Istentisztelet 2021- március 21-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Böjt 5. vasárnapján (internet)

 

Jn 16,28-33

 

Szeretett Testvérek!

 

Az utolsó vacsora után tizenegy jóllakott tanítvány hallgatja Jézust. Júdás már elment, de kit érdekel? Rég' nem beszélt ilyen hosszan Jézus. Csak nekik. Péter, András, Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, a másik Jakab, Taddeus és Simon egyre izgatottabban hegyezi a fülét.

Miután Jézus sejtetni engedte, hogy valamelyikőjük elárulja, különös bizonytalanság vett erőt rajtuk. Igen: elbizonytalanodtak. Oda lett a vacsora békés hangulata. Ez még nem elég; Péterről meg olyan prófécia hangzik el, hogy a hajnali őrváltás idejére már háromszor fogja megtagadni a Mestert. Ettől meg elbátortalanodnak.

Jézus minden idegszálával érzékeli, szinte végigtapogatja a tanítványaiban remegő feszültséget. Ez nem jó. Képtelenek reá figyelni! Így kezdi hát: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!" (Jn 14,1) Most jobb. Ha Ő veszi kézbe őket, akkor nincs az a kardiológus, aki jobban helyrehozná szívük ritmusát. Ő, aki a viharos szelet visszaparancsolta a tó közepéről, a bennük tomboló vihart is lecsillapítja. Bármikor. Most is.

Jézus beszél, és továbbra is, soha nem hallott kijelentések hagyják el a száját. Ezek is felborzolják a tanítványok idegeit, de immár nem nyugtalankodnak, hanem hallva hallanak annak érdekében, hogy jól megjegyezzék az elhangzottakat.

Velünk, nálunk, bennünk is ezt akarja elérni. Békétlenkedésünk és elbizonytalanodásunk idején kiparancsolja szívünk megnyugvását. Nem azért, hogy lazítsunk, hanem azért, hogy másfelé fordítsuk lelkünk vevőberendezéseit. Az elégedetlenkedés, az aggodalom, a háborgás jeladói helyett tájoljuk be a Szentlélek isteni adását, a Jézus műsorát közvetítő erősítő állomást!

Jézus hosszú előrejelzését és intéseit a tizenegy jelenlévő közül a legalaposabban János rögzítette, egyelőre: magában. Évtizedekkel később ő jegyezte fel Jézus kezdő, nyugtató parancsát, és ő emlékezett az utolsó szavakra is, mielőtt Jézus imádkozni kezdett értük. Csak utána kerekedtek fel, és sétáltak ki a városból. Akkor még nem tudták: az elfogatás helyszínére.

Még a vacsora helyszínén elhangzott, zárszavak előtti próféciákon úgy fellelkesedik Péter, Máté, Tamás és a többiek, hogy mintegy: „megdicsérik" Jézust: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz." Mintha felsóhajtanának: Végre egyenesen beszélsz! Nem nekünk kell találgatni, mit akarsz mondani azokkal a kedves, de megfejtésre váró szóképekkel! Jaj, de ismerős! Átfutott már a fejünkön, amikor prédikációt hallgattunk? Mondja, mondja a lelkész, bennünk meg nő a sajnálkozás: „Jaj, mondja már ki mit akar, hagyja ezeket a cirkalmas, ezerszer átázott, kegyes kifejezéseket!" Aztán, amikor végre kiderül, mire megy ki a játék, olyan hálásan tekintünk az igehirdetőre!...

A tanítványok is! Örülnek, hogy nem példázatot hallottak. Aztán, mintha megjutalmaznák Jézust azért, hogy sikerült megérteniük, folytatják: „Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy Istentől jöttél."

Odáig vannak (teljesen érthetően) Jézus világos kijelentéseitől. Olyan mértékben a hatása alá kerültek, hogy e miatt újra lángba szökött, visszatért a hitük.

Két kezünkön, két lábfejünkön sem lehetne megszámlálni, hányszor lengett ki a hitünk! Mint mostanság az Etna vulkán kitöréseit jelző szeizmográfok! Rezeg, ide-oda firkál a kis készülék, aztán ugrik egy nagyot, és a picinyke jelzőeszköz vége majd' lecsúszik a papír széléről!

Legutóbb mikor hittél ennyire Jézusnak? Annyira, hogy majd kiugrott a szíved a lelkesedéstől, a fogadkozástól? A konfirmációs fogadalmadra készülve? Az esküvődön? A kislányod, kisfiad keresztelőjén? A vírus támadásának hallatán? A prédikáció felénél? A mindig megkönnyeztető dicséret harmadik soránál? Bibliaórán? Beteljesült imakérésed kézbesítésekor?

Mikor? Mikor buzdultál fel annyira, hogy mindenkinek elmondtad volna: Na, ezért hiszek Istenben!

És utána? Utána átlag mennyi idő telik el, míg megint megcsappan a hited? Nem indulsz el otthonról, és azzal - nem is kell hozzá járványügyi óvintézkedés -, te zárod be magad előtt a templom ajtaját. Túl „nehéz"-nek tartod a Biblia szövegét. Elment a kedved a képernyős istentiszteletektől. A tanult imák ledarálásán kívül nincs kedved beszélgetni Istennel. Lángoló hitet fagyasztó hajókázás.

Jézus ismeri ezt a hullámzást. A hited ringását, libegését. Ismeri Ő, a nem földrengésünk, hanem hit-rengésünk egyetlen bemért, hitelesített szeizmográfja. Ki is jelzi. Te olvasod le, és Ő. Senki más. Most csak alapjáraton szöszmötöl a belé vetett bizalmad (ez a hit!), most meg - jé! - hogy felugrott!

Mennyire megértjük azt a tizenegy tanítványt! Nálunk jobban már csak Jézus. Visszakérdez a buzgóságukra. Hogy mondjátok? „hisszük, hogy Istentől jöttél"? „Most hiszitek?" Jaj, de jó! Csak hogy tudjátok - válaszolja -: „eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok".

Hoppá! Mi ez a fordulat? Mondom, mert Jézus mondta: Eljöhet az idő, amikor, mint a tanítványok a vacsora maradványai mellett, mi is kristálytisztán tudjuk, hogy Jézus mindent tud. Ezért aztán hiszünk is neki, bízunk is benne. De! Eljön az óra, amikor elszéledünk mellőle. Úgy, ahogy mondta: „mindenki a maga otthonába"! A Jézust hordozó Szentlélek templomában, a testünkben, a lelkünk zugolyában találunk egy sufnit. Behúzódunk, és magunkra zárjuk az ajtót. Ez nem a vele töltött imádságaink belső szobája. Ez a mi belső bódénk, kalyibánk, sötét szellemi kacatjaink lomtára, ahová visszakucorodunk, amikor a hitünk miatt baj érne bennünket.

Jézus tudatosítja a tanítványaiban, hogy kis idő, és elég hirtelen visszaesik majd a buzgalmuk fokmérője. Hazáig szaladnak a mínuszba szökött bátorságukkal, hitükkel. Még a Jézust korbács alá hajtók dühének kitörése előtt színt, hit-fokozatot váltanak.

Ez a szomorú valóság. Jézus soha nem tagadta, késleltette azt, aminek be kellett következnie. Nem ijesztgeti az övéit. Egyszerűen szembesíti őket a tényekkel. Életüknek ezt a fejezetét nem lehet átlapozni.

De nem ez a végszó. Mielőtt bekövetkezne az elkerülhetetlen, úgy fogalmazza meg magyarázatát, mintha ellentmondana magának. „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem."

Miben legyen békességük? Abban, hogy otthagyják a bajban? Abban, hogy egyedül hagyják az ellenségeivel? Nem! A békesség forrása soha nem a baj, és soha nem a baj elől való menekvés helyszíne. Jézus ezt mondta: „békességetek legyen énbennem."

Az hogy lehet? Úgy, ahogy neki volt. Végül is: reá vártak a borzalmak! Őt fogják kihallgatni, megkorbácsolni, leköpni, megkínozni, megfeszíteni. És? Ő hol, miben, kiben talált békességet?

Mondja, a szembesítés után ezt is tudomásukra hozza: „engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van." Tőle nyer békességet! A vele magányában is mellette, benne élő Atyától nyert békességet. Ebbe a békességbe hívta a tanítványokat. Mert hiába szaladtak haza, békesség és bizalom (hit) ott sem várta őket! Ebbe a békességbe hív minket. Akik olykor elfutunk Jézustól, és bezárkózunk az előbb említett mentális bodegánkba.

Egyedül vagy? Be kell zárkózni? Otthagytak azok, akiktől sokat vártál? Akiket tanítottál, intettél, szerettél? Most is szereted őket, hát persze, hogy szereted, de fáj, hogy nem hívnak, nem kérdeznek, csak a maguk dolgával foglalkoznak? Nem vagy egyedül! Több millióan élik azokat a napokat, amiket te! Több millióan vannak sokkal rosszabb helyzetben, kétségbeejtő egészségügyi, élelmezési, politikai, gazdasági körülmények között. El tudom képzelni, ahogy Jézus végigtekintve az egész világon összecsapja a kezét a nyavalygásunkon! Te panaszkodsz? Hogy' mered? Tudod, mennyien vágynak arra, hogy csak olyan helyzetben legyenek, csak annyiuk legyen, mint neked, lelki, társasági, élelem, higiénia bőségedben?

Nem vagy egyedül a járványügyi helyzetben, de nem vagy egyedül azért sem, amiért Jézus nem volt egyedül: „engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van."

Próbáld ki ezt a társaságot! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek társaságát! Ne ijedj meg, ha nem találod meg velük a megszokott formákat. Velük nem olyan lenni, mint a családoddal, a haverjaiddal, a megértő, segítő ismerőseiddel. A Szentháromság tagjai szokatlan válaszokat adnak a kérdéseidre, és váratlan kérdéseket fognak feltenni neked. Éppen ettől szórakoztatóak! Jaj, mielőtt hátrahőkölnél, gyorsan elmondom, hogy „szórakoztatás" alatt időtöltést értettem! Jézus - bár találkozott és beszélgetett Pilátussal, Heródessel, majd a kereszt körül állókkal -, hátralévő idejét gyakorlatilag az Atyával töltötte el. A legjobb időtöltést választotta!

Jézus ránk nézett. Látta, látja pillanatnyi, óránként, naponként változó lelkesedésünket. Tud arról, mekkorára apadnak vissza hitünk egekig emelkedő hullámvölgyei. A hitünket, bizalmunkat kéri, és a benne megtalálható békességet kínálja: „békességetek legyen énbennem." És mi kérdezzük: Miért is Uram? Mert tud rólunk, mert ígéri: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot." Márpedig ha Ő, a mi Urunk megbirkózott a világ minden bajával és felülkerekedett rajtuk, én az Ő oldalán akarok lenni. Te is? Hát persze! Ámen