Istentisztelet 2025. május 4-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Anyák napján délelőtt

Lekció: 1Kor 1-3;8-13

Textus: 1Kor 13,4-8

Énekek: 101/1, 402/2-5 ú. ék., 164/2, 167/1, 753/1.3. ú. ék.

Szeretett Testvérek!

Május első vasárnapja. Anyák napja. Örömteli és szomorkás ünnep.

Örömteli, hiszen a földön élő emberek többsége az „édesanya" szó hallatán köszönetet, biztonságot, kedvességet érez, őriz magában. Szomorkásan szép nap azok számára, akik már nem tudják átölelni édesanyjukat. Nem érzik az illatukat, nem simíthatják a kezüket, arcukat.

Egyikünk sem képes visszaidézni azt a percet, amikor először nézett édesanyja szemébe. Ők emlékeznek rá. Ránk. Azt hiszem, mindegy volt számukra, hol vannak, mekkora fájdalmakat éltek át percekkel korábban. Az a perc, amikor kezükbe fogták a még le sem mosdatott kisfiukat, kislányukat, az a perc csak az övéké volt. Ilyen szépen fogalmazta meg nekem az az idős, szép korú néni, aki távolba néző szemekkel, mosolyogva mesélte el, hogy ostrom alatt, bombázás közben az óvóhelyen kezdett vajúdni.

Isten kegyelméből én háromszor élhettem át azt a csodát, amikor egy édesanya látható, simogatható, fájdalmakat legyűrő édesanya teste, egy másik, kicsiny, látható, simogatható életet ad. Néhány rövid percig még össze vannak kötve, de egy ollóvágás után egyikőjük az addigi életét folytatja tovább, a másik pedig elkezdi a magáét. Azaz, hogy: csak próbálja! Egyedül képtelen rá; segítségre van szüksége. Meleg, a gyönyörűségtől remegő kézre; langyos tejre; ringató karokra; figyelő, féltőn óvó tekintetre.

Az első korinthusi levélbe foglalt szeretet-ismertetőjegyeket leginkább az édesanyák közelítik meg. Tudom, vannak valamilyen oknál fogva anyák helyébe álló remek apák, testvérek, nagymamák, rokonok, barátok, de olyat, és azon a fokon senki nem képes teljesíteni, mint a gyermekét testében hordozó, majd őt fájdalommal megszülő édesanya.

Akkoriban már nyugdíjas görög professzorunk azt mondta nekünk a lakásán folytatott felejthetetlen teázó-tanítások egyikén: „Tudjátok, én egyetlen egy dolgot irigylek az asszonyoktól! A szülést!" Emlékszem, milyen jóízűt nevettünk Zsiga bácsi mondatán, de aztán elcsendesedtünk és késő estébe nyúló beszélgetést folytattunk arról, hogy Isten miért adott sokszorosan több, sokoldalúbb, könnyebben osztható szeretetet az anyáknak? Mert valóban: minőségében, szent érték-különbözetében más az, ahogy egy édesanya szereti a gyermekét annál, ahogyan a férjét szereti, vagy annál, ahogyan a fia, lánya szereti őt! Nem több az édesanya érzelme, hanem tartalmában különböző. Mert az a fajta szeretet, amit Isten az édesanyáknak szánt, másnak bizony nem adatott! Utánozható, tanulható, de annak mindig más lesz az „akcentusa".

Legutóbbi találkozásainkra, vagy csak már emlék-élményeinkre visszagondolva, idézzük csak magunk elé, mennyi mindenért kell hálát adnunk Istennek azért, mert van, mert volt édesanyánk!

„A szeretet türelmes..." - kezdődik a felsorolás. A Biblia betűi azt a türelmet rajzolják fel, ami Istenre jellemző. Az isteni türelemmel teljes szeretet büntethetne, de nem teszi. Vagy mégis, de nem olyan mértékben, ahogyan az méltányos, érthető, elfogadható lenne, csak annyira, amennyire eléri a nevelő, életre segítő célját. De sokan tapasztaltuk, ugye? Jobb lett volna egy pofon, mint az a szomorú tekintet, melyet órákig, ha nem évekig hordoztunk magunkban, amikor édesanyánk „türelmes szeretete" csak csendesen ránk mosolygott, majd végezte tovább a dolgát!

„A szeretet... jóságos". Ez azt jelenti: mindenre kiterjedő. Nem mérlegeli, mennyit osszon szét magából. Adja az összest! Válogatás nélkül. A jóságos szeretet mindkét, mindhárom, mindegyik gyermeknek ad kenyeret. Nem csak a szépnek, a segítőkésznek, a szorgalmasnak, hanem a verekedéstől sebzettnek, a lustábbiknak és a gyengébb képességűnek is. Ez Isten jóságos szeretetének kivetítése! Annak, amely keresztre szegeztette Egyszülött Fiát nem csak nagyszerű dolgokat véghezvitt emberekért, nem csak hithősökért, nem csak értetek, de az alkoholistáért, a paráznáért, a csalóért is! Ezt a jóságos szeretetet mutatta meg az édesanyákban!

„... a szeretet nem irigykedik..." Van egy modern mondás, mely szerint: Kétféle ember él a világon: az egyik milliomos, a másik pedig csak úgy magában irigyli a milliomost. Nos, kevesen vannak, akik őszintén ki tudják mondani: Én egyik csoportba sem tartozom! De ott vannak az édesanyák, akik - legalábbis gyermekeikkel kapcsolatban - biztosan nem táplálnak ilyesfajta irigységet. Annak örülnek, ha az, akit a szívük alatt hordoztak, kevesebbet szenved és jobban él, mint ők. Hála legyen nekik azokért az áldozatokért, melyet a „jobb létünk" érdekében hoztak értünk!

„... a szeretet nem kérkedik..." Vagyis: soha nem akarja érzékeltetni azt a többletet, amivel rendelkezik. Sem anyagi, sem szellemi javak tekintetében. Emlékszem egy édesanyára, aki csodálatos természetfotóival nagyon komoly, nemzetközi versenyeken nyert első helyezést. Soha nem felejtem el a tekintetét, amikor értelmi fogyatékos kisfia megmutatta neki azt a fotóját, melyet egy egyszerű, piszkos járdával körülvett akácfáról készített. A nemzetközi hírű fotóművésznő azt súgta neki: „Soha nem láttam még ennél szebbet!" Ezt a szeretetet valamikor, titkon tanulják az édesanyák. Büszkék ránk és elhallgatják azt, amit ők elértek!

„... a szeretet nem fuvalkodik fel..." Van egy Stuttgartban élő, kedves, igazi sváb házaspár-ismerősünk. Amikor egy találkozásunkkor óvatosan kérdeztem, hogy mennyi idejébe, energiájába kerülhetett az anyukának öt fiából egyet szobrásznak, a másikat első hegedűsnek, a többi hármat pedig orvosnak nevelnie, nevetve csak ennyit mondott: „Nem csináltam én semmit, csak szerettem őket!" Pedig mennyi dicsekednivalója lett volna!

„A szeretet... nem viselkedik bántóan...". Jézus soha nem bántott meg senkit. Elmondta azt, ami fájt, ami sebzett, ami gyökeres változást idézett elő a megszólítottban, de soha nem gúnyolódott senkivel! Nem viselkedett bántóan. Az édesanyák eltanulhatatlan viselkedése indulatában, haragjában is gyógyítja a gyermeket. Amikor kimetszi a mérget, a gyűlöletet, a sértődést, nem bánt, hanem gyógyít!

„A szeretet... nem keresi a maga hasznát...". Ezt a szeretetet a teremtő Isten belevéste az édesanyák szívébe. Ugye, ő, az édesanyád az az életedben, aki nem a jogaival hozakodott elő, hanem az érted érzett felelősségét éreztette veled? Adj hálát érte, hogy rajta keresztül megkóstolhattad a krisztusi szeretet ízét, ami „nem keresi a maga hasznát"!

„A szeretet... nem gerjed haragra...". Jézus seregnyi angyalt hívhatott volna szabadítására, de akkor ma se' te, se' én nem ülnénk itt. Ülnénk a vagyonunk, ezernyi feleslegünk, és még ki tudja mennyi mindennek a közepén és várnánk a kárhozatunkra. Mint ahogy sokan meg merik tenni... Pedig Jézus szent haragja őket, másokat, mindenkit megszólít, amikor a megérdemelt büntetés helyett megtérésre hív! Ugye ismerős az a kép, amikor édesanyád megharagudott valamiért, de érezhetően visszafogta magát? Nem csak a kezét, de szavait is! Nem gerjedt benne olyan mértékűvé az indulat, hogy az túllépte volna a szeretet tanító, nevelő mértékét. Isteni energiaforrást felhasználva, legyőzte az általad kiváltott haragot! Mert: „A szeretet... nem gerjed haragra...".

„A szeretet... nem rója fel a rosszat". Érdekes lenne egy gyors számolást végezni magunkban! Mennyi rosszat követtünk el, amiért édesanyánk szégyellte magát, megszomorodott, vagy fájt neki? ...És életünk folyamán mennyit említett belőle? Iszonyatosan aránytalan a képlet. Vajon, miért? Mert ők súlyozott mértékkel kapták a megbocsátás képességét. Hála legyen ezért Istennek, örökké tartó köszönet nekik!

Mint ahogy így legyen azért is, mert e titkosan elsajátított szeretet ezernyi példáját hozhatnánk fel azzal kapcsolatban, hogy nem örült édesanyánk a bennünket ért hamisságnak, de igazi örömmel fogadta a nekünk adott igazságot. Mennyi mindent fedezett el ez a szeretet! Mit el nem hitt! Hogyan tudott remélni, és tűrni!

De még mielőtt hálát adva befejeznénk, egy dolgot nem kerülhetünk ki! Azt a sajnálatos tényt, hogy nem minden édesanya ilyen! Az itt ülők között lehet, hogy akadnak, akiknek nem ilyen, vagy ehhez még csak nem is hasonlítható anya-képük van! Hogy erre mi a válasz? Hozzájuk nem szól az Ige? Dehogynem! A rádióban hallgattam egy állami gondozásban lévő, 14 éves kislánnyal készült riportot. Azt mondta, akkor fog hazamenni, amikor az édesanyja már annyira szereti, hogy egy kortyot sem iszik. Nagyon hiányzik neki, de csak így szoktathatja le arról, ami a halálát okozza! Íme, itt a válasz! Ha az édesanyának nem megy, a gyereknek kell átvenni a felelősséget! Igen, ha kell, megtanítani az édesanyát arra, amire Isten őt hívta el: szeretni, és szeretni tanítani! Kötelessége ez azoknak, akiknek még, vagy már nincsen gyermekük; akiknek soha nem lehet!

Mert édesanyánk valamennyiünknek volt, és nekik köszönhetjük azt, hogy itt vagyunk. Isten közelében, a szeretet forrásánál. Merítsünk belőle és vigyük oda, ahol ma nem tudnak tiszta szívvel ünnepelni! Ne féljünk! Marad belőle elég; jut oda is, ahová eredetileg szántuk: a még közöttünk lévő édesanyák szobájába, vagy az emlékezés helyére!

Isten áldja meg őket; Istené legyen a hála értük, hogy megtanították nekünk megérteni: „A szeretet soha el nem múlik." Ámen