Istentisztelet 2020. március 22-én

Videó: kattints a képre!

 

Istentisztelet /interneten.../ 2020. március 22-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lk 18,31-34

 

Szeretett Testvérek!

 

Most mit csináljunk? - tanakodhattak maguk között Jézus tanítványai. Már harmadjára mondja a Mester, hogy: „Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad." Jézus tisztán, világosan, az anyanyelvükön beszélt hozzájuk, „Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat."

Mit nem lehet azon érteni, hogy: „Átadják..., kigúnyolják..., meggyalázzák..., leköpik..., megostorozzák..., megölik, de a harmadik napon feltámad."?

A szavak érthetőek, de nem illeszkednek bele a Jézus-képbe! Az a tizenkét tanítvány eddig ötezer embert, és a velük lévő asszonyokat, gyerekeket látta. Éhesek voltak. Jézus jóllakatta őket. Kenyér és hal volt a menü. Az egyikből öt volt nekik, a másikból kettő. Jézus áldása után jóllakásig evett mindenki.

Mi az, hogy Jézust „Átadják..., kigúnyolják..., meggyalázzák..., leköpik..., megostorozzák..., megölik, de a harmadik napon feltámad."? Jézus feltámasztotta a zsinagógai elöljáró élő-halott lányát. Amíg a ház felé ment, a város tizenkét éve beteg asszonyát pillanatokig tartó ambuláns kezelésen hozta rendbe.

Ezt a gyógyító Jézust Jeruzsálemben „Átadják..., kigúnyolják..., meggyalázzák..., leköpik..., megostorozzák..., megölik, de a harmadik napon feltámad."? Vele? - gondolta Péter, János és Jakab - vele, Jézussal történne mindez, aki a hegytetőn a szemük láttára a több száz éve eltűnt Mózessel és Illéssel beszélgetett?

Nem, ezt sehogy sem tudják felfogni! Jézus megtisztítja a gyógyíthatatlan leprásokat. Vakok szemeit hozza rendbe. Fára mászott vámszedővel beszélget, és meghívatja magát a házába. Erre az (Zákeusnak hívták), nemhogy befogadja, de bevallja, mekkora nyereséggel dolgozott, és kijelenti, hogy a vagyona felét a szegényeknek adja, a törvénytelen behajtásainak pedig a négyszeresét fizeti vissza a károsultaknak.

Ki akarna kezet emelni erre a Jézusra? Miféle pogányok kezébe adják? Hiszen ő még a pogány kapernaumi százados szolgáját is meggyógyította. Amikor a felebaráti szeretetről beszélt, akkor meg egy pogány samáriait állított eléjük példaképnek.

A tanítványok addigi tapasztalata megakadályozta őket abban, hogy olyat képzeljenek el Jézusról, ami az addigi Jézus-ismeretüknek ellentmond. Azzal ellentétesen működik. A beszédét értették, de azok jelentése rejtve maradt előlük. Felfogták azt, amit értük tett, és másokért, de amit bennük akart elvégezni, az „rejtve maradt előlük".

Kicsit titokzatosan hangzik, nem? Pedig többnyire ez történik azokkal is, akik azóta iratkoztak be a Jézus-követés kurzusra. Felfogjuk, hiszen olvassuk, értelmezzük, amit értünk tett Jézus. De! Amit bennünk akar elvégezni, az jó ideig rejtve marad előlünk.

Amikor Jézus - immár harmadjára - felsorolja, mi történik majd vele a fővárosban, Bertalan, Fülöp, János, Taddeus, Péter és a többiek, mind a tizenketten még a húsvéti események előtt hallják a szavait.

Mi már kívülről fújjuk az utolsó vacsora, a Pilátus és Heródes színe előtti kihallgatások, a keresztre feszítés, a pénteki temetés és a vasárnap reggeli üres sír történetét. Az apostoloknak viszont még elmosódott képük sem lehetett arról, amit Jézus harmadjára ismételt el nekik.

Mi már ki tudja hány festmény, film jelenetéből alkotunk képet magunk előtt, abban a tizedmásodpercben, ahogy meghalljuk, hogy Jézust „Átadják..., kigúnyolják..., meggyalázzák..., leköpik..., megostorozzák..., megölik, de a harmadik napon feltámad." Nekünk már a „tanult" bensőnkben élednek fel a betűk, a szavak.

Jézus minden, értünk, helyettünk, miattunk elvégzett tette bennünk formálódik át. Köszönet lesz belőle. Aztán ebből a köszönetből szép lassan megérik a hálából eredő cselekedet. Olyasmi, amiről merjük hinni, hogy neki is tetszik. Mert Ő is akarja. Meglesz az Ő akarata. Itt, a földön. Az én, bensőmben végbement, lábamba, kezembe, arcomra, számba került változás miatt. Templomban, vagy még jobb esetben: máshol valakinek elmondott hitvallássá alakul az, amit kezdek hinni. Még jobban. Holnap még annál is jobban.

Jézus mondja, de elrejti előlünk, aztán megérteti velünk az akaratát, a szeretetét. Annak ellenére, hogy először felfoghatatlan volt az apostolok számára, Jézus azóta is ezt, azóta is így csinálja!

Olvastatja velünk a Bibliát. Értjük minden szavát. Gondoskodik róla, hogy mint akkor az apostoloknak, úgy a mi a fülünkig is eljusson az, amit majd egyszer meg is értet velünk. Mi már annyival okosabbak vagyunk (?), hogy sejtjük: érdemes kivárni.

Jézus, nem egybeszőtt zsidó ruhában; nem Kapernaumban, Jeruzsálemben, vagy Jerikóban; nem a szemünkbe nézve, hanem a maga helyett elküldött Szentlelke jelenlétében beszél hozzánk. A betűkön, a holtig tanuló, életüket végigbotladozó szolgái hangján keresztül.

Még most is, még így is, amikor nem a hatalom, hanem a láthatatlan, sunyi, nanométeres nagyságrendben működő vírus bezáratta a templomainkat.

Ó, bárcsak tudna róla Jézus! ...

Tud róla. Tud a kis kártevőről, amelyik, ha sorba állítaná önmagát, egy méter hosszúságot 6 és fél millió darabkájával töltene fel. Jézus arról is tud, hogy a világot beterítő csúfság megjelenésének az oka előlünk még rejtve van. Nem értjük az egészet. Ostoba énünk az elején próbálta felvenni a harcot ellene. Bűnbakokra vadásztunk. A világméretű versenyben sokan indultak csőre töltött, elpufogtatásra váró bölcsességekkel. Politikusok, vallási vezetők, tudósok és kuruzslók.

Bólogattunk egy darabig. Az ember olyan, hogy annak hisz, akit utoljára hallott. De ebbe gyorsan belefáradunk. Ki egy óra múlva, ki két hét múlva visszatér oda, ahol még biztonságban érezte magát. Ha Istentől szökdécselt el, akkor hozzá sompolyog vissza.

És ott mi lesz? Nála, tőle, a mi Atyánktól azt halljuk, amiről korábban is tudtunk, de a tömegtájékoztatás szerény igényeket több fogásos szenzációkkal etető rabszolgái bizonyos időre megpróbáltak kiirtani belőlünk.

Mit mond Isten a hitüket, józanságukat moslékon tékozló, aztán attól megundorodó, hozzá visszavágyó fiainak és lányainak?

Azt, amit régen. Azt, hogy a baj, a veszedelem, a félelem, a betegség mind-mind része, összetevője a bűntől sújtott világ ördögi receptjének. Ezt le kell nyelnünk. Legnagyobb bajunk a bűn, és annak számlálhatatlanul sok, színes, és színtelen, mikro-organikus következménye.

Jézus azonban, akit átadtak a pogányoknak, akit leköptek, akit megcsúfoltak, akit megkorbácsoltak, akit kivégeztek és eltemettek, legyőzte a bűnt! Annak legfélelmetesebb, ijesztgetésre leghatékonyabb fegyverét, utolsó tölténytárát, a halált, a kereszten: kiürítette!

A világnak nincs vége ezzel a járvánnyal. Vannak és lesznek áldozatai. A számuk csökkentésében imáinkkal és józan, ijesztgetés-mentes előrelátásunkkal, mi is részt vehetünk. Tudjuk, mi a dolgunk. Mosd meg a kezedet, nyisd ki a szívedet, kerüld a felesleges találkozást, de siess ahhoz, akin neked kell segítened!

Közben pedig várj! Várj arra, amit életednek ebben az idejében, ebben az évében, lelkednek és értelmednek, örömödnek és aggályaidnak ebben az állapotában, Isten éppen most akar közölni veled! Ha nem érted, ne bosszankodj, hanem őrizd meg magadban! Legyen mire visszaemlékezned, amikor elmúlik a veszély!

Amit nem értünk, a felől elbizonytalanodunk. Én így voltam többek között a rendhagyó héber igék hitpaél ragozásával, a másodfokúra visszavezethető egyenletek megoldásával, valamint több száz egyéb, akkor úgy tűnt, jövőmet visszavonhatatlanul beárnyékoló problémamegoldással. És most itt vagyok. Van, amit most is visszakérdezhetnek tőlem, és volt, amivel kapcsolatban annyira emlékeztem vissza, amennyi a túléléshez kellett. A tanítványok elől rejtve voltak Jézus, szenvedését levetítő kijelentései. De megjegyezték őket! Nem kerültek volna a Bibliánkba, ha később el nem mesélik, le nem diktálják.

Előlünk még rejtve van, hogy Jézus mit akar kihozni ebből az egészből.

Várjunk! Okosan, higgadtan, türelemmel, szelíden. Imával, hálaadással a kezünkben, a szánkban. Éljünk abból, amiben már biztosak vagyunk! Például, amit mennybemenetele előtt utoljára rögzített a tanítványok fülébe: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig".

Ennyi elég is lesz! Elég ahhoz, hogy Vele, a fejünkben, a lelkünkben Jézussal együtt álljunk fel a képernyő elől (vagy tegyük le a papírt a kezünkből). Megjegyezve annyit, amennyi érthetővé vált, tegyük azt, ami most a dolgunk, és felejtsük el azt, amivel már régóta nem kellene foglalkoznunk! Áldás lesz mindkettőn!

Mert az után, hogy megtanultuk, és elhittük, mit tett értünk Isten, azt is megértjük majd, hogy ezekben a hetekben mit végez el - bennünk! Ámen