Istentisztelet 2023. december 3-án

 

 

Advent első vasárnapja

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Gal 3,23-29

Énekek: 138/1, 391 ú. ék., 309/3, 228/3, 387/1.5. ú. ék.

Textus: Gal 3,26

 

Szeretett Testvérek!

 

Amikor Pál apostol megírta ezeket a sorokat, minden görögül értő ember egyre gondolt, ahogyan a zsidók törvényét nevelőnek nevezte. A görög és római családokban volt egy idősebb rabszolga, vagy egy minimálbéren alkalmazott szabados, akinek egyetlen dolga volt; a 6-16 év közötti gyerekek felügyelete, nevelése. Mindenhol a nyomukban járt. Arra kellett ügyelnie, hogy rendesen viselkedjenek, és ne hozzanak szégyent a szüleikre. Alapvető illemtanra, viselkedési szokásokra, együttélési szabályokra oktatta a serdülő kölyköket. A nevelő még arra is felhatalmazást kapott a szülőktől, hogy ha a gyerekek átlépték a jó modor határait, testileg megfenyítette őket. Ha a szülők következetesek voltak, a nevelő pedig szigorú, a rosszcsont suhancoknak rosszabb sorsuk volt, mint az engedelmes rabszolgáknak. Amikor a gyerek nagykorú, azaz tizenhat éves lett, a család teljes jogú tagjává, így jogi értelemben örökössé vált. Az addig őket kísérő nevelők nem voltak tanárok. Nem oktattak, hanem viselkedni tanították a gyerekeket. Nem volt ez rossz ötlet; ma is így kellene lennie: a tanár adjon át ismereteket azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik otthon már megkapták a viselkedésükre vonatkozó nevelést!

A bibliai korban a házi nevelőket úgy hívták, hogy παιδαγωγός (ejtsd: paidagógosz). Anyanyelvünkre magyarosítva: pedagógus. Pál apostol a házi nevelő beosztásának, munkakörének példájával magyarázta a galáciai keresztyéneknek azt, ami a szegedi keresztyének számára is kérdés lehet: Mit kezdjünk az ószövetségi Törvénnyel? Mi jelent számunkra? Mi köze van a zsidók Törvényének, a mi Jézusba vetett hitünkhöz?

Az apostol azt írja, hogy a Törvény azt a feladatot töltötte be a Messiás, Krisztus eljöveteléig, amit az a bizonyos házi nevelő a fiatalok nagykorúságáig. A Törvény, a Tízparancsolat Igéi irányvonalat adtak az ember és Isten közötti szabályokra (1-4. parancsolat), valamint az emberek közötti együttélés magatartási, viselkedési előírásaira (5-10. parancsolat). A Törvény volt a pedagógus.

A Törvény, annak 613 részletes utasítása, és az azok be nem tartása miatt kiszabott büntetések súlya alatt élők szinte azonnal megtapasztalták, hogy a Törvény előírásainak lehetetlen maradéktalanul eleget tenni. Nem tudnak úgy cselekedni és akképpen beszélni, hogy minden tekintetben megfeleljenek a Törvény előírásainak. Te is tudod. Mi is tudjuk.

Ezt Isten is tudta, ezért íratta le, adta a népnek az áldozatok szertartásait. Az áldozások során az Istennek felajánlott és leölt állatok mintegy „átvették" az egyénre, egy csoportra, vagy az egész népre kiszabott büntetést, így az áldozatot bemutatók kikerülhették Isten megsemmisítő haragját.

Így vált a Törvény a nép nevelőjévé, pedagógusává. Leírta a szabályokat, és behajtotta azok betartását. Megőrizte őket attól, hogy olyanokká váljanak, mint azok, akik között helyet kaptak Kánaánban.

De a nép a Törvénytől nem vált bűntelenné! Nem váltak büntetés alól felmentett igazakká Isten előtt. A Törvény betartására tett próbálkozásaik, és az áldozatok bemutatása nem változtatták meg az Isten előtti státuszukat. Továbbra is ítéletre méltó bűnösök maradtak. A Biblia szóhasználatával: nem igazultak meg. Az áldozatok elvégzése évről-évre a bűneikre emlékeztette őket. A bikák és más állatok vére enyhítette az ítéletet, de nem volt képes eltörölni az emberek bűnét. (Zsid 10,3-4)

Mit kezdjünk az ószövetségi Törvénnyel? Mi jelent számunkra? Mi köze van a Jézusba vetett hitünkhöz? - kérdeztük. Ez. Ismerjük fel, hogy mennyire alkalmatlanok vagyunk Isten akaratának teljesítésére. A Tízparancsolat legyen az iránytűnk, mert a bűneink után kutakodva annál jobb eszközt nem találunk, de lássuk be, hogy legjobb szándékunk sem képes legyőzni az Ádám és Éva esete óta alapvetően bűnös természetünket, az Istennel szembeni engedetlenségünket. Így aztán Isten Törvénye nem más, mint kötelességek, de teljesíthetetlen kötelességek gyűjteménye.

Akkor most mi van? A Törvény pedagógiáján, nevelésén kívül nincs más? Van annál több, hogy felismerem, még meg is bánom a bűnömet, és igyekszem valami jót tenni, ami úgyse lesz elég ahhoz, hogy kedves, igaz, bűntelen legyek a jó Isten előtt? Ki lehet szabadulni a Törvény, kiskorúakat nevelő ostora alól?

Igen, van! Nagykorúvá válhatunk. A római, görög gyerek hogyan vált azzá? Úgy, hogy fogát összeszorítva „vágta a centit", míg eljött a nagy nap: 16 éves lett! Véget ért a házi nevelő hatalma!

Számunkra melyik a „nagy nap"? Mikor jön el? Mi jön el? Az apostol így írta: „De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve." A hit jelzi a nagykorúság beköszöntét.

Eljött a hit -lelkesít az apostol levele. De mit jelent? Azt, hogy amikor „eljön" a hit, amikor nem csak szépnek tartod, hanem elhiszed, amit Jézus mondott és cselekedett, nos: akkor válsz nagykorúvá!

Úgy történik, hogy Jézus szól. Megszólítottnak érzed magadat. A Bibliában olvassuk, de magunkra vesszük Jézus felszólítását: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van" (Jn 14,11) Hiszed-e? Ha igen, elkezdődött a nagykorúságod.

Hiszed, hiszem, hogy Jézus és az Atya ugyanaz az egyetlen Isten. Megszakíthatatlan volt a kapcsolatuk akkor is, amikor Jézusban emberi formába öltözött. És mit tettek ők, ketten? Miért szerette Jézust a mennyekben maradt Atya? Azt is megírták. Jézus megmondta: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem." (Jn 10,17) Odaadta az életét. A te, az én, a mi halálos ítéletünk elvégzésére. Meghalt a kereszten. Eltemették. Harmadnapon pedig visszavette az életét. Feltámadt. Hogy te, hogy én, hogy mi is feltámadjunk. Elhiszed? Igen? Akkor nagykorúvá váltál.

Korábban, a Betániába vezető úton előre megmondta az eléje szaladó Mártának, aki a négy napja eltemetett fivérét gyászolta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" (Jn 11,25-26) - kérdezte Mártától.

És te? Te elhiszed?

Ha igen, tovább léptél Isten nevelőintézetében. A nagykorúak közé tartozol. Már nem a mózesi törvények gyűjteménye a tananyagod, hanem Jézus kurzusa. De ne feledd! A Tízparancsolat nevelése nélkül nem járnál ott, ahová jutottál! Hasznos elővenni a régi tankönyvet; hasznos átismételni az alapokat!

Miért is lett testté Isten? Mire készít fel az adventi időszak? Arra, hogy megértsük: Isten elérkezettnek találta az időt arra, hogy véget vessen az áldozatok bemutatásának. Megkönyörült a Törvény előírásaival küszködő emberen, és üdvösségre hívta.

Mi az az üdvösség? Az Isten jelenlétében, Vele megélt közösség. Aminek egyetlen, de komoly akadálya az Ő elkerülhetetlen ítéletét kiváltó visszaeső bűnös állapotunk. El is ítélhetett volna minket. Azért is jöhetett volna Betlehembe Jézus, de nem így volt. Erről Ő maga biztosított minket. Akárhányszor elolvashatjuk: „Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében." (Jn 3,17-18)

Hallottátok? „... aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében." Hát ekkora súlya van annak, amit Pál apostol írt: „De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve." Aki viszont inkább a nevelő (a Törvény) utasításai alatt érzi jól magát, azt választja, és nem hisz Jézusnak, az tényleg aggodalommal várhatja az ítélet napját.

De aki Jézusban hisz, annak a lelkiismerete nem szenved tovább. Mitől? Attól, hogy betartotta-e az összes Törvényt, és az azt kiegészítő 613 rendelkezést, vagy sem?

Mi van a Törvény helyett? Mi van az ítélet helyett? Mit hozott Jézus? Az Isten kegyelmét.

Azt, hogy aki hisz a Fiúban, és abban, hogy Jézus a Törvény által felismert, de be nem teljesített bűnökért hozott ítéletét magára vállalta, annak Isten megkegyelmezett. És ennek eredményeként - írja az apostol -: „mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által."

Mindnyájan, kik?

„Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra." - olvasták a galaták. A rómaiaknak pedig ugyanerről azt írta Pál, hogy a keresztelés nem más, mint bemerítkezni, részesévé válni Jézus halálának.

És a halála után minek? A feltámadásának. Mert a Krisztusban meghaltak és feltámadtak nem halnak meg többé. Ha Jézus addig nem jön el, akkor lesz egy halálunk. A hozzátartozóink és az önkormányzati hivatal megkapja a halotti anyakönyvi kivonatot, és azzal vége itt látható életünknek. Azonnal Isten színe elé kerülünk.

Ilyen egyszerű? Igen! Nem mondanám, ha nem Jézust idézném: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." (Jn 5,24) Mint Jézus.

„Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra." Karácsonyra várva különösképpen is lássék meg rajtunk, derüljön ki rólunk, hogy Krisztust öltöttük magunkra!

Felismerhetően... Ámen