Istentisztelet 2021. május 23-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Pünkösd I. napján

Lekció: ApCsel 2,1-11

Textus: ApCsel 2,12

Szeretett Testvérek!

Mi történt Pünkösdkor? Az, amit az előbb hallottatok. Isten szélrohamhoz hasonló zúgással kísérve, lángnyelvekhez hasonlítható megjelenéssel szétoszlott százhúsz emberen, és szó szerint: leült rájuk. Miért mondom, hogy százhúszan voltak? Mert amikor az előző jelenetben, az apostol-választás kezdetekor Péter felállt, és javasolta, hogy Júdás helyét töltsék fel, „mintegy százhúsz főnyi sokaság volt ott együtt" (ApCsel 1,15), a folytatás pedig így kezdődik: „mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen". Itt, most, az újranyitott templomunkban körülbelül annyian vagyunk, mint akkor, ott, Jeruzsálemben, a Szentlélek megjelenésekor. Így még könnyebb elképzelni a folytatást.

Tehát: a lángnyelvszerű jelenség ott „ül" a tanítványokon, ők pedig megtelnek Szentlélekkel. Megtelnek az Istennel. Isten feltölti őket magával. Az erejével. Magával? Az erejével? Igen. Kálvin János fogalmazta úgy, hogy a Szentlélek az Isten „mindenségre kiöntött ereje". (Genfi káté)

Ha a „mindenségre", akkor itt is jelen lehet. Itt a templomban. Azon a padon, széken, amin ülsz. És a másikon. Azokon, akik melletted, előtted, mögötted foglaltak helyet. Jó reménységem szerint, még itt, a szószéken is. De nem csak a felületen, hanem rajtad, rajtam. Mint ott, Jeruzsálemben a lángnyelvek. Még tovább megyek. Megtelhetünk Szentlélekkel. Ha neki (mert személyről beszélünk) úgy kedves, akkor úgy, mint az a százhúsz tanítvány, „mindnyájan" feltöltekezhetünk Isten szent Lelkével. Úgy, hogy bennünk van!

Ez az a pont, ahol megáll az értelem, és átveszi a helyét a hit. Mást, többet nem tehetsz, mint hogy elhiszed, benned él az Isten Lelke. Nem tudom megmondani, hol. Ha érzelemmel akarom kifejezni, azt mondom, hogy a szívedben. Értelemmel szólva: a fejedben, az agyadban, az idegeidben.

Mit csinál ott? Irányít? Tanácsol? Emlékeztet? Tanít? Igen, ezt mind műveli benned, és te, bizony: te érzékeled, hogy még mennyi mindent megmozgat benned!

Jézus azt kérte, hogy amikor Ő már testben nem lesz a földön, az Atya Isten küldje el helyette a mindig, mindenhol érzékelhető Lelkét. Őt, azt az isteni Önmagát, aki ügyvédként (pártfogóként) épp úgy elérhető, mint amilyen elérhető volt Jézus, míg személyesen együtt volt a tanítványaival. Szó szerint ezt ígérte nekik: „... kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét... A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (Jn 14,16;26.) Nem amit ti találtok, ki. Nem amit meg akarnak etetni, el akarnak hitetni veletek, hanem: „amit én mondtam nektek."

Ez lényegbevágóan; ez életbevágóan fontos a számodra! A Pünkösd óta Földön tartózkodó Szentlélek szünet nélkül emlékeztet. Eszünkbe juttatja, milyen bizalmas, meghitt, bensőséges kapcsolatba kerültünk Istennel. Négyszemközt beszélgethetsz vele. Felfoghatatlan nagyszerűsége miatt nagyon nehéz ezt elmagyarázni, de hidd el, hogy a Szentlélek képesít arra, hogy Jézussal vagy az Atyával beszélgethess! Gyakorlatilag mindketten jelen vannak az összetett kezeidbe suttogott szavaid, térdelve kinyögött szótöredékeid, és az elalvás előtt már hallhatatlan kommunikációd idején. Az imádkozásod idején. Az utcán sétálva, sorban állva, padra leülve.

Mit csinál benned a Szentlélek? A benned lévő, magával feltöltött isteni, szent Lélek: megvilágít. Világossá, érthetővé, és nem utolsó sorban alkalmazhatóvá teszi azt, amit olvasol, vagy hallasz Isten kijelentéséből. Akkor, amikor akarja. Akkor, amikor éppen arra van szükséged.

Ne mondjátok el senkinek, de velem már megesett, hogy nem kaptam semmit a Bibliából. Úgy, annak rendje és módja szerint nekieresztettem a szememet a napi ó-, majd újszövetségi olvasmánynak. Befejeztem, és elkedvetlenedtem. Mert értettem a szöveget, de csak az eszemig jutottak el a mondatok. A lelki adó-vevőm még csak nem is recsegett. Szomorkás mozdulatokkal lapozgattam ide-oda. És akkor: ott volt! Rátaláltam. Nem is én reá, hanem a Szentlélek - reám. Az egyik lapon ott volt az a rész, ami nélkül összerogyott volna az egész napom. Háromszor-négyszer is végigízleltem a sorokat. Azt a történetet, amit százszor olvastam már, de soha nem gondoltam volna, hogy aznap délután, mint a rakéta gyújtószerkezete, úgy indul be, úgy robban bele elszigetelt, ténfergő tanácstalanságomba. Olyan világossá tette a problémám megoldását; olyan egyszerűvé a megvalósítását, hogy azon csodálkoztam, miért tétlenkedtem ennyit fölötte. A bajom fölött. A napi, kötelezően elolvasandó, soron következő igeszakasz semmit nem mondott, a Szentlélek viszont azon az odalapozott, másik oldalon beleverte az orromat az adott helyzetben alkalmazható felhasználási utasításba! Nem én voltam az, aki a rutin-olvasás után nem csaptam be a Bibliát, hanem lapozgatni kezdtem. Nem én, hanem a Szentlélek világított rá egy addig soha nem használt, de a lelkem raktárában gondosan felcímkézett, korábban kapott isteni küldeményre.

Ne nyugtalankodjatok hát, ha elkalandozik a figyelmetek a prédikáció alatt! A Szentlélek keményen dolgozik közben is. Rajtad, benned. Aztán amikor a legjobbnak látja, emlékeztetheti a fél óráig összeszedetten koncentráló, figyelmes hívőt, de még azt a derék, templomlátogatót is, akinek a prédikáció közben lebillen a feje, és pihentetően szundikál két percet. Míg a lelkész beszél, Szentlélek Isten a figyelő, és a szundikáló testvér lelkének polcára is odateszi a hallott, és ki tudja, hogy, de mégis csak befogadott kijelentést. Aztán, adott időben, amikor a kedves testvérünk nem tud mit kezdeni az életébe toppanó váratlan fordulattal, tragédiával, döntéshelyzettel, Szentlélek Isten kihozza a raktárból az alkalmazásra váró, egykor prédikációban hallott segédeszközt, és beindítja benne, neki. Beindítja, mint a fűkaszát: berántja az eszét, a szívét, a kezét, a lábát, a száját, ő pedig kivágja azt, ami feleslegesen tolakodott az életébe, de az emlékezetébe idézett isteni útmutatással meg is szépíti mindazt, ami javításra, gondozásra szorul.

Mit tesz még velünk, bennünk; mit alakít át, benned, bennem Isten szent Lelke? Érzékennyé tesz. Kíváncsivá. Érdeklődővé. Arra, hogy kutasd önmagadat. Találj választ azokra a dolgaidra, amiket nem értesz. Amiket nem szeretsz. Amiket fejleszteni, építeni szeretnél magadban.

De hogy kezdjünk hozzá? Melyik lélekgyógyász művét vegyük kézbe? Van megbízható? Van keresztyén pszichológus? Ismerek néhányat. És ismerem a tökéletest is. Én először mindig nála kezdem. Hogy kicsoda? Kitaláljátok... Hát persze hogy Ő, aki a lelkét lehelte belénk, tehát a legjobban ért a lelki betegségeink gyógyításához is.

Tehát, ha tisztában akarsz lenni önmagaddal, fordulj Istenhez! Nem azért ajánlom Őt, mert ez a dolgom; ugye, egy lelkész mi mást mondhatna, mint mindenre Isten a megoldás... Azért tanácsollak hozzá, mert jobbat nem ismerek. Jobbról nem tudok. Egyedülálló.

Miért? Gondolj csak bele; hol találsz olyan orvost, pszichológust, lelki tanácsadót, aki azzal kezdi: Ha meg akarod ismerni önmagadat, akkor indulj ki belőlem? Rögtön rávágnád az ajtót arra az öntelt pökhendi fazonra, nem? Igazad van. De, ha Istenhez irányítalak, az Ő rendelőjéből nem fordulnál ki. Minimum: meghallgatod.

Az előbb már idéztem Kálvin Jánost. Most megint megteszem. Azt írja az önismereti kérdéseinkről, hogy:

„Egész bölcsességünk... két részből áll: Isten s önmagunk ismeretéből. ... Viszont bizonyos, hogy az ember tiszta önismeretre csak akkor jut el, ha előbb Isten ábrázatát vizsgálja s Isten belső szemléletéből tér az önvizsgálatra. ... míg a földre tekintünk, megelégedve igazságunkkal, bölcsességünkkel, erényünkkel, magunk előtt a legkellemesebb szinten tündöklünk s majd hogy félisteneknek nem látszunk a magunk szemében. ... De amint gondolkodásunkat Istenre irányítjuk, és azt mérlegeljük, hogy milyen ő... mindazt, ami azelőtt tetszetősnek látszott bennünk... ami azelőtt a bölcsesség címe alatt oly csodamódra nagynak tetszett előttünk... nyomorult tehetetlenségnek bizonyul." (A keresztyén vallás rendszere - I. könyv 1. fejezet)

Érted? Ha megérted Istent, ha Jézus történeteiből kiolvasod, felfedezed magadnak azt, hogy milyennek szeretne látni téged; téged, akiért az életét adta, akkor onnan, abból a nézőpontból fogod tisztán látni önmagadat.

Észreveszed, hol, mikor, mennyire tértél el attól a mértéktől, amit Isten állapított meg a számodra.

Nem azért, mert szabványosítani akart, hanem azért, mert neked úgy, annak megfelelően lesz a legjobb élni. Úgy szeretsz majd élni. Úgy igen, másként nem.

Amikor a legközelebb vagy az isteni mértékhez, akkor érzed magad a legjobban. Hiszen mértékre, az Ő mértékére szabott téged. Akkor, ha a szerint csinálsz bármit is, nem lesz utána lelkiismeretfurdalásod. És akkor úgy lesz a legjobb azoknak is, akikkel a leggyakrabban találkozol, és azoknak is, akiket a legjobban szeretsz. Hát: ezt teszi veled, ezt viszi véghez benned a Szentlélek.

Kérd, és ha feltöltekezel vele, Ő majd egyfolytában odaigazít az optimális, ideális élet-vonaladhoz. A két német reformátor, akinek felismeréseit egyházunk „hivatalos" hitvallásává választotta, azt írta a Heidelbergi Kátéban a Szentlélekről, hogy Ő, a Szentlélek: Krisztus minden jótéteményében részeltet, vígasztal, és mindörökké velünk marad. (HKT:53)

Kívánom, kérem, könyörgök azért, hogy így legyen! Ámen