Istentisztelet 2025. október 12-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: ApCsel 4,5-12

Textus: ApCsel 4,13-22

Énekek: 344/1 ú.ék., 167/1-2, 162/7, 487/2 ú. ék., 469

 

Szeretett Testvérek!

 

Péter és János, az első keresztyén gyülekezet két vezéregyénisége bajban van. Tettek valami jót; a Templom Ékes kapujában meggyógyítottak egy születése óta sánta férfit, majd bizonyságot tettek Jézus feltámadásáról. Az előzményekben hallottuk, hogy a zsidó nagytanács e miatt számon kéri őket, élükön Annással, a főpappal és Kajafással. Ők már azt hitték, hogy a golgotai kereszttel pontot tettek egy kellemetlen ügy végére; le lehet zárni a „Jézus aktát". Erre megjelenik ez a két tanítvány, Jézusról beszélnek, és máris ötezerre nő a hívő férfiak száma.

Megindul a tárgyalás; vádlók és vádlottak előveszik fegyvertáruk teljes készletét.

Az egyik oldal Jézus ügyét támadja, a másik - nem védekezik, hanem -: bizonyságot tesz! Na, ez a ma délelőtt üzenete kedves testvérek! Amikor sérelem, bántás éri azokat, akik szikla szilárdan hisznek az életüket alakító, feltámadott Úrban, nem hajlandóak azokkal az eszközökkel élni, melyeket ellenfeleik vetnek be, hanem teszik azt, amire elhívattak: bizonyságot tesznek!

Nézzük csak Jézus ellenségeinek fegyverkészletét! Elég szegényes, de nagy sebeket ejthetnek velük!

A középre állított apostolok ellen bevetik az első fegyvert. Megállapítják, hogy ők „írástudatlan és iskolázatlan emberek". A biblia nyelvén ez nem analfabétizmust jelent, hanem azt, hogy nem rendelkeztek olyan képesítéssel, ami alapján egyáltalán vitapartnereknek lehetett volna őket nyilvánítani. Úgy hitték, Péter és János tudatlan az Írások, a szent iratok tanulmányozásának, értelmezésének dolgában.

Hú, mekkora tévedésbe esik az, aki azt hiszi, hogy Krisztus követésének útján az érettségije, a szakképesítése, a diplomája, a tudományos fokozata bármire is felhatalmazza a többiekkel szemben!

Ismeretekkel bírni, és Jézust magunkba fogadni és követni: nem ugyanaz a kategória! Aki ismereteket szerez, az csak abból él! Egyedül azt a tudását közvetíti a külvilág felé, amit megtanult. A Jézust befogadó, önmagát Neki átadó emberben viszont már Krisztus él. Annak pedig egyenes következménye, hogy úgy beszél, cselekszik és gondolkodik, ahogy az akaratát átformáló, azt megszentelő Úr kívánja! Ez az üdvösség! Már itt a földön! Krisztus él bennem. Ha Krisztus él benned, üdvözült ember vagy!

A képzett, tudós barátaimon kívül, nagyon sokat tanultam - úgymond -: egyszerű emberektől. Istennek adtam hálát, amikor egy börtönbüntetését töltő elítélt; egy halmozottan hátrányos helyzetű kisfiú; egy Tisza parti lépcsőkön üldögélő fiatal, vagy egy tehéntartásból élő asszony ajándékozott meg tiszta, elferdítetlen Ige-magyarázattal. Majd' mindegyik mondat így kezdődött: „Tetszik tudni, én nem sokat értek ehhez, de úgy látom..." és néhány tömör mondatban olyan bibliamagyarázatot hallottam, amilyet tudós professzorok műveiben sem olvastam.

Az apostolokat vallató nagytanács öntelt értékelése arra emlékeztet minket, hogy ne hagyjuk magunkat befolyásolni a mai, kultúr-sznob emberek véleményétől. Hadd keressék egymás társaságát! Nem érdemes velük vitatkozni. Hagyjuk rájuk, amit mondanak! Hadd maradjon rajtuk! Isten majd zavarba hozza, majd megszégyeníti őket.

Pedig nem lenne többre szükség, mint belátni: „Tévedtem, nekik van igazuk, áldott legyen az Úr, hogy rajtuk keresztül figyelmeztetett, mielőtt elvesztem volna!"

Kihalljuk-e azok szavaiból; kiolvassuk-e azok tekintetéből Isten figyelmeztetését, akiken könnyedén keresztülnézünk, mert azt hisszük, hogy nem játszanak különösebb szerepet az életünkben?

A nagytanács tagjai nem sokat törődtek vele. Első kudarcuk után bedobták a második fegyvert: a tiltással párosult fenyegetést. Tehetetlenségükben elővették a hatalom eszközét: „... fenyegessük meg őket, hogy többet ne szóljanak az ő nevében egyetlen embernek se."

Ez egy kompromisszum. Gyógyíthatnak az apostolok, csak - a mindenit! - ne hivatkozzanak már arra a Jézusra! Ma is van ilyen! Az egyházak lássanak el szociális feladatokat, de Jézust, meg a hitet, és annak erkölcsi dolgait nem kell belevinni!

Testvérek! Gondolkozzatok el egy pillanatra! Van valaki a szűkebb vagy tágabb környezetetekben, aki ugyanezt kérné tőletek? Mármint azt: tégy jót, segíts bárkin, támogasd azt a célt, amit jónak látsz, csak: ne Isten nevében; ne a hitedre hivatkozva!

Nos? Ha senki sem jut eszedbe, van egy jó, és egy rossz hírem! Kezdem a jóval! Ha nem hivatkozol a hitedre, akkor az égvilágon senki nem fog belekötni abba, hogy keresztyén vagy!

Miért? Mert nem veszik észre rajtad! A rossz hír: azon a napon, amikor Jézus két oldalára állítja a juhokat és a kecskéket, jó esélyed van, arra, hogy a rossz, a végzetes oldalra kerülj!

Miért?

Mert ha itt, ezen a földön nem tudják meg rólad, kihez tartozol, kit vallasz Uradnak, azzal megtagadtad Krisztust. Magadnak, másnak, vagy éppen senkinek nem tulajdonítottad azt, amit Jézus erejével, segítségével vittél véghez, és amiért köszönetet mondtak neked. Pedig egy apró szívesség megtétele után semmibe nem kerülne annyit mondani: „Isten dicsőségére!" A munkád elvégzését méltató szót követően bizonyságtétellé válna ez a rövid mondat: „Köszönje meg Istennek!" A kalapba dobott aprópénzt követő mormogásra prédikációval felérő felszólítás lenne: „Áldja érte az Urat!".

Már a nagytanács fenyegetéséből is sokat tanított nekünk Isten, de most lássuk, milyen - megint hangsúlyozom: nem védekezés, hanem -: bizonyságtétel állt Péter és János szent fegyvertárában! Mindenek előtt: „... látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember...". A vádlók nem tudtak mit kezdeni ezzel a ténnyel, ezzel az élő, két lábon járó bizonyságtétellel. A Jézus nevében, a Jézus erejével meggyógyított embernél jobb tanúbizonyság nem létezik!

Van-e ilyen bizonyítékod? Fel tudnál-e mutatni magad mellett valakit, akit te gyógyítottál meg úgy, hogy - valóságosan, vagy lélekben - kézen fogtad, és Jézushoz vezetted? Itt van? Hívtad tegnap? Szégyelled elmondani neki, mit tett veled az Úr; hogyan gyógyított meg téged, hogyan adta vissza lelki látásodat? Már belenyugodtál, hogy elveszett? Ugye nem? Hát nem késő! Mert ma is arra biztat a köztünk lévő Szentlélek Isten, hogy ne add fel! És ha már itt van, hívd a következőt! Élj olyan életet, hogy minél többen rákérdezzenek, honnan veszed az erőt, az elvehetetlen örömet, békességet! Állítsd magad mellé a gyógyulásra vágyó embereket!

A szótlan, de hatalmas erejű bizonyságtétel után már jön is Péter és János szájából az Isten ügye melletti megkérdőjelezhetetlen kiállás. „Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok..." Ezt a mondatot azok előtt lehet kimondani, akik ismerik és félik Istent. Tegyük is meg, valamennyiszer olyan helyzetbe kerülünk, hogy keresztyén testvéreink részéről ér bennünket támadás.

Na, de mit tegyünk abban a helyzetben, ha erre az érvre, hogy: „Igaz dolog-e az Isten szemében,...", hitetlen emberek előtt kell döntést hoznunk? Őket nem érdekli, mit gondol Isten.

Forduljunk magunkba, és úgy tegyük fel a kérdést: Igaz dolog-e Isten előtt, hogy inkább magamra hallgassak, mint Istenre? Mert minden élethelyzetben van lehetőségem a választásra: képviselhetem Jézust, és kiállhatok a saját elképzeléseim mellett.

Kire szoktál gyakrabban hallgatni? Magadra, a szomszédra, a családtagra, a jóbarátra, vagy Istenre? Fordulj Hozzá! Ahhoz a tanácsadóhoz, akiről biztosan tudod: mindig a javadat, a legjobbat kívánja neked.

Ha kétséges a válasz, akkor is Istennek engedj, még ha a döntésed pillanatnyi fájdalmat okoz magadnak, vagy a másiknak. Hidd el, hogy így lesz jobb neked, így lesz jobb neki is!

És végül, hadd jöjjön a harmadik, Jézus ügyének támadóit megsemmisítő apostoli szó: „... nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk."

Minden idők leghitelesebb bizonyságtétele az, ami első kézből származik. Péter és János látta, és hallgatta a feltámadott Jézust. Könnyű lehetett nekik - igaz? Hát nekünk is az! Melyikünk az, aki ne tapasztalta volna meg, mit tett vele a feltámadott Úr? Jól tudod, ki voltál, jól tudod, milyen voltál az előtt, hogy magadba fogadtad Jézust! Látod, hallod azokat, akik nem hajlandóak engedni az Igének; ugyanakkor: egyre több olyan testvérrel találkozol, akinek az életét Isten Szentlelke gyökeresen átformálta!

Otthon, tanteremben, hivatalban bátran szóljunk arról, amit a Szentháromság Isten tett velünk és ismerőseinkkel!

Bizonyságtétellel válaszoljunk a világ rejtett és színt valló támadóinak arra, miért engedünk inkább Istennek, mint nekik, mint magunknak!

Hiszem, hogy az Úr megáldja azt, amit ma, most ránk bízott!

Én tudom mi az. Te is?

Te is.

Ne félj megtenni! ÁMEN