Istentisztelet 2025. június 1-jén

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Péld 8,17-21;32-35

Textus: Gal 4,8-11

Énekek: 86/5, 213/1-7.12., 312/4, 213/15, 829 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Megérkezik valaki, akire nem számítottunk: De jó, hogy itt vagy! Meglátnak valahol, ahol nem számítottak ránk: De jó, hogy itt vagy! Gyakran megtörténik. Elmondom, én mikor lepődtem meg ezen a jókedvű felkiáltáson. Börtönlelkész koromban hetente egyszer tartottam istentiszteletet a büntetés-végrehajtó intézetben. Két őr kíséretében haladtunk a könyvtár felé, ami egy órára templommá változott. Két másik fegyőr kíséretében szembe jött velünk egy újonnan érkezett elítélt. Érthető módon elég rossz kedve volt. Egészen addig, amíg melléjük értünk, és a mi sorunkból valaki rákiáltott: De jó, hogy itt vagy! Nekem elég furcsán hangzott... A következő szombaton ez az új elítélt is ott ült velünk a könyvtárban. Akkor tudtam meg, hogy visszaeső bűnös. Aki a mieink közül megszólította, korábban már ült vele néhány évet.

Ez jutott eszembe, amikor leültem ennek a prédikációnak a vázlatához. Miért? Mert Pál apostol ilyen, visszaeső bűnösöknek írta a levelét. A galatáknak, és - nekünk. A galatáknak, akik jól indult Krisztus-követésük után visszaestek abba az állapotba, amiben voltak. Szól ez a levél mindazoknak, akik valaha konfirmációs vizsgát tettek, vagy nem, de elfogadták Jézust, talán még hordozták is magukban egy darabig. De egy ideje ugyanazt csinálják, amit korábban. Mielőtt ráhangolódtak Jézusra. Névleg keresztyének, Krisztushoz tartozók, valójában pedig mindenféle istenségnek, eszmének, bálványozott, reklámozott tárgynak, ötletnek, megvezetésnek, és nem utolsósorban önámításnak hódolnak.

A galaták „erőtlen és szegény elemekhez" tértek vissza. Az után, annak ellenére, hogy megismerték Istent, „vagy még inkább": mert Isten megismerte és elhívta őket. A pogányból keresztyénné lett galaták azt hitték, akkor fognak igazán tetszeni Istennek, ha felveszik azokat a szokásokat, amiket Isten az ó-szövetségben írt elő a zsidóknak. Utánanéztek a helyi zsinagógákban, és kijegyzetelték maguknak a zsidók ünnepnapjait, időszámítását, évfordulóit és évszakokra vonatkozó előírásait. Ezekkel együtt azonban azokhoz az „erőtlen és szegény elemekhez" is visszatértek, melyek korábbi, Jézus nélküli életük ismertetőjegyei voltak. Szokások, ünnepek, üres időtöltések, amiknek megint szívesen hódoltak. Csakhogy, ezzel: szolgájukká váltak. A Krisztusban nyert szabadságukat vallási előírások betartására cserélték. Mire? Arra, ami tetszetősebb, kényelmesebb volt, mint Jézus követése.

A törvény az egyértelmű, Jézust követni újabb és újabb döntés. Belefáradtak keresztyénnek lenni.

A XXI. század keresztyénségének ez az egyik legtalálóbb jelzője: fáradt keresztyénség. A fáradt keresztyén nem tétlenkedik. A fáradt keresztyén a semmit csinálja! Él, dolgozik, eltölti az idejét, amivel a saját előmenetelét, nyugalmát, vagy kényelmét keresi, de nem Isten dicsőségét és nem felebarátai javát. Nem hordozza magában Jézust. Belőle is bálványt, játékszert csinál. Néha előveszi, kicsit megszeretgeti, aztán elrakja egy hétre, vagy hosszabb időre és minden úgy megy tovább, mintha nem is találkoztak volna.

Vajon felismerhető a „visszaeső keresztyén"? Isten az első jelről felismeri. Mit? Azt, hogy először csak gondolataiban, amiket rajta kívül senki nem lát, elkezd kacérkodni azokkal a korábbi életében jelen volt lehetőségekkel, melyeket keserűen, meglehet, könnyek között tagadott meg akkor, amikor elfogadta Jézust. Még nem akar úgy élni, mint korábban; még nem akarja megtenni azt, amitől, az Úrhoz történt fordulása során szinte megundorodott. Még nem látszik meg rajta, de a korábbi cselekedeteit már nem is tartja olyan nagy véteknek.

Aztán, egy idő múlva, a „visszaeső keresztyén" a környezete számára is felismerhető változáson megy keresztül. Nem beszél Istenről. Újra felhívja, majd megkeresi azokat, akiktől elfordult, talán éppen azért, mert azok nem tudták elfogadni a jézusi életstílushoz való közeledését. Visszatér abba a társaságba, amely annak idején értetlenül, mosolyogva fogadta őszinte pálfordulását, egyházhoz való kötődését.

A korábbi, „erőtlen és szegény elemekhez" „visszaeső keresztyén" harmadik lépése az, amikor megkérdőjelezi Jézus tanításait. Korszerűtlennek tartja a Bibliát. Egyre gyakrabban hiteti el magával, amit sokat sejtető mosoly kíséretében szóvá is tesz: „Azért, ma már más időket élünk!"

Elkezdi újraosztani élete mércéjének a kártyáit. Az addig első helyen álló Jézust felcserélik a gyerekek, a munka, „a haza", majd a saját érdekei, céljai. Egyre kevesebb alkalommal imádkozik, nem kíváncsi már arra, mint mond neki az Úr. Könyörgései abból állnak, hogy: hagyja már jóvá Jézus a terveit! Ahhoz adjon erőt, amit már Nélküle eldöntött. Mindegy, ki, mit szól hozzá. Isten véleménye sem számít.

Milyen keresztyén vagyok? Kérdezem magamtól, és engedem, hogy a kérdés munkálkodjon bennem, foglalkoztasson, mert tudom, hogy ennek az Igének a hallatán, ezt olvasva, a Szentlélek Isten adta a szívembe, a számba.

Hadd legyen hát a ti kérdésetek is; hadd legyen ma délelőtt mindannyiunk kérdése. Talán életünkben először találkozunk vele: Milyen keresztyén vagyok?  Nem is hinnénk, milyen könnyű rá válaszolni! Bizony, visszaeső, régi, jézustalan életünkbe kívánkozó, erőtlen és szegény, szánalmas istenségekhez ragaszkodó emberek vagyunk/voltunk minden egyes alkalommal, amikor nem ő, nem Jézus volt az első. Istentelen visszaesők vagyunk, amikor kisebb-nagyobb döntéseink előtt nem szánunk időt arra, AKI nem is a legjobb, hanem az egyetlen hasznos tanácsot kínálja.

Visszaeső vagy, ha más meglátása, véleménye fontosabb, mint azé, AKIT életed Urának vallassz. Visszaeső vagy minden egyes alkalommal, amikor először nem őt, Jézust kérdezed, mert már eszedbe sem jut. Visszaeső vagy, amikor a bajból való kimenekedés közben nem NEKI mondod: elbuktam, de most hogyan tovább? Igen visszaeső bűnözők vagyunk! Nem a büntető-törvénykönyv szerint, hanem a Jézus által megmagyarázott Törvény szerint.

Az egészben az a legtragikusabb, hogy minden visszaeső belátja: nem lett volna szabad. Nem érte meg. De akkor már a rácsok mögött van. Ez a letisztult kijelentés: Nem érte meg! -  mindig a cellában hangzik el. Csakúgy, mint azoké, akik maguk vállaltak szolgaságot és órák, napok, évek múlva látják be, mennyire igaza volt annak, aki Jézusra hivatkozva próbálta meggyőzni őket. Aki élete Urát a margóra teszi, aki elhallgattatja Jézust, aki félrehessegeti a Szentlélek Isten, bensőjéből hangzó kijelentéseit, útmutatásait, mert „arra most nincs ideje", az azon kapja magát, hogy már talált is magának valakit - Isten helyett. Valakit, akinek szívesen szolgál.

Mert szolga lett. Az istenpótlék szolgája. Abban a pillanatban, ahogy az ember eltávolodik Istentől, számlálhatatlanul sok jelentkező kínálja fel a társaságát. A „visszaeső" egy darabig jól érzi magát velük. Egészen addig, amíg rá nem jön, hogy ők diktálnak neki, és nem fordítva. Na, ilyenkor hangzik el az a bizonyos „Nem lett volna szabad." „Nem érte meg."

Először különösen hangzik, de azért nem éri meg, azért nem lett volna szabad Jézus helyére valaki/valami mást tenni, mert a helyébe, az első helyre lépő személlyel vagy eszmével is jobban működött minden, míg a keresztyén ember Jézussal együtt foglalkozott vele. Mondok néhány példát, ami meglehet, első hallásra talán bántónak tűnik, de hiszem, hogy a Szent Lélek segítségével megértjük, mit üzen velük - Jézus.

Házasság. Jézus a hármas kötél harmadik tagja. A házastársak ketten, és vele, Jézussal együtt imádkoznak, olvasnak Bibliát. Rá hallgatnak. Aztán valaki bekopog a házasságba. Valami mást, valami újat mond. Mást kínál, mint Jézus. Az Isten által jól megalapozott rend felborul. Kezdődik a pengeváltás, a veszekedés, Jézus félretolása, elhallgattatása.

Más: a gyerek. A gyermeknevelés. Először ebben is Jézus az első. Reá figyelve szeretgetik a kicsit, a nagyobbat. Jézusra figyelve a szülők együtt, Jézussal „hárman" oldják meg mindazt, ami napi gondként jelentkezik. Aztán a gyerek belép a hármas kötésbe. Az apuka vagy az anyuka a gyereket választja Jézus, vagy a férje, a felesége helyett. A gyerek-kiskirály pedig kizárja az összhangot, amit eddig a hármas kötés élt elé, tolmácsolt felé, nevelte, szeretve fegyelmezte. A kétféle, egymásnak ellentmondó szülői szavak hiteltelenné válnak.

Más: a munka, a jövedelem. A házaspár, az egyedülálló, a nyugdíjas Jézussal beszéli meg saját és a másik feladatait, otthoni és munkahelyi teendőit. Mennyire van szükség? Mire adjunk ki? Mennyit adjunk vissza Jézusnak? A költségvetés Jézus nélkül olyan, mint amikor a gazdasági igazgatót nem hívják meg a vezetői tanácskozásra.

Folytathatnánk a sort a barátságainkkal, a kikapcsolódásainkkal, és minden, de tényleg: minden mással! Mert ahonnan hiányzik Jézus vezetése, útmutatása, értékmérője, ott, az életnek azon a területén azonnal hanyatlásnak indul az, ami örömet, békességet, áldást hordozott. Visszaesők vagyunk, vagy Jézus mellett, Vele, Őt magunkban hordozva élünk?

Íme, a gyorsmérleg: mérd fel magadban, őszintén, milyen hatást gyakorolt rád az ebben az igehirdetésben megszólaló Úr! Komolyan vetted azt, ami elhangzott, vagy legyintettél rá, esetleg fel is bosszantott? Tenni akarsz valamit, már ma, vagy jövő vasárnapig alszol rá egyet?

Bárhogy is legyen: egy hét múlva vár rád az Úr, itt, a gyülekezet közösségében! És Ő addig sem akar elhagyni téged, hiszen most, Lelke által benned szólalt meg. Talán először. Vagy úgy, hogy már ide hoztad őt, - magadban.

Egy biztos. Veled akar maradni, vigyázni szeretne rád, hogy el ne add magadat annak, aki, ami mást kínál, mint Ő!

Kedves Visszaeső Testvéreim!

Az elkövetkező napokban hallgassunk Jézusra, aki helyettünk töltötte le a büntetést a golgotai kereszten, és így szabadlábra helyezett bennünket.

Éljünk a bizalmával, élvezzük a szeretetében eltöltött szabadság minden pillanatát! Ámen.