Istentisztelet 2025. április 21-én

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Húsvéthétfő, délelőtt

 

Lekció: Jn 20,1-8

Textus: Jn 20,1

Énekek: 185, 356/1.2.5., 89/1, 347/3, 487/8, 463-466, 841 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Valaki egyszer azt mondta: „Nem tudunk sokat magdalai Máriáról, mégis: roppant irigylésre méltó!"

Ami a húsvét hajnali történetből megtudunk róla, az már elég ahhoz, hogy - ha nem is irigyeljük, de - tiszteljük. Tiszteljük benne a Jézushoz való ragaszkodást, a Mester iránt megnyilvánuló hálát és a Tőle eltanult szeretetet.

 

Magdalai Mária ördögöktől megszállott asszony volt. Kudarcba, szégyenbe, megaláztatásba fordult életébe hozott változást Jézus, aki megszabadította minden olyan szenvedélytől, mely képtelenné tette őt arra, hogy - egyáltalán -: közeledjék Istenhez.

 

A gyógyító erő megtisztította minden olyan - testi és lelki értelemben - rárakódott szennytől, melyeket lehet, hogy már észre sem vett magán.

A Jézus szeretetét már valaha is megtapasztalt keresztyén ember számára Magdalai Mária húsvét hajnali története a hálaadás példája. Magdalai Mária kora reggeli, könnyek közötti, sírboltok felé bukdácsolása egyfajta terv! Mégpedig arra, amin keresztül meg lehet érteni a feltámadás titokzatosan szép mondanivalóját.

 

A hitnek még nem a világosságában, de már a szürkületében el kell indulni oda, ahol Jézus hollétét sejtjük. Lehet indulni keresgélő, kezdő hívőként és lehet lépegetni olyan keresztyénként, aki már sokszor találkozott az Úrral, de - nem kell szégyellni -: élete sivárabb periódusában elvesztette szem elől. Egy a fontos: megtenni az első lépést azon úton, ahol még megvolt Jézus.

 

Mária még semmit sem tudott. De: elindult! Oda, ahol utoljára látta a véres, meggyötört, megkorbácsolt, lándzsával átszúrt testet; szegektől átvert kezeket és lábakat.

 

De nem talált senkit. Egy követ látott, egy sírbolt elől elmozdított óriási követ. Testvérek, belegondoltatok-e már abba, hogy mit éreznétek, ha egyik nap kimenve a temetőbe, szerettetek sírját kihantolva találnátok? Ott lenne egy nagy gödör, és egy felborult sírkő. Mit tennétek? Mire gondolnátok, mint Krisztust követő keresztyének? A feltámadásra gondolnátok, vagy valami másra?

 

Vajon mire gondolt Mária? Talán arra, hogy a zsidó vezetők ellopták a holttestet. Meg akarták gyalázni, vagy csak eltüntették, hogy nyugvóhelye ne váljon zarándokhellyé. Vagy azt is hihette, hogy sírrablók gyalázták meg a barlangot. Kifigyelhették, ahogy Nikodémus otthagyott 100 font súlyú, óriási értékű illatos kenetet?

 

Nem tudjuk mire gondolt Mária. A tanítványokhoz futott, mert azt sem tudta, mit csináljon.

Testvérek, ha valaha is úgy érezzük, megfosztottak bennünket attól a Jézustól, akit ismertünk, követtünk, de a gyászban, a betegségben, a kétségbeesés közepette nem találjuk, tudnunk kell, hogy mindig van hová fordulnunk segítségért. Vannak tanítványok, akik nem okosabbak nálunk, de megtalálták azt a Jézust, akit elvesztettünk. Mindig van Istennek egy másik gyermeke, akihez oda lehet fordulni.

 

Ez a Húsvét üzenete: Jézus Krisztus kereszthalála, helyettünk elszenvedett áldozata mindenkire érvényes! A Krisztust ismerő ember soha nincs egyedül. A megváltottak tömege veszi körül. Lehet tőlük segítséget kérni és fordítva: lehet rajtuk segíteni!

Mária megérkezett. Ömlött belőle a szó. Nem hitvallást mondott, nem tett bizonyságot, nem a feltámadásról szólt, hanem arról, amit látott: Elvitték az Urat és nem tudjuk hová tették.

Péter felfigyelt rá. Péter, aki háromszor tagadta meg Jézust. És figyel a „másik tanítvány", az evangélium írója: János. Ő a fiatalabb, ő ér oda először, de megáll. Előre engedi Pétert..

 

Van itt három szó, amit annak idején a professzoraink nagyon megtanítottak nekünk. Hányféleképpen is látta a tényeket a három ember: Mária, Péter és János. Mária csak nézett. Péter úgy látott, hogy arra már egy elképzelést lehetett alapozni, János viszont túllátott a tényeken, és: hitt!

 

Ő volt tehát az, akinek Isten megadta azt a felismerést, ami azóta is megkülönbözteti a hívő Krisztust követőt a még csak sejtelmekkel élőktől, vagy a Húsvétot csak mellékesen kezelő emberektől.

Túllátni a láthatón. Túllátni azon, ami előttünk van, ami kézzel fogható, ami az értelem számára azonnal be-, és elfogadható.

 

Testvérek, nem a szemünkön, hanem a húsvéti látásunkon áll vagy bukik mindaz, amiről a szánkkal hitvallást teszünk.

Amikor szemvizsgálatra megyünk, egy tábla előtt kell megállnunk és számokat kell leolvasnunk. Amikor hit-vizsgálatra hív az Úr, akkor elénk adja azt, amit addig csak néztünk és megkérdezi: mit látsz?

 

Mit látsz a húsvéti asztalnál? Egy fáradt vagy öregedő embert? Nem él már benne az a fiatalos lendület, amit évekkel ezelőtt megismertél? Látod életed társát, akinek Isten előtt fogadtál örök hűséget, és aki annyi alkalommal bizonyította már neked, hogy szeret?

 

Vagy nem él már életed társa? Egy sírra viszel virágot időről-időre? És ott mit látsz? A sírkövet, a feliratot és a virágot, vagy fel tudod tenni a húsvéti szemüveget, hogy úgy láss, ahogy Isten ajándékozza neked, és hálát adsz annyi évért, amennyit együtt adott nektek az Úr, és hittel várod, látod a feltámadás napját?

 

Na, és mi van a gyermekeddel, a keresztgyermekeddel, az unokáiddal, a szüleiddel? Félted őket, gyámolítod, sajnálod, vagy beszélsz nekik arról, amit a hit szemeivel láttál az istentiszteleten? Botladozásukban adsz nekik mankót, vagy kézen fogva vezeted őket a Jézushoz vezető ösvényen?

 

Mit látsz itt, a templomban? A még üres helyeket, amiket másoknak, a lelkésznek, a presbitereknek kellene feltöltenie vagy azt az ülőhelyet, ahová neked kell elhívnod azt, aki tőled várja a biztatást? Mit látsz itt? A helyet, ahová betérsz, vagy lelki és anyagi felelősséget érzel a templomért, a házadért, melyben Istennel találkozol?

És a Református Egyház? Egy intézmény vagy az otthonod, ahová Krisztus vezetett vissza?

 

Magdalai Mária irigylésre méltó volt, mert hálaadással kereste az Urat. Irigylésre méltó volt Péter, aki először láthatta az üres helyet. Irigylésre méltó volt János is, aki túllátott a láthatón, és hitt.

 

De épp' ilyen irigylésre méltó vagy te is testvérem, mert ma délelőtt, Húsvét másnapján találkozhattunk a feltámadott Úrral. Szólt az Igében és a vele való közösséget kínálja a szent jegyekben.

 

Ne tegyük hiábavalóvá a meghívást! Éljünk ma és éljünk Húsvét után is a szent kapcsolat lehetőségével! Éljünk vele, hogy ne csak elteljen az életünk, hanem tartalommal, elvehetetlen örömmel töltődjék fel!

 

Mindaddig, amíg szemtől szembe' állunk majd Jézus Krisztussal! ÁMEN