Istentisztelet 2023. január 22-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 62

Textus: Lk 12,49-53

 

Szeretett Testvérek!

 

Bizony, ilyeneket is mondott Jézus! „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre... Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást."

Mik ezek a durva kijelentések? Megrökönyödünk, mert nem illenek bele a gondosan ápolgatott, megfelelő bibliai idézetekből kiollózott békés-Jézus montázsunkba. Megijedünk tőlük. Mert érthetetlenek ezek a kemény szavak. Rendszerint bólogatunk rájuk, de tovább is lapozzuk az ilyen kellemetlen bibliai oldalakat.

Miért? Mert nem gondoljuk végig, hogy talán kiegészítésre, helyreigazításra szorul a Jézusról felskiccelt képünk. Azt hisszük, hogy ahhoz már semmit nem lehet hozzátenni. Pedig ilyenkor, a „nehéz" versek olvasásakor derül ki, hogy csak retusált Jézusunk van. Mint az esküvői képek. Mint az osztály-tablók. A teljes igazságot lefedi a smink, vagy a fotós festéke.

Úgy akarjuk látni Jézust, amilyennek elképzeljük. A Jézussal ápolt kapcsolatunk belső szobácskáját, találkozásaink helyszínét már szépen kitapétáztuk, berendeztük azokkal a bibliai részletekkel, amiket elegendőnek találtunk keresztyén komfortérzetünk fenntartásához. Langyosan tartásához. És nagyon meglepődünk, amikor Jézus, vagy a Bibliánk bármelyik sora felmelegíti, felforrósítja, feltüzesíti keresztyénségünk állóvizét.

Ne féljünk tőle! Inkább kérjünk rá magyarázatot! Magyarázd meg Szentlélek Isten, miért szólt így, a mi kedves, szerető Jézusunk? Mit akart mondani; mi késztette arra, hogy így beszéljen? Mi az, hogy tüzet bocsát a földre? Mire készít fel a családon belüli meghasonlás példáival?

A Lélek segítségét kérve, lássuk hát!

„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre..." - mondja Jézus. Ez is ijesztő, hát még ahogy folytatja: „és mennyire szeretném, ha már lángolna!"

Tűz. Jézus Istentől jött. Isten és a tűz. Mik jutnak eszünkbe? Isten egy égő csipkebokorból beszélt Mózeshez. (2Móz 3) Az Egyiptomból kivonuló népnek éjszaka tűzoszloppal mutatta az utat. (2Móz 13) A Sínai-hegynél tűzben leszállva fogadta őket. (2Móz 19,18) Keresztelő János azt mondta, hogy ő vízbe, Jézus majd tűzbe meríti (kereszteli meg) a bűnvalló megtérőket. (Mt 3,11) Pünkösdkor a Szentlélek lángnyelvekhez hasonló formában szállt le a tanítványokra.

Jézus valóságos tűzről beszél, de azzal Isten jelenlétét jelzi. Azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre...". Jézus a magasságos Istent hozta le a testében a földre. Akik befogadják, azokat magának Istennek a jelenléte fogja felforrósítani, égetni, kiugrasztani a langyos lélek-lubickolásukból. Ezt mások is észreveszik majd, és megkívánják. „Tüzet kérnek" az Istentől begyújtott emberektől. Zavarukat, Isten utáni éhségüket, kíváncsiságukat leplezve hanyag hanghordozással arra kérnek, hogy mondj valamit, „Mi volt a templomban?" „Mit olvastál a Bibliában?" Aztán, amikor már a benned égő tűztől egy kicsit felengednek, még mindig zavartan, de azt is megpróbálják, hogy: „Olvass már valamit a Bibliából!"

Ezt a tüzet bocsátotta Jézus a földre. Az Istent érzékeltető tűzfészkeket.

Istennek haragvó, emésztő tüze is van. Mi égnénk el benne, ha... Ha rá nem bocsátotta volna testté lett Önmagára, Fiára, Jézusra. Isten haragjának tüze kialudt Jézus keresztjén. Büntető haragját helyettünk, miattunk, és értünk engedte magára.

Erről a magára vállalt haragról beszél Jézus ezekkel a titokzatos szavakkal: „Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem". Jó újra meg újra felidéznünk, hogy amikor arról olvasunk a Bibliában, hogy: keresztség, megkeresztelés, az szó szerint azt jelenti: bemerítés alámerülés, elmerülés.

Jézus ezen a helyen nem vízkeresztségről, nem vízbe merítésről szól, hanem arról, hogy miket kell még elviselnie. Min kell még keresztülmennie. Jelképes értelemben: hogyan csapnak össze a hullámok a feje felett. Hogyan merül bele a szenvedésekbe, a halál mélységébe.

Vállalta, végigszenvedte miattam és miattad, de előtte megszólalt benne az emberré lett Isten emberi remegése: „és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!" Kész mindent elviselni az ember megváltásáért, de a reá váró fájdalmak tudata olyan erővel hat rá, hogy szívesen felgyorsítaná az eseményeket. Mint mi, amikor megértjük, elfogadjuk, hogy műtéti, vagy fogorvosi beavatkozás vár ránk. „Jaj, esnék már túl rajta!" Vagy a szenvedő haldokló: „Jaj, mikor lesz már ennek vége"?

Jézus gyötrődése elfogatása előtt, a Gecsemáné kertben érte el a csúcspontját. De ott sem hátrált meg: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." Életszeretete, és értünk vállalt, minket halálból kiváltó szenvedései közötti tipródását így olvassuk: „még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek." (Lk 22,42-44)

Jézus tehát alámerült. Isten miattunk táplált haragja, ránk kiszabott ítéletének haragjába merült bele. Ezt jelenti: „Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem". Ebbe a fullasztó mélységbe kell még alámerülnöm.

Na, és most következik az értetlenségünk netovábbja! Olyan sok helyen olvasunk az Isten és Jézus által felajánlott, kívánt, megszerezhető békességről, hogy - Arany Jánost idézve -: „Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik", amikor Jézus kijelentésénél ide érkezünk: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást."

Most ezzel mihez kezdjünk? Nem Jézus mondta, ki tudja hányszor, hogy „Békesség néktek!"; „menj el békességgel"; „éljetek békességben egymással"; „Békesség ennek a háznak"; „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek"? De, Ő mondta. Akkor, hogy jön ide ez, hogy nem békességet, hanem meghasonlást ad?

Hiszen elhozta az Istennel helyreállt békességünket. Kibékítette Istent az emberrel, mert a kereszten magára szegeztette, eltörölte, megsemmisítette a mi Istent bosszantó tetteink miatt kiváltott isteni, bűntető haragot. Aztán: békességet ad azoknak, akik hajlandóak megbékülni egymással. Azért, mert ez az Isten akarata. És békességet teremt azokban, akik bűntudatuk, és bűnvallásuk után elhiszik, ezért el is fogadják Isten megbocsátását, és ezért, de csak ezért meg tudnak bocsátani maguknak is.

Békesség Istennel. Kibékülés egymással. Békesség magunkban. Akkor miért mondja Jézus, hogy nem békességet, hanem meghasonlást hozott (adott) a földre?

Azért, mert az Ő megjelenése, az emberi természettel, az emberi ösztönnel, az együttélési kultúrával, szokásokkal szembemenő tanítása, óhatatlanul befolyásolja majd a kapcsolati rendszereket. Családon, kisebb-nagyobb közösségeken belül, és nemzetek, népek, államok, vallás és hitrendszerek között.

Meghasonlást támaszt. Az evangélium szava (διαμερισμός ejtsd: diameriszmosz) egyébként roppant tág értelmű. „Meghasonlás" annyi, mint: viszály, ellenszenv, utálat, rosszindulat, szétbomlás, hangzavar, disszonancia.

Jézus abban a felsorolásában, hogy ki, kivel fordul majd szembe, arra figyelmeztet, hogy aki követni akarja, annak a következőkkel kell számolnia: el fogják kergetni, kitagadják, menekülnie kell. Hallottátok, a „meghasonlás" azt is jelenti: hangzavar, disszonancia. Fordulat következik be, mert a Jézusra figyelők hangot váltanak. Más szavakat használnak. Egy idő után nem tudják azt a ritmust követni, mint azok, akik között élnek. A régi körben, társaságban kellemetlenné válik a jelenlétük. A társaság tagjai már attól is zavarba jönnek, ha Jézus követői megszólalnak.

Volt már olyan konfirmandusunk, aki elmondta, hogy amikor hazatért a vizsgájáról, az édesapja azt mondta neki: „Ha továbbra is itt akarsz lakni, nehogy arról hadoválj itt, amiről a templomban!" Jézus előre jelezte: „Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával". Anyuka és lánya templomba járnak. Otthon, este együtt imádkoznak. Apuka és a két másik testvér kimegy a szobából. A Bibliájukban ez áll: „mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal." Tudomásul veszik. A háromért is imádkoznak. Azért, hogy megszűnjön a disszonancia, és abban a néhány esti percben is harmónia legyen a szívekben.

Átéltétek már? Az elkerülhetetlen meghasonlás nem veszi el azok békességét, akik Jézusban egyszer már megtalálták a békességüket. Megkapták tőle. Nem provokálják a másik felet. Arra törekednek, hogy békességük kerítse hatalmába a békétlenkedőket is. Ennek megvalósításához türelmet, bölcsességet, állhatatosságot kérnek. És kapnak.

Máté ugyanezt a jézusi kijelentést így írta meg az evangéliumában: „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot." (Mt 10,34) Nézzétek! Hoztam egy kardot! ... Mire hasonlít? ... Arra, ami: egy kardra. És ha megfordítom? ... Egy keresztre.

Mindkettő halált osztó eszköz. A kard kioltja az életet. Jézus keresztje viszont a halált győzte le.

Melyik hát az erősebb? ... A kereszt. Minden meghasonlást, ami kettéválasztja az embereket, legyőzheti a kereszt. Az Isten szeretetét kiábrázoló kereszt. Fordítsátok meg nyelvetek, gondolataitok, mozdulataitok pusztító kardjait, és mutassátok fel Jézus halált legyőző keresztjét! Ámen