Istentisztelet 2024. szeptember 8-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mt 20,1-16

Textus: Mt 20,12/b

Énekek: 133/1, 588 ú. ék., 714/1 ú. ék., 272/1, 380/1.2.11.

 

Szeretett Testvérek!

 

Igazságtalanság! Ez a szó mindig bevált.

Igazságtalanság! Ezzel a szóval össze lehet ugrasztani párokat, barátokat, csapatokat, csoportokat, nemzeteket.

Igazságtalanság! - így kezdődnek az igazságért utcára hívó, fegyvert ragadó forradalmak, és ezzel a kiáltással indulnak meg a szűk hatalmi körök érdekeit szolgáló háborúk.

Igazságtalanság! - súgja valaki, üvölti a másik, és erre még azok is megmozdulnak, akik igényeikhez képest már berendezték az életüket, és nemigen érdekli őket, mi történik azokkal, akik csak annyit szeretnének elérni, mint ők.

Az „igazságtalanság" jelszava (mert ez egy jelszó!) arra buzdít, hogy nekem ugyan eddig elég volt annyi, amennyivel jól éreztem magam, de most, hogy hallom: „igazságtalanság", másként látom a dolgokat: Többet érdemelnék, jobbat érdemelnék!

Az „igazságtalanság" még Istennek is hadat üzen. Vagy, nem így volt, amikor beleéltétek magatokat a bibliai történetbe?

A szőlősgazda ötször megy ki helyi a munkaerőpiacra. Rövid időn belül kiderül, hogy több kézre lesz szüksége azoknál, akiket korán reggel felfogadott és megegyezett velük egy dénár napidíjban. Délelőtt, délben és kora délután is begyűjti azokat, akik később értek ki az állást keresők börzéjére. Felfogadja őket. Velük nem köt egy dénáros munkaszerződést. Nekik elég a gazda szava: „ami jogos, megadom nektek.". Két óra múlva még mindig találkozik újabb arcokkal. Ők is beállnak; naplementéig. A nélkül, hogy szó esne a jövedelemükről. Meg sem izzadtak; egy óra múlva a munkavezető jelzi, hogy vége a műszaknak. A gazda utasítására a művezető az utoljára beállt, egy órát ledolgozók bérét számolja a kezükbe. Egy dénárt kapnak. Soha nem volt még ilyen jó órabérük! Egy óráért egy dénár? A kora reggel óta a szőlőskertben izzadók már számolgatnak magukban. Akkor ők ezen az alapon biztos 12 dénárt kapnak, de ha csak a felét, hatot, már az is többszöröse a reggeli megállapodásnak! Sorra kerülnek. Utolsókként. Dörzsölik a markukat. A markukat, amibe ugyanannyi kerül, mint az 1 órás munkavállalókéba.

„Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől."

Na, itt a nagy baj! Mi a méltatlankodásuk oka? Nem ennyiben egyeztek meg? De. Nem fizette ki a gazda? De. Akkor? „... egyenlővé tetted őket velünk... ." Ettől gurultak be. Attól, hogy nézőpontjuk szerint a gazda igazságtalanul bánt velük. Egyenlővé tette velük azokat, akik - szerintük - nem érdemelnek annyit, mint ők.

El is érkeztünk magunkhoz. A velünk született igazságérzetünkhöz. Ahhoz a rejtegetett, de ugyancsak elevenen élő látásmódunkhoz, ami képes teljes mértékben figyelmen kívül hagyni a Gazda, vagyis: Isten gondolatait. Isten - egyébként nap, mint nap, elkért -: akaratát. Leseperjük magunkban, magunkról, kitépjük józan hitünkből azt, amit már nem egyszer, nem is kétszer elfogadtunk. Ha mi vagyunk a kedvezményezettek, akkor még jobban szeretjük az Urat. Egy mások által megkérdőjelezett, de számunkra előnyös döntés után szó nélkül Isten igazságára hivatkozunk. Bezzeg, ha sérelem éri javainkat, büszkeségünket! Azonnal felháborodunk Isten önrendelkezési jogán, mindentől és mindenkitől független gondolkodásán, véleményén, ítéletén.

Mi az, hogy Isten bárkivel is egyenlővé tesz, akit én bizony nem tartok egyenlőnek magammal? Melyikünk nem ismer olyan embert, akiről hát mindenki láthatja, hogy nem olyan, mint mi? Mint én... Szerényen felvezetjük, de kimondjuk: „Én sem vagyok egy visszahúzódó természet, de ő benne nehéz felfedezni szerénységet. Még rá mondják, hogy „olyan alázatos"?" „Nem vagyok egy munkamániás, de csodálkozom rajta, hogy őt léptették elő, és most annyi a fizetése, mint nekem." „Nem a vázát, és a borítékot sajnálom tőle, de hogy ugyanabban az elismerésben részesül, mint én?" „Évekig spóroltam, hogy ott nyaraljak, ahová ez a kis kezdő, hipp-hopp eljutott! Hát igazság ez?"

Miért mondta el Jézus ezt a történetet? Meg akar szégyeníteni minket?

Nem! Emlékeztet.

Mire? Arra, hogy ki Ő, és kik vagyunk mi.

Ha ezt nap, mint nap, és kiváltképpen a napok stresszes helyzeteiben higgadtan tisztázzuk magunkban, percek alatt simára vasalhatjuk felzaklatott, sokszor betegségbe hajtó idegrendszerünket.

A tisztázásra, az újragondolásra kapott időben az első kérdések valahogy így hangzanak: Voltaképpen én miért kaptam meg azt, amiben ez a felebarátom részesül? Isten miért engedett meg nekem annyit az életből, amennyit élvezhettem, aminek örülhetek? Bárhogy törjük a fejünket, odáig jutunk, hogy: Mert kegyelmes volt hozzám. Nem érdemeltem többet, mint az, aki most bármilyen módon egyenlővé vált velem, de Istennek úgy tetszett, hogy nekem korábban megadja, mint neki.

Meddig örülsz annak, amit - tudod -: a Gazdától, Istentől kaptál?

A szőlőmunkások történetében vajon meddig örültek a hajnaltól dolgozók annak, hogy aznap munkát kaptak?

Addig, amíg elérkezett a fizetés ideje.

Addig, amíg nem hasonlították össze a saját teljesítményüket azokéval, akiket ugyanaz a gazda fogadott fel.

Addig örültek a napi betevőhöz szükséges munkának, amíg nem versenyeztették meg ledolgozott idejüket, fáradságukat azokéval, akik később kezdtek.

Addig voltak elégedettek azzal, amit végeztek, míg nem támasztottak maguknak magasabb elvárásokat a gazda részéről.

Addig örültek, amíg nem kezdtek el ítélkezni munkatársaik bére miatt!

Nem számoltak a gazda kegyelmével. Azzal, hogy ő az utolsónak fogadott munkások családját is látta. Nekik is annyi gyereknek, idősnek, feleségnek kellett enni adniuk a nap végén, mint azoknak, akik reggel óta dolgoztak. A gazda nem az elvégzett munkát értékelte, nem a ledolgozott órákat vette számba, hanem azt, hogy az utolsó munkások, amikor hívta őket, még a minimális jövedelem reményében is azonnal indultak.

Észrevettétek, hogy Jézus csak a hajnalban, és a munkavégzés utolsó órájában beállt napszámosokról szól? Nem tudjuk, hogy a délelőtt, a délben, és a kora délután nekigyürkőző napszámosok mit gondoltak erről az egészről.

Jézus a végletekről beszélt. Arról, hogy aki enged a Gazda hívásának, és bármikor is, de nekikezdett annak, amire elhívta, annak a bérét majd Ő megállapítja. A fizetési számla végére pedig azt írta; ide a Bibliánkba: „azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók."

Nem állom meg, hogy ne osszam meg veletek az ijedtségem okát. Amikor utánanéztem, mit is értett Jézus az alatt, hogy „irigy", (πονηρός - ejtsd: ponérosz) azt találtam az újszövetségi görög szótárban, hogy: kegyetlen, rosszmájú, gúnyos, kaján, fondorlatos, gonosz!

Ijesztő, nem? Ha te, vagy én megkérdőjelezem Isten igazságosságát, másnak is osztott kegyelmét, jóakaratát, mert valakit bármilyen téren is, de egyenlővé teszi velem, és ezért irigynek lát, azzal azt mondja, hogy gonosz vagyok! Mennyivel másképpen hangzik így a Mi Atyánk: „szabadíts meg a gonosztól" (πονηρός)!  Uram, szabadíts meg saját rosszmájú, kegyetlen, gúnyos, természetemtől!

Mit tesz most Jézus velünk?

Emlékeztet. Tudatosítja bennünk Isten kegyelmét. Teszi ezt a kegyetlenségünkkel szembeállítva. Áthangolja az érzéseinket. Meglágyítja a hangunkat. Máshová teszi a lelkünk hangsúlyát. Mert kétféleképpen is ki lehet mondani ezt a mondatot: „egyenlővé tetted őket velünk"!

Gondold csak meg, miért bánt, hogy „őt" akit nem tartottál olyannak, mint magadat, veled egyenlővé tett Isten? Mert soha nem kedvelted. Ezért fáj, hogy olyan lett, mint te, annyira vitte, mint te.

Most pedig gondolj a gyerekeidre! Elérték azt, amit te. Többre vitték, mint te. Irigy vagy azért, mert az Isten jó hozzájuk...? Ugye, nem? Hát persze, hogy megköszönöd a jótévő jó Istennek. Ugyanazt mondod, de mennyivel másképp hangzik: Hálát adok neked uram, hogy „egyenlővé tetted őket velünk"!

Fogadd hát el, hogy a mi Gazdánk, a mi jó Istenünk, ha úgy akarja, lehet olyan jó másokhoz, mint hozzád!

Ha azon kapod magad, hogy ott bujkál benned ez a sok értelmet hordozó, súlyos irigység a miatt mert valakinek, valakiknek olyan jó lett, mint neked, mint nekünk, hangold át a lelkedet!

Az Istent számonkérő, haragos „Mi az, hogy „egyenlővé tetted őket velünk"?-ből a köszönetedet kifejező, megkönnyebbüléssé: Milyen öröm, hogy „egyenlővé tetted őket velünk"! És meglásd, mindjárt jobban érzed magad! Ámen.