Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2024. május 26-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 2Kir 3,6-15

Textus: 2Kir 3,14

Énekek: 135/1, 243/4-6, 162/7, 569/4 új. ék., 846 új. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

A Királyok könyvei Júda és Izráel, a kettészakadt ország két részének párhuzamos történetét rajzolják az olvasók elé. Az északi, nagyobb országrész királyainak többsége olyan, vagy ahhoz hasonló értékelést kap Istentől, mint ebben az előbb felolvasott történetben Jórám északi, izráeli király: „Azt tette, amit rossznak lát az Úr". A déli, júdai királyok javarészt Isten akaratát kereső, követő uralkodók voltak. Közülük, ma Jósáfáttal találkozunk.

Kettejük, egymás uralkodását átfedő éveiből annak a találkozásnak vagyunk tanúi, melynek kezdetén Jórám, az északi, izráeli király segítséget kér Jósáfáttól, a déli, júdai királytól.

Miért kényszerül erre a kérésre? Mert egy másik nép, Moáb királya fellázadt Jórám ellen. Jósáfát nem mond nemet, mellé szegődik. Hogy tovább erősítsék az összevont hadsereget, seregével együtt maguk mellé veszik még Edóm királyát,.

Ilyen előkészületek után biztosnak látszik a győzelem. Korai, gyors ütközetre számítottak, de csalódniuk kellett. Nem érték utol az ellenséget. A nehézség akkor jelentkezik, amikor a három-királyos inváziós hadsereg már hét napja nem találkozik az ellenséggel. Mi a baj? Kifogynak a vízkészleteikből. Szomjaznak az emberek, de szomjaznak az élelmezés biztosítása miatt utánuk hajtott élőállat-állomány jószágai is.

A félsivatagos területen fogyatkozó, kiadagolt víz, és egyre csökkenő élelem. Mi lesz ebből? Mit csináljanak? Jósáfát, Júda királya kezébe veszi a vezetést. Neki jut eszébe: „Nincs itt az Úrnak egy prófétája, aki által megkérdezhetnénk az Urat?" A Jórám egyik emberének eszébe jut, hogy a közelben tartózkodik a nagy Illés próféta utódja: Elizeus. Jósáfátnak tetszik a javaslat. Ismeri és tiszteli Elizeus prófétát. Meg is jegyzi: „Valóban az Úr igéje szól általa."

Több se kell nekik. A három király felkeresi Elizeus prófétát. Hűvös fogadtatást kapnak. Elizeus figyelembe se veszi a pogány szövetségest, Edóm királyát. Első szavait Jórámhoz, Izráel királyához intézi. Hát, nincs benne köszönet! De tisztelet sem: „Semmi közünk sincs egymáshoz. Eredj apád prófétáihoz meg anyád prófétáihoz!"

Jórám, Izráel bálványimádó királya zavarában megpróbál barátságos hangnemet megütni. Az Úrra hivatkozva igyekszik finomítani Elizeus próféta kemény támadását: „Ne mondd ezt! Hiszen az Úr hívta össze ezt a három királyt..."!

De Isten igaz prófétája nem alkuszik: „A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek!"

Idáig jutunk a történetben. Házi feladat: tudjátok! Otthon tovább olvasni!

De most elérkeztünk odáig, amiért ide jöttünk a templomba. Amiért nem otthon, nem a nyaralóban, nem a borfesztiválon, hanem itt, a templomban állunk meg együtt Isten színe előtt.

Elizeus úgy válaszol a mézesmázos, hívő-hangnemre váltó, Urat emlegető, egyébként otthon aranyszobrok előtt hajlongó Jórámnak királynak, hogy abban a válaszban ott van annak a magyarázata is, hogy miért használ ilyen kemény hangot.

Azzal kezdi, hogy: „A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok..." A Seregek élő Ura nem más, mint az egyetlen Isten. Az egyetlen. Tekintet nélkül arra, hogy választott népe két király uralkodása alatt külön utakon jár. Északon Izráelben, délen Júdában.

Elizeus azt az Istent szolgálja, aki Ábrahámban elhívta őket. Egyiptomból kiszabadította. Aztán bírákkal felügyelte, majd - kérésükre - három, még egységes népet kormányzó királlyal: Saullal, Dáviddal és Salamonnal erősítette, gazdagította őket. Elizeus Őelőtte áll. A legrégebbi szöveg szerint: Isten arca előtt. Tekintete előtt. A jelenlétében. (פָנִים ejtsd: páním)

Mit akar ezzel mondani Elizeus Jórám királynak? Azt, hogy ő, Elizeus, az élő Úr előtt vállalja azt, ami most következik. Mert az ő élete, gondolatai, bármikor számon kérhető életfolytatása ott játszódik le, közvetlenül, letagadhatatlanul Isten színe előtt. A Seregek élő Ura előtt.

Vállalod-e ezt a fajta nem nemzetbiztonsági, annál sokkal komolyabb: hitbizonyossági átvilágítást? Hozzáteszem: vállalod, nem vállalod, át kell menned rajta. Átvilágított ember vagy. Éjjel-nappal, ébren és álmodban is átlátható vagy Isten számára.

A kérdés csak az, hogy tudatában vagy-e annak, hogy Isten színe előtt állsz? Mint Elizeus próféta.

Nem tartom kizártnak, hogy Elizeus valami egészen hétköznapi elfoglaltságot végzett, amikor Jórám, Izráel királya, Jósáfát, Júda királya, és az alkalmi, külső szövetséges: Edóm királya megjelent a sátra előtt, vagy bármilyen más helyen. De bármivel is foglalkozott, Elizeus próféta Isten színe előtt csinálta, amit csinált, gondolkodott azon, amin gondolkodott.

Fel tudod-e venni ezt a szerepet? Szívesen vállalkozol-e erre a tudatos, Istent szolgáló, Isten vigyázó tekintetét magadon tudó, Őt mindig a közeledben tudni akaró életformára?

Ha azt mondod: igen, készülj fel valamire! Készülj fel mindenre! Olyan fordulatot vesz a napod, az életed, amire se te, se a veled találkozók, se a téged már régóta ismerők nem számítottak.

Volt már ilyen? Átélted már ezt a változást?

Azért simítottad ki a vonásaidat, mert az Úr, aki előtt állsz, megértette veled, hogy ilyen tekintettel nem leszel képes azt, és úgy közvetíteni, amit rád bízott. Máskor azért vonta össze a szemöldöködet, mert az erőltetett jókedv elvette volna az Úrtól kapott, nevelő, építő fegyelmező szavaid hitelét.

Belevitt már olyan helyzetbe az Úr, mint Elizeus prófétát?

Felkeresett valaki. Láthatóan azért, hogy szívességet kérjen tőled. Mint Jórám király Elizeustól. Még egy szót sem szólt, de tekintettel arra, hogy tudtad, nagyon nehezen viseled el a stílusát, úgy, mint Elizeus, előre megmondtad neki, hogy forduljon a saját baráti köréhez, tanácsadó testületéhez. A kellemetlen személy azonban maga elé tolta egy kedves ismerősödet, akivel nagyon jól megértitek egymást. És akkor neked más szavakkal, de azt kellett mondanod, amit Elizeus mondott Jórám királynak: „ha nem nézném ennek a kedves ismerősömnek a személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek!"

Mi történt ott? A próféta meglehetősen kemény hangnemben kiosztotta Jórámot, Izráel királyát: „ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek!" A próféta Isten erősítője, hangszórója. A határozott szavak azt adják tudtul Jórámnak, hogy Isten semmiféle közösséget nem vállal vele. Hisz Jórám nem szereti, nem tiszteli Őt. Most megijedt, és mindjárt könyörög?

Érted? Nem sasszézhatunk oda Isten színe elé csak úgy, bármikor, abban az állapotunkban, melyben egyébként félvállról vesszük őt. Jöttem Uram, mert szorul a hurok! Mi lesz a válasz? „rád sem néznék, észre sem vennélek!"

Isten nem a csodalámpa dzsinnje, akit egy röpke imával meg kell dörzsölni és a szolgálatunkra ugrik.

Isten nem ugrik, viszont nem is hagyja el a helyszínt. Miért? Mert Jósáfát, Júda királya is ott van. Elizeus is az ő nevét említi először: „ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek!" Elizeus hangját hallják, de abból Isten szólal meg.

És tudjátok mi a legcsodálatosabb ebben a mondatban? Az, hogy Júda királyának a „személye", ugyanaz a szó (פָנִים ejtsd: páním), mint amelyikről az előbb beszéltünk. Istennek az arca, a tekintete, a jelenléte, amiben Elizeus él.

Elizeus próféta hangján keresztül tehát azt mondja Isten a pökhendi Jórám királynak: ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának az arcát, nem ismerném a tekintetét, nem érzékelném a mellettem élő, rám figyelő jelenlétét, rád sem néznék, észre sem vennélek!

Foglaljuk össze: a bálványimádó Jórám királynak és seregének csak azért nem esett baja, mert a júdai király, az Isten által szeretett Jósáfát jelenlétében kereste fel a prófétát, a próféta közvetítésével pedig magát Istent.

Jósáfát sem volt bűntelen. Volt, amikor ő is a próféta intésére szorult. De most, ebben a helyzetben miatta nem lett baja az egyébként bálványimádó, lázadóktól fenyegetett Jórám királynak.

Miért jöttünk ma ide? Azért, hogy megtudjuk: ha Jósáfáthoz hasonló, Istennek tetsző életet élünk, akkor rajtunk keresztül másokra is kiterjedhet az Úr kegyelme. Akik a mi jelenlétünkben (Otthon? Itt a templomban? Máshol?) járulnak Isten színe elé, meghallgattatásra találhatnak.

És a másik oldal: ha mi távolodtunk el az Úrtól, mint Jórám, de segítségül hívunk valakit, aki Isten kedvében jár, újra bekerülhetünk az Úr kedvezményezettjeinek körébe.

Mert még mindig elérhető közelségben vagyunk. Miért? Mert van egy Jóakarónk. Összehasonlíthatatlanul nagyobb befolyást gyakorol Istenre, mint a derék Jósáfát király.

Ki lenne más, mint: Jézus. Aki az Ő jelenlétében, az Ő nevében kér Istentől, annak van esélye, annak van esélye, hogy győztesen kerüljön ki harcaiból. Olyan győzelemmel, amit Ő maga készít el. Isten színe előtt állunk. Maradjunk ott! Az istentisztelet után is. Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 239, összesen: 2348320

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája