Istentisztelet 2020. szeptember 20-án
(Dr. Kereskényi Sándor)
Lekció: Zsolt 19,8-15
Textus: Zsolt 19,13
Szeretett Testvérek!
Tegnap délután három fiatal testvérünk számot adott tudásáról a presbitérium jelenlévő tagjainak. Konfirmációs vizsgát tettek.
Milyen tudásról beszélek? Arról, amit tizenkét hónap alatt elsajátíthatnak Istennek a világra, és abban a rájuk vonatkozó dolgairól. Nem sok. Mégis: elég. Mihez? Ahhoz, hogy egyházunk törvényei szerint ma fogadalmat tegyenek itt, a gyülekezet előtt, és ez által részesei legyenek az úrvacsorázók közösségének.
Vajon, azok a felnőttek, a konfirmandusainknál 1-2-5-20-60 évvel idősebbek, akik ma kijönnek ide az Úr asztalához, és velük együtt kenyeret és bort vesznek magukhoz: ti, annak idején, vagy azóta e fiataloknál többet sajátítottak el református egyházunk tanításairól, mondjuk: éppen az úrvacsora értelméről? Nem tudom. Sem felhatalmazásom, sem jogom nincs arra, hogy bárkit is megítéljek e kérdésben.
Az viszont meggyőződésem, ezért hiszem és vallom, hogy Jézus az úrvacsorához készülődőknek nem a lexikális teológiai tudását és hitvallás-ismeretét vizsgálja, hanem azt, hogy mennyire veszik komolyan Őt. Őt, Jézust, aki egész földi létét a kereszthalálra szánta azért, hogy nekünk már ne kelljen elviselni azt, amit Isten az életünk végén kimérne ránk.
Jézust életre-halálra komolyan venni annyi, hogy amilyen gyakran eszembe jut, és ahányszor vissza tudom keresni: azonnal valljam meg neki a bűneimet. Azt, amit tettem, mondtam, kitaláltam. Ami megtörtént. Vagy: amit visszavonhatatlanul elmulasztottam. Nem történt meg. Már nem tudom bepótolni. Nem tudok vele mit csinálni. Szégyellem bánom, és elismerem, azt, hogy valami rosszat tettem, vagy: rossz, hogy nem tettem meg.
Jézus azonban ezért a vétkemért is meghalt. És azokért is, amiket már megbántam, aztán imádságban elmondtam, elsírtam. Mert ez az egyetlen feltétele a bűnbocsánatnak. A felmentésnek. Annak, hogy tárgyaláson, ítélethirdetésen meg sem kell jelennem. Az a feltétele, hogy - könnyen megy, vagy bármilyen nehezemre esik is, de -: felismerjem, nevén nevezzem, megbánjam a bűnömet. Utána Jézus keresztjére hivatkozva a felmentésemet kérjem.
Ez, és más semmi nem feltétele annak, hogy ide gyere úrvacsorázni. Sorold fel a bűneidet, akard őket őszintén megbánni, aztán öntsd az egész szemeteszsákot Jézus elé, és köszönd meg, hogy Ő, azon a golgotai kereszten minden mocskodat eltakarította a mennyei bíróság elől. Nincs ítélet.
Vedd a szádba a kenyeret, és köszönd meg Jézusnak, hogy bár nem az Ő tényleges testét eszed (hiszen az az Atya jobbján van a mennyekben), az úrvacsora szentségében mégis eggyé válsz vele. Ugyanígy iszod a bort, ami ténylegesen nem az Ő vére, de a szent közösségben azt a kortyot nyeled le, ami Jézus helyetted, miattad, és érted kiontott vérére emlékeztet.
Ha ezt így hiszed, Pál apostollal együtt nyugodtan, örömmel, elvehetetlen békességgel kijelentheted: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem." (Gal 2,20)
Értitek? Ez az egész a bűnvallással kezdődik! De, vajon fel tudjuk-e sorolni a bűneinket az imáinkban? Emlékszünk-e rájuk? Egyáltalán annak; bűnnek tartjuk-e azt, amit Isten annak tart? Bűnnek tartjuk-e azt, amiért Jézus meghalt, azért, hogy nekünk, nekem, neked már ne kelljen majd a miatt a bűn miatt egy kárhozatos létet szenvedni?
Itt segít nekünk Dávid imája. A Bibliába szerkesztett fohász, ami az ószövetségi szent tekercsek „Zsoltárok" részében kapott helyett. A 19-es számot kapta. Amit felolvastunk belőle, az nem más, mint Dávid király felismerése.
Csodálattal, teljes örömmel tanulmányozza népe alkotmányát, a Törvényt. Mi Mózes 5 könyvének hívjuk. Dávid lelkét felüdíti, szívét megörvendezteti. Megkérdőjelezhetetlennek tartja Isten tökéletes, tiszta bölcsességét, döntéseit. A helyes életútra szolgáló figyelmeztetésnek veszi.
És itt hirtelen megtorpan. Dávid elgondolkodik. Megtartotta ő ezeket a törvényeket? Észrevette, amikor eltért tőlük? Igyekezett ő azok szerint élni, de mi van, ha figyelmetlenségből, akaratlanul is vétett Istennek, az ő őriző Pásztorának rendje ellen? Tovább töri a fejét: „A tévedéseket ki veheti észre?" És már le is borul az Úr előtt: „Titkos bűnök miatt ne büntess meg!"
Az, az úrvacsorát tiszta szívvel vágyó keresztyén, aki legalább most, itt, a szegedi Honvéd téri templomban, tényleg szeretne mindent megvallani az Úrnak, eszeveszetten kutat az emlékezetében:
Hogy készültem én erre a napra? Sikerült mindent felidéznem? Megbántam és imába mondtam a vétkeimet? Mi van, ha kihagytam valamit? Ó, Uram, segíts bűnnek látni a bűneimet, mert ha mindenki, sőt még magam előtt is bagatellizálom, sőt tagadom, akkor neked sem fogom bevallani őket! A meg nem nevezett bűnökre viszont nem adsz bocsánatot. Mert nem tudok róla, tehát: nem kérem a bocsánatodat.
De jó, hogy időt ad az Isten! Vele eltöltött csendességet. Vétkekre emlékeztető, azokat felidéző, azokat listázó, eszünkbe nyomtatott, felolvasásra elegendő időt.
De: megvan-e mind? Haj, mennyire a miénk Dávid aggodalma: „A tévedéseket ki veheti észre?"! A jelentéktelennek tűnő hibákat; a kicsiny szögből induló eltévelyedéseinket; a szándékunktól távol álló, figyelmetlen károkozást. Ki tudja felismerni? Ki tudja megkülönböztetni a hibátlan, helyes, egyenes úttól?
Dávid felismerte a hanyag Isten-követés veszélyét. Aki kikapcsolja az Isten követéséhez szükséges érzékeit, az rövid időn belül hibázni fog. A négysávos, villamossínnel nehezített úttesten átkelő gyalogosnak egyszerre rendkívül sok dolgot kell figyelemmel kísérnie. Lámpajelzést, a megtett út hosszát, a forgalomban résztvevő szabályosan, vagy szabálytalanul közlekedő járműveket, saját erejét. Ha valamit rosszul mér fel, végzetes hibát követhet el. Az autós, aki azt hiszi, hogy attól már biztonságban van, hogy neki van elsőbbsége, és nem számol azzal, akit nem érdekelnek a szabályok, akaratlanul is kárt okozhat magának és másoknak.
„A tévedéseket ki veheti észre?" - kérdezi Dávid. Kérdezzük ma mindnyájan. A tévedéseket, a hibát, az elhajlást, a botlást az veszi észre, aki a megbízható mércéhez, szabályhoz, tanácshoz méri és tartja magát. A konfirmandus, az egyháztag; bárki, aki Isten, írásba foglalt, és Szentlelkével kijelentett vezetéséhez igazítja az óráját, a programját, a kijelentéseit, a terveit, lépései erejét és irányát, agya és keze munkáját, természetes kívánságait és kezelhetetlen indulatait. Az: észreveszi a tévedéseit.
Az Istent és felebarátait megbántó tévedéseit elkerülni igyekvő keresztyén ember napközben minél gyakrabban felteszi magának konfirmandusaink egyik legkedvesebb kérdését. (Azért kedves, mert könnyű rá a válasz...) Érdekes, milyen gyorsan megtanulják! Érdekes, milyen gyorsan elfelejtjük! Mi, ki tudja mikor konfirmált Krisztus-tanítványok.
Emlékeztek? „Hányféleképpen vétkezhetsz Isten és a felebarát ellen? Négyféleképpen: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással."
Nos, ha ezt napközben minél gyakrabban eszünkbe idézzük, azzal egyenes arányban fognak csökkenni tévedéseink, és meg nem vallott, titkos bűneink.
Mert így folytatja Dávid; miután felteszi magának a kérdést: „A tévedéseket ki veheti észre?" „Titkos bűnök miatt ne büntess meg!" Ez egy ordító kérelem! Kegyelemért. Istenem, amit rejtegettem, amiről nem is tudtam, ami titkos bűn van bennem, és nem vallottam meg előtted, kérlek, azok miatt ne büntess meg!
Hát nem a miénk ez a kiáltás? Istenem, én mindenért szeretnék bocsánatot kérni, de már én magam is elfelejtettem, mennyi mindent letagadtam, eltakartam, titkoltam előled. Nem emlékszem rájuk, de biztosan van belőlük jó néhány. Most, a nélkül, hogy nevén nevezném őket, mind eléd borítom, és könyörgök: „Titkos bűnök miatt ne büntess meg!"
Szép, szeretem ezt a megfogalmazást, bár nem tudom, hogy a legújabb bibliafordításaink miért így adják vissza Dávid ima-sóhaját. Korábbi kiadásokban ezt olvashatjuk a régi, héber szöveg magyarrá alakításában: „Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet."
Olyan, mintha ugyanannak a mondatnak ez a két fordítása kiegészítené egymást. Az első mintha kegyelemért könyörögne: „Titkos bűnök miatt ne büntess meg!" A második, mintha már a kegyelem utáni takarítást kérné: „Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet." Fogadjuk el mindkettőt!
Kedves ma, és ki tudja mikor konfirmált református testvéreim! Kedves, nem református, de Jézus bűnbocsánatát ismerő, azt kérő, abból élő keresztyén testvéreim! Veletek együtt kérem Istentől, hogy akarjunk minél többet megtudni Jézusról. Róla, akinél többet és tökéletesebbet senki nem jelentett ki a teremtő, fenntartó, örömet kedvelő, örömet szerző Úrról. Az örök életre hívogató Szentháromság Istenről.
Jézus, közösségre hívott minket, és közösségekbe küld. Tanítványokat, a leendő tanítványokért. Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 243, összesen: 2216544