Istentisztelet 2023. április 9-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Húsvét vasárnapján

 

Lekció: Mt 28,1-10

Textus: Gal 2,20; Kol 3,1-4

Énekek: 187, 347/3.4, 25/1, 185, 437/5, 457-460, Himnusz, 349/5.6.

 

Szeretett Testvérek!

 

Teória. Mi jut eszetekbe erről a szóról? ... Elmélet? Igen. Mi alapján állítunk fel elméleteket? Mi van előtte? Szemlélődés, minek során az ember átél valamit. Ez már egyfajta tapasztalat. A tapasztalat megengedi, hogy következtessünk valamire, amiből megszületik az elmélet. A teória.

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy „Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán", vagyis: vasárnap, két, Jézus tanítványi kíséretéhez tartozó asszony elment a másfél nappal azelőtt, pénteken megfeszített, meghalt és eltemetett Uruk nyugvóhelyéhez.

Miért? - „hogy megnézzék a sírt". A görögből lefordított evangélium nyelvén ez a „megnézzék" úgy van, hogy: θεωρέω (ejtsd: theóreó). Ez a θεωρία (ejtsd: theória) szóból ered, amit mi egy az egyben átvettünk a mi szép magyar nyelvünkbe. Eredetileg nem elméletet, hanem szemlélést, vizsgálódást, látványosságot jelent. Látványosságot?

Lukács evangéliumában (23,48) azt találjuk, hogy Nagypénteken nagyon sokan voltak kíváncsiak Jézus megfeszítésére. És ott, a Golgotán „az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza." Látvány, Krisztus keresztje: teória. Látta: teóreó. Értitek?

Harmadnap, vasárnap hajnalban a két Mária Jézus sírbarlangjának látványára volt kíváncsi. Ott pedig arra, hogy meglássanak, átéljenek, megtapasztaljanak valamit.

Vajon mit? Mi volt az elméletalkotásuk kiindulópontja? Ne gondoljatok valami nagy dologra! Egészen hétköznapi problémamegoldás foglalkoztatta őket. Márk evangélista azt írja, hogy amíg a temetőbe tartottak, „így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?" (16,3)

Alig, hogy odaértek, megoldódott a kérdés: „nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ".

Huhh!  El tudom képzelni, mit éreztek az asszonyok! Az angyal sem maradt rest, azonnal megnyugtatta őket: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek." Majd sietve hozzátette az örömhírt: „Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta."

Miközben rohantak, hogy megosszák örömüket a tanítványokkal, „Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve!" A teória tapasztalattá vált! Az elmélet nagyon is érezhető öröm-valósággá vált!

A két Mária azért indult, hogy illatszerekkel végtisztességet adjanak elhunyt szerettüknek, és azzal az élménnyel gazdagodtak, hogy mindaz, amit Jézustól hallottak beteljesedett! Beteljesedett az, amit mondott. Minden, amit mondott.

Például az, amit a hivatalos jerikói rablónak, Zákeus vámszedőnek mondott. Ő, Jézus „azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." (Lk 19,10)

Mondta, mert Jézus megkeresi a bűnei áthatolhatatlan sűrűjében, élhető tér és fogyatkozó erő (tér-erő) nélkül kószáló embert. Megtalálja, és megtartja.

Valahogy úgy lehet ezt elképzelni, mint azt a bajba jutott embert, aki viharos tengerbe esett. Ha tud úszni, egy ideig a víz felszíne fölött tartja a fejét, de amikor elborítja a hullám, kapálóznia kell, hogy feljebb lökje magát, és levegőhöz jusson. A víz meg egyre hidegebbnek tűnik. A kihűlés fenyegeti. Szomjas is. Kínjában beleiszik a tengerbe, de a sós víztől csak fokozódik a szomjúsága, emelkedik a vérnyomása. A só miatt testében vese és szívelégtelenség lép fel, és ha nem fullad meg, leáll a veseműködése, vagy szívinfarktust kap. Elfogy a víz feletti élettere és az ereje. Aztán lesüllyed. A sötétbe. A mélybe.

Hacsak! Idejében meg nem érkezik a segítség. A már-már elveszett emberért. Fentről. Két hullám között észreveszi a mentőhelikoptert. Fénycsóva vetül rá. Észrevették! Amennyire tőle telik, integetni kezd: Itt vagyok! S. O. S.! Save our souls! A nemzetközi segélyjel angolul nyelvű rövidítése azt jelenti: Mentsétek meg a lelkeinket! A helikopterből leereszkedik a mentőkötél. Rajta egy erre kiképzett mentő. A vízbe csobban. A halálos közegbe. Oda, ahol emberünk fuldoklik. Átöleli a bajbajutottat, magához csatolja. Fölfelé int: Megvan! Viszem! És emelkedni kezdenek. Együtt. Még fúj a szél, tombol a vihar, csapkod az eső, a hullámok is magasak, de: felfelé tartanak! A biztonságba. Vissza: az életbe!

Bűnök masszájába hullott emberek vagyunk. Kiestünk az édenkerti biztonság, jólét, gond-talanság tökéletességéből. Átléptünk egy határt. A tiltott korlátot. Beleharaptunk a tiltott gyümölcsbe. Csak azért, mert mi magunk akartuk eldönteni, mi a jó, és mi a rossz. Azóta generációk során kisebb és nagyobb hullámok között vergődünk. Igyekszünk komfortossá tenni egyértelmű és megszépített bűnös közegünket, de érezzük, hogy nem ez az igazi életterünk. Azt elvesztettük. Abból kiugrottunk.

És visszavágyunk. Mert, ahogy telik az idő, egyre hűvösebb lesz. Habzsoljuk, isszuk, kortyolgatjuk, aztán már csak meg-megnyaljuk ezt a mérgező, testünket-lelkünket lassan, észrevétlenül pusztító bűn-közeget. Mint a sós vízben szomjazó fuldokló.

Igyekszünk életben maradni. Ebben az életben. Ehhez az igényszinthez mérten csapkodunk, kapkodunk minden után, amiről azt hisszük, hogy élvezetessé, de legalább elviselhetővé teszi a létünket. Ezt a létünket.

Aztán látjuk, hogy a régebbi úszók, a velünk egykorú csápolók, de néhányan, a nálunk fiatalabbak közül is már csak lebegnek. Megunták, vagy feladják a változtatás utáni vágyukat. És vannak, akik már eltűntek mellőlünk.

Lesüllyedtek, vagy? Vagy? Értük jöttek? Kihúzták őket?

Min múlik? Mi a különbség?

Az, hogy észrevették-e a Mentőt, aki rájuk irányította a Világosságot! Fentről. Hallatta a hangját. Az Életre visszahívó Igét. Szószékről, Bibliából, a másik fuldokló, de már kimenekítését megköszönő társától, testvérétől, felebarátjától.

Hallottad-e? Észrevetted-e? Olvastad-e, hogy a Mentő Isten leereszkedett a színes, hangos, túlédesített, tapadós, szagosított posványba? Csaknem kétezer évvel ezelőtt Betlehemben belecsobbant a halálos közegünkbe.

Már-már elvesztél, de megkeresett és megtalált. Egyszer átölelt, és azóta nem enged. Magához csatolt. Intett az Atyának: Megvan! Megtartom! És emelkedni kezdtetek. Te, és Jézus és az Atya Szentlelke.

Még viharos az életed. Még fáj, még csapkodnak körülötted a szavak, a fenyegetések, az aggodalmak, a betegségek, a háborúk, a megélhetés hullámai. De: amióta rábíztad magadat a földre ereszkedett, téged megtalált Mentősre, Jézusra, azóta felfelé tartotok. Együtt. A biztonságba. Vissza: az Életbe!

A viharos tengerből, a halálos veszélyből kimentett fuldokló úgy maradhat életben, ha a kötélen leereszkedő mentő odakapcsolja magához. Csak ketten tudnak feljutni a helikopter biztonságába.

Pál apostol levelében azt olvassuk, hogy „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem." (Gal 2,20) Pál apostol így fejezte ki azt, hogy Isten kihúzta őt a bűneiből, és Krisztus keresztjével visszakapcsolta az ÉLET felé, az örök életre mentő kereszt biztonságába.

A halált jelentő, háborgó, sós vízből kimentett ember visszanyeri az életét. A halálból az életre jut. Mintegy feltámad. Innentől kezdve felfelé figyel. A megmentőjére, és a helikopterre. Oda kerül majd a mentővel együtt a pilóta mellé.

Hogy olvastam a másik apostoli levélből? „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül."

Krisztus megkeresett téged. Megmentett. Az örök Élet felé visz. Feltámasztott a halált kínáló közegből. Most rajtad a sor! Mint a tengerből mentett szerencsétlenek, tartsátok meg, tartsuk meg együtt az apostoli intést, amit Jézus Lelke íratott a Bibliánkba: „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!" A tengeri mentés hasonlatával élve: Ki ne kapcsoljátok az életeteket mentő segítőhöz kapcsolt karabinert!

A Jézus sírjához mendegélő asszonyok hétköznapi ösvényhez tapadt teóriája az üres sír, majd a feltámadott Jézussal történt találkozás látványává, élményévé érett.

 

Erre az örömre akar rávezetni, ebben az örömben akar megtartani téged, engem, minket a mi bűneinkből kiszabadító, örök életre felhúzó Urunk! Övé legyen a hála és a dicsőség! Ámen