Istentisztelet 2022. február 13-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Sám 4,2-11

Textus: 1Sám 2,30

Szeretett Testvérek!

Néha még a mi szánkon is kicsúszik: „Nem segített meg az Isten." Szomorú. De, vajon, miért nem? Miért nem segített? A válaszlehetőségeket leszűkítve, két oka van annak, amikor Isten nem fordítja jobbra a dolgainkat.

Az egyik: jobban szeret annál, hogy olcsó, azonnali megoldásokkal kábítson el minket. Ő többet akar adni annál, amennyit kérünk. Messzebbre lát, és felméri, mire van szükségünk ahhoz, hogy a miénk legyen a legtöbb. A legtöbb, a tökéletes az, amit Ő tart annak. Akkor is, ha nem látjuk át, akkor is ha fáj, ha kellemetlen, akkor is, ha értelmetlennek tűnik.

A másik, ami miatt nem érkezik meg a támogatása: nem is Őt kérjük. Nem is Rá várunk. Nem is Benne bízunk. Nem is Benne hiszünk. Erről szól a mai történet. Ebből a történetből hív most maga elé Isten. Ebből kapsz választ arra, miért nem sikerült ez meg az, amiben annyira számítottál a beavatkozására. A helyszín Izráel földje. Időpont: Kr.e. kb. 1100. Afék városától nem messze a filiszteus és izraeli sereg készül egymással megütközni. Elkezdődik a harc. A véres csata első menetét a filiszteusok nyerik. Óriási fölénnyel. Levágnak négyezer izraelitát.

Mindkét fél visszavonul. A következő összecsapás előtt bekötözik a sebeket, leöblítik a torkukat, bekapnak néhány falatot; erőt gyűjtenek. Harcképtelenné vált társaikat lefektetik. Amennyi halottat sikerül hátrahúzni, azt mindkét fél kimenti a csatatérről. Akiket nem, azokat az előrébb merészkedő katonák megfosztják fegyvereiktől, ékszereiktől, értékesebb ruháiktól.

Az izráeli táborban a tapasztalt vének összedugják a fejüket. Egyetlen kérdés foglalkoztatja őket. Szó se róla, jó kérdés: „Miért veretett meg ma bennünket az Úr a filiszteusokkal?" Ami nem jó: egymást kérdezgetik, és nem az Urat. Nélküle döntenek, egymásra hallgatva: „Hozzuk el ide Sílóból az Úr szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből!" Síló nincs messze a harctértől. Ott, a Szent Sátorban van az Úr szövetségládája. Abban egy arany edény a sivatagi mannával, Mózes testvére Áron kivirágzott vesszeje, és a szövetség táblái. A két kőtábla, rajtuk a Tízparancsolattal. (Zsid 9,4) A láda mellett Éli főpap két korrupt fia: Hofní és Fineás.

Mire számítottak a szövetségládáért küldő zsidó vének az összecsapás szünetében? Mire? Arra a hamis feltevésre, és az abból következő összes, helytelen következtetésre, hogy a Szövetségláda maga a megoldás. Nem az Úr, aki a szövetséget kötötte velük, hanem a relikviák, és az azokat hordozó láda. A tárgyakban, azok mágikus hatásában hittek. Mint később, és ma, akik ereklyék előtt térdelnek, imádkoznak. Sírokat és szobrokat simogatnak Rómától Csíksomlyóig, és a föld ezernyi pontján, ahol Isten mellé odatesznek még valamit. Mert úgy a biztos. Aztán egy idő múlva Isten kívül kerül a látókörükön. Marad a szent tárgy. Csak az segíthet.

Mi lesz a vége? Mi lesz egy nemzetrész vége? Mi lesz a város, a házasság, a család vége, ha tárgyakat bálványozunk? Kiderül a történetünk folytatásából. A táborban pusmogó vének arra alapozták reményüket, hogy a szövetségládája majd úgy „viselkedik", ahogy régen. A honfoglalás hőskorában a szövetség ládáját vivő papok megálltak a Jordán vizében, és a folyó kettévált (Józs 3,13). Jerikó hatalmas falait körbejárva az Úr ládáját követték, mert Isten úgy parancsolta. (Józs 6) És a falak leomlottak. Az izraeli hadvezetés úgy gondolta, hogy ami egyszer régen Isten rendelése szerint végbement, az majd automatikusan megint működni fog.

Kiderül, hogy: nem. Istennek nem lehet csettinteni: Csinálj úgy, mint régen! Szánom azokat a felebarátaimat, akik felütik a Bibliát, olvasnak egy csodáról, és kijelentik: Ez az! Erről van szó! Ha akkor megtette Isten, akkor majd velem is megteszi! Pedig: nem! És némelyikük akkorát „csalódik" Istenben, hogy elfordul az egyháztól, nem jár templomba, sarokba vágja a Bibliáját.

Sok hívő, aki szeretné, ha Isten hasonló módszerekkel, hasonló produkciókat mutatna be. Elfelejti, hogy még Jézus sem utánozta önmagát. Például, több vakot is meggyógyított. De nem mindig ugyanúgy! Egy alkalommal „megérintette a szemüket, és ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint!" (Mt 9,29) Jeruzsálemben „meglátott egy születése óta vak embert... a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában" (Jn 9, 1. 6-7) A jerikói út mellett ülő vakkal „csak" beszélgetett. „Mit kívánsz, mit tegyek veled? Ő így szólt: Uram, hogy újra lássak. Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott. És azonnal megjött a szeme világa". (Lk 18,41-43) Bétsaidában úgy adta vissza a látását a vak embernek, hogy a szemére köpött, és rátette a kezét a szemére. (Mk 8,23-25)

Értitek? Ha Isten, ha Jézus nem ismétli önmagát, hogy veheti a bátorságot bárki is ahhoz, hogy arra utasítsa Őt: Csináld úgy, mint régen! Hiába a szövetségláda szentsége, ha a ládában, a láda jelenlétében bíznak, és nem az élő Urat kérdezik, kérik! Hiába a szépen hímzett asztali áldás a konyhában, a kereszt a falon, a bibliagyűjtemény a polcon, az idézetekkel teli könyvjelzők az énekeskönyvben, a templomból hazavitt igés kártyák a zsebben, a táskában, az autóban, a hűtő ajtaján! Hiába a házasságkötési emléklap, az anyakönyvi kivonat, ha Istennel nem vesszük fel, és nem tartjuk a kapcsolatot, a tárgyak maguktól nem működnek!

Na, de még lemaradunk valamiről; menjünk vissza a harctérre! A nélkül, hogy valaki imádkozott volna, megkérdezték volna Istent, már jön is a szövetségláda! Beindul a mágikus show műsor. A megvezetett tömeg hisztériája. „Amikor az Úr szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásban tört ki, hogy még a föld is megrendült bele."

A tömeg ordítása visszahat. Tovább hergeli a nyájat. Még több erőt ad neki. Még inkább elhiteti vele, hogy jó ügyért, és az erősebbik oldalán üvölt. Torkaszakadtából. Pedig mindegy milyen erősen harsog a nyáj. Akár a föld is belerendülhet, a győzelemhez nem elég. Ezt keserűen tapasztalhatják a sokezres politikai gyűléseken, vagy a stadionok lelátóján. A hangerő nem győzi meg Istent. A hangerő nem garancia a győzelemre.

A győzelem egyedül Istennel lehetséges. A lármához nem, de a bűnbánathoz, a bűnbánókhoz közeledni fog Isten. Mert nem az erejét fitogtató, hanem a bűneit, a tévedéseit, a mulasztásait megvalló ember, házaspár, hadsereg, ország, nemzet dicsőíti Istent. Ők azok, akik dicsőséget szereznek, és nem azok, akik babonás imádattal élettelen tárgyak előtt hódolnak, és azok varázserejében hisznek.

Éppen a fiai vétkei felett szemet hunyó Éli főpapnak mondta Isten: „akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak." Akik Isten helyett bárki, vagy bármi mást; ládát, amulettet, eszmét, programot dicsőítenek, azok gyalázatra jutnak.

Így is lett. A filiszteusok felkapták a fejüket a földet megrengető ujjongásra. Mi lehet ez? Minek örülnek annyira ezek az izraeliták? Inkább a négyezer halottukat gyászolnák! A közelbe lopózkodó felderítőik csakhamar jelentik, hogy mi az öröm tárgya. A híres szövetségláda. Jaj - nyögnek fel a tényleg bálványimádó filiszteusok -, ezzel a ládával: „Isten jött a táborba!"

Összeszedik magukat. Ők aztán nem lesznek a héberek szolgái! A filiszteusok ijedtségét megsokszorozza a félelem, és Izráel újabb harmincezer gyalogost veszít. Óriási csapás. Mindez miért?  Mert nem Istent, nem az Ő akaratát keresték. Mágikus erőt tulajdonítottak annak a ládának, ami önmagában semmit sem ért. Isten ládája nem Isten!

Én, te, ez a gyülekezet, a házasságod, a Magyar Református Egyház is könnyen elveszítheti az Úr oltalmát és gondoskodó szeretetét, ha a Vele való élő kapcsolatot bármi mással felcseréljük. Az Istenbe vetett bizalmat átváltjuk a pénz, és a pénzt osztók előtti hódolással. Gyalázatra jutunk, ha nem a szent Szellemnek, vagyis: a Szentléleknek vagyunk engedelmesek, hanem a korszellem iránt engedékenyek. Igen, a gyalázat lesz a részünk, ha Jézus útmutatásai helyett beérjük az élettelen eszmék, irányvonalak, a „mai gondolkodás"; a világi minták hamis utánzataival.

Isten, vagy Isten szövetségládája? E között választhattak a filiszteusok ellen felvonuló izraeliták. Az Ő akarata, vagy a miénk?

Tudom, tudom, mert én is azt csinálom: mielőtt Istennek engedelmeskedem, előtte mindig megharcolom az Ő és az én akaratom közti küzdelmeket. Könnyebb lenne Istent kikerülve, egy élettelen szövetség ládában bízva, törvényeskedő hittel, papírforma szerinti reformátussággal, hajlékony moralitással végigbukdácsolni az életünket, de minek? Mi lenne belőle? Mi történne velünk? Az, ami a láda varázserejében bízó, az élő Istent megkerülő izraelitákkal történt. Súlyos vereséget szenvedtek. Ez vár, ez várna ránk is.

Nézzünk körül a templomban! Nézzünk körül otthon! Miben bízunk? Kiben bízunk? Az Isten jelenlétét jelképező dolgokba, vagy a láthatatlan, de élő Istenbe vetjük reménységünket, mai, holnapi, heti harcaink előtt...

Dicsőítsük hát Istent, mert ez az egyetlen esélyünk arra, hogy mellénk álljon! Szeretve dicsőítsük Őt, de ne tárgyakkal, ne üres hagyományokkal, hanem élő hittel, hitünket bizonyító cselekedetekkel, és akkor nem mi magunk, de Ő szerez nekünk dicsőséget! Azt, amit már előkészített Jézussal! Mára, holnapra. Az örökkévalóságra! Ámen