Istentisztelet 2025. február 23-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Lk 12,49-53

Textus: Lk 12,49

Énekek: 425/1, 105/1-3, 806/1 (ú. ék.), 451/4, 829 (ú. ék.)

 

Szeretett Testvérek!

 

Miket hallunk Jézustól!

Tüzet bocsát a földre. Szeretné, ha már lángolna. Gyötrődik, míg ez végbe nem megy. Nem azért jött, hogy békességet, hanem, hogy meghasonlást hozzon a földre. A családtagok meghasonlanak egymással.

Mihez kezdjünk Jézus eme felindulásával? Vegyük sorra!

Azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!" Fel akarta gyújtani a világot? Nem. Ha akarta volna, megteszi. Mást értett alatta, és jól választotta meg a szavait. Akkoriban a tűz említésére, vallásától függetlenül, mindenki Isten jelenlétére gondolt. Tisztító, élet-értékelő, ítéletet hozó, áldozatot kérő megjelenésére.

Jézus azt szerette volna, és azóta is azt szeretné, hogy a tűz, amit Ő a földre bocsátott, Isten felismerését, elfogadását, Isten szeretetének újragondolását, megértését jelentené az embereknek. Szeretné, ha ez a tűz lángolna. Ez a tűz lángolna! Kicsit pontosabban: fellángolna. Újraéledne. Mint amikor a tűz körül ülők közül valaki megkotorja a sült szalonna alatti parazsat. Megint fellobbannak a lángnyelvek. Jézus az igaz istenismeret feléledését várja. A porladásnak indult, monotonná lanyhult, felszínessé kopott ragaszkodást; az Istenhez való kötődést, függőségérzetet szeretné lángra lobbantani.

Akarta, akkor Izráelben. A tanítványi körben. A követői szélesebb körében. A hivatalosak körében. És akarja, szeretné most is. Itt, ebben a gyülekezetben. Ebben a református egyházban. Ebben az országban. És ebben a szívben: az enyémben. És a tiédben. Minden egyes találkozásunk alkalmával ránk fújja Szentlelke tüzét. Mennyire szeretné, ha a Lelkétől tüzet fogva lángolnánk! Ha úgy lépnénk ki reggel az ajtón, ha úgy járnánk végig minden utunkat a lábainkkal és a gondolatainkkal, ha úgy feküdnénk le este, hogy ha csak kicsit is lanyhul a tűz, megint megkotornánk a Belé vetett bizalmunk parazsát, és akár csendesen is, de lángoló, fellángoló hittel kelnénk, lépnénk, pihennénk.

Igen, ilyen értelemben Jézus fel akarta, fel akarja gyújtani a világot! Mielőtt látható alakjában felment a mennyekbe, utolsó szavai ezek voltak: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet"! (Mt 28,19) Gyújtsátok fel a világot az evangéliummal, az örömhírrel!

Térjünk vissza a mai jelenethez! Hogy folytatta? „Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!" Hallottuk, tanultuk, átismételtük már többször is, de a helyes megértés érdekében nem lehet elég sokszor feleleveníteni. Keresztség, az evangélium nyelvén azt jelenti: alámerítés, bemerítés, lemerülés, süllyedés, leeresztés. Keresztelni, pedig ugyanennek a főnévnek az igei alakjai.

Ezek szerint Jézus mit akart megértetni a hallgatóival? Azt, hogy neki még alá kell vetnie magát egy olyan szertartásnak, amit az emberek érdekében fog elvégezni. A zsidók körében is ismert bemerítkezés, amit Keresztelő János is elvégzett azokkal, akik bűnbánattal, bűnvallással keresték fel a Jordán folyó vizében, a bűnök lemosását, az azokból való megtisztulást jelképezte. Ezért kellett teljes testükkel belemerülni a vízbe.

Jézus esetében ez mit jelentett? Azt, hogy felveszi minden bűnünket az Ő bűntelen testére. Aztán így megterhelve, a kereszten átéli azt a büntetést, aminek elszenvedése után, halálával Isten tisztának nyilvánít bárkit, aki azt mondja: megvallom ezt a bűnömet. Ezt, amit Jézus felszegeztetett magával a keresztre. Oda, ahol bocsánatot nyertem érte. Jézus belemerült a büntetésbe, és minket megtisztítva merült fel újra belőle. Ennek bizonyítéka a feltámadása. És ez vár azokra, akik hálából egyre inkább vigyáznak magukra, és - megint csak hálából - azt teszik, amit a bűneiket eltörlő Jézus tanított nekik.

Ne felejtsük el, hogy Jézusnak mindezt emberi testben kellett elvégeznie. Abban az emberi testben, ami emberi érzésekkel telítve a gyötrelmektől sem szabadulhatott. Ezért hangzik úgy a mondat második fele: „... mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!" A keresztre feszítés. Jézus emberi testére, érzéseire nyomasztóan hatott a bekövetkező, kínokkal, fájdalmakkal teli keresztre feszítés tudata. Senki sem tudja, nem is akarja tudni, hogyan fog meghalni. Jézus tudta. Valószínűleg egész életében. Borzalmas lehetett. Ugye megértjük: „... mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!"?

De - figyeltétek? - Jézus nem azzal fejezi be, hogy: „... mennyire gyötrődöm". Még gyötrődései közben is a cél jár a fejében: „... mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy!" Meg kell csinálnia! Meg kell mentenie téged, de még engem is az isteni ítélet végrehajtástól. Végbe kell vinnie a bűneink megsemmisítését!

Van ennek a kijelentésnek egy nagyon érdekes, felemelően szép tartalma. Végbevinni valamit, Jézus anyanyelvén úgy van, hogy: שָׁלַם (ejtsd: sálam). Aki belehallott valamit, jól tette! Nagyon közel áll a sálóm - béke szóhoz. Sálam azt jelenti: valaminek a végére érni - megnyugvással. Békességet érezve. Amikor a hajó baj nélkül befut a kikötőbe. A repülőgép megáll a terminálnál. A festő ráírja a szignót a vászonra. Az édesanya megszoptatja a gyerekét, és befekteti az ágyába. Békesség, megnyugvás, öröm.

Jézus addig gyötrődött, míg a kereszten békessége, a sírban megnyugvása, feltámadásakor öröme volt abban, hogy elrendezte a sorsunkat.

Na, de hogyan? Mit gondoltok? Jézussal folytatom: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást." Máté evangéliumában így olvassuk: „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot." (Mt 10,34) Gyorsan lezárom a látszólagos különbséget. A „kard" a „meghasonlás" képi megjelenítése. Ugyanarról van szó.

Na, de miről? A dolgok kettéválasztásáról. Nézetkülönbségről. Véleménykülönbségről. Jézus, mint egy karddal elvágja, kettémetszi, elválasztja egymástól azt, amit az ember ért békesség alatt attól, amit Ő, Jézus hozott a földre. A megfeszítése előtti éjszakán ezt előre jelezte: „az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja." (Jn 14,27)

Hogy adja a világ? A világ szótárában a békesség nem más, mint gondoktól, bajoktól mentes állapot. Nyugodt élet. A szomszéd kedves, a főnök nagyvonalú, a családban nincsenek ellentétek. Mik ezek? Az egymás között, egymással gyakorolt békesség.

Jézus azonban nem erre gondolt. Az ember természete Istennel harcol. Vele van háborúban. Mondjuk: a földi háborúk elsődleges kiváltó oka is ez: hadat üzentünk Istennek. Nem vagyunk hajlandóak az Ő normáit betartva egymás mellett élni. Innentől kezdve mindegy, hogy ki lőtt először.

Ebből érthető, hogy Jézus békessége meghasonlást támaszt az emberek között. Mert volt, van, lesz, aki elfogadja azt, hogy először Istennel kell rendezni a dolgait, és van, vannak, akik nem kérnek belőle. A saját, és nem a Teremtő, nekik is életet adó Isten igazságára hajtanak, hanem a saját igazuknak akarnak érvényt szerezni. Mit tesznek ezzel? hadat üzennek Istennek.

Vannak ennek a háborúnak látható jelei? Igen. Az emberek között kialakult disszonancia. Aki nem Istent fogadja el élete karmesterének, az nyilván más hangról indít. Eltérő ütemben lép. A saját ritmusát diktálja. Magának, és mindenkinek, aki az ő zenekarában játszik.

Akár egy családon belül is. Ja, igen! Ezt Jézus mondta: „Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával." Nekem is elmondjátok, ti is tapasztaljátok: nagyon nehéz a családi kupaktanács ellenében Jézus javaslatát bejelenteni, majd véghez vinni. Jézus tanítása kétezer éve óta párbajra hívja nem csak a világi, de az egyházi gondolkodást, és gyakorlatot is. Jézus elvárásai nincsenek mindig szinkronban az egyházi törvényekkel, kiizzadt dogmákkal, hogy ne mondjam, a valós, gyülekezetekben megélt élettel. A világ mesterséges, isteni rendtől elszakadt gondolkodóinak az evangéliumokban leírt megoldások egyenesen nevetségesek, vagy kifejezetten ellenségesek.

Ahol el akarják hallgattatni Jézus igaz követőit; családban, gyülekezetben, gazdasági, politikai fórumon, baráti, munkahelyi társaságban, bárhol a világon, ott meghasonlás támad. Felborul a harmónia. Igen, azért, mert Jézus azt kéri a követőitől, hogy vitás, válságos esetben is inkább Őt kövessék, mint bárki mást. Felkészíti őket, ma minket, hogy ennek lesznek fájdalmas következményei. De lehetnek áldásai is. Megirigyelik a hitedet, a kitartásodat, a következetességedet. És, hogy mindezt szeretettel akarod végigcsinálni.

Ha még nem tetted, próbáld meg! Miért? Mert életet, örök életet szerzel valaki számára. Még akkor is, ha te nem látod meg, hogyan érik be a vetés, amit a nehézséget is vállalva, de a Jézus melletti döntéssel ültettél el.

„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!" Benned lángol? Kiállsz Jézus mellett? Kész vagy elfogadni Jézus ma délelőtti üzenetét, és a felszínes, langyos békességben való lubickolás helyett átvenni Tőle, majd tovább adni azt a békességet, amit Ő hozott a földre? Megbékélést az Istennel. A benső békességet. Amitől igazi békesség lesz a házasságban, a családban, a tárgyalóasztaloknál. Álom? Igen! Merj nagyot álmodni! Jézussal álmodni! Ámen