Istentisztelet 2024. március 24-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Virágvasárnap

Lekció: Mt 21,1-9

Textus: Mt 21,10-13

Énekek: 331/1; 330/2-7; 122/3; 799/4; 798

Szeretett Testvérek!

Virágvasárnap. Mi az, ami először eszetekbe jut róla? Ha az, hogy: szamárcsikó, pálmaágak, hozsánna, akkor velem együtt az átlagos többséget képviselitek.       Borzoljuk fel egy kicsit az ismereteinket! Húsvét előtt egy héttel vegyük át együtt, mi áll a szavak, a virágvasárnapi asszociációk mögött! Közben - mondok valamit! -: nézegessünk a lelkünkbe; mit művel ott velünk, mit művel bennünk a Szentlélek Isten! Tehát: virágvasárnap. Mi történt aznap? Jézus bevonult Jeruzsálembe. És? Máskor is járt már ott. Így igaz, de ez egy időzített látogatás volt. Jézus a zsidók legnagyobb nemzeti ünnepe, a Peszach kezdetére tervezett felbolydulást, felforgatást. Felbolydulás a városban, és asztalok, székek felborogatása a város közepén, a Templom udvarán.

Hogy kezdődött az egész? Jeruzsálem felé tartva Jézus elérte a város előtti kis falut: Fügeházát. (Ezt jelenti Bétfagé neve.) Ott megállt, és előre küldte két tanítványát. Egy mai, drónos felderítés birtokában lévő parancsnok sem tudta volna pontosabban meghatározni a küldetésüket: „Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám!"

Volt valami jelentősége annak, hogy Jézus éppen Fügeházán, az Olajfák hegyénél elhelyezkedő faluban bérelt szamarat? Igen. Ötszáz évvel korábban, a babiloni fogság idején élt Ezékiel próféta azt írta: „Fölszállt az Úr dicsősége a városból, és megállt azon a hegyen, amely a várostól keletre van. Engem pedig fölemelt a lélek, és elvitt a káldeusok földjére a fogságban élő néphez, látomásban, Isten lelke által." (Ez 11,23) Ezékiel a szabadulás hírét vitte a városból az Olajfák hegyére szállt isteni dicsőséggel. Jézus visszafelé halad. Az Olajfák hegyéről indul a városba, a Templomba. Ő is: a szabadulás hírével.

Hogyan? „bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította". Azért vonult be Virágvasárnap a városba, hogy öt nappal a kivégzése előtt meghirdesse: véget ér az áldozatok ideje! Vége a hamis, nyerészkedő, képmutató vallásgyakorlatnak! Ő Önmagát adja áldozatul, hogy elvegye Isten haragját a bűnvalló, igaz hitet kérő, azzal élni akaró emberek fejéről, kárhozatos jövőjéről. Szabadulást hoz a bűnök kínzó múltjából és emlékeiből azért, hogy megelőzhessük a következő bűneink elkövetését.

Az előreküldött tanítványok mindent úgy találnak, ahogy Jézustól hallották. Kezdik eloldozni a szamárcsikót, mire az állat gazdái természetesen rákérdeznek, hogy miért viszik el a haszonállatukat? Nem kell magyarázkodniuk. Jézus erre is felkészítette őket. Egyszerűen annyit mondjanak: „Mert az Úrnak van szüksége rá." Ennyi. Minden megy tovább.

Álljunk meg! Nézegetjük a lelkünket? Ti mit láttok e különös kis jelenet kapcsán? Én azt, hogy Jézus még soha nem kért tőlem se szamarat, se a csikóját. Miért nem? Mert nekem egyik sincs. Még soha nem kért tőlem olyat, amit ne adhattam volna neki. Soha nem kért olyat, amit ne teljesíthettem volna. Tőled sem?

Abból kért, amit Tőle kaptam. Időt, hogy arra fordítsam, amire adta. Csak az időm tizedét. Van egy órám. Adok Neki belőle 6 percet? Persze. A nyugalom napján van 24 órám. Kap belőle Isten két és fél órát? Hm... Hát, nem is tudom...

Kaptam Tőle jó szót. Szüleimtől, tanáraimtól, barátaimtól, nővéremtől, rokonaimtól, keresztyén testvéreimtől. Odaadom a tizedét annak, aki senkitől sem kap? Odaadom annak, akihez Jézus küld? Hm... Nem is tudom...

Kaptam tőle anyagi javakat. Hogy oda tegyem, ahol Ő kéri tőlem. Adjak belőle vissza. Neki. Egészen elenyésző részét annak, amit az Ő segítségével soha nem kereshettem volna meg. Mindössze egy tizedét. Van egy százas a zsebemben. Kap belőle Jézus egy tízest? Hát persze! Van egy millióm a számlámon. Kap belőle Jézus százezret? Hm... Nem is tudom...

Hümmögök, hümmögök. És ha még meg is kérdezem: Miért? - Jézus Szentlelke a templomban és a templomon kívül is a fülembe csengeti a virágvasárnapi Igét: „Mert az Úrnak van szüksége rá." És ha úgy teszek, mintha nem érteném, mit akar; ha eljátszom, hogy elfelejtettem, mit kér, akkor már nem csilingel az Ige, hanem olyat kaphatok Tőle, hogy még a fülem is belecsendül. Megtörtént már... Majdnem belehaltam...

Érkezik a szamárcsikó. A tanítványok felnyergelik a felsőruháikkal. Egyszerű szövetcsíkok voltak ezek kabátként, redőkkel, zsebekkel teli tarisznyaként, éjjel pedig hálózsákként szolgálták tulajdonosaikat. Elindulnak a város felé. A kapuk felé vezető úton haladó ünnepi zarándokok felfigyelnek a tizenkét embertől kísért, szamáron közeledő férfira. Többségük északról, Galileából érkezhetett, hiszen felismerik Jézust. A felsőruhák lekerülnek a vállukról. Az útra terítik. Ezzel, a kor szokása szerint a legmélyebb tiszteletüket, szeretetüket fejezik ki a gyógyító, kenyeret, halat osztó, Isten akarata szerint élő és tanító rabbinak, a szülőföldjükről származó názáreti Jézusnak. Pedig most semmit nem tesz. Csak szamárháton megy a város felé.

Hallgatjuk az Igét. Közben nézegetjük a lelkünket? Jézus nem tesz semmi különöset. Legalábbis: nem érzékeljük. Akkor is örülünk Neki? Annak, hogy a közelünkben van? Minden nap, a világ végezetéig. Nem tesz semmit, de elég Rá gondolni, és mindjárt más az ünnepi készülődés. Mindjárt erősebb a legutóbbi lángolóból, parázslóvá lanyhult hitünk.

Gyerünk vissza a jeruzsálemi útra! A derék fügeházi állattulajdonosok a vidéki galileaiakkal együtt óvatosan összekapcsolják a gyerekkoruk óta ismert prófétai Írást azzal, amit látnak. Zakariással jegyeztette le az Úr: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán." Ide nem elég a felsőruha! Pálma, és mindenféle közelükben lévő fák ágait vágják, szórják az útra. Hiszen itt nem akárki, hanem Király érkezik! Talán Ő a Messiás? Igen! Szóljon hát a templomi bevonulás zsoltára: „Ó, Uram, segíts (הוֹשִׁ֘יעָ֥ה - ejtsd: hóvósía = „hozsanna") meg! Ó, Uram, adj szerencsét! Áldott, aki az Úr nevében jön!"! (Zsolt 118,26) Ezt hallották, ezt látták a jeruzsálemiek a falakról, a tetőkről, a kapukból. És a tömeg egyre nőtt! Mire Jézus beért az utcákra, már felbolydult (σείω - ejtsd: szeíó) a város. Hogy mekkora lehetett ez a „felbolydulás" abból értjük meg, hogy Máté, az evangélium írója ezen kívül csak kétszer merte használni ezt a szót. Akkor, amikor Jézus a kereszten felkiáltott, kilehelte a lelkét, és „a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak." A föld megrendült. Földrengés volt! Aztán, „húsvétkor" a sírkertben történt felbolydulás. Az Úr angyala elhengerítette a több mázsás követ Jézus sírja elől, majd villámló tekintettel, hófehér ruhájában ráült. A sír őrzésére kirendelt katonák - írja Máté - „a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak." Remegtek a félelemtől.

Jeruzsálem tehát annyira felbolydult Jézus virágvasárnapi bevonulásakor, hogy szinte beleremegett. A levegő is vibrálni kezdett. Nem a falak, nem a kövek, hanem a lelkek. Könnyű elképzelni, hogy a Jézust esetleg hallomásból, vagy egyáltalán nem ismerő fővárosiak „ezt kérdezgették: Kicsoda ez?" Kérdezgették egymást, és kérdezték a hozsannázó zarándokokat. Ők pedig, akik meglehet, hogy már Jerikótól kísérték Jézust, a bennfentesek büszkeségével mondták: „Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta." A názáreti próféta pedig - mi már tudjuk: Isten Fia - „bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik", ti pedig rablók barlangjává teszitek."

Ezért vonult be Jézus Virágvasárnap Jeruzsálembe! Öt nap múlva megfeszítik. Ezt még csak ő tudja. Nincs sok ideje hátra; el kell végeznie a legnagyobb felzúdulást kiváltó cselekedetét, a szent Templom környékének megtisztítását. Húsz-huszonöt évvel később Jézus megbízottja, Pál apostol ezt írta a testüket semmibe vevő, testüket önfeledt élvezetekre használó korinthusiaknak: „nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok?" (1Kr 6,19)

Jézus Szentlelke idén Virágvasárnap is betér sok ezer hozsannázó templomba. Vajon mi, akik itt fogadjuk Őt, elég mélyen beletekintünk-e a lelkünkbe? Hová is? A testünkbe, a Szentlélek templomába! Mert hiába hozsannázik a szánk, ha a lelkünket kiadtuk albérletbe valaki másnak, valami másnak. Jézus virágvasárnapi fogadása öt nap múlva óriási fordulatot vett. Akkor már rendőri kísérettel vitték a városba. Akkor is az Olajfák hegyéről. A Gecsemáné kertből. Ezt is tudta. Már Virágvasárnap. Nem bízott a hozsannázók lelkesedésében. Azóta sem. Jól tudja, milyen változékony a tömeghangulat. És a tömeg vonzásának engedve: a tömegember hangulata. Már most megmondhatná, hogy egy óra múlva, vagy a Nagyhéten mennyire, és milyen irányba változik az én hangulatom, iránta való lelkesedésem, a te elkötelezettséged, hited, iránta való odaadó szereteted.

De nem mondja. És nem áll meg! Mint akkor a Templom felé, úgy közeledik most a lelkünk felé. Nézzünk bele még egyszer! Odaért már? Imádság házává tette? Megvan a válasz a „Kicsoda ez?"- kérdésre? Ő Jézus Krisztus. Lerendezetlen ügyeid megoldása. Múlandó életünk halálból való kiváltása.

Ámen