Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2025. június 9-én

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Pünkösd hétfőjén

 

Lekció: Zsolt 50,1-6

Textus: ApCsel 2,42-47

Énekek: 377/1, 841/2 ú. ék., 436/1, 459-, 377/2, és a kórus 5 éneke

 

Kedves Testvérek!

 

Azt olvassuk a jeruzsálemi gyülekezetről, az első keresztyén közösségről, hogy Isten Szentlelke hívta és fogta össze a közösséget. Ez valami egészen új dolog volt.

 

Amikor az ember valami újról szerez tudomást, azonnal elkezdi érdekelni. Ez alól a jeruzsálemi gyülekezet sem kivétel. Érdekel minket. Lassan kétezer év óta még mindig olyan üzeneteket ad át a keresztyénség számára, mely üzenetek felfrissítenek. De figyelmeztetnek és tanítanak is.

 

A Szentlélek kitöltetésének ünneplése után egy nappal kérjük el Istennek azt a tanítását, amit ez év pünkösd hétfőjén akar megértetni velünk.       Milyen volt ez az első közösség? Mik voltak a jellemzői, mi az, amiért Isten leírva ránk hagyta ezeket a részleteket?

 

Az első gyülekezet tagjai „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban". Ennek a tanításnak a tárgya Jézus örömüzenete volt. Ez volt a találkozások, a beszélgetések életbevágóan fontos témája. Minél többet szerettek volna tudni arról, amit elhittek, amire az életüket tették föl.

 

Ma sem lehet ez másképpen. Keresztyén ember számára elvesztegetett idő minden olyan nap, melyen nem akar tanulni, többet tudni Teremtőjéről, Megváltójáról. Nem azt jelenti ez, hogy állandóan iskolákba kellene járni, tudományos könyveket kellene lapozgatni. Azt is lehet, azt is kell! De ami a legfontosabb: legyen napi olvasmány a Biblia! Előtte és utána pedig kérjük meg a Szentlélek Istent, hogy adja át az aznapi, és onnantól kezdve az egész életünkre szóló szent ismeretet!

 

Az első gyülekezet tagjai „közösségben" élték meg hitüket. Sokszor halljuk a kifogást: „nagy ünnepeken ott vagyok a templomban, máskor meg megvagyok én otthon is Istennel". A magányos keresztyénség azonban figyelmen kívül hagyja az apostoli, az isteni tanítást: az Egyház egy test, melynek tagjai felelősek egymás iránt. Aki nem látogatja a gyülekezeti alkalmakat, az hogyan tudna a másik „testrész", a másik testvér állapotáról, öröméről, vagy szomorúságáról?

 

A jeruzsálemiek „részt vettek... a kenyér megtörésében". Így hívták az úrvacsorát. Egyedül nem lehet úrvacsorázni, egyedül nem részesülhet senki abban az örömben, mely a közös -, szavak nélküli - hitvallás, az úrvacsorai közösség által adatik meg Krisztus követőinek.

 

Ugyanilyen áldásokról marad le az, aki úgy hiszi, nincs helye a közös imádságnak. Az első Pünkösd után született gyülekezet tagjai „kitartóan rész vettek... az imádkozásban". Tudták milyen ereje van a közös imának. Az apostolok mondták el nekik Jézus tanítását: ha egy akarattal kérnek valamit, megadja azt nekik az Atya. Az „egy akarat" nem egy embernek az akaratát jelenti, hanem azt a hatalmas erőt, amit a Szentlélek által táplált közös vágy ültet el és fogalmaz imába a hívő száján.

 

Az egymásért mondott imádság pedig olyan lendületet ad az embernek, amely egészen más, immár elviselhető, sőt legyőzhetővé változtatja az élet kihívásait. Ezért írjuk kis cédulákra az imáinkat, ezért gyűjtjük össze az előtérben. Ezért veszünk ki egyet a kis dobozból. Hogy tudjuk: más is imádkozik azért, ami nekem olyan fontos.

 

A közösség imáinak, a tanításnak a lendülete, a hitnek az ereje - Isten segítségével - arra is elegendő volt, hogy „az apostolok által sok csoda és jel történt". Sokfelől kritizálják a történelmi egyházakat, azzal a gúnyos éllel: „Ott, azoknál már nem történnek csodák!" Mondják ezt azok, akik a saját istentiszteleti alkalmaikon látványos jelenetekkel próbálják ennek ellenkezőjét bizonyítani.

Nem a mi dolgunk eldönteni. Nem is szabad nekünk eldönteni, hogy ezek valós, vagy megrendezett „csodák". Nekünk elég azt tudnunk, hogy ha csodákat várunk Istentől, akkor hinnünk kell abban, hogy azok bekövetkezhetnek. Nem szabad megrendelni őket. A mi Urunk sokkal jobban tudja, mire van nekünk szükségünk, mint mi magunk. Ha jelek és csodák által kívánja építeni egyházát, sőt egyházának tagjait, akkor lesznek csodák. Ha nem, (vagy ha nem vesszük észre azokat), akkor úgy, ahogy Ő akarja.

 

A látványos jelenségek egyébként sem fedik Isten csodáinak teljes tárházát. Mert mi, ha nem csoda, mi, ha nem isteni beavatkozás az, amikor a szakadék szélén álló fiatal Isten szavának engedelmeskedve változtat az életformáján? Csoda, amikor az óvodákban, a hároméves gyermekek, őszinte, saját szavaikkal elmondott imádságban mutatják jelét a beléjük elültetett hitnek. Isten, életünkben működő jele a gyógyulás, az iszákos-mentő misszió családi életeket helyrehozó szolgálata, a hittanórákat látogató fiatalok Krisztus melletti elkötelezettségének erősödése.

 

És biztosan mindegyikünk tudna mondani egy olyan történetet a gyülekezet életéből, amikor megtapasztalta - együtt a testvérekkel -: Isten cselekedett, gyógyított, adott jelet, csodát tett.

 

A felolvasott igeszakasz aztán egy olyan részletet is tartalmaz, amire a mai, fogyasztói társadalomban élő hívő testvér összerezdül. „Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá."

 

A ma emberének ez egy olyan kényelmetlen kérdése, amit szívesen átugorna a Bibliában. Nem tehetjük azonban, mert ez is része az első gyülekezetről szóló tudósításnak! Az Ószövetség és az Újszövetség, sok helyen célba veszi a magántulajdont. Rákérdez arra, hogyan gazdálkodunk vele. Isten megengedi, hogy az övéi meggazdagodjanak, áldásként adja az anyagi javakat is, de meg is tanít arra, hogy tudjunk adni abból, amit tőle kaptunk.

 

Tudjunk adni a keresztyén testvérnek, tudjunk adni a gyülekezet közösségének, tudjunk adni még annak is, akit nem ismerünk.

 

Az első gyülekezetről azt olvashatjuk még, hogy: „örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben". Az „étel", a kenyér megtörése, a közös étkezés, az úrvacsora gyakorlatának akkori módja volt. Örömmel látogatták az alkalmakat, mert tudták: Isten ott, a templomban, és a gyülekező házaknál ontja rájuk áldását legbőségesebben.

 

Ezt az áldást várjuk mi is Istentől, minden alkalmunkon. Milyen jó lenne, ha a keresztyénség, és abban a reformátusok, és köztük mi is el tudnánk mondani magunkról azt, amit a jeruzsálemi gyülekezetről tanultunk! Ne adjuk fel! Folytassuk azt, ami már megy, és kezdjük el azt, amit megértettünk! Mert így válik vonzóvá gyülekezetünk és Isten, az Ő kegyelméből, mint egykor, úgy ma is, így gyarapít bennünket az üdvözülőkkel. Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 86, összesen: 2554733

  • 2025. július 25., péntek

    Isten el akarja érni azt a fiút is, aki a fesztivál forgatagában egyik este egy talán soha meg nem kapott szülői áldásért lépett oda a református önké...
  • 2025. július 25., péntek

    Az adománygyűjtéshez tárgyi és pénzügyi felajánlással is csatlakozhatnak az adakozni vágyók.
  • 2025. július 23., szerda

    A LéleKzet Református Udvar programkínálata idén a generációk kapcsolódását helyezte fókuszba, videónkban erről kérdeztük a Művészetek Völgyében feszt...
  • 2025. július 22., kedd

    avagy valóban ez akasztja meg a globalizáció fogaskerekét?
  • 2025. július 21., hétfő

    Szemeit abszolút hallása pótolja az orgonálás során, a nagykőrösi kántor szakon tanáraival együtt kellett rátalálnia a fejlődéséhez vezető útra. Erős ...
  • 2025. július 20., vasárnap

    A jövő szempontjából döntő kérdés, tudunk-e egyszerre hitre nevelni és közösséget építeni – vallják a Pesterzsébet Központi Református Egyházközségben...
  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.