Istentisztelet 2025. november 9-én

(Dr. Czagány Gábor)

 

Lekció: Jel 19,6-16

Textus: Ézs 24,16-23

 

Ha megkérdeznénk száz embert, hogy mi számukra a legismertebb Krisztus-kép, vagy milyen

módon jut először eszükbe Jézus Krisztus, akkor a legtöbben a tanító, vagy a keresztre feszített mester képét írnák le. Nem valószínű, hogy akadna - akár köztünk is - olyan, akinek az jutna először eszébe Jézusról, hogy épp fehér lovon közelít. Árpádnak és Horthynak fehér lova volt, a párját váró leányzó fehér lovon érkező fiatalemberre vár, de Jézus nem tartozik ebbe a sorba. Pedig ő is Jézus Krisztus, az az Úr, aki ilyen módon is ott van a Bibliában!

 

Munkácsy Mihály zseniális Golgota című képén ragyogóan mutatta be azt, hogy ki igazából

Jézus Krisztus. Ha már láttuk vagy egy művészettörténeti albumban megnézzük e képet tekintetünket mindenképp a keresztre feszített Jézus alakja fogja magára vonzani. Ám ha tüzetesen megnézzük a festményt, akkor találunk rajta egy titokzatos alakot, akit senkivel nem lehet beazonosítani az evangéliumi történetekben. Egy lovas, akit a űvészettörténészek „arab lovasnak" neveztek el távolodik a kereszttől és mégis visszanéz rá. Ez a lovas a feltámadott Jézus Krisztus, aki a Jelenések könyvének képében a kereszt felől közelít hozzánk, és mégis visszamutat reá.

 

De mi érezzük a távolságot köztünk és e csodálatos jelenés között. Lángoló tűz a szeme, véres ruhába van öltözve, rajta van minden megöletett szent vére, és láthatjuk az ítéletet jelentő kardot is,mely szájából előtör. Retteghetünk a név miatt is, amely koronáján van, mert erről azt tudjuk, hogy csak ő ismeri.

 

Azt is mondhatjuk, hogy mi nem ezt a Krisztust ismerjük. És mindenkor, amikor a Jelenések

könyvét, vagy a Biblia más végítéletről szóló részét olvassuk ez maradhat az érzésünk. Ez a Jézus távol van tőlünk.

 

Talán ugyanez fogalmazódik meg bennünk Ézsaiás könyvének mai napra rendelt szakaszát

elolvasva is. Nem értjük és nem is akarjuk érteni ezeket a képeket. Épp elég nekünk a mindennapok szörnyűsége: erőszak, durvaság, faragatlanság, gátlástalan politikusok és erkölcs nélküli ügyeskedők, megrontott lánygyermekek és mindent felégető háborúk.

 

Ha egy vágyunk lenne Jézus Krisztussal kapcsolatban az inkább az, hogy hadd kuckózzunk

oda hozzá és hadd legyen legalább egy kicsit csend. Mert menekülünk a zaj elől, igaz ezzel

elmenekülünk a realitás elől is. Ha azonban át is lapozzuk azokat a részeket a Bibliában, ahol a haragos tekintetű Jézus néz vissza ránk, attól még ő közeledik és minden egyes nappal közelebb van! Ennek az üzenetnek a súlya ezekben a napokban talán még hangsúlyosabb.

 

Furcsa dolog a mindenszentek és a halottak napja. Mindannyian - és ebben én is élen járok -

szívet melengetőnek tartom azt, ha a családommal együtt elmehetek a temetőbe ezeken az őszi napokon. Tudom az eszemmel, hogy nem a halottakhoz látogatok ki, hanem inkább a békességet keresem a temetőkben. Jó megállni az arcot simogató napsütésben a csendes sírok közt, de ugyan úgy békességet keltő érzés a remegő gyertyafényeket nézi esti órán, miközben már fázósan húzzuk össze magunkon a kabátot.

 

De miért a békesség képe jut eszünkbe a halottak napja kapcsán? Azért mert a természet is

pihenni készül? Vagy azért mert ezzel is menekülni akarunk a valóság elől?

 

A mindenszentek ünnepe és a halottak napja nem véletlenül van ott a naptárban, ahol mi is

ünnepeljük. Egyházi évünk csodálatosan kiábrázolja az üdvtörténet teljességét. Az adventtel

megkezdjük, várva a megígért szabadítót, karácsonykor köszöntjük őt, vízkeresztkor tanítványi társaságába lépünk, hogy virágvasárnapon együtt vonuljunk be vele Jeruzsálembe, lássuk keresztre feszíteni nagypénteken és feltámadni húsvétkor. Látjuk őt a mennyekbe menni és nyitott szívvel fogadjuk be Szentlelkét pünkösdkor. Az év további részében már a Lélek erejével járjuk az egyház földi zarándokútját, hogy azután ősszel az örökkévalóság felé fordítsuk tekintetünket, amelynek királyaként Jézus győztesen tér vissza.

 

Ám az örökkévalóságról szóló bibliai beszámoló nem a csendről beszél! Hiába is gondolnánk

azt, hogy az eljövendőben a csend és a béke vár bennünket, minden szentírási beszámoló azt üzeni, hogy megpróbáltatásokkal teli korszakban tér vissza a békesség királya.

 

Ézsaiás, aki hihetetlen messziről, sok ezer év távlatából látta előre ezeket a történéseket,

tűpontosan írja le, hogy mi mindenre számíthatunk. Az ítélet közeledik és nincs menekvés előle: aki elfut verem esik és aki kimászik belőle az kelepcébe kerül. Recseg ropog a föld és börtönbe kerül a menny lázadó serege csakúgy, mint a föld önző királyai. Mit mondunk mi erre? Úgy teszünk mint a három trükkös majom, amelyek nem látnak, nem hallanak és nem beszélnek? Elfordítjuk a fejünket, ha bűnt látunk, betapasztjuk a fülünket ha a figyelmeztető igét halljuk és befogjuk a szánkat, amikor figyelmeztetnünk kellene azokat, akik rossz úton járnak?

 

És tudom, nem szívesen hallgatjuk mindezt és a hétköznapjainkban megvan a megoldás arra,

hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Ha nem tetszik a TV műsor, akkor csatornát váltunk, van épp elég műsor, ahol kedvünkre való az üzenet. A mennyei kábelen azonban most nem egy megrendezett valóságshow érkezik, hanem a valóságot látjuk.

 

Ám mi ne rettenjünk meg a valóságtól! Lukács evangéliuma ezt írja: "És akkor meglátják az

Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok." (Lk 21,27-28) A király ítélni és győzni jön és azért, hogy magához hívja az övéit, hogy ezt követően mindörökké együtt legyünk. Ezért végül ne lepődjünk meg, amikor temető csendjének álcája mögött egy hatalmas esküvői lakoma mulatságába csöppenünk bele.

 

A lekcióban a Bárány menyegzőjéről olvashatunk. Milyen furcsa, hogy a Biblia ezt a képet használja a végidők csodálatos vacsorájára, pedig ha belegondolunk az egyik leghétköznapibb esemény a házasságkötést követő ünneplés!

Egy-egy esküvő alkalmával ugyanis két fél találkozásáért, egybeforrásáért adunk hálát, azért,

hogy útjuk immár egy. Itt, ahol Jézus Krisztus érkezik, mint vőlegény ugyan erről olvashatunk. Ő, aki távoli nekünk és távolról jött, mindezzel egészen közel kerülhet mihozzánk. A menyasszony ugyanis az egyház és az ő tagjai, akik ezen a csodálatos vacsorán végleg egyesülnek Megváltó Urukkal. Ez a végidők nagyszerű lakodalmának értelme. Az egyház találkozik és végleg összeköti életét azzal az Úrral, aki a kereszttől jött, aki a keresztet mutatja nekünk és aki a kereszt nevében ítél. A mi ítéletünk az, hogy meghívást kapunk a vacsorára, ott lehetünk, sőt ott kell lennünk, de jaj nekünk, ha visszautasítjuk a meghívást! Mert ez az élet fő kérdése: elfogadjuk-e a meghívót, amelyet mindenkinek kézbesített a „mennyei posta".

 

Mert a helyzet az, hogy bűneinkkel, hibáinkkal és mulasztásainkkal közösen felszögeztük

Krisztust a keresztfára. Mi még mindig ott állunk a kereszt tövében és csodáljuk munkánk

eredményét, de otthon már ott vár a levél, amelyet Krisztus írt. „Gyere el a mennyegzőre és elmondom neked, hogy nem haragszom".

 

Minden földi harcunk után ez lesz a jutalom. Az, amit nem kaptunk meg az élettől, az ott fog

roskadozni az asztalokon. Az, ami ma is hiányzik az életedből, az kifogyhatatlan mértékben ott lesz a lakodalmon. De a legfőbb jutalom az lesz, hogy Krisztus, aki minden végidőkről szóló könyvben és így a Jelenések könyvében is egy embertől távoli jelenség, akiknek hatalmát csak angyalok közvetíthetik itt, ezen a lakodalmon egy asztalnál ül velünk.

 

De meddig kell még várni erre a csodálatos percre? Végig kell várni a történelem hosszú sorát, hogy végre eljöjjön ez az időpont? A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy nem szükséges még ennyit sem várni. Az ünnepi lakodalom nyitott mindannyiunk számára minden egyes napon. Erre kapunk minden alkalommal meghívást a templomban, nem a lelkésztől a szószékből, hanem az Úr Jézus Krisztus élő szavából.

 

.A távolról, a felhőkön túlról hozzánk érkező Jézus Krisztus nagyon közel kerül hozzánk

akkor, amikor imádságban felé fordulunk. Láthatjuk ítélő szemét, éles kardként suhanó igéjét, de ha nem rettenünk meg, előre láthatjuk azokat az ajándékokat is, amelyeket majd a mennyei lakodalomban kapunk meg véglegesen.

 

Kedves testvéreim! Ézsaiás realitással teljes üzenete az eljövendő ítéletről arra figyelmeztet

bennünket, hogy ne csapjuk be magunkat a hamis békességgel. Nem az a békesség, ha elmenekülünk a valóság elől, hanem az, ha szembesülünk vele és Krisztussal győzelmet aratunk felette. Elmenekülhetünk a temetők, a magányos szobák, a befogott szemek, fülek és szájak csendjébe, de ettől nem leszünk boldogok. Boldogságot csak az a Krisztus adhat számunkra, akinek szolgálatába szegődünk és aki győzelemre vezet bennünket.

 

Ha a meghívólevél eddig félre is volt téve, nyissuk ki bátran, öltsük fel az ünnepi ruhát és

induljunk így a mennyegzőre!