Istentisztelet 2024. december 26-án

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Lk 2,8-20

Textus: Lk 2,10

Énekek: 327/1, 316/1-5, 42/1, 326/1, 436/5.7., 463-467, 329/5

 

Kedves Testvérek!

 

Van olyan öröm, ami természetesen tölt el bennünket. Van olyan öröm, amit keresünk. Azt nevezzük: mesterséges örömnek! És van az a „nagy öröm", amiről az Úr angyala beszélt a betlehemi mezőn.

Ez a „nagy öröm" semmihez sem volt hasonlítható, mert nem a földön találták ki, hanem a mennyből érkezett. Úgy, mint ma, ide, a templomba. Karácsony után egy nappal.

Karácsony akkor marad ünnep, ha utána egy nappal, és a következő karácsonyig tartó napokon is örülni tudunk neki. A betlehemi pásztoroknak még nem, de nekünk megadatott az, hogy tudjuk, mi lesz utána. Mi lesz Jézussal, amikor felnő, és elkezdi elmondani, hogy ki Ő, és miért jött.

A Betlehemben született Jézus elvégezte azt, amiért a földre szállt. Az életét adta értünk, és ezzel utat nyitott a mennybe. Ő is ott van. Eredeti lakhelyén, a mennyországban ül az Atya jobbján. Onnan néz minket. Arra kíváncsi, hogy tudunk-e örülni annak, hogy Ő, Jézus nem csak úgy, jókedvéből, hanem Üdvözítőnknek született? Megmentőnknek. Halálunk utáni, elképzelhetetlenül rossz állapotból megmentő Krisztusunknak. Közbenjárónak Isten és emberek között.

Jézus, aki Szentlelke segítségével szól hozzánk, azt kéri, hogy nézzünk körül a lelkünkben. Vizsgáljuk meg a lelki életünket! Szoktuk? Legalább olyan gyakran, mint a vérnyomásunkat, a fogainkat, a hajunkat, a körmünket? Vizsgáljuk meg a lelkünket: Mennyire tudunk örülni Jézus születésének!

Ha elővesszük a Bibliánkat, nagyon sok helyen találjuk meg a Jézusban való örömünk forrását! Merítsünk ezekből karácsony másodnapján! Töltsük fel velük a lelkünket, és fogyasszunk belőle mindig, amikor úgy érezzük, hogy kezdünk kiszáradni!

Nem kell ettől megijedni. Az lenne az ijesztő, ha állandóan, egy szinten maradna az örömünk. Az nem természetes. Az viszont igen, ha a Jézusban való örömünk az életünk bármikor elővehető, alapvető hozzávalója. Alapvető hozzávalója. Örülhetünk, hiszen Jézus él! Pál apostol ezt írta a gyász miatt szomorú, hitükben kiszáradó testvéreknek Thesszalonikába. „hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt." (1Thessz 4,14)

A jászolban fekvő Jézus felnőtt, élt, tanított, meghalt, feltámadt, és felment a mennyekbe. Onnan öntözi hitünket, amikor a gyász miatt megrepedezik. Az apostoli leveleken keresztül is, amik nem maguktól születtek. Az előbb idézett szakasza valószínűleg abból, hogy Pál apostolnak János elmesélte, mit mondott nekik egyszer Jézus, amikor megállt a barátja sírja előtt: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha." (Jn 11,25-26)

Ha karácsonykor egy régi karácsony emléke szomorúságot szárított bele az örömötökbe, igyatok bele ebbe az Igébe! Higgyétek el, hogy aki már nincs itt, most nagyon hiányzik, ő is megkaphatta a hitet Jézustól. Reménységetek lehet arra, hogy elfogadta tőle, és magára vette az Úr kijelentését: „aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha."

Kell ennél vigasztalóbb örömforrás a karácsonykor feléledt gyászban? Karácsony után nem csak a megszületett, hanem a feltámadt, élő Megváltót szolgáljuk! Ha megfonnyad a hitünk, megöntözi reménységgel. A reménység, mint a megáradt patak megforgatja hitünk malomkerekeit, hogy örömet őröljön nekünk Karácsony után is.

A karácsonytól-karácsonyig Jézusra tekintő ember erőt kap Istentől. Ez lehet öröme következő forrása: Jézus egyszer elküldte hetvenkét tanítványát. Beszélniük kellett az Úrról. Közben pedig, ahol szükség volt rá, orvosokként álltak szolgálatba. Erőt kaptak a gyógyításra. Aztán visszatértek Jézushoz, és lelkendezve beszámoltak munkájuk eredményéről. Jézus együtt örült velük, és még tovább fokozta az örömüket. Tovább mutatott annál, amit elvégeztek. Ez mondta a hetvenkét, ujjongó tanítványnak: „ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben." (Lk 10,1-20)

Kedves Testvérek! Ti is örülhettek annak, ha látjátok az eredményét annak a munkának, amit Jézustól kaptatok. Meséltek egy kicsit Róla, és észreveszitek, hogy a hallgatóitok fogékonyak voltak rá. De lehet, hogy azok a szemek eltűnnek előletek. Mert vége a karácsonynak, vége a beszélgetéseknek. Az örömötöket viszont nem vitték magukkal, mert hozzátok is szól az élő Úr szava: „annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben."

Fel van írva a nevünk. A miénk is, ha engedünk neki. Ha megengedjük magunknak azt, hogy Jézusnak engedünk, és nem annak a velünk született akaratnak, aminek állandó korrekcióra van szüksége. Ezt a javítást nem bízza ránk Jézus. Mert mi nem tudjuk megjavítani magunkat. A mosogatógép, a hajszárító, a porszívó sem javul meg magától. Nekünk is a Mesterre van szükségünk, amikor megkopik a hitünk. A legjobb használati eszközök állandó karbantartást igényelnek.

Mi, Jézus eszközei akkor járunk a legjobban, ha nem önjáróak vagyunk. Ha hagyjuk, hogy Jézus ereje vezessen bennünket. Ő irányítson minket. Karjaiban tartson.

Földi élete során Jézus állandó kapcsolatban volt a mennyei Atyával. Imáiban nála töltekezett fel. Tőle kért tanácsot. Neki mondta el a fájdalmát. Hozzá könyörgött mindenért. Hiszen egyek voltak. Jézus és az Atya.

Bízhatott az Atyában, mert a szeretetük töretlen maradt. Lehet-e nagyobb örömünk annál, hogy Jézus minket is erre hív? Erre a szeretetközösségre. A tanítványai ezt hallották tőle: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben!"

A lelki elerőtlenedés közepette elég ezt feleleveníteni magunkban: Jézus szeretetében vagyok. Ha bizonyos szeretetvezetékeken keresztül csak csöpög az érzelem, esetleg el is zárták, tudnod kell, hogy Jézus szeretete akkor is folyamatos ellátást biztosít. Ő nem engedi, hogy leállj! Miatta nem fog kiszáradni, nem lesz működésképtelen a karácsonyi örömöd.

Ha az ünnep felfokozott hangulata után is Jézusra hallgatsz, közöttük vagy! A tanítványai között, akik az indoklást is megkapták tőle: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen." (Jn 10,9-11)

Az örömünk tehát akkor teljes, ha Jézus öröme van bennünk. Addig be kell, hogy érjük a természetes örömünkkel, és a mesterséges örömforrásainkkal.

János evangéliumában olvastam a következő örömforrást is. Ez is Jézustól származik: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen." (Jn 16,23-24) A nem csak meghallgatott, de teljesített imádságok öröme. Isten örül az imáinknak. Várja őket. Éjjel-nappal.

De van felénk egy elvárása. Az, hogy úgy imádkozzunk, mint akik elhiszik, hogy Ő meghallgatja az imáinkat. Nem kíváncsi azokra a könyörgéseinkre, amik nincsenek megerősítve a bizalmunkkal. Nem kíváncsi azokra az imákra, amikről magunkban azt gondoljuk, hogy „Jó, megpróbálom, nem fog ártani." Azt várja, hogy ne képzeljünk kevesebbet, mint amit meg tud adni.

A betlehemi pásztorokat körülragyogta az Úr dicsősége. Ott, a mezőn. Örültek? Nem; „nagy félelem vett erőt rajtuk."

Karácsony előtt éltük a mindennapjainkat. Eljöttünk a templomba, és ha a lelkünket nem hagytuk otthon, akkor a gyülekezetben körülvett minket az Úr dicsősége. Talán megijedtünk. Mert minden szokatlan érzés megijeszt minket.

Az angyalt jól felkészítették erre a reakcióra, ezért kezdte így a mondanivalóját a pásztoroknak: „Ne féljetek...!". Ha egy angyal mondja, akkor azonnal elmúlik a félelem. A lelkigondozás után rátérhetett a lényegre: „nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz". Az így előkészített pásztoroknak már el lehetett mondani az örömhír okát is: „üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában."

Megszületett az Úr Krisztus! A Messiás érkezéséről még az olyan egyszerű emberek is tanultak, mint a pásztorok. Már csak arra vártak, hogy lássák. Pontosítani kéne a helyszínt. Megkapják: „A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." A település megvan: Dávid városa, Betlehem. Azon a kis helyen nem születik minden nap gyerek. Könnyű lesz megtalálni. „Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket."

Aztán, persze vissza kellett menni a juhokhoz. De milyen örömmel a szívükben, a szájukban! „A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik."

Nektek mit üzent karácsonykor Isten? Azt, hogy megszületett az Üdvözítő. Azt, hogy Írásban hagyta reánk életvezető akaratát. Azt, hogy magára vállalta büntetésünket. Azt, hogy örök életet szerzett nekünk. A jászolban bepólyálva fekvő kisgyermek. A hatalmas, szerető, megbocsátó Isten örömre hívó, egyszülött Fia! Ámen