Istentisztelet 2025. április 20-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Húsvétvasárnap, délelőtt

 

Lekció: Mt 28,1-10

Textus: Mt 28,8

 

Énekek: 187, 517 ú. ék., 47/1, 397/2, 799/2 ú. ék., 457-460, Himnusz, 397/3.5.

 

Szeretett Testvérek, Húsvétot Ünneplő Keresztyén Gyülekezet!

Mikor terveztétek el; mikor vált biztossá, hogy ma délelőtt eljöttök a templomba? Mit vettetek figyelembe? Hogyan állítottátok fel a sorrendet a többi, erre az időre bejelentkező programok között? Mi helyett jöttetek inkább ide, a második otthonotokba? Ide, ahol Ő vár az Úr asztalánál; ahol Isten terített nem csak asztalt, de megterített a lelketeknek is, hogy elfogadjátok és magatokkal vigyétek, amit Ő készített nektek. Volt már, hogy visszautasítottátok a meghívást? Volt. Milyen rosszul esik egy háziasszonynak, aki napokig tervezi, mivel vár benneteket, de lemondjátok a meghívást. Hogy érezheti magát Isten, vár, de mi lemondjuk a részvételt? Miért beszélek erről húsvét vasárnap?

Sok-sok évvel ezelőtt történt. Hittanos gyerek otthonába kaptam meghívást, egy bensőséges családi ünnepségre. Égtek a születésnapi torta gyertyái. A tíz éves kisfiú felé és elhangzott a szokásos felhívás: kívánj valamit, mielőtt elfújod a gyertyákat! A komoly kis arcból csillogó szemek tekintettek körül, aztán nagy levegő... és taps, nevetés! A csituló zajban egy kérdés az ünnepelt felé: Mit kívántál? Azt, hogy köszönjük meg Istennek, hogy 10 éves vagyok! Újabb nevetés: De aranyos; hát nem drága? De nem teljesült a kívánsága. A közös ima elmaradt, mert ilyenkor a tortaszeleteket illik szétosztani, és ajándékokat osztogatni. Minden úgy történt, ahogy szokás, ahogy illik, csak az ünnepelt kérése nem talált meghallgatásra és beteljesítésre.

Mit teszünk mi idén Húsvétkor testvérek? Azt, ami illik, vagy azt, amit Jézus kér? Azt, amit a népi és családi hagyományok írnak elő, vagy azt, amit a Feltámadott, az Ünnepelt kér?

Az Igében azt olvastam, hogy a két Mária a szombat elmúltával elmegy... sírt nézni. A Páska előtti napon Jézus testét Arimátiai József sírbarlangjába helyezték. Vasárnap mennek az asszonyok, hogy a kor szokása szerint illatos kenetet tegyenek a holttestre, kicsit emlékezzenek, sírjanak, gyászoljanak. Így illik, és ez a kötelességük. Mert még csak ezt élik át! Feltámadást nem.

Semmit nem tudnak még a beteljesedett próféciáról, mely évszázadok óta hangzik a zsinagógákban. Semmire nem emlékeznek abból, amit a Mester háromszor jelentett ki: hogy harmadnapon fel fog támadni, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen a halála után, hanem örök élete legyen.

A két Mária teszi azt, amit tennie kell annak, aki még nem találkozott a Feltámadottal. Hallott róla. Háromszor. De elfelejtette. Mi, - csaknem 2000 év távlatából - már tudjuk: ez a hajnali sírlátogatás a találkozás előkészítését jelentette.

2025 áprilisában, a húsvéti istentisztelet látogatása sem más; előkészület a Jézussal való találkozásra. Van, aki tudta ezt, már otthon, van, akit itt szólít meg az Úr. Van olyan testvér, aki csak szokásból, van, aki illendőségből jött el. Nem baj, mert esélyt kapott arra, hogy találkozzon a hirdetett Igében megszólaló Jézussal.

Ennek nem mi vagyunk a rendezői - az Isten akarata szerint jön létre. Mégis, igen nagy baj, ha megakadályozzuk. Hogyan? Az előbb egy hittanos családról beszéltem. Volt azonban már olyan beszélgetésem is, melynek során a szabadgondolkodású, liberális nézeteire igen büszke édesapa jelentette ki a bölcsességének megfelelő módon: Majd ha felnő a gyerek, eldönti, hogy hívő akar-e lenni, vagy nem! És vajon mi között fog dönteni az, akinek esélyt sem adtak Jézus hívásának meghallására?

Vajon hogyan válik valaki számára természetessé a Biblia olvasása, ha egy család tagjai soha nem gyűlnek össze azért, hogy együtt olvassák a Szentírást? Isten természetesen bárkiben; akaratot, vágyat gyújthat a Vele való találkozásra, de ez nem menti fel azt, akinek kötelessége lett volna esélyt adni annak, aki rábízatott! Talán még meg is ígérte a keresztelésekor...

Nos, a két Mária illendőségből, szokásból induló cselekedete a feltámadott Úr megjelenésével elnyerte a jutalmát. Először a követ elhengerítő angyallal találkoznak. Az élmény egyedülálló. Inkább felkavaró, mint megnyugtató; de arányos a hírrel, amely új korszakot nyitott a világban. A mai, húsvéti istentisztelet résztvevőinek éreznie kell: ez a kis epizód igen súlyos kérdéseket hordoz magában. Eltölt még bennünket szent izgalommal a feltámadás tényének közlése, vagy belesüllyedt az információk ezreinek tengerébe? Egy a sok közül, vagy az, ami életet formálóan kiemelkedik az ilyen-olyan hírek, ismeretek sorából?

Ha a tény elsekélyesedett, akkor baj van. Az angyal, a hírvivő megjelenésekor a hivatalosak által kirendelt őrök félholtra váltak. Az asszonyok hallgatnak. Hallgatják a hírt. Mit olvastat ki ebből velünk Jézus? Azt, hogy az isteni üzenet átvételéhez figyelem kell. Aki megbénul azon a helyen, ahol az örömhír hangzik; aki nem képes érzékelni azt, amit Isten üzen; aki nem az élő Krisztust, hanem egy holttestet őriz (a szívében), az a feltámadás, a saját feltámadásának napján is béna marad.

Az asszonyok felé hangzik a hír, és a felhívás: nézzék meg azt a helyet, ahol Jézus feküdt! Azok kapnak meghívást, az a két Mária, akik ott voltak a keresztnél a borzalmas haláltusa óráiban és ott ültek a sír előtt, amikor ráhengerítették a követ.

Ez a két asszony mindent látott. Testvérek, Nagypéntek nélkül, a keresztre feszítés, a korbácsolás nélkül soha nem lehet teljes a húsvéti öröm. Akinek nem fáj, hogy helyette verték Jézust, az nem tud gyászolni, annak nem lehet öröme a feltámadásban. Aki húsvétra korlátozza a Jézussal való találkozást, az nem érti, hogy ki beszél hozzá. A feltámadt, az élő Úr! Aki azt várja, hogy kiszolgálja az egyház, de ő nem hajlandó szolgálni neki, az lemarad valamiről. Tragikusan kihagy, és örökre elveszít valamit.

Jézust, az örömhírt nem lehet részletekben elfogadni. Vagy mindent kérünk belőle és abból, amit ajándékba ad nekünk, vagy ne is álljunk sorba Nála, de is várjunk Tőle áldást. Vagy elfogadjuk a keresztet, a próbatételt, amit ránk mér, és akkor várhatjuk a békességet és nyugalmat, melyet egyedül Ő adhat; vagy eljátsszuk az ideiglenes keresztyénséget, a: „most kell Isten, most nem" életformát és a köztes időt abban az állapotban vegetáljuk végig, amely csak elhazudja magának az elégedettséget.

A két Mária félelemmel és nagy örömmel futott el a sírtól. Félelem és öröm. Egymásnak ellentmondó, vegyes érzelmek. Az angyal azt mondta, nem kell félniük. Mégis félnek. Vajon mitől? A megmagyarázhatatlan jelenség hatása alatt állnak? Vagy a hír súlyának ereje nyomasztja őket? Keresgélik a szavakat, amivel leírhatják a tanítványoknak mindazt, amit láttak, hallottak? Nem tudjuk. Csak azt: félnek és örülnek.

Miért? Mert csak hallották a jó hírt, de még nincsen személyes tapasztalatuk. Örülni már lehet, félni még kell. Lehet az ember bármilyen nagy hívő, járhat minden héten többször is a gyülekezeti alkalmakra, olvashat Bibliát reggel és este; amíg CSAK a hírt hallja, addig nem fog megszabadulni a félelmeitől. Addig nem lesz letisztult öröme.

A félelem alóli feloldást a Jézussal való találkozás adja. Szembe jön az úton a két Máriával, és annyit mond: „Legyetek üdvözölve!" A reánk maradt ősi szöveg szerint nem voltak ezek nagy szavak. A mindennapi társalgás kezdetét jelentő egyetlen szó hangzott el. Valami ilyesmi: Szervusztok! Jézus ezzel nem többet és nem kevesebbet mond, mint: a normális mederben folynak a dolgok. Úgy, ahogy megmondtam.

Aki rendszeresen találkozik a feltámadt Jézussal, az nem lepődik meg. Tudja, hogy ez az élet, a Krisztusban kapott élet rendje. Vele kezdheti a napot, az Ő jelenlétére, útmutatására számíthat a munkája, tennivalóinak végzése során, neki mondhatja el fájdalmát és örömét; a nap végén Jézus kezébe teheti le pihenését, nyugalmát.

De ehhez hozzátartozik az is, hogy a megjelenése soha nem közönséges. Az embert térdre kényszeríti. Térdeltél már napközben? Azért, mert Jézussal beszélgettél, és egy ponton térdet kellett hajtanod.

Az asszonyok leborultak előtte. Nem kérte tőlük Jézus; a jelenléte váltotta ki belőlük. A szeretet jött eléjük; örömük teljesedett be; örömük teljesedett ki.

Mint ahogyan ma is elénk jött a hirdetett Igében, a gyarló emberi szavak által szólt és szól hozzánk. Elénk jött a szent jegyekben, hogy titokzatos módon egyesüljünk vele. Nem testben, de Lélekben, ugyanakkor oly bizonyosan, mint ahogy a kenyér és a bor testünk részévé válik.

Jézus találkozik velünk, mert el akarja oszlatni félelmeinket és... megbízást akar adni. Lelkésznek és gyülekezeti tagnak. Istentisztelet rendszeresen látogató és azokon alkalmi résztvevőknek.

Hogy mi a megbízás? Akkor, a két Máriának: elmenni, elmondani a többieknek, azt, ami itt történt. Beszélni a tanítványoknak arról, amit tapasztaltak, és ami rájuk vár: Galileában ott lesz a Mester!

Ugyanezt a megbízást kapod te és én is testvérem: elmenni és az otthon maradottaknak elmondani azt, amit hallottál. Elmondani, mit tett veled Jézus! Beszélni a felkavaró találkozásról! Aztán fogd meg a kezüket; kísérd őket, hogy az év minden vasárnapján együtt részesedhessetek azokban az ajándékokban, melyek már elkészíttettek számotokra.

Tegyétek mindezt azért, hogy együtt űzzük el a megszokás, az illendőség szürke, langyos légkörét, felcserélve azt a Húsvét örömhírének életet színesítő, felforrósító hangulatára!

Feltámadt az Úr! Ez Húsvét örömhíre. Én is fel fogok támadni? Ez a húsvéti kérdésed. Igen, ha minden nap tanulod, hogyan vette le rólad Jézus Krisztus az isteni ítéletet. Tudj meg róla még többet! Hogy életed legyen. ÉLETED. Ámen