Istentisztelet 2025. február 2-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Lk 9,18-22

Textus: Lk 9,20

Énekek: 90/1, 255/1.2.3.8., 165/1., 792/1 ú. ék., 759 ú. ék.

Szeretett Testvérek!

Hogy kezdődött ez a párbeszéd? „Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele". Mielőtt Jézus feltette ezt a két, izgalmas kérdést: „Kinek mond engem a sokaság?", és: „Hát ti kinek mondotok engem?", imádkozott.

Az igehirdetésből kiderül, hogy most tőlünk kérdezi meg. Akkor, „egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele". Jézus most nem magában, hanem fent, az Atyával imádkozik. Szentlelke társaságában itt, most mi vagyunk Vele. Milyen félelmetes, milyen szép végigfuttatni magunkban, hogy Jézus, ott, az Atya jobbján, lehet, hogy ez előtt az istentisztelet előtt is imádkozott. Mielőtt válaszolunk Neki. Na, de mit? Ez itt a kérdés!

Benneteket állítottak már meg az utcán közvélemény-kutatók? Tavaly tavasszal, ahogy kiléptem a házból, pont' belefutottam két buzgó újságíróba. A kapu előtt álltak. A csikorgásra megfordultak. Azonnal a képembe nyomták a mikrofont, és kigyulladt a kamera piros lámpája. Kissé erőszakosnak tartottam a viselkedésüket, ezért elhatároztam, hogy kérdezzenek bármit, megtréfálom őket. A kérdés így hangzott: mi a véleménye X. Y. (ismert közéleti személyiség)-ről? Visszakérdeztem: Ki az? A mikrofont tartó kéz lehanyatlott, a kamera piros lámpája kialudt.

Pénteken, amikor már sokadjára olvastam el Jézus kérdéseit Lukács evangéliumából, hirtelen beugrott ez a kapunk előtti jelenet. Mi lett volna, ha a riporter azt kérdezi tőlem: Maga szerint kinek mondják az emberek Jézust? Mit válaszoltam volna?

Mit válaszoltak Jézus tanítványai? Habozás nélkül rávágták: „Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel." Ezek szerint a sokaságnak, nem alakult ki önálló véleménye Jézusról. Csak hasonlítani tudták. Keresztelő Jánoshoz, Illéshez, vagy a sok közül valamelyik régi prófétához.

„Kinek mond engem a sokaság?" Te mit válaszolsz Jézusnak? Kinek mondják az emberek Jézust Szegeden? Kinek mondják Jézust a Bibliát kevésbé, vagy egyáltalán nem forgató ismeretségi körödben?

Kihez hasonlítják? Mózeshez? Mert zsidó volt, és egyfajta népvezető? Mohammedhez? Mert Ő, Jézus értette meg legjobban Isten akaratát, amit átadott az embereknek? Gandhihoz hasonlítják, mert az ellenállás nélküli szeretet erejét hangoztatta? Esetleg Konfuciushoz, aki vallást alapított? Buddhához? Netalán, ha az, aki eszedbe jutott, ilyen irányú olvasottsággal is rendelkezik, valamelyik ókori filozófushoz hasonlítja Jézust?

Én már találkoztam mindenféle hasonlítgatóval. Ha akkor Jézus tanítványai között lettem volna, valószínűleg én is azokat a neveket soroltam volna fel, mint az apostolok: János, András, Máté, Tamás, és a többiek. Azt válaszoltam volna: Hát, Jézus, a tömeg, a sokaság, Illésnek, Keresztelő Jánosnak, Jeremiásnak, Ézsaiásnak, Malakiásnak, Ezékielnek tart Téged.

Térjünk csak vissza Szegedre! Mit mondanánk az utcán vadászó újságírónak? A szegedi ismerőseink kinek tartják Jézust? Amikor az egyházon kívüli, tehát „tanítványi" körön kívüli ismerőseimmel folytatott beszélgetéseink Jézus felé terelődnek, és - ha nem is ezzel a kérdéssel de -a felől érdeklődöm náluk, hogy ők kinek tartják Jézust, legalább annyiféle, ha nem több választ kapok, mint Jézus.

Mik ezek? Például: „Jézus egy nagy tanító volt, akit félreértettek, ezért kivégezték." Ez a jóindulatú megközelítés azok közé a tudósok, filozófusok, forradalmárok sorolja be Jézust, akiknek az aktuális hatalmi rendszer elutasította az eredményeit, nézeteit. Jézus nem egy volt a sok tanító közül, hanem az, aki Isten tananyagát adta le. Azt, amit az ember teljesen, jelesre soha nem sajátított el. Nem is szólva a gyakorlati vizsgákról, amiken sorra megbukik. Jézus azt adta elénk, majd íratta meg, aminek megtanulásával és megvalósításával az egyetlen esélyünk lenne arra, hogy azt az életet éljük, ami a legjobban megközelítené az Istennel és egymással való békességünk eredeti változatát.

Egy másik állásfoglalás szerint: „Jézus a valaha élt legjobb ember volt a világon." Ez nagyon kedvesnek tűnik, mégis: hamis. Mert hiányos. Jézus Isten. Maga az Isten. Isteni lényét harminchárom évig emberi formában IS megélte. Soha nem lett csak ember. A földre jött, isteni és emberi kettős természetében mutatta meg, hogy Ő, az Isten mit ért „jóság" alatt.

Minek mondják még a kortársaink Jézust? „Társadalmi rendszereket megváltoztató, új eszmét hozó szellemi forradalmárnak." Ebben is van igazság, de megint csak: híjával. És ha nem teljes, akkor nem igaz. Jézus valóban rámutatott az igazságtalanságokra. Szorgalmazta a megváltoztatásukat. De nem a többség szavazatának elnyerésével. Nem erőszakkal. Nem zsarolással. Nem kényszerítéssel.

Akkor, mivel? Elmondta. Azt, amit már tudtak azok is, akik „élőben" hallgatták Őt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." (Lk 10,27) Jézus azokat a tekercseket idézte, melyeket minden zsinagógában féltve őriztek. (5Móz 6,5; 3Móz 19,18) Jézus a szeretet erejével hozta el a változást. Akik szívükből, lelkükből, erejükből és elméjükből szeretik Istent, azoknak már nem nehéz úgy szeretni egymást, ahogy önmagukat. Ahol ez megvalósul, ott hatalmas változások mennek végbe! Nézzetek csak meg közelebbről egy ilyen házasságot! Egy ilyen családot! Egy ilyen barátságot! Problémamentesek? Nem! De a megoldás kulcsa a szeretet-kulcstartón függ. Jelentkezzék a legkisebb feszültség, nézeteltérés, onnan, a szeretet kulcstartójáról akasztják le azt, ami megnyitja a rendezés, a helyreállítás ajtaját.

Óvatosan kell bánni tehát a közvéleménnyel! Az nem igazán a miénk. Nem a tiéd. A „köz"-ben, a sokaságban szinte követhetetlenül gyorsan felszívódik az egyéniség. Az egyediség. Az a sajátosság, amivel Jézus életre keltett, amivel használni akar téged. A lélek egyénisége könnyen feloldódik az uniformizált közösségben. Néha, a felismerhetetlenségig. Ellustul. Meghallgatja, és először finnyáskodva, de aztán a csordaszellem biztonságának engedve magáévá teszi az előre gyártott gondolatokat. Szókincsét felcseréli a nyáj bégetésére. Lelkesedését a tömeg hangulatához igazítja. Véleményét ítéleteit kimondja, és már észre sem veszi, hogy amikor kicsúszik a száján: „Erről megvan a véleményem!", már nem is azt mondja, hanem ledarálja a „köz" véleményét.

De ha még van a köz-embernek egy szikrányi önállósága, és még mindig Jézus tanítványának tartja magát, nem kerülheti el a következő kérdést. Jézus végighallgatta a tanítványokat. Elmondták Neki, kinek mondja Őt a sokaság. Minket is végighallgatott Jézus. Jól tudja, hogy a mi kedves ismerőseink, akik csak felületesen ismerik Őt, mit tartanak Róla. De kimondatta veled, benned. Ennyi elég.

Akkor, ott nem tárgyalták ki a dolgot. A sokaság véleményét most, itt sem véleményezi Jézus. Rátér arra, ami a Vele való, minden egyes személyes találkozásunkkor a legfontosabb számára: „Hát ti kinek mondotok engem?" Ebben a kicsinyke szóba „hát", annyi minden belefér! Hát? Három betű.  Lukács nyelvén még rövidebb: δὲ (ejtsd: de). És azt is jelenti, amit magyarul: de. Jézus kérdésében a következőképpen is formálódhat: De ti kinek mondotok engem? Így találgat a tömeg. Viszont, ti mit mondotok rólam? Hallottalak benneteket. Van valami ezen kívül? Hozzá tudtok fűzni bármit is ezekhez a tippelgetésekhez? Én rátok vagyok kíváncsi!

Jézus azért hívott ide, mert rád kíváncsi! A te véleményedre. Kinek mondod Őt? Ki neked Jézus?

„Hát ti kinek mondotok engem?" - kérdezte a tizenkét apostolt. Egyedül Péter szólalt meg: „Az Isten Krisztusának." Mösihá - hangozhatott Péter anyanyelvén. A Messiásnak. A Megváltónak. A Szabadítónak. Nem írja le a Biblia, hogy ez alatt mit értett Péter. Királyi uralkodót, akinek mindenki engedelmeskedni fog? Mózeshez hasonló prófétai Messiást, vezetőt? Nem tudjuk. De mindenképpen többet, mint akit a nép látott Jézusban.

„Hát ti kinek mondotok engem?" Hogy lehet erre nem betanult, hanem igaz választ adni? Jézus csak arra kíváncsi. Én biztos vagyok benne, hogy a konfirmációs vizsgák során megtanult válaszokat adó fiataloknak nem az ajkait, nem a kiejtett szavait figyeli Jézus, hanem a szívüket. Ugyanazokat a feleleteket ismerve, mi jön ki a szívükből? Mennyire ismerték meg Őt? Mennyire kíváncsiak Rá?

Jézus belelátott a tizenkét apostol szívébe. Annak a tizenegynek is ismerte a válaszát, akik egy szót sem szóltak. Azt is felmérte, melyikőjük, mit szól Péter hitvallásához.

„Hát ti kinek mondotok engem?" - kérdez most minket Jézus. Ha csak véleményed van róla, nem ismered igazán. Nem tudsz válaszolni a kérdésre. Ha keresed, ha minőségi időt töltesz együtt, Vele, egyre könnyebb lesz felelni.

Jézus nem ad a véleményekre. Ő a kapcsolatot minősíti. A lelkek kapcsolódásának erősségét. A te lelkedet és az Ő Lelkét. Ez az egyetlen hitelesítője annak, hogy te kinek mondod Őt.

Nos, te kinek mondod Jézust? Szíved szerint. Görögből, vagy héberből magyarosítva: Krisztusnak, Messiásnak?

Hiszed-e, hogy a tömeg-vonzás ellenére Ő, Jézus a Királyod, aki legyőzi a kísértéseidet, és legyőzte a halált? A többséggel szemben hiszed-e, hogy Ő, Jézus az egyetlen Főpap, aki saját magát áldozta fel helyetted, miattad, és érted? A sokaság véleményétől eltérően hiszed-e, hogy Ő, Jézus a Főpróféta, aki megmondta, hogy e hited arra az örök életre vezet, ahol hit-társaid is ott lesznek?

Az Ő szavait idézem a Bibliából: „Menj el, és legyen a te hited szerint." (Mt 8,13) Ámen