Istentisztelet 2025. április 27-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 2Kor 10,12-18

Textus: 2Kor 1,12-14

Énekek: 34/1, 255/1-3, 763/2 ú. ék., 450/1, 199

 

Szeretett Testvérek!

 

A jó, puritán, református keresztyén ember nem szeret dicsekedni. Azt tanulta, tanulja egy életen keresztül, hogy - az Igére hallgatva - egyedül az Úrban dicsekedjék. Arra legyen büszke, amit Isten segítségével ért el, amit Jézus közbenjárásával kapott meg.

A dicsekvés palettája óriási.

A látható, kézzel fogható tárgyaktól kezdve, a megtapasztalt, életünket érintő isteni beavatkozáson keresztül, egészen a megváltozott viselkedésig lehet dicsekednivalónk. Isten gondviselő nagyvonalúságáért hálát adva büszkék lehetünk szép otthonunkra, javainkra. Az Ő hatalmának tudtul adásáról el nem feledkezve, elmesélhetjük, hogyan vigasztalt, erősített minket úgy, ahogy a legjobb szándékú-, legjobb indulatú ember sem tudott. És - nem utolsó sorban - igenis: büszkék lehetünk arra, eldicsekedhetünk azzal, hogyan változtatta meg Jézus a magatartásunkat!

Megtehetjük, mert látjuk, - a levélből kiderül -: Pál apostol az őt támadó korinthusiaknak, dicsekvéssel válaszol. Kicsit furcsa, de legalábbis, elgondolkodtató, nem? Dicsekvéssel veri vissza a rágalmakat?

Amikor rosszindulatú emberekkel találkozunk, megkeményedett szívünk szokott a szánkba adni. Nem így a tanítás, a pásztorolás szolgálatát maga előtt látó apostol! Arra emlékezteti a korinthusiakat, hogyan járt közöttük; és egyáltalán: milyen ismertetőjegyei vannak az ő szolgálatának.

De hát, mi közünk van nekünk, egy ókori gyülekezet és egy öregedő, zsidó tanító levelezéséhez? Mi az összekötő kapocs, amely áthidal két évezredet és légvonalban ezer kilométer távolságot Szeged és Korinthus között?

A kapocs, a híd: a Szentlélek. Aki ott volt a levél fogalmazásának órájában és helyszínén, és jelen van itt, ma közöttünk. Kérdéseket tesz fel, de segít válaszolni is. Közben persze jól „megdolgoz" minket. Ha úgy tetszik (de ha nem tetszik, akkor is...): kezelésbe veszi a lanyhadásra hajlamos hitünket. Szembeállít magunkkal, kipucolja a gondolatainkat és - először, vagy újra - a Jézust követő útra igazítja érzéseinket, megnyilatkozásainkat, kezeinket, lábainkat.

Ma milyen, nekünk célzott kérdései vannak a Jézust képviselő Szentléleknek? Én hármat olvasok ki az apostol írásából:

Mivel szoktunk dicsekedni? Mi az alapja? És: mi haszna van?

Mivel? Tessék, szabad a lelki vásár! Pakoljuk ki emlékezetünk pultjára büszkeségünk tárgyait, okait! Persze, tudom, nem szeretünk hivalkodni (ha mégis, azt jól-rosszul megpróbáljuk eltitkolni...), de azért, soroljuk csak fel bátran, mire vagyunk büszkék!

Lássuk!

Szerény, de tiszta lakásunk, házunk. Gyermekeink, unokáink. Baráti társaságunk. Javaink, melyekről 5-10-20 évvel ezelőtt nem is álmodtunk, és íme, most ott állnak a szobában, konyhában, fürdőszobában, esetleg a garázsban, vagy a bankszámlánkon. Egészségünk, életkorunk, erőnk. Képességeink, tehetségünk, tudásunk. Elnézést, ha kihagytam valamit, nyugodtan hozzá lehet tenni minden mást, amiről én nem tudok, (vagy nem akarok tudni).

A legtöbb ember dicsekvésének első körében ezek a dolgok szerepelnek. Ez tényleg így van; gondoljátok el testvérek, ha így tettem volna fele a kérdést: Mit értetek el az életben? - kb. ezeket soroltátok volna fel, ugye?

De hadd hangozzék egy másik kérdés is! Mi az, amit nem voltatok képesek elérni, megszerezni?

Én gyakran hallom (kérdés nélkül is) ezt a választ: „nem tudtam rávenni magam a bibliaolvasásra, a napi elcsendesedésre, a rendszeres templomba járásra. És ennek most (40-50-60-70 éves fejjel) látom a következményeit! Annyi mindent másképp' csináltam volna, ha „akkor"..., komolyan veszem a szüleim, lelkészeim szavát! Isten tanácsát adhatnám tovább a gyermekeimnek, unokáimnak, ha nem szégyelltem volna előttük a hitemről beszélni."

Igen, Isten ilyesfajta dicsekvést várna tőlünk. Hogy: egyre jobban megismerjük Őt. Hogy: megköszönjük a meghallgatott imáinkat. Néha már azt is megköszönjük, hogy nem teljesítette egy-egy kérésünket.

Utána pedig, de csak utána figyelne Isten a nagyhangú, önérzetes arccal bejelentett korábbi felsorolásainkra. Büszkélkedni, először azzal, ami az Istenbe kapaszkodó, Jézussal végigjárt élet következménye!

Mert a következmény: a szent „ráadás" sem marad el. Jézus ígérte: „Keressétek először az Isten országát, a többi, ráadásul megadatik nektek."

Ennek ennyi, a másiknak annyi adatik. Azok számára, akik Istentől kérnek és tőle fogadnak el látható és szellemi javakat, azok nem méregetik, hasonlítgatják azt, amivel rendelkeznek, hanem hálát adnak annyiért, amennyi van. Mert tudják, hogy az elég! A kiegyensúlyozott, igazán boldog élethez nincs szükségük többre!

Mi is volt a második kérdésünk: Mi a dicsekvésünk alapja? Mert hát, amink van, azt minek, kinek köszönhetjük?

Megint előszedhetjük emlékeink nyilvántartólapját és sorolhatjuk: „Azt amit elértem, szüleimnek, tanáraimnak, barátomnak, a két kezemnek köszönhetem. No meg... a „szerencsének".

Elődeink életünkön végzett munkájának dicsérete megállja a helyét. Én hiszem, hogy Isten volt az, aki éppen azt a tanárt állította eléd a katedrára, hiszem, hogy azt a fiatal asszonyt bízta meg, hogy életet adjon neked, hiszem, hogy arra a gondjaidat oly sokáig magára vevő édesapára bízta nevelésed, fegyelmezésed. Rájuk valóban büszke lehetsz, mert ők Isten kinyújtott, simogató kezei, haragjának nevelő eszközei, tudásodat sokszorosító szájai voltak.

De ne beszélj „szerencséről" és „véletlenről", mert istenkáromlást szólsz!

Egy példával élve: nem a „körülmények kiszámíthatatlan egybeesése" miatt ülsz itt a templomban. Mindent, ami az ittlétedhez szükségeltetett, Ő bocsátotta rendelkezésedre. Még akkor is, ha ezt teljesen természetesnek veszed: „Hát persze, hogy itt vagyok; minden vasárnap eljövök istentiszteletre!" Tudod, hányan szeretnének ezekben a padokban ülni, de nem adatik meg nekik? Mert megpróbálja őket Isten, vagy mert nem engedi meg nekik, vagy, mert levette róluk a kezét.

Dicsekedni szeretnél? Hát tedd meg! Mondd el mindenkinek, aki kedves neked, hogy Isten megengedte neked a mai találkozást! Észre sem veszed, és ez lesz minden dicsekvésed alapja, kiindulópontja!

És már csak egy kérdés maradt hátra: Mi haszna van a dicsekvésnek? Forduljunk vissza Pál apostol leveléhez! Három dolgot említ. Isten szentségével, tisztaságával és kegyelmével dicsekszik.

Azt mondja, úgy járt közöttük, hogy a ráruházott szentség vezette. Mit jelent ez? Nagyon nehéz visszaadni a bibliai szövegben szereplő szó jelentését. Talán így írhatnánk körül: őszinteség, nyitottság, elkötelezettség valami iránt. A cél érdekében, mindent elmondani, semmit el nem titkolni.

Tudsz-e így járni a világban? Hány olyan embert tudsz felmutatni, akik ilyen értelemben „szent"-nek ismernek? Olyannak, aki szólt akkor, ha azzal örömet okozott, de nem fojtotta vissza a szavát akkor sem, ha tudta, hogy hátránya származik belőle.

„Tiszta" vagy-e az apostoli jelző mércéje szerint? Dicsekedhetsz-e azokkal a rokonaiddal, barátaiddal, ismerőseiddel, akik úgy ismernek téged, mint kiszámítható, egyenes beszédű, egyenes gerincű személy? Azt mondják rólad: tiszta a szeme, tiszta a nyelve, tiszta a szíve.

Pál dicsekvésének harmadik tárgya: nem emberi bölcsesség, hanem Isten kegyelme az, ami gondolatait vezette, útjait irányította.

Tudsz így dicsekedni? Azzal, hogy bár sokat olvastál, tanultál, tapasztalatokat szereztél, tanácsoknak engedtél, de életed komoly döntéseit nem hoztad meg Isten nélkül? Mert kegyelem az, amikor minden látszat ellenére nemet mondunk a biztosra, de nekikezdünk a láthatatlan ígéret beteljesítéséhez.

Nos? Mivel dicsekszel testvérem? Kik dicsekednek veled?

Most, hogy így átmosta Isten a gondolataidat, gondold át újra!

Itt vagy a gyülekezet közösségében; itt hallottad a közöttünk, ma téged is megszólító Jézust.

Tudsz mivel dicsekedni! Elmondhatod: hozzám, igen, hozzám szólt Isten! Kikalapálta a deformálódott gondolataimat, átvasalta az érzéseimet. Nem mondott le rólam! Szeret!

Mindegy honnan jöttél, nem érdekes, milyen mélységből emelt ki; most ebben a pillanatban itt vagy Nála, a megbocsátó Úr közelében!

Ezzel dicsekedj, mert így Vele dicsekszel!

Minden más dicsekvésed ebből ered majd! Ámen