Istentisztelet 2020. június 21-én

Hang: Kattints a képre!

 

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 1Móz 46,1-7

Textus: 1Móz 46,3-4

 

Szeretett Testvérek!

 

Sok víz lefolyt a Níluson múlt vasárnap óta! Legutóbb akkor jártunk Egyiptomban a Szentlélek menetrendszerű járatával. "Azóta" József kijött a börtönből, és a fáraó első embere lett. Gazdasági intézkedései folytán Egyiptom nem csak megmenekült az éhínségtől, de a térséget sújtó aszály miatt  kizárólagos gabona-exportáló nagyhatalommá vált. A környékbeli városállamok, fejedelemségek és kicsiny törzsek vezetői mind abban reménykedtek, hogy Egyiptom segítségével (amit persze alaposan meg kellett fizetni) kihúzhatják addig, amíg újra arathatnak. József Kánaánban élő családja is rákényszerült erre az életmentő megoldásra. A fordulatos tárgyalások, leleplezések után fény derült a fivérek sötét múltjára, majd József kiváló, nemes, megbocsátó hitére és jellemére.

A fizikai, és nem kevésbé idegtépő megpróbáltatások végén József beszünteti családja segélyezését. Nagy lépésre szánja el magát. Hatalmát és befolyását okosan felhasználva kijárja, hogy a fáraó teljes rokonságának megadja a letelepedési és munkavállalási engedélyt. Az utazásukat is megkönnyíti. Szekereket küld értük, ami azt jelenti, hogy a hosszú és veszélyes útra a fáraó utasbiztosítási papiruszaival rendelkező, fegyveres kísérőket kapnak.

Nehéz elképzelni optimálisabb megoldást egy sátorlakó pásztor család számára. Félsivatagos, időszakos források, ásott kutak és folyócskák mellől a növényekben gazdag, soha ki nem apadó hatalmas folyam, a Nílus deltájába költözhetnek! Az állandó éjszakai őrségfosztogató bandákat figyelő szolgálatát felváltja az egyiptomi határőrség harciszekerekkel őrjáratozó biztonsága.

A nagycsalád feje, Jákob felméri ezeket az előnyöket, de késlekedik az indulással. Szüksége van még valamire. Atyja, nagyapja, Izsák és Ábrahám Istene jól tudja ezt. Amint azt már annyiszor megtette az elmúlt évtizedekben, amikor elcsendesedik a tábor, éjjeli látomásban szól Jákobhoz. Megerősíti. Miben? Abban, hogy a családnak tett ígéretei továbbra is állnak, érvényesek. Másodjára pedig azt tudatosítja benne, hogy mindaz, ami most előtte áll, része az isteni ígéretek kiteljesedésének.

Mik voltak azok? Először is: az övék lesz Kánaán földje. Másodszor: mint égen a csillagok, számlálhatatlanul nagy néppé növekednek.

Jákob ezt tudta és hitte. Ezért vonakodott elindulni Egyiptomba. Neki nem a Nílus, hanem a Jordán vidékét, Kánaánt adta atyái Istene. Amikor már nagyon sokan lesznek, ezt a földet, Kánaán földjét fogják betölteni. Ő, Jákob már nagyon öreg: 130 éves! Most, ilyen idősen hagyja el az Ígéret Földjét? Most kezdjen valami újba? És, hogy-hogy magával kell vinnie azokat is, akik Kánaán örökösei? Hát hogy van ez? Ki érti ezt?

Isten. Ő érti. És Ő az, aki megérti Jákobot. Nem avatja be a részletekbe, de annyit a tudomására hoz, ami megnyugtatja Jákob-Izráelt: „Ne félj lemenni Egyiptomba... Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni".

Ennyi elég is volt. Jákob kétségei szertefoszlottak. Nem kérdezősködött. Ha Isten biztatja, hogy ne féljen, akkor semmi oka a félelemre. Ha Isten azt mondja, hogy vele megy, akkor ott a helye! Neki, Jákobnak mindig ott a helye, ahová Isten vele tart. Ha Isten azt mondja, hogy visszahozza Kánaánba, akkor egyiptomi gyerekek potyoghatnak az égből, akkor is úgy lesz!

És tényleg: minden úgy lett! Nem volt félnivalójuk, velük tartott Isten, és tizenhét év múlva Jákob visszatért Kánaán földjére. A bebalzsamozott teste. Kérésének engedve, fiai egyiptomi díszkísérettel ősei barlangjáig vitték, majd abban helyezték el apjuk holttestét.

Isten visszavitte Kánaánba. Ahogy ígérte. Csak a holttestét? - kérdezzük bátortalanul. Igen, a holttestét. De... meglehet, hogy Jákob személyisége, Istentől teremtett lelke az Úrhoz került. Miért merem ezt feltételezni? Mert a héber tekercsek nyelvezetének leírásában Isten, abban az éjszakai, bátorító, útnak indító látomásban nem egészen azt mondja Jákobnak, hogy: „... és én is foglak visszahozni", hanem azt, hogy: én bizonnyal fel is hozlak". Károli Gáspár református lelkész, a gönci parókián így adta vissza Isten, Jákobhoz intézett szavát: „én bizonnyal fel is hozlak". Kiemelem a különbséget: visszahozni, felhozni. Az a bizonyos héber ige (kicsit furcsán hangzik mostanában) így hangzik: álá (עָלָה). Egy „h" is van a végén, de azt nem ejtjük. Azt jelenti: felmenni, feljutni, felemeltetni.

Ki volt az, akinek nem is olyan régen a felemeltetéséről olvastunk, hallottunk prédikációt? Igen Jézus felemeltetéséről. Úgy tért vissza húsvét után, pünkösd előtt a mennyei Atyához, hogy az apostolok előtt, „szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.". (ApCsel 1,9) Az idők folyamán az újszövetségi írásokat, köztük ezt, az előbb idézett szöveget is lefordították héber/arámi nyelvre. Képzeljétek; Jézus felemeltetését ugyanazzal a szóval jegyzik, mint Isten, Jákobnak tett ígéretét: „én bizonnyal fel is hozlak".

Jézus és Jákób is felemeltetett a mennyekbe! Igen, merem hinni: Isten, Jákób egyiptomi szakértők közreműködésével bebalzsamozott testét visszavitette az Ígéret Földjére. De őt magát, Jákób lelkét felemelte magához! Ezt tehette az ősatyával, Ábrahámmal is, akinek a csontjai egyébként ugyanabban a barlangban nyugszanak, ahol Jákób porhüvelye. De vajon Ábrahám lénye, lényege, lelke nem ott van-e Isten közelében? Jézus szerint igen. Erről beszélt a gazdag ember és a koldus Lázár példázatában. A gazdag ember a pokolra került, Lázár pedig Ábrahám kebelére. Hogyan? Így írja Lukács evangéliuma: „meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére." (Lk 16,22-23)

Miért kalandoztam ilyen messzire? Azért, mert így áll össze Isten számodra összeállított, mai ajándékcsomagja.

Rakjuk össze az elemeit!

Megjelenik előttünk Jákób. Az öröm és kétség zavarában. Rendeződik a család élete. Ez az öröm. De nem ott jönnek helyre a dolgok, ahol kellene. Egyiptomban, és nem az Ígéret Földjén. Ez a kétség.

Itt vagy te, a templomban. Örömeid és kételyeid rendezetlen kuszaságában. Úgy tűnik, viszonylagos nyugalom köszöntött rád. Ez az öröm. Erre olvasol valamit a Bibliában, hallasz egy prédikációt. Jó hírt kapsz valakitől. Azt hitted, már minden rendben van, téged már Isten sem nyaggat többé. Még sincs nyugtod. Isten meg akar mozdítani. Ki akar mozdítani. Úgy, mint Jákóbot. Rád köszön a kétség: Hát nem jó így nekem?

Mit lép erre az Úr? Azt, amit Jákób felé. Imádságos idődben, de akár úgy, mint Jákóbot, éjszakai látomásban szólít meg. (Aki tagadja, hogy ezt ma is megteheti Isten, az valamit, vagy valakit fontosabbnak hisz az Ő mindenhatóságánál.) Szóval: valami isteni beavatkozás felkavarja az éjszakádat, az ébredésedet, a kicsit unalmasan, de békésen ismétlődő napi rutinodat. Érted, hiszed is meg nem is, ezért megerősítésre van szükséged. Megkapod. Ma ugyanazt, amit Jákób: „Ne félj lemenni... Én megyek veled..., és én is foglak visszahozni". Vagy: felemelni.

Na, mi a helyzet? Gondolod, hogy elmúlnak a kétségeid? Erőt veszel magadon, és nem kérdezősködsz tovább? Elhiszed, hogy Isten megszólal az igehirdetésben és Ő maga biztat: ne félj, ha azt teszed, amire én indítalak, akkor semmi okod a félelemre? Él a hited, mi szerint, ha Isten azt mondja, hogy veled megy oda, ahol mindent elrendezett számodra, akkor tényleg ott a helyed?

Menjünk vissza az elejére! Hiszed-e egyáltalán, hogy mindig ott van a helyed, ahová Isten veled tart? Van-e akkora bizalmad Istenben, hogy ha Ő azt mondja, hogy felvisz magához, akkor addig történhet bármi, de a te halálodat túlélő hallhatatlan valóságod, lelked a mennyekbe kerül?

Gyorsan mondom: nem baj, ha még nincs ekkora hited, nincs ekkora bizalmad! Nem baj, mert ma a zsenge, de a sötétségből már kibukkant, Istent keresgélő hitedet kezelésbe vette a Szentlélek-Isten!

Egészen világosan áttekinti és felméri a jelenlegi állapotodat. Az összes, téged foglalkoztató kérdést. Azokat a helyzeteket, melyek részletei elterelték a gondolataidat a prédikációról. Ne izgulj, ami fontos volt belőle, azt Isten már elmentette a memóriádba! Előhívható, lekérdezhető, újra futtatható.

Tehát, ugye: most így alakul az életed. Letelepedtél, mint Jákob. Persze, a mindennapok kitermelik az apró kis teendőket, de egész jól elboldogulsz velük. Néha fáj itt és ott, de kezelésre jársz, felírták a gyógyszereidet, és ami marad, az elviselhető.

Van azonban valami, amiről nem tudod, hogy igazán Istentől való-e, vagy csak úgy hozták a körülmények? Most már tudod: semmi baj! Isten keresett meg. Látszólag ellentmondásokba keveredtél. Az igazság azonban az, hogy gondolkodásra hívott az Úr! És amikor ezt teszi, az lelangyosodott dolgaink átértékelésre szólít! Nem hagy ott a tompa agyak játszóterén, hanem téged elkísérő kalandokra indít!

Engedd el azt az Isten-képedet, amit a magad megelégedésére formáltál! Engedd, hogy Isten visszatérjen az Ő, rád rajzolt tervrajzához, és végig vigyen azokon az állomásokon, melyek érintése nélkül soha nem leszel az, akinek ő adott erre a földre, ennyi időre!

Jákob Istennek engedett. Ennyire volt szüksége: „Ne félj lemenni... Én megyek veled..., és én is foglak visszahozni/ én bizonnyal fel is hozlak". Ugye, neked sem kell nagyobb biztatás? Ne félj hát arra lépni, ahol Isten nyitott új, váratlan kaput; a te Egyiptomodat! Ő soha nem hagy egyedül ott, ahová Ő küldött! Szentlelke állandó kísérete biztosít a felől, hogy Jézustól tanulva az Úr tanítványához méltóan viselkedj. A végén pedig majd oda emel fel Isten, ahol azoknak van helye, akik reá figyelve éltek, időben váltottak, és bíztak az ígéreteiben. Ámen