Istentisztelet 2022. október 30-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsid 5,11-14

Textus: Zsid 6,1-2

 

Szeretett Testvérek!

 

A „Zsidókhoz", pontosabban: a „Héberekhez" írt levél szerzőjét annak idején arra ösztönözte Isten Lelke, hogy „térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra." Honnan indulva, kellene szintet lépni? Az elemi tanulmányok osztályából. „elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra."

Miért volt szükség erre? A levél megfogalmazója így rázza fel olvasóit: „olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre." Tejen a csecsemők növekednek. Féléves koruktól szoknak rá lassan, egyenletesen a keményebb, szilárd ételekre. A megszólított héberek értelmének táplálkozási szokásai lelki érettségük gyermekkori szintjére estek vissza.

Nem úgy váltak gyermekké, mint akiknek Jézus állított ki letelepedési engedélyt Isten országába. Akikre azt mondta: „ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14), azok kisgyermekek, görögül: „paidionok" voltak (παιδίον - innen ered a pedagógia szó). Ők taníthatóak, szeretik, és befogadják az újdonságokat. A levélbeli héberek ezzel szemben olyan érdektelenek Isten igazsága iránt, amit az író a csecsemő (νήπιος, ejtsd: népiosz) szintű kiskorúak viselkedésével tud jellemezni.

Elvileg ez is gyermek, meg az is, de a kettő között mégis van különbség. De még mekkora! Igaz, nagyon igaz, hogy a néhány hónapos csecsemő is tanul, de még nem akaratlagosan. Óvodás korukban már határozottan kifejezik, ha szeretnének elsajátítani valamit: Mutasd meg, hogy kell! Öt, hat, hét évesen először játék közben indul meg a versengés; ki az ügyesebb. Az iskolában pedig elkezdődik a nagy kaland: Ki tud többet tanulni? Ki oldja meg gyorsabban feladatokat? Aztán: Ki segít a házi feladat megoldásában? Végül: Ki ad tanácsot ebben és abban?

Ezt olvassuk a mára nekünk címzett, tizennegyedik újszövetségi levélben: „mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre."

Olyanokká lettek? Annak ellenére, hogy sok idő eltelt, mióta ezek a héberek először hallottak Jézusról és tanításairól, még mindig ott tartanak, hogy a hit alapvető kérdéseit feszegetik? Hitbéli csecsemőkorukat élik?

Mi lehet az oka? A Szentlélek ismeretlen íródeákja kíméletlenül megmondja a derék hébereknek: „eltompult a hallásotok".

Lehet, hogy azért kaptuk mára ezt a Kijelentést, mert ránk is érvényes az, hogy már taníthatnánk a Bibliából, a Bibliáról, de még mindig arra van szükségünk, hogy az alapokat tisztázzuk?

Ha úgy sejtjük: igen, akkor mi lehet az oka? Nekünk is eltompult a hallásunk? És itt értitek; nem arra célzok, hogy gondolkodhatnánk a hallókészülék beszerzéséről. Nem! Annál súlyosabb lehet a baj.

Mik a jelei annak, hogy eltompul (az eredeti szövegben: νωθρός, ejtsd: nothrosz) a hallásunk akkor, amikor Isten beszél? Mi az oka ennek a felelőtlen nemtörődömségnek (νωθρός) ? Miért korlátolt (νωθρός) a szellemi dobhártyánk érzékenysége Isten megszólítása idején? Miért olyan nehézkes, tunya (νωθρός) az Isten-keresésünk?

Holnap ünnepeljük a Reformáció 505. évfordulóját. Nem úgy kezdődött, hogy 1517. október 31-én Luther Márton elhatározta: mától reformálunk! Nem. Hosszú, összetett szellemi folyamat eredményeként érett meg Európa és a világ arra, hogy hitbéli, vagy politikai, gazdasági érdekeltségek miatt visszatérjen a Biblia igazságához, és onnan kezdje újjáépíteni magát. Ennek az építkezésnek korábbi, akkori, és azóta minden időben megjelenő építésvezetői azok, akik a tejjel való elemi táplálkozás, tudás megszerzése és átadása után nagykorúakhoz méltóan lépnek tovább Isten ismeretében. Akarata keresésében és meghirdetésében.

Mindegy, honnan jöttél. Református templomban kereszteltek-e, vagy sem. Bemerítkeztél, vagy katolikus pap áldott meg. Mindegy, melyik keresztyén felekezetben nőttél fel, vagy otthon szerezted meg a hit elemi ismereteit. Mindegy, hány éves vagy. A lényeg az, hogy nézz szembe magaddal! Legjobb úgy, ahogy pár hete beszéltünk róla: állj meg a tükör előtt, és nézz a szemedbe! Infantilis (csecsemő) korú keresztyén vagyok, vagy az, aki többet akar tudni; akar többet tudni Jézusról, Isten akaratáról?

Ha azon kapjuk magunkat, hogy hiányzik belőlünk az elmélyülésre, a Jézus megismerésére való törekvés, akkor eltompultunk. A nehézkes agyak játszóterén unatkozunk a többi, lusta pajtásunkkal. Velük, akik belesüketültek a világba. Akik nem érzékelik Isten folytonos szeretet-jelzéseit. Tanácsait. Ezek a szellemi partnerek, elkényelmesedett játszótársak ahhoz ragaszkodnak, amit mások találtak ki. Maguktól semmi nem jut az eszükbe. Idézik a szabályokat. Betéve tudják őket. De nem változtatnak rajtuk. Akkor sem, ha már unalmasak, mert a játszóteret közben átépítették. Új látogatói vannak. Nem azt a nyelvet beszélik, mint a régi „nagyok". Nem olyan körülmények között nőttek fel, mint elődeik. Isten nem azt tervezi velük, mint az előttük járt nemzedékek tagjaival. A papírra rögzített tudás biztonságot nyújt nekik. A betűhöz ragaszkodnak, nem ahhoz, Aki a betűket írta. Nem Hozzá, akinek van hatalma új rendbe szedni a betűket. Nem reformátorok.

A betű merev szavú és merev tekintetű őrzői megkímélik magukat a gondolkodás munkájától. Elfogadják, és nem kívánnak reformálni a valaha készen kapott gondolatok eredményein. Akkor sem, ha Isten már nem küld a közelükbe több kereső lelket. Akkor sem keresik az új ösvényeket, az Igazság forrásának új medreit, ha többen lépnek ki a templom ajtaján, mint ahányan betérnek.

A lelki infantilitásában, csecsemőként csörgőket rázó, de Urát, Jézust jobban, alaposabban, új oldaláról megismerni nem akaró hívő ember nem szereti a hit járatlan ösvényeit. Nagyrészt ez az oka annak, hogy a tudományok, a gondolkodók fundamentálisaiból hiányzik az az eredetiség, amit Jézus, majd a reformátorok is elvártak követőiktől. Az istentisztelet utáni előadásban majd hallani fogjuk, mekkora szüksége volt a római katolikus egyháznak a Reformációra ahhoz, hogy tovább lépjen.

Vágyunk-e a kemény eledelre, vagy megelégszünk a hitünk elemi tanításaival?

Aki nem akar többet tanulni a szakmájában, a hivatásában, az tudja, mert megtapasztalta, hogy még csak egy helyben sem maradhat, hanem visszacsúszik. Arra a szintre, amin az idő, amin a társai már túlléptek. Alapnak használják a régi tudást, biztos alapnak, de nem ragadnak meg azon a szinten. Építenek rá. Építenek az alapelemekre. Komoly küzdelem elsajátítani, begyakorolni egy szakma alapjait, de aki ráérez arra, hogy van folytatás is, az nem áll meg. Többre vágyik. Reformál. 505 év után is.

Nem a Héberekhez írt levél szerzője, hanem Jézus akar minket tovább vezetni, tovább tanítani. Nagykorúvá nyilvánítani. Nem egyszer, mint az állam 18 éves korunkban, hanem minden egyes napon. Kezdő, haladó, de még felsőfokú szinten is van: tovább.

Az egyes szinteken nem arra kell figyelni, hogy más már mennyit tud, hanem arra, hogy én, ma, akarok-e többet a tejnél, akarok-e a tegnapinál keményebb eledelt, tudást, ismeretet a magamévá tenni. Csak egy kicsivel. Mondjuk, amennyit Jézus Szentlelke tanít egy Reá szánt fél órában, tíz percben, de akár öt perc csendességben is egy Ige fölött. Meglásd! Minél inkább belejössz, annál inkább megjön az étvágyad! De egyszer el kell kezdened, hogy megéhezve, majd újra oda ülj Isten menzájának szent asztalához!

Minden nap? Minden nap különóra Jézussal? Igen! Mint amikor meggyógyulsz a betegségedből. Nem kérdezed, ma lesz-e kezelés? Önként elmész. Önként beveszed a gyógyszert. Ha kihagyod, visszaeshetsz. Részletkérdésnek tűnhet ez a mindennapi találkozás Jézussal, de hidd el, nem az!

És ha elkezded, ne azért tedd, mert így jutalompontokat szerezhetsz Istennél! Ez nem úgy működik, hogy „ha engedelmeskedem az akaratának, akkor szeretni fog". Fordítva kell, hogy legyen, és rá is fogsz érezni: „Isten szeret, ezért engedelmeskedem az akaratának". Ez a lelki nagykorúság egyik jele. A helyes úton haladásod visszajelzése.

Nos, van-e kedved engedni a Bibliába írt kihívásnak? Tudom, nehéz kilépni abból a stabilitásból, amelyet idáig felépítettél. Nehéz még többet rakni az „elég"-hez. De Isten tudja, hogyan lesz még jobb a jó. Kevesen hajlandóak arra az erőfeszítésre, hogy még „közelebb" kerüljenek Istenhez. Van, amikor elégnek látszik az, amit mások tudnak róla. „Elég templomba járni, és meghallgatni a prédikációt. Elég csak kinyitni a Bibliát és beleolvasni." Nem! Itt kezdődik! Az igehirdetés meghallgatásával, a Biblia betűinek elolvasásával. Aztán jön a lényeg! Miért hallottam? Miért olvastam? Miért éppen ezt? Mit akar vele Isten?

Kedveseim! A mondó vagyok, hogy „térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra"! Abban az osztályban, amelyikbe most járunk. A kezdő, a haladó, a felsőfokú csoportban. Tanuljunk, hogy tanítani tudjuk azokat, akik alattunk járnak. Nem azért mert mi bölcsebbek vagyunk náluk, hanem azért, mert Isten kegyelméből korábban kezdtük. Korábban vettük komolyan a Lélek iskoláját, Jézus tantervét.

Isten áldja meg azokat, akik átadták nekünk azt, amit ők is az Úrtól tanultak.

Isten áldja meg a korban, a bölcsességben előttünk járó Krisztus-tanítványokat.

Isten áldása kísérjen bennünket, amikor mi mondjuk el, amit Jézustól tanultunk. Ámen.