Istentisztelet 2021. június 6-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: ApCsel 18,24-28

Textus: ApCsel 18,26

Szeretett Testvérek!

Mi hiányzik belőle? - kérdezi a háziasszony, miután megkóstolja a már majdnem kész ételt. Finom, finom, de nem olyan, amilyennek lennie kéne'. Mire nem figyelsz? - kérdezi az úszóedző a gyerektől, akinek még mindig hiányzik egy fél másodperc az országos rekord megdöntéséhez. Mit hagytál ki az írásbeli vizsgából? - kérdezi a tanár, mert a diákja mindössze egy ponttal csúszott le a jeles eredményről.

Miért jöttél ma templomba? - kérdem én, tőletek. Azért, mert valami hiányzott. Mint a só az ételből. Mint a helyes lélegzetvétel az úszó technikájából. Mint a rendhagyó ige ragozása a diák dolgozatából. Azért jöttél el vasárnap tíz órára a templomba, mert hiányzik belőled valami. Az, ami tökéletessé tenne. Amitől jól éreznéd magad. Nem csak úgy néznél ki, mint akinek nem hiányzik semmi. Nem csak hinnék rólad, hogy neked mindened megvan. Nem csak bebeszélnéd magadnak, hogy a meglévőn kívül semmire sincs szükséged, hanem tényleg az lennél, akinek nem hiányzik semmi. Íze van az életednek. Jól mozogsz a világ dolgaiban. Azt teljesíted, amire Istentől kaptál új napot, és olyan szinten teljesítesz, amilyen szintet Ő jelölt ki neked. Nem alacsonyabb annál, amire képessé tett, de nem is magasabb, mert ahhoz már nem jár áldás. És az áldás hiánya gerjeszti az újabb hiányérzetet.

Akkor csak azok vannak itt, akik áldatlanok? Nem! Bőségesen ellátott az Úr élményekkel, ajándékokkal, és annyi erővel, annyi segítővel, hogy felkelhettél, megreggeliztél, és még a lépcsőkön is fellépdeltél. Áldott ember vagy.

Mégis: híjával vagy annak, amit még nem kaptál meg az Úrtól. Mert az életed akkor teljesedik be, az lesz az utolsó napod, amikor Isten már az összes, neked szánt áldását kikézbesítette számodra. Áldott vagy, mert volt, amit azonnal átvettél, kibontottál, használatba állítottál. Némelyik kézbesítésekor viszont „nem voltál otthon", nem fogadtad a mennyei szállítást. Istennek több kísérletet kellett tennie az átadásra, átvételre. Bizony, ha - soha nem Isten részéről, hanem a mi vonakodásunk miatt - hiba csúszik az áldásközvetítésbe, nem lesz tökéletes a napunk íze. Helytelen technikával forgolódunk a környezetünkben, nem forog jól a nyelvünk, ellenben, lámpaoltás után még jó ideig forgolódunk az ágyban. Miért? Mert egy ponttal lecsúsztunk a szeretettel felállított követelményszintről.

Rész-áldásokkal is el lehet lavírozni keresztyénségünk állóvizein, de azokkal nem érjük el a célt, és a sekély vízig lapátolva adunk tanácsot azoknak, akik a parton várják a rakományunkat, Isten ránk bízott áldásainak a kipakolását és szétosztását.

Mi lehet az oka az áldott, de hajszál híján tökéletes, vagyis: beteljesületlen, félkész keresztyénségünknek? Az, amiről eddig beszéltem. Az íz csipetnyi hiánya. A technika tökéletlensége. Az az egy hiányzó pont, ami elég lenne ahhoz, hogy az Úr „jeles"-re minősítsen.

Volt egy felejthetetlen történelem tanárunk a gimnáziumban. Felidéztem már ezt a szokását valamelyik prédikációban, de most nagyon ide kívánkozik. Amikor felelés közben összeráncolt szemöldökkel és összeszorult gyomorral sikerült megválaszolnunk az első kérdését, biccentett egyet, és a második kérdés előtt így biztatta a padsorok előtt álló diákot: „Rendben! Ez már egyes! Megyünk a kettesért!" Így lépegettünk, izzadtunk el addig, ahol már véget ért a felkészültségünk, vagy (az ötödik kérdésnél) véget ért a számonkérés, a tanár úr pedig bevéste a megfelelő érdemjegyet.

Az Újszövetség evangéliumok utáni könyvében megjelenik egy jelentős szintet elért, négyes tanuló. Úgy hívják, hogy: Apollós. Az alexandriai zsidó közösségből érkezett Efézusba. Ez az alexandriai háttér a magyarázata annak, hogy Apollós „ékesen szóló és az Írásokban jártas ember volt." A Nílus deltájától kicsit nyugatra, a Földközi-tenger partján megépített Alexandria, a maga 7-800.000-es népességével a Római Birodalom második legnagyobb városa volt. Híres könyvtára több mint 700 ezer tekercsen gyűjtötte, őrizte az ismert, írott kultúra emlékeit. Egyetemén tanított a zsidó filozófus, nyelvész professzor: Philón, Jézus, és így: Apollós kortársa, Philón egész életében azzal foglalkozott, hogy a héberek szent könyvét összefésülje a görög gondolkodással, a hellén kultúrával.

A „mi" Apollósunk valószínűleg a tanítványa volt. Tudása, felkészültsége, és Jézus elfogadása után, zsidó testvérei iránti szeretete olyan méreteket öltött, hogy elhagyta Alexandriát, és Efézusba utazott, ahol „buzgó lélekkel hirdette, és helyesen tanította a Jézusról szóló igéket".        Csiszolt retorikai felkészültséggel, ékesen szólt, „és az Írásokban jártas ember volt." Az „Írások" az általunk ismert és nem ismert ószövetségi tekercseket jelentette. „Ő már tanítást kapott az Úr útjáról", tehát valakik már elmesélték neki Jézus történetét, de abból nem tudjuk mennyit. Abban az időben még egy betűt sem írtak meg az Újszövetségből.

A Jézusról szóló Igéket helyesen tanította Apollós. Nem tudjuk mik voltak azok. Az ószövetségi Messiás-próféciák? Vagy azok a történetek, tanítások, amiket az apostolok, a szemtanúk már több városban, faluban elmondtak, és azóta szájról-szájra terjedtek a Földközi -tenger partvidékén?

Aztán van itt még valami. Mondta, hirdette, tanította, amit csak egybegyűjtött Jézusról, de volt egy hiányossága: „csak János keresztségét ismerte." Melyiket nem? A Szentlélek keresztségét. Ez a kettő van. Apollós tudott róla és magyarázta Keresztelő János bűnbánatra, bűnvallásra szólító keresztelését, de Pünkösd, a Szentlélek kitöltetése és vétele azonban ismeretlen volt előtte.

Ugyanakkor mégis csak buzgó (ζέων ejtsd: dzeón) lélekkel (πνεύματι ejtsd: pneűmati), és helyesen, tehát a Szentlélek vezetésével tanította a Jézusról szóló Igéket. Ez a „buzgó lélek" egyetlen egy helyen fordul még elő az Újszövetségben. Pál apostol buzdítja erre a Rómában élő keresztyén testvéreit: „legyetek... a Lélekben buzgók". (Rm 12) Hát, Apollós buzgó volt! Szó szerint forrt (ζέων) benne a Lélek. Annak pedig nehéz ellenállni! A testünkben élő Lélek forrásszintre emelkedésekor szólni, mozdulni kell!

Apollós tehát tudott János keresztségéről. Ha tudott, akkor arról is, hogy Keresztelő János megelőlegezte a Szentlélek eljövetelét. Amikor a Jordán folyóban állva bemerítette a hozzá igyekvőket, azt hallották tőle: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket." Jézusról beszélt. Arról, amit ő, János már nem érhetett meg; hogy Jézus elküldi maga helyett a Szentlelkét. Egészen pontosan: a Szentlélek formájában lesz jelen, minden napon a világ végezetéig.

Jézus követésének egy ilyen jó, de még nem jeles, lelkes harcosát nem szabad úgy hagyni! Tudnia kell a Szentlélekről, a Lélek keresztségéről! Már csak azért is, mert a Szentlélek használja őt, Apollóst.

Gondoljátok, hogy ez ma is megtörténhet? Valaki úgy tesz bizonyságot, hogy nem is tudja: Jézus Lelke mozgatja, beszélteti? Te melyik keresztségedről tudsz? Arról, amiről papírod, emléklapod van? Vagy arról is, ami nem volt annyira megrázó élmény, mint amivel mások dicsekszenek, de hiszed, hogy benned él Jézus Lelke? Bemerítkeztél (megkeresztelkedtél) a Szentlélek lényébe. Benne élsz, Ő pedig tebenned.

Akvilla és Priszcilla, Pál apostol nemrég megtért tanítványai nem hagyták annyiban a dolgot. Meghallgatták Apollóst a zsinagógában, aztán „maguk mellé vették, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját." Ettől új erőre kapott. Megújult, még inkább felforrt a buzgósága. Olyannyira, hogy az efézusiak ajánlólevelével elindult Akhájába, és az ottani zsidó közösségeket is felkereste. Alexandriában tanult vitakészségével „erélyesen cáfolta a zsidókat, és a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus." A Tóra (Mózes öt könyve) és a zsidó próféták tekercseibe foglaltak alapján, „az Írások alapján," ősei hitvallása alapján bizonyította, hogy megérkezett a Messiás!

Mindezt azért, mert Akvilla és Priszcilla türelmesen korrepetálták, és addigi „jó" Jézus ismeretét feltornázták „jeles"-re. Ti hányast kapnátok most A Jézus ismeret iskolájában? Milyen hévvel, és mennyire pontos tartalommal tesztek bizonyságot a hitetekről?

Ez a rövid, de velős bibliai esemény meggyőz minket. Ha hagyjuk. Meggyőz két kikerülhetetlen igazságról. Az egyik az, hogy mindig van tanulni valónk. Soha ne elégedj meg annyival, amennyit már tudsz Istenről, Jézusról, a Szentlélek munkájáról. A másik: mindig van, és mindig lesz valaki, aki jobban ért ahhoz, amire neked is szükséged van a keresztyénséged hitelességéhez. Hiányaid fedezéséhez.

De azt se szégyelld, ha te rendelkezel több ismerettel. A közös cél érdekében taníts, és válj taníthatóvá, hogy még többet, még pontosabban, még jobb kedvvel adhass át Jézus örömhíréből!

Foglaljuk össze! Milyen volt Apollós? (1) Felkészült; „már tanítást kapott az Úr útjáról". Tanulj te is! (2) Apollós teli volt lelkesedéssel; „buzgó lélekkel". Kérd Jézus Lelkét, hogy tegyen fel a tűzhelyére, és töltsön fel magával! (3) Az alexandriai igehirdető „helyesen tanította a Jézusról szóló igéket". Amit már tudsz, amennyit tovább tudsz adni, azt bátran add tovább! (3) Apollós szívesen fogadta a tanítást. Keresd hát te is lehetőséget; használd ki a felkínált alkalmakat! (4) Apollós használni akarta új, teljesebb ismereteit. Ő maga „át akart menni Akhájába". Nyugodj meg, a Lélek tudtodra adja majd, kinek, hol kell elmondanod azt, amivel te is gazdagabbá váltál!

Drága Apollósok! Induljatok! Az Úr legyen veletek. Ámen