Istentisztelet 2021. október 10-én
(Dr. Kereskényi Sándor)
Lekció: Ez 31,2-5;10-14;18
Textus: Ez 31,14
Szeretett Testvérek!
Papgyerek volt. Jeruzsálemben nőtt fel. Nem fordult pályaválasztási tanácsadóhoz. Pappá szentelték. Úgy, ahogy ki tudja hány nemzedék óta minden ősét. Huszonöt-harminc éves koráig gyakorolta hivatását a szülővárosában. Utána külföldre távozott. Nem önszántából. Vitték. Fogolyként, együtt a többi honfitársával. Messzire, nagyon messzire. II. Nabukudurri-uszur (mi úgy mondjuk: Nabukadneccar) király birodalmába: Babilonba. Ott halt meg. Fiatalkori elhívásától kezdve haláláig Isten akaratát kereste. Elfogadta és végezte a legnehezebb szolgálatot. Próféta volt. Közvetítő. Izráel Istenének, az egyetlen Istennek híreit, akaratát közvetítette azoknak, akikhez az Úr küldte.
Most éppen arról hallottunk, hogyan kézbesítette II. Nékó fáraónak Isten, képekbe rajzolt döntését arról, milyen jövő vár Egyiptomra, és uralkodójára, a fáraóra.
Asszíriához, a nemrég elbukott, Babilonba beolvadt birodalomhoz hasonlítja. Azzal mi történt? „Nézd, Asszíria olyan volt, mint egy libánoni cédrus" kezdődik a prófécia. „a mélység vizei tették magassá. Folyóikat az ő tövéhez árasztották mindenfelől, csak patakokat bocsátottak a mező többi fájához." Ez azt jelenti, hogy Asszíria óriási területek fölött uralkodott. Mindenfelől ömlött a pénz a kincstárába. A főváros felé vezető utak tele voltak a természeti javakkal megrakott szekerekkel. Ezrével hajtották kapuihoz a csordákat, nyájakat. A környező országok megélhetését, jólétét Asszíriához, mint folyamhoz képest csak a patakok csordogálásához lehetett mérni. Úgy terebélyesedett, mint a dús lombozatú fa. Árnyékában ott lapult a meghódított népek munkaereje, leeresztett fegyvere, csendes alázata. Az Úr így foglalja össze az Asszíriát leíró bevezetést: „Széppé tettem őt lombos ágaival".
De a növekedéssel együtt lassan, alattomban növekedett a baj. Mi lehetett az fertőzés, egy szép, gazdag birodalomban? Ezékiel kimondja az Úr Isten, Asszíria feletti diagnózisát: „magasra nőtt, és teteje a felhőket érte, felfuvalkodott magassága miatt". Mit szólt ehhez az Úr? Meghozta a döntést: „a népek urának kezébe adtam: tegyen vele azt, amit akar." Az meg kicsoda? A következő kiválasztott, akinek Isten hatalmat adott. II. Nabukudurri-uszur¸ Nakukadneccar. Vele pedig Babilon váltotta fel Asszíria közép-ázsiai uralmát.
Mi lett addigi szövetségeseivel? Mit csináltak azok, akik élvezték a védelmét, közigazgatási rendjét? Nem álltak mellé? De nem ám! Ezékiel ezt is tolmácsolja: „Árnyékából elvonult a föld összes népe, és magára hagyta."
Mi ebből a tanulság? Azt is megtudjuk. Ezékiel, Isten életvezetési tanácsának kikiáltója közzé teszi az Úr végkövetkeztetését: „Azért ne nőjön túl magasra a víz mellett egy fa sem, ne nyújtsa fel tetejét a felhők közé! Ne bizakodjék el nagyságában senki, ha a víz táplálja, mert mindenki halálra jut, a föld mélyébe azokkal az emberekkel, akik leszálltak a sírba."
Eddig a történelmi visszatekintés. Most jön a kemény dió, amit fel kell törni, aztán meg a hideg zuhany, aminek alá kell állnunk. Mire gondolok?
Arra, hogy nem hiába maradt ránk ez a 48 fejezetből álló, 51 oldalnyi terjedelmű, egy délután figyelmesen végigolvasható, 2600 éves prófécia. Asszíria és Babilon hatalomváltásának oka végigkísérte a világtörténelmet. A II. Nékó fáraónak címzett prófécia ugyanúgy érvényes volt és lesz minden birodalomra, minden népre, és minden uralkodóra. Akárhol, akármilyen szinten.
Isten akaratából bármely nép növekedésnek indulhat. Áldásokat nyerhet. Széppé, erőssé, termővé válhat. Mint a „libánoni cédrus", a mélység vizeiből táplálkozó, egészséges fa.
De! Nőjön bármily magasra, terebélyesedjen akármilyen szélesre, nem feledheti, kitől kapta erejét, ki látta el erőt adó forrásokkal, ki gondozta, ápolta, védte. Ha Istentől eredő jólétében felfuvalkodik, és önmagát kezdi isteníteni, - a példánál maradva -: maga alatt vágja az ágat.
És mi lesz belőle? Az, amit Isten megtett Asszíriával, aztán Babilonnal, a perzsákkal, Az Inka Birodalommal, a görögökkel, Rómával, a vikingekkel, a hitleri Németországgal, de még a Pápai Állammal és saját népével is, és folytassátok tovább tetszésetek, ismereteitek szerint! Ugyanarra az isteni konklúzióra jutunk: „a népek urának kezébe adtam: tegyen vele azt, amit akar." Az, hogy melyik nép esetében időszerűen ki volt „a népek ura", azt kiolvashatjuk a történelemkönyvek lapjaiból.
Előbb-utóbb a Föld minden tájékán magára hagyták, leváltották azt, aki túl magasra nőtt, és elbizakodott nagyságában.
Az előbb népeket, országokat, államokat, birodalmakat soroltam fel. De, mint ahogyan a kegyvesztett Asszíria élén is állt valaki, valakik, akik a felfuvalkodott romlásig vezették alattvalóikat, úgy minden hatalomnak van vezetője, van érdekcsoportja. És ha ezek nem vigyáznak magukra, vagyis önmaguk nagyságának mámorában eljutnak odáig, hogy elfeledkeznek Istenről, óhatatlanul, isteni következetességgel adatnak át a szégyennek, és tétetnek a rossz emlékek gyűjtőládájába.
Mi a megoldás? Isten beavatkozása. Asszíria magabiztos vezetői elbuktak. Birodalmuk, benne alattvalóik beleolvadtak a következő hatalmi rendszerbe. II. Nékó fáraónak, akinek jövőjét Ezékiel útján vázolta Isten, vissza kellett húzódnia a Nílus mellé. A babiloni sereg Kharkemisznél úgy elpáholta, hogy soha többé nem mozdult ki Egyiptomból.
Nem lehet ezt elkerülni? Vagy még inkább: hogyan lehetne megelőzni azt, hogy Isten áldásai ne elfeledtessék, hanem megerősítsék egy országban, és annak vezetőiben, az Úr nélkülözhetetlen jelenlétét?
Ezékiel könyvében, de a Biblia többi helyén, például Ézsaiás prófétánál is azt olvassuk, hogy Isten: „Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja." (Ézs 2,11) Vagy: „A Seregek Ura döntött így, hogy meggyalázza a kevélységet, és megalázzon minden pompát, mindenkit, akit tisztelnek a földön." (Ézs 23,9) És itt már személyekről van szó!
Azt, hogy Isten megalázzon, azt egyedül alázattal lehet elkerülni. Ezt annál is inkább érdemes megtenni, „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik." (Lk 14,11). Mennyire? Jézus szerint a mennyországig. (Mt 18,4)
Alázat. Isten szerinti, Isten előtti örömteli, hálás, gyermeki alázat. Ez kéne hát a világnak. A világ vezetőinek. Államban, egyházban, főnöki székben, hivatalban, zárdában, osztályteremben, műtőben, bírói székben, családban.
Alázat. Hogyan kellene alázatosnak lennünk büszkeségünk, elbizakodottságunk letörésével, de emberségünk, legemberibb tulajdonságaink megtartásával?
Hol kezdjük? Magunkban. Magamban. Magadban. Igen, először magunknak valljuk be azt, hogy hibáztunk. Ezt nem lehet kihagyni. Ebből nő ki a bűnvallás. A nélkül nincs feloldozás. Isteni feloldozás nélkül pedig az önelégültség okozta karcolás csak gennyesedik, üszkösödik. Átkötözéssel nem javítjuk az állapotát, csak késleltetjük a fájóbb, a majd egyre nagyobb kínokkal járó beavatkozást. Mint Asszíria. Mint a Szovjetunió. Mint az Amerikai Egyesült Államok. És a többi. Egészen máig.
Hogyan léphetünk az alázat útjára? Úgy, hogy a bűntudatból eredő, bűnbocsánatig terjedő kezelés után már nem az emberektől kapott címünkkel, nem a kikampányolt rangunkkal, nem a gyengébb, kiszolgáltatottabb helyzetben lévők feletti hatalomgyakorlásunkkal érjük el célunkat, hanem szeretettel.
Azt hol vessük be? A felelősségérzetünk felszításánál. Azzal, hogy felismerjük, aztán - ez már alázat -: elismerjük, hogy nem vagyunk jobbak azoknál, vagy akár annál a konkrét személynél sem, akit megszólunk. Felelősek vagyunk azért, hogy olyan, amilyen. Felelősek vagyunk azért, hogy nem akadályoztuk meg vétkei elkövetésében, és utána sem igazítottuk helyre.
Az úrvacsoraosztás végén szoktuk hallani Pál apostol fővárosba küldött leveléből: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők... ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat." (Rm 12,10.16.) Ha látsz egy magadnál alázatosabb testvért, végy példát róla! Igazítsd az ő stílusához a megjelenésedet, a szavadat, a viselkedésedet!
Nem vagyunk birodalom-vezetők. Nem vagyunk államfők. De Isten ránk bízta a családunkat. Velem együtt rád bízta ezt a gyülekezetet. Gondolj a szeretteidre és gondolj a Honvéd-téri templomba járó családtagjaidra, testvéreidre, amikor kölcsönveszem az orosz író regényében az öreg sztarec szájába adott tanítást: „Szeressétek az istenáldotta népet, ne engedjétek, hogy jövevények elhajtsák a nyájat, mert ha lustaságotokban vagy finnyás kevélységetekben, vagy még inkább kapzsiságotokban nem őrködtök éberen, akkor jönnek majd mindenfelől, és elütik tőletek a nyájatokat." Én teszem hozzá: A gyülekezetedet. A gyermekeidet.
A kétezer hatszáz éves prófécia így illeszkedik bele a lelkeket kereső, ránk bízottakat mentő, itt imádkozókat megtartó, Istentől kapott munkatervünkbe. Jól élsz? Jobban, mint korábban? Töltögeti Isten a lelki kincstáradat? Növeli annak gazdagságát? Vigyázz! Vigyázz, hogy el ne feledkezz róla, kinek a kegyelméből, kinek az akaratából, kinek a segítségével jutottál honnan hová, mettől meddig! Isten volt az. Ha lejjebb csúsztál, kapaszkodj meg! Benne. Ha feljutottál, ne bizakodj - magadban! Mi haszna ennek a mai találkozásnak? Hadd hitesse el velünk a Szentírás: „Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet." (Péld 22,4) Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 499, összesen: 2216800