezt kérdezte magától, társától, barátaitól: Száz emberöltő múlva lesz-e valaki, aki hallott rólunk?

Hát: van. Sok millió régész, történész, kutató és Bibliát forgató ember között például: itt vagyunk mi. 2742 évvel később keresztyén templomban ülő, egy kicsiny nép magyarul beszélő tagjai. Vallásukat gyakorló és szerető férfiak és nők, akik nem Assur, Nanurta és Gilgames istenségeket imádjuk, hanem Jézus Krisztust. Az egyetlen Isten emberek közé született személyét. Ő a mi Urunk, együtt az Atyával és mindkettejük szent Lelkével.

Igen, mi olvassuk egy másik néptől, a zsidóktól átvett könyvecskék (görögül: Biblia) gyűjteményét, amit kiegészítettünk még 27 másik irattal. Azokat úgy hívjuk: Újszövetség.

Visszatérve a zsidóktól megismert könyvecskékre; Ézsaiás (saját nyelvén: Jesajahu) próféta lejegyzéseit olvasva hallunk az asszírokról. Ez a zsidó férfi, aki népe felső tízezrének rétegébe tartozott, teljesen odaszánta magát Istennek. Látomásban találkozott vele, minek következtében: másként látott. Addig csak azt sikerült érzékelnie, amit neveltetése, tanulmányai, kényelmes vallásossága nyújtott neki. Isten azonban kiemelte a középszerű, tanult-hitvilágából, és prófétai állást adott neki.

Mint ahogy Isten azóta is kiemeli, és alkalmazásába veszi azokat, akik többre vágynak a középszerű hitnél, a bemagolt keresztyénségnél, az önhitt, mindenki mást üdvösségből kizáró felekezetieskedésből. Akit Isten kiválaszt magának, az nem egyetlen néphez, nem egyetlen szervezethez, és nem egyetlen gyülekezethez szól, hanem mindenkihez. Mert Isten nem egy vallást, hanem a világot szerette úgy, hogy egyszülött Fiát adta érte.

Ézsaiást olvassák a zsidók. Az chaszidok, a cionisták, az ultra-ortodoxok, a neológok, és a többi, askenázi, vagy szfárádi irányzathoz tartozó csoportok. Ézsaiást olvassák a keresztyének. Az ortodoxok, a katolikusok, a protestánsok, és a be nem jegyzett kis közösségek is. Akit megszólít, az többé nem azon töprenkedik, hogy rajta kívül más hogyan magyarázza, hanem azon, hogy neki mi mondott. Neki mit akart mondani Isten. És ha megértette, akkor azt adja át. Mert biztos lehet benne, hogy akiknek ő mondja tovább, azoknak ugyanazt, ugyanúgy kívánja értésére adni az Úr.

Ez az ökumené. Annak a megértése, hogy Isten nagyobb és több annál, amit mi a hitbuzgó, vagy felhígult hitű skatulyáinkba gyömöszölünk. Én reformátusként értem meg az akaratát. Más meg úgy, annak a szertartásnak a gyakorlójaként, ahogy és amiért oda hívta el - úgy, ahogy engem, őt is: magának - az Isten.

Ézsaiás tehát mondta. Nem a magáét, hanem azt, amit az Úr adott először a fejébe, aztán a szájába, majd írásba. Az Írásba.

Miről szól ennek a szent Írásnak ez a fejezete? Támadókról, segítségért kapkodókról, és a higgadt Istenről. Aki, mint mindig: Ura a helyzetnek.

Kik a támadók? A hódító asszír sereg. Öt évvel e támadás előtt halt meg az a királyuk, aki az egész haderőt megreformálta. III. Tukulti-apil-ésarrának hívták. Tizennyolc év alatt olyan, hatásfokot javító intézkedéseket tett, melyektől először leesett az ellenség hadvezetőinek az álla, utána amikor észbe kaptak, igyekeztek minél előbb lemásolni. Ismereteink szerint ő állította fel a világ első hivatásos hadseregét. Naponta órákig gyakorlatoztak, és bármikor bevetésre készen álltak. Fegyvereik, ruházatuk, és a kiszolgáló egységek, fegyverben állva várták a parancsot. Az Örmény-felvidéken található Urartu elleni támadás előtt az asszír sereg rövid pihenőkkel negyvennyolc órán keresztül menetelt. Éjszaka érkeztek az ellenség közelébe, akik saját menetképességeiket számlálgatva, csak másnap estére várták őket. Az asszírok, a sok, éjszakai hadgyakorlatra emlékezve, a két napos menetelés után azonnal rohamalakzatot vettek fel, és letarolták az ellenséget. Úgy tudjuk, ők vetettek be először faltörő kosokat, és azok használatára kiképzett egységeket. Egymáshoz erősíthető, gyorsan felfújható bőr tömlőiken a harci szekereiket is átúsztatták az elébük kerülő folyókon.

Mindezekről tudván, Izráel vezetői ütőképes szövetséges után néztek. Sok választásuk már nemigen akadt, így Egyiptomba küldték követeiket.

Isten, Ézsaiáson keresztül ekkor fejezi ki féltékeny szeretetét. Nem azzal van baja az Úrnak, hogy meg akarják védeni a hazájukat, a családjaikat. Izráel Istenének az fáj, hogy Őt teljesen kihagyják a számításból: „nem folyamodnak az ÚRhoz."

Hogy juthattak idáig? Ézsaiásnak egy ősi, 2020-ban Szegeden is működő, örökké visszatérő engedetlenségről kell szólnia. Arról, ahogy az Isten hatalmát, szeretetét ismerő emberek - nem hívő, hanem -: vallásos gyakorlatuk és személyes tapasztalataik ellenére megint és megint a második sorban számolnak Istennel. Először a láthatókra figyelnek. Aztán, de csak aztán, amikor (1) már azt hiszik, bebiztosították magukat, vagy ellenkezőleg (2): nem tudták rendezni a soraikat, akkor rohannak oda a szájukkal megvallott, de mint kiderült, szívüktől annyira távol lévő Istenhez.

Hozzá, aki sajnálkozva javítja látásukat: „Hiszen Egyiptom csak ember, nem Isten! Lova is csak test, nem pedig lélek!" Milyen lélek? Melyik az a lélek, aki erősebb a harci kocsik lovainál, rátermettebb a fáraó íjászainál, lándzsásainál, kardforgató gyalogságánál? Melyik az a Lélek? Hát: maga az Isten. Isten Lelke, aki a Teremtéskor ott lebegett a vizek felett. Ki más védhetné meg Izráelt, ha nem Isten teremtő Lelke?

Az egyiptomi, páncélozott vértekkel ellátott paripák és lovasaik ugyanolyan teremtmények, mint az ellenséges asszír hadsereg első osztályú különítményei. Velük szemben Isten Lelke viszont maga a mindent létrehozó, vagy bármit megsemmisítő Erő!

Többről van itt szó, mint arról, hogy ki az erősebb, ki az ügyesebb, kinek van több pénze, zsoldosa, izma, fegyvere. Az ellenséges arcvonalat fel lehet oszlatni. A hamis, Istent tartalékosként kezelő hittől viszont az ember belseje, lelke indul oszlásnak.

Miről is van szó, amikor Isten csak a második helyre szorul? Kié, mié lesz a bizalom első foka? Nem kell nevesíteni. Van neve: bálvány. Az egyiptomiakat megvásárló, bennük reménykedő bálvány aranyból és ezüstből készült. Ékszer, szobrocska, érme. Majd ezek segítenek! - gondolták félelmükben és hitük hiányában Izráel vezetői.

Nem, ez így nem lesz jó! - kiáltotta nekik a teremtő Úr képviselője, Ézsaiás próféta: „Térjetek meg ahhoz, akitől oly messze távolodtatok, Izráel fiai!" Ő megvéd titeket. Kétségtelen, hogy jönnek az asszírok, de az még biztosabb, hogy Izráel Istene erősebb náluk! Amennyi hatalmuk van, az is azért van, mert Istentől kapták. Egy időre. Utána elveszi tőlük. 775 év múlva Isten Fia, Jézus ugyanezt akarta Poncius Pilátus értésére hozni: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna." (Jn 19,11)

Ézsaiás próféciája rendbe akarja hozni a betegeskedő, a már kapkodó, az isteni ritmust felcserélő aritmiás, de még a végső stádiumú, lassan oszlásnak induló, alig pislákoló hitet is.

Tedd Istent az első helyre! Ő aztán majd megerősíti, kihez fordulj, ki az Ő embere. Nem veti el a tudományt, a szakértelmet, a segíteni akarást, hiszen azokat is Ő adta azoknak, akiknek jónak látta. De: ne cseréld fel a sorszámokat! Első ablak: az Úr. Isten, aki útba igazít, hogy a lehetőségek melyik szintjére igyekezz, ott melyik ajtón kopogtass, belépve pedig kihez fordulj.

Mindegy mivel kapcsolatban, de először azt döntsd el, hogy Isten, vagy „Egyiptom"? Beállsz-e a bálványgyártásba, és azzal vásárolod-e meg a céljaid megvalósításához szükséges hatalmat, vagy Istenben bízva arra indulsz, amerre, akire Ő mutat?

Veszed-e a bátorságot ahhoz, hogy először Őhozzá folyamodj, és ne ahhoz az „Egyiptomhoz", (nevezd nevén!), ami a legkézenfekvőbbnek látszik? Veszed-e a bátorságot ahhoz, hogy azt tedd, amit értésedre ad Isten, és elfordulj az addig sikeresnek tűnő „egyiptomi" módszeredtől?

Te döntesz, de hallgasd az Igét: „Ha kinyújtja kezét az ÚR, elbukik a segítő, és elesik, akinek segített: mindnyájan együtt pusztulnak el."

A bálvánnyal kifizetett segítőt, és a bálvánnyal fizetőt is megítéli. Most lehet, hogy valakinek ez jut eszébe: a borítékot elfogadót, és a borítékot kitömőt is megítéli az Úr. Ézsaiást olvasva azt hiszem: igaza van.

Vessük el, vessük meg saját gyártású vagy a pénznyomdában készített, Istent helyettesítő bálványainkat, és hagyatkozzunk megint a mi Atyánkra! Reá, aki Lelkével minden egyes napon harcol értünk.

Mikor tudod meg, hogy az Ő segítségével te is győztél, és visszatértél Hozzá?

Amikor megveted a hamis reményeiddel feldíszített bálványaidat.

Nem keresed, nem készíted, nem adod, és nem fogadod el őket.

Inkább újra Istenre bízod magadat, és azokat, akiket rád bízott az Úr. Ámen