Istentisztelet 2023. március 12-én

(Dr. Kereskényi Sándor )

Böjt harmadik vasárnapján

Lekció: Lk 22,1-6

Textus: Lk 22,3

Énekek: 172, 338/1-3, 471/5.6. (új énekesk.), 139/1, 235/3.5.

Szeretett Testvérek!

Kevesen, vagy senki nem veszi észre, mikor indul be egy bűnös gondolat. A bűn nem hőzöng. Nem veri nagydobra, mikor környékez meg valamelyikünket. Úgyis kiderül majd, hogy mit sikerült elérnie. A bűn nekiesik az érzékszerveinknek. A szemünk elé kerül. A fülünkbe. A szánkba. Az orrunkba. Megérinti a bőrünket. És az érzékszerveink továbbítják őket. A bensőnkbe. Ott pedig, ha csírájában nem fojtjuk meg őket, növekedni kezdenek. Kinyílnak, megérnek, és működési területért kiáltanak. A bűn belülről mozog kifelé.

Júdás bűnös ember volt. Kihez is hasonlíthatnánk leginkább? Mondjuk: hozzám. Mondjuk: hozzád? Mondjuk: bármelyikünkhöz? Mondjuk!

Ki volt ez a Júdás Iskáriótes? Mit jelent a neve? A görög és latin szájra kerekített Júdás név a héber törzs, Jákób fia Júda nevéből származik. Az ókori szóhasználatból idáig gyalogolt át a történelmen, és közben szélesebb kört is lefedett. Júda, Júdás, az a júdeai, az a zsidó. Most jön az Iskáriótes. Az meg annyit tesz, hogy: Keriótból származó férfi.

Mihez kezdjünk a húsvéti böjtben kerióti Júdással? Mit tesz hozzá ahhoz a református böjthöz, minek során megvonunk magunktól valamit azért, hogy tisztább szellemmel, méregtelenített gyomorral és fertőzésmentesebb gondolatokkal forduljunk a Bibliához? Nézzünk utána, milyen lelki küzdelmekre, összecsapásokra, és reménység szerint: győzelemre hív minket a Szentlélek Isten, míg Júdással foglalkozunk!

Az előbb azt mondtam: Júdás bűnös ember volt. Miért volt bűnös Júdás? Mert elárulta Jézust, és így: elárulta Istent. Hogy tehette? Miért tette? Ezekre a kétségtelenül izgalmas kérdésekre ugyan keresgélhetjük a választ, de az az igazság, hogy a Biblia nem sokat árul el Júdás árulásának okáról. Akik ezt kutatják, azok teóriákat állítanak fel, aztán hozzáadnak olyan következtetéseket, amiket egy közepes képességű bíró is lesöpörne az asztalról. Bizonyíték híján további nyomozást rendelne el.

Miért árulta el Júdás Jézust? A találgatások több nyomvonalon is elindulnak. Az egyik az, hogy Júdás pénzéhes tolvaj volt, aki - olvassuk az evangéliumban - még a közös, apostoli kasszát is megkurtította. És tette mindezt azért, - bonyolítják az elméletalkotók a képletet -, mert nem is azt jelenti a neve, hogy kerióti férfi, hanem: Iszkáriótesz. Ami némi nyelvi erőszakkal azt sejteti, hogy Júdás egy szikárius, tőrt használó zsidó szabadságharcos volt. Ebből aztán arra spekulálnak, hogy Júdás azért árulta el Jézust, hogy végre, amikor sarokba szorítják, mutassa meg isteni erejét, és irtsa ki a rómaiakat. Na, de akkor az apostoli felsorolásban miért nem írja Lukács, hogy Júdás is olyan zélóta (felkelő) volt, mint a másik apostol: Simon?

Én nem vetem el egyik magyarázatot sem, de ugyanígy, egyik igazáról sem vagyok meggyőződve. Azt tudom elfogadni, amit itt olvasok: „A Sátán pedig bement Júdásba". Bármilyen indítékai is voltak Júdásnak, a Sátán volt az, aki beindította őt az árulásra. Isten bizalmának az elárulására.

Ki volt az első; ki volt az első bizalom-áruló; az Istennel való szembehelyezkedés prototípusa? Éva. Az Édenkertben. Éva természetéről semmit nem tudunk, de egy percig sem vitatjuk, hogy megtette, amit tett. Szakított a tiltott fáról. Fogadjuk hát el, hogy Júdás, alapvetően hozzám és hozzád hasonló bűnös természetének önindítóját Isten ellensége kapcsolta be, és tette sebességbe.

Ha már itt járunk! Az édenkerti tárgyalás során mit hozott fel Éva a mentségére? Azt, hogy „A kígyó szedett rá, ezért ettem." (1Móz 3,13) Ezek szerint ő ártatlan, mert az egésznek a kígyó volt az oka? „A Sátán pedig bement Júdásba". Okolhatjuk a Sátánt? Levehetjük a felelősséget Júdásról, és elé tolhatjuk a Sátánt? Igen is, meg nem is. Igen, mert a Sátán késztetése nélkül Júdás önállóan nem lépett volna. És nem, nem háríthatunk át mindent a Sátánra, mert Júdás mondott igent a Sátán nógatására.

Böjtben vagyunk. A tisztább és tisztább látás; az őszintébb és őszintébb magunkba fordulás idejében. Mihez kezdjünk kerióti Júdás történetével? Fényesítsük meg a történet nagyítólencséjét, fordítsuk magunk felé, és úgy nézzünk bele! Suta kis mentegetőzéseinket, gyöngécske szabadkozásainkat félresöpörve mit látunk? Ugyanazokat a jeleneteket! Csak mi vagyunk a főszereplői! Nem Éva, nem Júdás, és nem a hozzájuk hasonlóan elbukott bibliai személyek, hanem mi!

Én! Akibe néha belebújik az ördög, és engedek is neki. Észrevetted már magadon, magadban? Igen, belénk bújik az ördög.

Ki mondta? Anyukánk? Nagyapánk? „Az ördög bújt ebbe a gyerekbe!" Később, - bár nem mondta senki, de -: Az ördög bújt ebbe a felnőttbe? Bizony! Jaj, de hogy került belénk? Úgy, hogy nyitva találta az ajtót. Kulcsa nincsen hozzá, és berúgni sem tudja. Az akaratunk előszobájának ajtaján belülről van a kilincs. Az egyébként Szentlelke halmazállapotában bennünk élő Jézus sem ront be akaratunk nyílászáróján. Azt olvassuk róla a Bibliánk utolsó könyvében, hogy „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel 3,20) A Sátán is zörget, beszél, kéredzkedik. Aki kinyitja neki az ajtót, ahhoz bemegy, és elbeszélget vele. Kitessékelni mindig nehezebb, mint be sem engedni. És ha már bent van, igencsak össze kell szedni az erőnket, hogy kivonjuk magunkat a hatása alól. Én csendesen, de Istentől kapott felhatalmazással arra intek mindenkit, hogy ne bízzunk túlságosan magunkban, amikor kinézünk lelkünk kukucskálóján, és nem is találjuk olyan veszélyesnek a Sátán kínálatát. És Júdás? „A Sátán pedig bement Júdásba". Mi történt ezzel a Júdással? Nem Jézus választotta apostolául? De! Akkor miért viselkedett másként, mint a többi apostol? A hét eleje óta foglalkoztatott a kérdés. Csütörtökön kaptam meg a választ. A délutáni zenés áhítatunkon az egyik gitáros két darab között a legalsó húrt a következő húrhoz hangolta. A klasszikus gitár húrjai hat különböző hangon szólnak. A darab azonban úgy volt megírva, hogy két húrnak ugyanazon a hangon kellett megszólalnia. Júdás nem hangolta át magát Jézusra. Ő úgy akart szólni; olyan hatást akart kelteni, mint amilyen azelőtt volt, hogy Jézussal találkozott volna.

Történt már veled ilyen? Velem igen. Átírtam a kottát. Elég volt egy rövid szünet, és úgy döntöttem, hogy a napom következő darabját nem úgy játszom el, ahogy Jézus írta, hanem úgy maradok, mintha nem is ismerném Őt. Mintha soha nem hallottam volna arról, hogy ebben a helyzetben mi az Isten akarata. Nem hangoltam át magamat. Nem hangoltam Rá magamat Jézusra..

No, és miért nem lépett közbe Jézus? Miért nem kényszerítette a hatalmát, az akaratát Júdásra, vagy rám? Mert Ő azt akarja, hogy önként tegyük meg a jót. Azt a jót, amit jónak tanultunk. Tőle. Önként hangoljuk át magunkat arra az akkordra, amiben Ő játszik. Júdás helyet kapott a tizenkét apostol között. Szerette Jézust. Mikor döntött úgy, hogy mégis a maga útját járja? Nem tudom. Azt sem tudom megmondani, hogy a könnyes-mosolygós csodálatosan tiszta óráik, fogadalomtételeik után miért és mikor döntenek úgy fiatalabb és idősebb konfirmandusaink, hogy többé nem jönnek el a templomba. A Bibliájukat magasabb polcra teszik.

Nem tudom megmondani, hogy akiket házasságkötésük, gyermekeik keresztelője, szeretteik búcsúztatása közben magára hangolt az áldást, örömet, vigasztalást osztó Jézus, miért váltanak hangnemet, ritmust, és kottát, miért utasítják vissza az élet-szimfóniájukat kedvesen vezénylő Karmestert? Te tudod? Igen, te tudod! Lehet, hogy így fejted meg a magad számára Júdás titkát? A titok az, hogy bár ő, Júdás hosszú hónapokon keresztül ugyanazt hallotta, mint a többi apostol, ugyanazt látta, mint a másik tizenegy, ugyanazt élte át Jézus mellett, mint a társai, mégis beengedte magába a Sátánt. Jézus nem az áruló Júdást választotta apostolnak. Az apostollá választott Júdásból lett áruló. Jézus nem úgy hívott el engem és téged, hogy mi leszünk azok, akik engedetlenekké válunk, sőt hátat fordítunk neki. Mi, elhívottak nyitjuk résnyire az ajtót, amin aztán villámgyorsan beszökik a Nagy Átverő!

Júdás árulásának szerepe volt Isten Megváltó forgatókönyvében. Valakinek fel kellett dobni Jézust ahhoz, hogy elfogják, keresztre feszítsék, meghaljon a bűneinkért, és feltámadjon, és bennünket is abban részesíthessen. A feltámadásban. Akkor Júdás Isten akaratát telesítette? Nem! Én évekkel ezelőtt Kálvin egyik példáját olvasva értettem meg: Isten meg akar ölni egy apát a bűnei miatt. A fia nem bírja kivárni az örökségét, ezért megöli az apját. Akkor a fiú azt tette, amit Isten akart? Nem! Isten a bűnei miatt végzett volna az apával. A fiú viszont az örökség megszerzése miatt. A fiú, Isten akaratát teljesítette, de nem azért, mert Isten őt bízta meg. Értitek? Júdás nem azért ölette meg Jézust, hogy minket megváltson. Ő szolgáltatta ki Jézust, de Isten ezt a bűnét felhasználta saját tervei végrehajtására.

Júdásnak nincs mentsége. Nekem sincs. Neked sincs. János evangéliumában így olvassuk az esti vacsora történetét: „és akkor a falat után belement a Sátán. (Júdásba.) Jézus pedig így szólt hozzá: Amit tenni akarsz, tedd meg hamar!" Isten beépítette Júdás árulását az üdvtervébe. Azóta is, most is megteszi. A Sátán hatása alatt állók cselekedeteit felhasználja. Júdás árulásából kihozta a megváltásunkat.

Mihez kezdjünk a húsvéti böjtben kerióti Júdással? Mit? Nos, engedjük, hogy leleplezze a bennünk megbúvó júdási hajlamokat. A Jézus ügyét megkorbácsoló, a Jézus ügyét kigúnyoló, a Jézus ügyét keresztező szándékainkat. De: ne hagyjuk magukra őket! Imádkozzunk a közöttünk élő Júdásokért, hogy ne engedjenek a Sátánnak! És imádkozzunk azért, hogy mielőbb megszabaduljunk a bennünk megbúvó, ugrásra kész, Jézust eláruló júdási indulatoktól! Ámen