Istentisztelet 2022. október 9-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Filippi 3,1-11

Textus: Fil 3,3

 

Szeretett Testvérek!

 

Szép anyanyelvünkben három igeidőt különböztetünk meg. Múlt idő, jelen idő, és jövő idő. Ezek segítségével nem csak a velünk, vagy másokkal történt események idejét határozhatjuk meg, de minden egyes napon akár többször is belenézhetünk a tükörbe, és felelhetünk három kérdésre. A mögénk került idővel, a múltunkkal kapcsolatban: Mi voltam? A tükör előtti álldogálás jelenében: Mi vagyok? Végül a kettőt összevetve: Mi vár rám?

Álltam én már itt tükörrel a szószéken, de most nem hoztam magammal semmi színpadias eszközt. Pál apostol levelét nyitottam ki. Éppen arra az oldalára hajtottam, melyen az utána koslató, ugrásra kész zsidó ellenségeire gondolva, a levélírás percében (a jelenben) visszatekint a múltra, majd a jövő felé fordítja reménységét.

Mintha az előbb felvetett három kérdésre válaszolna: Mi voltam? Mi vagyok? Mi vár rám?

Mi volt Pál apostol? Azt írja, hogy „Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus". Farizeus? Igen. Annak a kegyes zsidó közösségnek a tagja, akiken Jézus átlátott, és leleplezte őket.  Mit? Az emberek előtt, az embereknek bemutatott imáikat. A látványos böjtölésüket, az emberek előtt látványossá tett böjtölésüket. Aprólékos, hitet nem tápláló, de lehetetlen előírásokat gyártó vallásgyakorlatukat. Jézus, Máté evangéliumában sorba szedett „Jaj-mondásai" egy-egy lélegzetvétel elején így kezdődnek: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok"! Aztán így végződnek: „Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől?" (Mt 23,33)

Mi volt Pál apostol? Az egyház üldözője. Önszabályozásának öndicsőítő fényétől megvakult farizeus, aki a mózesi Törvények alapján a saját igazságát akarta igazolni. Azóta, ma is él ez a farizeusi módszer.

Feddhetetlennek hitte magát a múltban, de megtérése után kiderült, hogy a Törvényhez való buzgó ragaszkodása „kár" és „szemét" volt. Így írja -: „a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján".

Ez Pál apostol jelen ideje. A Törvénybe vetett hitéből eljutott a Krisztusba vetett hitre. Mi ez a hit?  Az, hogy a Törvény rossz értelmezéséből, emberi okoskodások eredményéből kiizzadt hitgyakorlata, majd azok betartása, és betartatása téves. Téves, mert olyan terhet vet az emberekre, melyeket Isten soha nem akart előírni. Istennek nem az a szándéka, hogy rettegjünk Tőle, hanem az, hogy belássuk, jót akar nekünk, és ezért; csak ezért, örömmel engedelmeskedünk Neki.

Pál apostol hiszi, hogy Jézus kereszthalála lehámozta róla a képmutató feddhetetlenség büszkeségét. Azt, mi szerint ő, Pál, és farizeus klubtársai, összebarkácsolt előírás-gyűjteményük betartásával igaz, bűntelen emberként állhatnának meg Isten előtt. Ez nem igaz. Ez Pál apostol megvilágosodott jelene.

Immár tudja, milyen múltból szabadult, és milyen igazságra jutott. A kettő fejlődéstörténetéből körvonalazódik a jövője. Mi Pál apostol jövője? Mi vár rá?

Tervei szerint az, hogy mind jobban megismeri Jézus Krisztust, akiben Isten érzékelhető módon megjelent az emberek között. Jézus feltámadásának erejével foglalkozik. Azzal, hogy az Isten Fiának halála és feltámadása milyen gyökeresen megváltoztathatja a világ múlandóból halhatatlanra kinyíló életszemléletét. Tervezi, hogy meglátszik majd rajta, hogy Jézus miatt szenvedi el azt, amit Őérte dolgozva kikerülhetetlenül el kell viselnie. Tervezi, hogy ha nem is olyan, de Jézushoz hasonló lesz a halála, vagyis másokért hal meg, és nem fullad bele saját gondolatai, farizeus-előírásokat teljesítő buzgalmai hit-egyvelegének a szennyébe. (10. v.)

Na, és reményei szerint mi lesz ennek a vége? Mi a jövőjének a beteljesedése? Azt írja, teszi mindezt azért, hogy: „hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra."

Figyeltünk? Pál apostol bevallotta, hol volt, hol tart, és - reménysége szerint - mi lesz vele.

Ezek a mi tükörbe néző kérdéseink is, ugye?  Mi voltam? Mi vagyok? Mi vár rám?

Ahogy végignézek a padsorokon, azt látom, hogy van közöttünk tizenéves, húszas, harmincas, stb., de a nyolcvanadik, vagy kilencvenedik esztendeiben élő testvér is. Remek illusztrációi vagyunk annak az igazságnak, hogy mindegy, milyen korban jutunk el először a tükör előtti csendig, utána jobb, ha naponta a szemünkbe, és azon keresztül a lelkünkbe nézünk. Jó hosszú ideig. Annak hangzik, de nem könnyű mutatvány farkasszemet nézni magunkkal. Mégis, hidd el, addig nem tapasztalt élményben lesz részed! Szembe nézel önmagaddal.

A szemedbe nézel, és megkérdezed: hol voltál? Hol tartasz? Mi lesz veled? A múltunkból indulva, a jelent összegezve, de csak utána (!) kitekinthetünk a jövőre.

Dolgoztunk magunknak, saját értelmezésünket követve: magunkért. Ez volt a múlt.

Aztán találkoztunk Jézussal. A betűn, a hangon keresztül, de Isten Lelke társaságában. És takarékra került a hivalkodásunk. Szellemi, anyagi rongyrázásunk helyett időnként már arról beszélünk, mit csinált velünk Jézus. Ez a jelen.

A legkülönfélébb dolgainkban egyre kevésbé hagyatkozunk magunkra. Az eszünkre. Az izmainkra. Istenben bízunk. Abban, hogy a megfelelő, alkalmas időben Ő ad szót a szánkba, és kellő erőt a lábunkba, kezünkbe. Ez a jövő.

Hogy olvastuk a Filippibe írt levélben? „Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk". Igen! Ez az! Ugyanúgy „működünk", mint az apostol. Magunkat hátrébb tuszkolva: „Isten Lelke szerint szolgálunk". Kérkedésünk, hetvenkedésünk, flancolásunk miatt egyre gyakrabban színt vált az arcunk: pironkodunk, és azzal, amit elértünk, azért, ami sikerült: „Krisztus Jézussal dicsekszünk". Szellemi és alkati felépítésünket jobban megvizsgálva, hencegéseinket alábbhagyva „nem a testben bizakodunk".

Alaposan „megtükrözött" minket a Biblia! Jó, hogy kinyitottuk, és belenéztünk. Jó, hogy a jó Isten a héber Pál apostollal vett rá minket erre a szűrésre. Miért? Mert Pál héber (zsidó) módon tekintett az időre. Ő így jegyezte le: „Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül". (5. v.) Héber módon látta a múltat, a jelent és a jövőt. Ha megértjük, hogy saját életünket vizslatva mit jelent így „nézni" az időt, így faggatni a jelenből azt, ami volt, és azt ami lesz, még szélesebbre tárhatjuk Isten mondanivalójának ajtaját.

Mi, „nem héberek" úgy beszélünk a múltról, mint ami mögöttünk van. A jövő meg?... Úgy van! Előttünk! „Előtted a jövő!"

A héber (zsidó) gondolkodás szerint viszont összefolyik a tér és az idő. A régi nemzedékek tagjai, a múltban élt elődeink előttünk járnak. Mi követjük - őket. A jövő nemzedéket képviselő gyermekeink, unokáink viszont az utódaink, vagyis utánunk jönnek. Mögöttünk vannak.

Így, a páli, héber észjárással értjük meg, miért követjük Jézust, aki - bár a múltban járt a földön - mégis: előttünk van. Utódaink, akik - bár később születtek, mint mi, vagy még meg sem fogantak -, majd a jövőben fognak követni - minket. Reménységünk és imáink szerint abban, hogy szintén beállnak az előttük járó Jézus mögé.

Minél többször odaállunk a tükör elé; minél hosszabban nézünk szembe magunkkal, annál világosabban látjuk, hogy ilyen és olyan múltunk után mivé lettünk, és ezzel milyen lehetőségek nyíltak meg számunkra a jövőben. „Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk".

Szóval: Mi voltál? Mi vagy most? Mi vár rád?

Thomas Mann grandiózus regényében, a József és testvéreiben (amit négy-öt oldalanként le kell tenni, annyi gondolkodni valót ad), azt írja: „Iszonyatos a múlt és hatalmas a jelen, mert szemünk előtt folyik. De a legnagyobb és legszentebb kétségkívül a jövő, s megvigasztalja gondterhes szívét annak, akinek oda van ígérve." Isten nekünk ígérte a jövőt. Nem az évtizedekre becsült jövőt, hanem azt, amelyik felé minket a múltból beelőző, előttünk haladó, örök, idő nélküli állapotot megteremtő Jézus vezet.

Ugyanakkor: most élünk. Most van dolgunk. A jelenben. Ne vegyük semmisnek Isten életidőnk-beosztását azzal, hogy állandóan a munka végét, a nap végét, a szünidő kezdetét, a péntek délutánt, az iskola befejezését, és megannyi mást sürgetünk! Hogy ez mennyire ijesztő, azt az tudja, aki volt már halálos diagnózist kézbe vevő ember ágya mellett. Inkább lelassítanánk az időt!.... A jelent. A jövőnk Jézusban biztosított. A jelen megélése viszont a legizgalmasabb dolog a világon. A jelenben derül ki, hogy megértettük-e a jövőnket. Azt, hogy mi vár ránk? Meglátszik-e rajtunk, milyen, melyik jövőre készülünk?

A „ma" és a „most" a mi életünk. Ha ennek adottságait, lehetőségeit Jézust követve nem használjuk ki, elszalasztjuk a jövőnket. Jusson hát eszünkbe ma, hétfőn, kedden, stb. a jelen éppen aktuális percében: „Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk".  Így jutunk el a halottak közül való Feltámadásra! Ámen