Istentisztelet 2022. november 27-én

Advent első vasárnapján

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Lk 3,1-14

Textus: Lk 3,4-5

Szeretett Testvérek!

Gőzerővel folyik a munka a Kárász utcai gyülekezeti házunk hátsó udvarán. Pénteken este, miután véget ért a munkaidő, meggondolatlanul beálltam az udvarba. És: beszorultam. Miért? Mert nem vettem figyelembe, hogy a munkagépek feltúrták a bejárati részt, amin befelé hajtva ugyan egy lendülettel átverekedtem magam, na de... onnan ki is kell állni! Hogy fog menni tolatva, centizgetve? Egy szó, mint száz: beszorultam az egyház tulajdonában lévő udvarba. Ha valaki aggódna a történet lezárása miatt: még tegnap sikerült kiállni. Pallókat fektettünk a sáros részre, és negyedik próbálkozásra kitolattam, így át tudtam hozni ide, a templomba a játszóházhoz szükséges felszereléseket, anyagokat.

Történt ez 2022. november 26-án, szombaton, amikor Magyarország államfője gyülekezetünk egykori presbiterének unokája: Novák Katalin. Történt az én sáros tolatásom akkor, amikor Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor. Történt ez tegnap, amikor Szeged polgármestere Botka László. Történt ez aznap, amikor egyházkerületünk püspöke Fekete Károly. Történt ez aznap, szombaton, amikor az volt a dolgom, hogy a szombati kézműves foglalkozás tennivalóit némi pakolással elősegítsem.

Mire gondolsz? Az adventi prédikáció szempontjából, ebben a vasárnap délelőtti igehirdetésben feleslegesnek volt ez a felsorolás? Úgy tűnik. De azon gondolkodom, vajon Lukács evangélista, Pál apostol kísérője vajon miért tartotta fontosnak, hogy elmondja, ki volt Róma császára, Júdea helytartója, Galilea negyedes fejedelme, valamint három másik római tartomány negyedes fejedelme, no meg a két izraeli főpap abban az időben, amikor „szólt az Úr (Keresztelő) Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában"?

A választ a folytatásban találjuk meg. Az adventi válaszból kiderül, miről van szó. Arról, hogy: kinek, mi dolgot adott Isten akkor, amikor ezek az uralkodók, papok éltek. Az adventi válaszból kiderül, hogy mi dolgunk van nekünk, nekem, neked most, 2022. adventjén, amikor a történelemnek ebben az időszakában élünk. Az Úr Isten mondott valamit Keresztelő Jánosnak, mire „Ő... bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára". Csöndben volt? Nem. A hatszáz éves próféciát idézte: „Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" Itt ülünk a templomban, és várunk. Várunk arra, hogy a jó Isten mit akar mondani a lelkész hangképző szervein keresztül. Várunk arra, hogy az idei advent kezdetén megértsük, mit akar a jó Isten azzal, amivel majd' kétezer ével ezelőtt megtöltötte Keresztelő (Bemerítő) János szívét, ami aztán a szájára kívánkozott.         No, akkor halljuk, hogy a mi esetünkben Szentlélek Isten hogy érvényesíti a kétezer éves felszólítást!

A kiindulási pontunk 2022. adventjén: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" Készítsük el az Úr útját! Tegyük fogyaszthatóvá! Nem viccelek. Az evangélium (többek között) akkor használja ezt a szót, amikor leírja, mi történt az utolsó vacsora előtt: „A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a páskavacsorát." (Mt 16,19) Fogyaszthatóvá tették az ételt. Értitek? A lelkeknek befogadásra késszé kell tennünk az érkező Jézust. No és az „egyengessétek ösvényeit"? Ahhoz is van valami használati utasítás? Azt hogy kell csinálni? Ézsaiásra hallgatva ekképpen: „Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává".

A szavakat értjük. de: Hogy mit tegyünk, azt még nem egészen. Mindjárt megtudjuk. Hallunk majd konkrétumokat. Várjunk! Keresztelő János közelében is később került sor a végrehajtási utasítások felsorolására.             Arra figyeljünk most, hogy miért is vágjunk bele ebbe az egészbe! Miért készítsük az Úr útját? Azért, hogy kiszabaduljunk az egyházi sablonok sivárságából. Azért, amiért tegnap nekem kellett kiszabadulnom a sáros udvarból. Jelképes értelemben: egyházi ingatlan udvarát körülvevő kerítések közül. Ki kellett találnom, hogyan állhatok ki az autóval, mert a családi délután alkalmának lebonyolításához szükség volt arra, amit az autóban kellett átszállítanom ide, a templomba. Szükséges volt végiggondolnom, majd megtalálni az eszközöket (deszkák, pallók, tégladarabok) ahhoz, hogy kiszabaduljak a sárból, és azt csináljam, ami a játszóházas délutánon építi a gyülekezetet, közelebb viszi a gyerekeket és a felnőtteket Krisztushoz. Erre hívta Keresztelő János a kortársait. Szabadulásra az elferdült hitéletből. Lukács evangélista így írta le, mi lesz a vége annak, amikor a Messiást váró emberek feltöltik a hegyeket, elhordják a halmokat, kiegyenesítik a görbe utakat és elsimítják a göröngyöket, kiszabadulnak a sémák, az üres vallásosság szorításából: „meglátja minden halandó az Isten szabadítását."

Tibériusz római császár, Poncius Pilátus helytartó, Heródes fejedelem, Annás és Kajafás főpapok korában Keresztelő Jánosnak Jézus megjelenését, - ha úgy tetszik -: hivatalos színrelépését kellett előkészítenie. Fel kellett készítenie népét a történelem legnagyobb eseményére. Arra, hogy a világ Teremtője egy harmincéves zsidó férfi alakjában jelenik meg az emberek között.

És olyanokat fog mondani, amit ember füle még nem hallott. Maga az Isten fogja tanítani választott népét, de nem csak őket, hanem mindazokat, akik találkoznak vele. Az embereknek fogalmuk sem volt róla, milyen lesz ez a találkozás. Ezért volt szükség az előkészületekre. Arra, hogy fogadóképesek legyenek.

Képzeljétek csak el! Valaki, mondjuk egy menedzser, vagy egy protokollfőnök felkeres benneteket, és bejelenti, hogy valaki, akit rendkívüli módon tiszteltek, és szerettek, hamarosan meglátogat benneteket. Mit csinálnánk? Kitakarítanánk a lakást, és a hírvivőtől kicsit utánakérdeznénk, hogyan illik fogadni egy ilyen nagyszerű vendéget? Mit csinálnátok, ha megtudnátok, hogy Jézus újra visszajön? Mert erről van szó advent ünnepén. Emlékezünk, hálát adunk azért, hogy kb. 2022 évvel ezelőtt Betlehemben megjelent az Isten. Azért, hogy 30 év múlva, 3 esztendőn keresztül elmondja, megtanítsa, milyen messze kerültünk attól, amiért Isten életet adott nekünk ezen a földön. Elmondta, megtanította, megígérte azt is, hogy ami Tőle telik, azt megteszi annak érdekében, hogy Isten haragja elkerüljön bennünket. Vállalja a szenvedést, a kivégzést, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy helyet kapjunk az örök életre utazók szerelvényén. De ahhoz, hogy megérkezzünk, fel kell szállnunk! Hogyan? Bűneinket felismerve, azokat kimondva, Jézus helyettünk vállalt kereszthalálára hivatkozva, végül Isten kertészeti igényeinek megfelelő jó gyümölcsöket teremve. Így várni minden egyes nap' Jézus visszajövetelére. Nem csak „vallást gyakorolni", hanem a hitünket megélni!

Ezt történt ott, akkor Izráelben. Amikor először jelent meg. „Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává" - hangzott a prófétai felhívás. Az emberi hagyományok követésébe ragadt hitéletből való kilépés első lépése. A megszokások üzemmódjából, az Istennek kedves életgyakorlatba történő váltás.

Érezzük, látjuk, tudjuk, hogy a jóakarat, a látványos, ünnepelt eredmények ellenére nem a jézusi tanítások, intelmek, tanácsoknak megfelelően zajlik az életünk. A követésünk. A Krisztus-követésünk. A keresztyénségünk. A gyülekezetünk, az egyházunk élete. Szőnyeg alá söpörjük a gondokat, amiket nem tudunk, vagy nem akarunk megoldani. Botránkoztató dolgainkat áthúzzuk, majd lelakkozzuk a szeretet mázával, ami hát, ugye: „mindent elfedez, mindent eltűr". (1Kor 13,7) De attól még minden marad a régiben! Három nap múlva lesz hetven éve, hogy templomunkban megtartották az első istentiszteletet. Áldott elődeink azért építettek templomot, mert Szeged megnövekedett reformátussága nem fért el a már meglévő templomokban, imaházakban. Most is építünk templomokat. De fordított a helyzet. Nem azért építjük őket, mert sokan vagyunk, hanem abban a reményben, hogy majd megtelnek. Hogyan telnek meg? Ha olyanokká válunk, akik közé érdemes odatartozni. Mit tehetünk érte?

„Akkor hát mit tegyünk?" - kérdezte a sokaság Keresztelő Jánost. Konkrétum kell? Tessék! És János mondja: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék!" Hallod? Add oda a feleslegedet annak, akinek semmije sincs! Nem annak, akinek van, de többet szeretne, hanem annak, akinek nincs! A bemerítkezők sorába lépő vámszedők is feltették a kérdést Jánosnak: „Mester, mit tegyünk?" Mondjanak fel? Nem. „Semmivel se hajtsatok be többet a megszabottnál!" Hallod? Ne akarj nyerészkedni a felebarátaidon! Ne kívánj többet a szeretteidtől, mint amennyit szívesen megadnak! János elé lépnek a katonák: „Mi pedig mit tegyünk?" Na, figyeljetek erre a három dologra: „Senkit ne bántalmazzatok, senkit meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg a zsoldotokkal!" Fordítsd csak le magadnak te is, 2022-ben Jézus eljövetelét váró „katona"! Ne bántsd őt, azokat, akiknek büntetlenül árthatnál! Ne használd ki a birtokodba jutott ismeretet, és az ezzel járó előnyt: senkit ne zsarolj meg! Ne vágyj töbre annál, amit neked szán az Úr, amit tisztességgel megkereshetsz: „hanem elégedjetek meg a zsoldotokkal!"

„Miért van rá szükség?" - kérdeztük az előbb. Haragszik az Isten, ha nem teszem meg? Igen! Olyannyira, hogy lerántja rólunk a leplet: „Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: A mi atyánk Ábrahám!" Jézus eljövetele előtt nem elég azt hajtogatni: református vagyok, templomba járok, imádkozom. Teremjünk a megtérésünkhöz, az Istenhez történt visszafordulásunkhoz méltó gyümölcsöket! Add oda! Ne kívánj többet! Ne élj vissza a hatalmaddal!    Készülj fel, mintha ez lenne az utolsó napod, mielőtt megérkezik az Úr!

Szabadulj ki a szent sárba ragadt keresztyénségedből, és tedd azt, amire Jézus buzdít addig is, míg visszatér. Akkor őszintére csiszolódik a latinul ünnepelt, magyarul hiteles fohászod: Adventus Domini! Jövel Uram! Ámen