Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2020. március 15-én

Videó: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Lk 16,19-31

Textus: Lk 19,41-44

 

Szerettet Testvérek!

 

Córdoba. A Római Birodalom Hispánia nevű tartományának fővárosában egy nemes lovagnak három fiúgyermeke született. A legidősebbnek egészen a római konzuli tisztségig ívelt a karrierje. Neve bekerült a Bibliába (Gallio - ApCsel 18). Nem hagyta ki a kínálkozó lehetőségeket. Öccse sem szalasztotta el az előtte álló, tovább, feljebb lépésre biztató alkalmakat. Körülbelül akkor született (Córdobában), amikor a názáreti Mária fiát jászolba fektették a betlehemi istállóban. A córdobai fiatalember Rómában tanult. Egyiptomi prefektus lett belőle, majd visszatérve a fővárosba, Caligula és Claudius császár is felfigyelt rá. Később kinevezték Nero nevelőjének. A művészetekkel foglalkozó és beteges szokásainak engedő császár helyett egy ideig ő intézte a birodalom ügyeit. Jézus halálakor élete felénél tartott. Még harminckét évet élt. Úgy hívták: Lucius Annaeus Seneca. A római nemzetbiztonsági szervek kiváló működése miatt, nagy valószínűség szerint volt tudomása a keresztyénekről. Talán még azokat a történeteket is ismerte, amiket ez előbb hallottunk. Akkor ugyan még nem írták meg az evangéliumokat, de a római keresztyének kívülről ismételgették Jézus tanításait. Seneca, kötetekbe gyűjtött bölcsességeinek egyike így hangzik: „Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét."

Jézusnak a gazdag emberről és Lázár koldusról szóló példázata apró, de elengedhetetlen beszúrással erről szól: Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja az egész örök életét. Mennyivel másképp olvassuk ki ugyanazt a gondolatot a kortárs filozófus művéből, és a Bibliából, Isten Fiától! Seneca a saját kárán tanult. Az idézett mondatban adta tovább tapasztalatát, tanácsát: A felismerés pillanatát elmulasztó ember könnyen lemarad a versenyben. Jézus azért siratta meg Jeruzsálemet, mert a város, a hazája, földi nemzete elmulasztotta a pillanatokat. Nem ismerte fel a békességre vezető utat. Nem ismerte fel meglátogatása idejét. Nem ismerték fel a közöttük megjelent, emberi megoldásoktól merőben eltérő szabadságot kínáló forradalmárt. A szeretet erejével uralkodó szabadságharcost, Isten Fiát. A választott nép sírásra kényszerítette az Istent! Hallottunk még egy sírásról. A gazdag ember és Lázár, a koldus történetében. A névtelen, tehetős embernek annyi minden került a terített asztalára, annyi feleslege volt, hogy ami lehullott róla, azzal is jóllakott volna a koldus. De nem jutott el az asztalig. A kerítés, kapu előtt maradt. Ott fejezte be az életét. Az angyalok pedig felemelték, és ősatyjuk, Ábrahám kebeléig vitték. A gazdag élete is véget ért. Ő a pokolra, szó szerint, a görög mitológiából vett Hádészba, a „láthatatlan" helyre került. Gyötrődései közben felnyitotta a szemeit, és a messzi távolban meglátta Ábrahámot, annak kebelén pedig az egykor kapuja előtt, fekélyes sebekkel fetrengő Lázárt.

Figyeltetek a párbeszédre? A gazdag ember még most sem szólítja meg Lázárt. Ábrahámhoz beszél. Beszél? Utasítja! Intézkedjen Lázár felől: „küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet". Így alakultak a dolgok; ő, a gazdag, lángok közt kínlódik. Lázár ne tétlenkedjen ott fent; induljon a pokolra, és szolgálja ki őt. Ábrahám elutasítja a kérését, és ebben a legfontosabb az, hogy: Nincs átjárás! Korábban kellett volna gondolkozni, szólni, és cselekedni. A gazdag ember erre kicsit visszafogottabban, de még mindig intézkedő hangsúllyal, és még mindig nem Lázártól, hanem Ábrahámtól, de a tennivalókat Lázárnak osztogatva kér: „küldd el őt apám házához, mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére." Ábrahám feleletében gyakorlatilag arról van szó, hogy Mózes és a próféták írásainál többet senki nem mondhat az öt, valószínűleg szintén felelőtlen jólétben élő testvéreinek. Ha az Írásnak nem hisznek, egy feltámadt halottnak sem fognak hinni. Itt véget ér a párbeszéd, és a történet.

Miről hallottunk? Arról, hogy egy nép sírásra indította az Istent, és arról, hogy az elmulasztott lehetőségek sora gyötrődő tehetetlenségre kárhoztatott egy embert. Mi foglalkoztat minket a legjobban a szép, napfényes nemzeti ünnepünkön, 2020. március 15-én? Az elmaradt ünnepségek ellenére a Pilvax kávéház ifjai? A Nemzeti Dal? A szabadság utáni vágyakozás? A tiszteletadás a márciusi hősökért? Az elmélkedés Kossuth és Széchenyi ugyanazon szabadságot kereső, hazánkat féltő, mégis, egymástól eltérő elgondolásairól? 1848 az első, vagy az, hogy mi ez a felfordulás az országban, a világban?

Hát persze: mi, a jelen az első! A család, a munka, az iskolák, a klinikák, az élelmiszerboltok. Öt dolgot soroltam fel. Melyik az első? A második, a harmadik? Ezek közül, és a többi, nagyon időszerű téma, aggodalom közül melyik csúszik le a dobogóról? A hírek, a rendeletek után naponta változik a sorrend.

Senki nem fogja meglátni; senki nem fog rákérdezni; de magatokban osszátok már ki a helyezést Istennek! Befutó még? Ha nincs is az elsők között, de pontszerző helyre kerül mostanában?

Miért kérdezem így, hogy: „mostanában"? Hányadik szokott lenni akkor, amikor semmi nem hiányzik az asztalról? Hányadik akkor, amikor nem fenyegeti veszély a várost?

Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!" Mikor mondta ezt Jézus? A virágvasárnapi bevonuláskor. Az Olajfák hegyén. Akkor, ott még úgy tűnt, hogy minden rendben van. A tanítványok sokasága örvendez körülötte, felsőruháikat a Jézust hordozó szamárcsikó elé terítik. Jézus felér a Jeruzsálemmel szemközti Olajfák hegyének tetejére, meglátja a várost és... megsiratja. Mert az ujjongás ellenére, a város, a népe nagy-nagy többsége nem állt át arra az isteni megoldástervezetre, amit Ő, az Isten, Jézus terített az emberek elé. „De most már el van rejtve a szemed elől." Elmúltak a napok, a pillanatok, a lehetőségek. A nép sorsa megpecsételődött. Alig 40 év, és beteljesedik a siratásba foglalt prófécia: „jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét."

Kit érdekeltek akkor ezek az ünneprontó siralmak? Mit érdekelte a gazdag embert, hogy a kapujáig jutott egy koldus, ott összeesett, és kutyák nyalogatták a sebeit? Jézus kortársa, Seneca megírta: „Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét." Senecát kevesen idézik. Pedig örök érvényű bölcsességet jegyzet fel. Jézust milliárdnyian olvassák, mert isteni pecséttel érvényesítette azt, hogy a megelőzésen van a hangsúly: „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is ...! ...most már el van rejtve a szemed elől... nem ismerted fel meglátogatásod idejét." A gazdag ember is magához tért az eltűnt lelkek láthatatlan, gyötrelmes lakóhelyén. Nem enyhíthette a szomjúságát, de felébredő lelkiismerete kívánságát sem. Lázár sem jött, és a testvéreihez sem indíthatott veszélyhelyzetet hirdető futárt. Míg élt, terített asztala mellől nem látott ki; nem vette észre a próféták és Mózes olvasott és hirdetett írásai által, az őt ki tudja hányszor meglátogató Istent.

Néhány perc múlva, itt a templomban elénekeljük Vörösmarty Mihály versének első szakaszát. Tizenkét évvel a '48-as események előtt írta meg: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar." Tizenhárom évvel még annál is korábban, a márciusi szabadságharc kezdete előtt huszonöt esztendővel Kölcsey Ferenc így kezdett neki „Himnusz, a Magyar nép zivataros századaiból" c. költeményének: „Isten áld meg a Magyart, jó kedvvel, bőséggel". Az idei év március idusán valami hatalmas erő hátrébb szorította a nemzeti ünnepet. Nem tudom, honnan ered, és milyen korlátai vannak ennek a hatalomnak. Istené-e, vagy az ördögtől származik, és Isten megengedte, hogy működjön egy darabig. Olvastunk már erről Jób könyvében. A hazaszeretetet él bennünk; feltűztük a kokárdáinkat. Isten áldását kérve rendületlen hívei akarunk maradni hazánknak. De melyiknek? A járványos nemzeti napon ez az elsőrendű kérdés. Melyik a hazád? A város, ahol születtél? A város, ahol most élsz? Magyarország? A kétharmaddal nagyobb történelmi Magyarország valamelyik szelete? Az Alföld? A Mecsek? Erdély? Kárpátalja? Felvidék? Délvidék? A Kárpát-medence? Európa? Mit takar a „szűkebb hazám", a „szülőföldem", kifejezés? És mit értesz az alatt: „az én hazám"? Melyiknek legyek az igaz híve? Annak ahol életet kaptam az Úrtól? Annak, ahonnan az életet kaptam, és ahová majd visszahív az Úr? Melyik az ideiglenes hazám? Melyik a végső hazám?

A jó választ mindenki megtalálhatja a két történetben. A gazdag embernek nem az volt a bűne, hogy kegyetlenkedett Lázárral, a koldussal, hanem az, hogy nem épített egy morzsányi hidat közte és maga között. Jeruzsálemnek nem az volt a bűne, hogy nem kereste a békességre vezető utat, hanem az, hogy nem indult el rajta, amikor elérkezett hozzá. Az ideiglenes haza ideiglenes ügyeinek menete mindkét esetben fontosabb volt, mint Isten Országa, annak törvényei, rendeletei, végzései.

Jézus nem akar megsiratni minket, és nem akarja, hogy mi gyötrődjünk azért, mert nem vettük észre meglátogatása idejét. Sír a vírus áldozatainak ezrei miatt, és régóta sír azokért a milliókért, akiknek morzsa sem jut a gazdagok terített asztaláról. Megsiratja azokat, akik állandóan lekésik látogatása idejét. Legyen az egy koldus, akinek az italra való alamizsna kell, de az őt kapuig vezető Jézus nem. Siratja azt a szónokot és azt a nemzetet, akinek a fegyver az első, és csak a tűzszünetben kérdezi meg Istent, jól csinálja-e? Siratja azokat, akik a veszedelem idején ijesztgetik az egyébként is rémült embereket a híreikkel, a felvásárlásaikkal, a közösségi oldalra rakott képeikkel. Ma délelőtt megint arra kaptunk lehetőséget, hogy tegyük jó helyre Őt, a látogató Jézust, aki ad tudományt, ad eszközöket, ad reménységet, ad hitet. Betegségben, és élő történelemben. A kenyérben és a borban a jelenlétét garantálja. Mindenkinek, aki az Ő mindennapos látogatásainak pillanatait sem akarja elmulasztani. Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 231, összesen: 1552733

  • 2020. május 28., csütörtök

    Újratervezéseink során vajon odafigyelünk-e, hogy biztosan szükségünk van arra, amire igényünk is? Megjelent a Karakter magazin legfrissebb száma, vál...
  • 2020. május 27., szerda

    Trianon nem csak az országot, de az egyházszervezetet is darabokra szakította. A magyar reformátusok egy ellenségessé vált politikai környezetben szin...
  • 2020. május 27., szerda

    Külön kelyhes úrvacsorát javasol a gyülekezeteknek a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa. A testület a nyári táborok megtartá...
  • 2020. május 27., szerda

    Ismét megnyílt a Kálvin Kiadó Bocskai úti könyvesboltja, június 4., csütörtöktől pedig már a Bibliás Könyvesbolt is várja az érdeklődőket.
  • 2020. május 26., kedd

    A Baár–Madas Református Gimnázium tanulói színvonalas médiaanyagokat állítottak össze, amelyek mind hitüket, mind kreativitásukat megmutatják.
  • 2020. május 25., hétfő

    A megújulás növekedés, a megújulás kovásszá válás, a megújulás nyájjá alakulás.
  • 2020. május 24., vasárnap

    „Az a félelmem, hogy számvetés nélkül áll vissza minden a régi kerékvágásba. A karantén olyan volt, mint a költözés – muszáj átgondolni, mi az, amit á...
  • 2020. május 21., csütörtök

    „Felelős magatartás az lenne, ha a Nyugattal szembeni kisebbségi komplexusunkkal és a szomszédainkkal szembeni infantilis vádaskodásunkkal végre felha...
  • 2020. május 20., szerda

    „Budapesti lakosok, miért ültök itt a járványhíreket falva?”
  • 2020. május 19., kedd

    Miből élnek gyülekezeteink, és mit tehetünk saját közösségünkért krízishelyzetben?