Istentisztelet 2025. január 26-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció:            Lk 8,4-15

Textus: Lk 8,15

Énekek: 422/1, 801 ú. ék., 170, 138/2, 809 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

Ma a centrifugális erőről fogunk tanulni - mondta általános iskolás tanár nénink a „gyakorlati foglalkozás"-tanterem táblája előtt. Tekintve, hogy ezt a bejelentését egyikünk sem viszonozta legalább valami megközelítően értelmes tekintettel, előhúzta fehér vászon zsebkendőjét. Mi ez? - kérdezte. Zsebkendő - harsogtuk egyszerre, kicsit elnyújtva, ahogy az illendő volt egy zenetagozatos osztály diákjaihoz. Benyúlt a másik zsebébe, és felmutatta fia kölcsönkért üveggolyóját. És ez mi? Golyó! - énekeltük neki, a lányok mezzoszoprán, a fiúk alt hangfekvésben. Irma néni megfogta a zsebkendője két csücskét, a golyót belehelyezte, elkezdte pörgetni, és ránk nevetett: Ez pedig a centrifugális erő! Aztán megmagyarázta: Olyan, mint amikor a körhintában ültök. És mi szépen, lassan megértettük, mi az a tehetetlenségi erő.

Mi volt ez? Fizikai kísérlet. Ami - szerintem - életünk végéig megértette velünk, mit is jelent az a titokzatos, tudományos meghatározás, hogy: centrifugális erő.

Mi lett volna, ha Jézus, a Genezáret-tó partján ülve (Mk 4,1) így kezdte volna a tanítást: Ma a transzcendencia világából érkező homília recepciójának négyféle effektusát fogom interpretálni? Néztek volna rá, mint mi a tanár nénire, amikor kimondta: „centrifugális erő". De nem így volt. Mert Jézus is illusztrációval kezdte: „Kiment a magvető vetni." A sokaság pedig megértette a négyféle talajra esett vetőmagokról szóló történetét. Minden egyes szavát.

Szavát. A történet világos volt, hiszen értették a beszélt nyelvet. De hogy mit jelent a magvető példázata, arra csak a tanítványai kérdeztek rá. Azok, akiknek az is feltűnt, hogy mit kiáltott Jézus a végén: „Akinek van füle a hallásra, hallja!"

Jézus Izráel nyelvén beszélt, és úgy is értették őt. Meghallani (שָׁמַע - ejtsd: sámá), a zsidók fejében lévő értelmező szótárban azt jelentette: felfogni, elköteleződni mellette, és engedelmeskedni. „Akinek van füle a hallásra, hallja!" Jézus azt kiáltotta a körülötte lévők fülébe és értelmébe: Akit érdekel, hogy mit mondtam, az meghallja a magyarázatát is, de vigyázzon, mert ha megértette, akkor egyúttal a felelősségét is magára vette!

Vigyázzunk hát, mert ha van fülünk a hallásra, és megértjük, hogy mit tanít nekünk Jézus, akkor azzal mától együtt kell élnünk! A magvető példázatának áldásaival, és felelősségével.

Lássuk hát! Éljen bárhol-e világon, aki magot vet, az azért dolgozik, hogy majd arasson. Azért fárad, hogy begyűjthesse a termést. Aminek, természetesen több feltétele van. Jézus kettőről beszél. A magról, és a talajról. A mag az Isten Igéje. Szava. Kijelentése. Írása. Azzal nincs baj. Nem is lehet, mert hibátlan. A legszebb értelemben: isteni.

Most jön: a talaj, és az bizony nem egyforma! Jézus, a négy, különböző összetételű talajok alatt az Isten megnyilvánulásait, az Igét, az élethordozó magot fogadó lelkeket érti. Lélek-típusokat ír le.

„Vetés közben némely mag az útfélre esett". Mintha a Honvéd téren nem a parkba, hanem a járdára hullana néhány búzamag. Itt is azonnal eltaposnák a járókelők, vagy felkapkodnák a galambok.

Az „útféli" lélek meghallja az Igét, de nem vigyáz rá. Nem öleli magához. Hallja, de, mintegy: háttérzajként. Olyan ez a ledöngölt, kemény útfél-lélek, mint a háttérzenét hallgató fül és lélek. Főzés közben, levélírás közben is szólhat a háttérben Beethoven holdfény-szonátája, de az mégsem olyan, mint készülni rá a koncertterem székén ülve, ahol a félhomályban az ember teljesen átadja magát a zongoraművész játékának.

Az útféli igehallgatás úgy működik, mint a védőoltás. A szervezet kap egy adag legyengített vírust vagy baktériumot. Azok megtanítják arra, hogyan védekezzék, amikor tényleg megtámadja a betegség. Ellenáll neki. A kemény, Isten Igéjét magába be nem fogadó lélek immunis lesz azzal szemben, ami a fülnél tovább haladna. Védekezik ellene. Bezárja magát, kizárja Istent.

A megkövesedett lélekre hulló isteni Szóra kíméletlenül lecsap a Sátán. Összezúzza, eltünteti, megsemmisíti. Azt mondja: maradjon meg a papoknak! Maradjon ott a templomban!

Hogy mondta Jézus? Kik az útféli lelkek? Azok, akik „meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek." Ha már megtörtént veled, kérdezem: Meddig engedett az ördög? Meddig hagyta a hallott Igét a szívedben? A kijáratig? Hazáig?

Mikor, miért pattan le az emberről az az Ige, amitől nem sokkal azelőtt libabőrös lett, a szeme meg könnyes? Miért ragadhatja ki az Igét a szívünkből az útszéli tolvaj, az ördög? Mert valamelyik vétek-függőségünk, bűnünk annyira erős, hogy a szent pillanatok után azonnal helyet követel magának. A megkeményedett szív, nagyvonalúan egy héten egyszer ad 50 percet Jézusnak. A többi 167 órát és 10 percet magának követeli. A kemény lélek tesz azért, hogy ne akarj többet foglalkozni az Igével, és így: magaddal! Szűk órácskáig éld bele magad, hogy keresztyén vagy, de aztán ne higgy tovább, öld meg az isteni magvetést! Ne üdvözülj, ne érintkezz Istennel!

Hová hullott még mag? „Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet." A „nedvesség", vagyis a csapadék bármely formája igen nagy áldást jelentett a Közel-keleten. Különösen a sziklás földeken, ahol csak néhány centiméter mélységű termőtalaj adatott a növénytermesztésre. Jól meg kellett gondolni, hogy oda mit, és mikor vessenek. A reggeli harmatot és a ritka esővizet gyorsan elnyelte a vékony földréteg.

Kiket sajnál Jézus azért, mert megelégszenek lelkük vékonyka termőrétegével? Jó emberek ők. Igazi lelkesedéssel és magasra lobbanó érzelmekkel fogadják Isten üzenetét. Ellenben, nem mérik fel, mivel jár Krisztus követése. Beállnak mögé, de az első „lépések" megtétele után megtorpannak. Amikor Jézus megállapítja az útirányt, később kér valamit, máskor nem engedi meg, hogy felvegyenek valami szemetet az útról, sőt azt parancsolja, hogy dobják el, amit váltig magukkal akarnak cipelni, megállnak, és visszalépnek. Aztán, Jézustól eltávolodva már nem vesznek magukhoz éltető harmatot, frissítő esőt. „Elszáradnak".

Hogy mondja Jézus? „Akiknél a köves helyre esett, azok, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak." Akinek csak a jóra és szépre van szüksége a keresztyénségből, de Jézusra nem, az ott találja magát azok között, akikről János evangéliuma ír. Azoknak elegük lett Jézusból „sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé." (Jn 6,66)

Melyik a soron következő, „némelyik" lélek? Aki „a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották."

A könnyen elszáradó, cingár hittel bíró lélek után Jézus leírja az aggodalmaskodó, a szórakozó, és a szórakozott „talajt", lelket. Melyik az? Amelyik „a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották."

Mi a baj velük? Hát, ahogy Jézus mondja, ők „hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést." Az élet gondjait még nagyobbra fújó lélek aggodalma megfojtja a hitét. A viszonylagos gazdagság adta túlzott szórakozás megfojtja a hitét. A testi élvezetek elnyomják lelki igényeit; felületessége, könnyedsége és ebből eredő szórakozottsága következetesen fojtogatja benne az Isten iránti, egészséges függőség-érzetét. Még Pál apostolnak is volt egy ilyen embere. Fájó szívvel írja Timótheusnak: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott". Pál apostol emberét „megfojtotta" a világ.

Vigyázz, ha észreveszed magadon, hogy fulladozol! Vigyázz rá, akit te még talán ki tudsz emelni a gondok, a gazdagság, vagy az élvezetek fullasztó áramlatából!

És végre, és végül elérkeztünk a jó földhöz! A vetőmag ideális talajához. A termőföldhöz, amelyben az Ige felnövekszik, és magát megsokszorozva, önmaga százszorosát produkálja. Az ilyen vetőmag abban a lélek-talajban szökik szárba, és azok között hozza meg a csodálatos terméseredményt,  „akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal."

A jó talajt előkészítik. Vetés előtt felszántják, boronálják. A Jézus mondanivalóját közvetítő Szentlélekre váró emberi lélek igényli az előkészítést. Készül a vetésre. Felszántja, boronálja, megpuhítja a szívét. A fülén kívül, így segíti elő a szíve hallóképességét. Amit hallott, megtartja. Nem engedi, hogy bármilyen szellemi szélvihar kifújja, lelki áradás kimossa belőle.

Emlékeztek még Jézus kiáltására? „Akinek van füle a hallásra, hallja!"

Ma délelőtt az Úr hallásvizsgálatra rendelt ide minket. Mint a jó orvos, kikérdez. Csak hallod, vagy meghallod, amit mondok neked? Ha meghallod, megfogadod-e? Ha megfogadod, teljesíted-e?

Ez az egészséges keresztyén életed kulcsa: (1) Isten Igéjét hallgatni. Nem hazugságokkal terhelt, hanem kitakarított igaz szívvel. Nem mesterkélt, hanem fogékony, Istenre kíváncsi, jó szívvel. (2) Isten hozzád szóló kijelentésének megtartása. Minden áron. És (3) a megtartás eredménye: a termés felmutatása.

Szentlélek Isten most is meglocsolt minket.

Már ma eldől, hogy a ránk hullott Ige termőre fordul-e?

Ha igen, kínáljátok meg vele a megkeseredett világot! Ámen